KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szenzáció az EP-ben! – Morvai a megfigyelési botrányokat vizsgáló bizottsági munkáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Morvai KrisztinaAz Európai Parlament LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti) Szakbizottsága szeptember 5-i ülésén megkezdte az Európai Unió polgárainak tömeges elektronikus megfigyelését kivizsgáló – négy hónapra tervezett – tényfeltáró tevékenységét. Mint ismertes az Edward Snowden által kiszivárogtatott titkos dokumentumok alapján derült fény arra, hogy az USA kormánya, illetve Nemzeti Biztonsági Hatósága (NSA) az emberi jogokat szükségtelenül és durván sértő mértékben és módokon gyűjti, tárolja, monitorozza ma még meg sem határozható számú amerikai és külföldi (így európai) személy, szervezet és cég telefonbeszélgetéseit, levelezését, adatait.

Az Európai Parlament nyári plenáris ülésén azzal bízta meg az illetékes szakbizottságot, hogy ez év végéig készítsen részletes jelentést arról, hogy pontosan mi történt, illetve történik, s mi a teendő az EU polgárai szabadságának, jogainak védelmében. A LIBE decemberig összesen kilenc meghallgatást tervez a témával kapcsolatban, az elsőre került sor szeptember első hetében. (Már itt kiderült, hogy nemcsak az Egyesült Államokban, hanem európai országokban is végeznek hasonló jellegű olyan titkos adatgyűjtéseket, amelyek nem egyeztethetők össze sem az Unió elveivel és szabályaival, sem a nemzetközi/európai emberi jogi normákkal. A Bizottság vizsgálódása erre, azaz az európai illegális adatgyűjtésekre is kitér.)

A szakbizottság egyik magyar tagjaként, s emberi jogokkal foglalkozó jogászként szeretném folyamatosan tájékoztatni a magyar nyilvánosságot a tényfeltáró munka lépéseiről. Ennek érdekében közreadok egy összefoglaló videófelvételt, amely ide kattintva tekinthető meg:

[youtube=http://youtu.be/dDB1MLNlb8c]

Valamint a sajtó/média és az érdeklődők figyelmébe ajánlom, hogy az első – három és fél óra hosszúságú – ülés (meghallgatás) teljes anyaga magyar nyelven is (a nyelv kiválasztásával) megtekinthető az EP honlapján, ide kattintva:

http://www.europarl.europa.eu/ep-live/en/committees/video?event=20130905-1500-COMMITTEE-LIBE

Az első meghallgatáson Juan Fernando LÓPEZ AGUILAR, a LIBE Bizottság elnöke ismertette a vizsgálat munkatervét, s egyebek mellett felszólította a tagállamok parlamentjeit, hogy vegyék napirendjükre a titkos megfigyelések ügyét, vegyenek részt a feltáró munkában. (Bízom benne, hogy a Magyar Országgyűlés is így tesz majd, s kivizsgálja, hogy az amerikai és európai kormányok jogsértő tevékenysége hogyan érintett és érint magyar polgárokat, intézményeket.) Ezt követően a témában jártas szakemberek tartottak előadásokat, elsőként Jacques FOLLOROU, a Le Monde újságírója, aki a Franciaországban zajló tömeges adatgyűjtések „zavarbaejtő” részleteiről számolt be. Utána Jacob APPELBAUM, oknyomozó újságíró, szoftver fejlesztő és számítógép-biztonsági kutató (Tor Project) következett, aki összegezte mindazt, amit a Snowden által kiszivárogtatott anyagokból eddig megtudhatott a világ, s megdöbbentő szakmai, illetve személyes tapasztalatairól is számot adott. Alan RUSBRIDGER, a Snowden nyomán az ügy részleteit elsőként felfedő brit lap, a Guardian főszerkesztője videókonferencia formájában kapcsolódott be, s tanulságos bemutatását, elemzését adta annak, hogyan kell(ene) helyesen élni a sajtószabadsággal a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok védelme érdekében. Természetesen a „Snowden ügy” részleteibe is betekintést nyújtott.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

A meghallgatás második részében azzal a meglepetéssel szembesültem, hogy az Európai Parlament már a 2001. szeptember 11-i amerikai eseményeket megelőzően is létrehozott egy hasonló vizsgálóbizottságot, amely az Echelon néven elhíresült titkos adatgyűjtési botránnyal foglalkozott. Előadást tartott az „Echelon bizottság” akkori elnöke, Carlos COELHO, aki jelenleg is EP képviselő, és a jelentéstevő Gerhard SCHMID, korábbi EP képviselő is. Elmondták, hogy az Echelon program „kismiska volt” az NSA mostani megfigyelési módszereihez képest, ugyanakkor az akkori vizsgálat hasonló visszásságokkal, felháborító jogsértésekkel szembesült, mint a mostani. Mint tőlük megtudtuk, az EP Echelon jelentése el is készült, mégpedig kísérteties egybeesésként pont a 2001. szeptember 11-i tragédia előtt pár nappal. A tényeket összegző, s számos ajánlást megfogalmazó akkori záródokumentumot –beszámolójuk szerint – kvázi kegyeleti okokból, udvariasságból „nem verték nagydobra”. (Arról nem hallottunk, hogy az eltelt tizenhárom évben mi volt a jelentés sorsa, eredménye, tanulsága.) Utolsó előadóként Duncan CAMPELL, oknyomozó újságíró kapott szót, aki az Echelon jelentést is megalapozó, szintén 2000-ben napvilágot látott ún. STOA jelentés szerzője volt. Részletes és megdöbbentő vetítettképes előadásával eloszlatta mindazok kételyeit, akik úgy gondolták, hogy a tömeges, illegális titkos megfigyelési ügyek alapkérdéseiben „van új a nap alatt”.

Az ülésen természetesen felszólalhattak és kérdéseket tehettek fel (2-2 perc terjedelemben) a LIBE szakbizottságban dolgozó EP képviselők. Saját felszólalásomban arra mutattam rá, hogy sajnos még közismert liberális közszereplők, mint például a magyar Konrád György is elfogadhatónak tartják, hogy megfigyelik őket, – s mellesleg honfitársaikat – éppúgy, mint a kommunizmusban. (ld. Magyar Narancs, 2013. augusztus 15., 9.old, interjú). Akik így gondolkodnak és nyilatkoznak, egyfelől a terrorveszéllyel indokolják a lehallgatások, adatgyűjtések szükségességét”, másfelől arra hivatkoznak, hogy „nincs mit rejtegetniük, titkolniuk”. A felszólalásban hangot adtam azon meggyőződésemnek, hogy a kérdés nem az, hogy van-e rejtegetnivalónk, hanem az, hogy az állam kontrollálja a polgárait, vagy a polgárok az államukat.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

Tekintettel arra, hogy az Európai Parlament most megkezdett tényfeltáró tevékenysége kiemelkedő jelentőségű mind Magyarország, mind Európa és az egész világ számára, arra kérem a magyar sajtót/médiát, hogy folyamatosan tudósítsák a hazai nyilvánosságot munkánkról. Ha csak feleannyi időt és energiát szánnak majd erre, mint a Tavares jelentésre, akkor máris sokat tesznek a szabadságért, a demokráciáért és az emberi jogokért. A magam részéről a rendelkezésemre álló eszközökkel (leginkább honlapomon: www.morvaikrisztina.hu) folyamatosan tájékoztatom az érdeklődőket a kivizsgálás lépéseiről, s bízom abban, hogy Magyarország – EP képviselői által, s minden rendelkezésre álló egyéb úton – fontos szerepet tölt majd be a „Nagy Testvér” leleplezésében, sőt legyőzésében.

Tisztelettel:

Dr. Morvai Krisztina

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Szenzáció az EP-ben! – Morvai a megfigyelési botrányokat vizsgáló bizottsági munkáról

  1. Jó hír! De nem csak az USA figyeli a világot! Magyországon is. De nem csak figyelik, hanem ha szükséges, akkor elszigetelik a nem kivánatos személyeket, igykeznek elzárni a nyilvánosságtól! Engem sikerült. Pedig a nyilvánosság az egyedüli eszköz, hogy kiiktassuk azt a mai „demokraturát”!
    Két hónapja hiába probálom eljuttatni írásaim a különböző médiumokhoz. Nme sikreült. Számítógépemet meghacckelték, kontrol alatt tartanak.Ha szükséges telfonjaimat is blokkolják Irtam én lvelet már minden jelentősebb politikusnak, közéleti személyiségnek ? Úgy vélem nem jutnak el hozzájuk! A Goggle-ra és néhány más közösségi portálra tettem ki blogokat és más írásokat, Egyetelen egy kommntet kaptam mindössze az „erdelyi magyarok. com.” közösségi oldal „erdélyi”csoportjától Erre a tegnap letiltottak !
    Nyitl levelt intéztem Orbán Viktorhoz és elküldtem számos politilusnak: a parlamenti frakciók vezetőinek, EU kéviselöknek, köztük Morvai Krisztinának is. Nem hiszem, hogy megkapták! Sehonnan semmi visszajelzés! Pedig többek közt arról írok, hogy két tikoszsolgálat áldozata vagyok. A román SRI azért akadályozz, hogy ne tudjam tanulmányaimat közölni,amelyeket a kivett szekurítátés dossziém alapján irtam és irni szédékozom. Mert ezakkel lebuktatok néhány RMDSZ- es és hozzá közeli besugót, ügynököt. Feljelnetettem Patrubány Györgyöt, hogy bizonyítékaim vannk arra nézve, hogy SRI ügynök! A magyar tikosszolgálat is emiatt nyújt segítséget nekik, mert a netes források szerint Patrubány felesége és Német Zsolt felesége unokatestvérek.! Titokban a magyar kormány is pénzeli Patrubányt (Patrubani Nicolaet) Már sokan probálták leleplezni, de eddigilen senkinek sem sikerült! Lehet, hogy tényleg azonos Patrubani Nicolaeval , aki kezelte Ceusescu külföldön elrejtett pénzét? Ő ezt cáfolja és egy vitatható történettel probálja magát tisztázni ezen vád alól. De akkor miért védi két tikos szolgálat? Talán mert jutatott mindkét államnak azokból a pénzekből? Nem kizárt!
    Feljelentésemre semmi sem történt pedig rég kiszaladtak a törvényes határidőből Érdekes módon leveleimre csak a BM automatikus visszajelző rendszerétől kapok konfirmálást. de választ soha sem. Például július 21-én ugyanazt a panaszt eljuttattam Orbán Viktor miniszetelnöknek, helyetesinek, és még két miniszternek. Azoknak nincs automatikus visszajelző rendszerük, mint a BM-nek?! Vélhetően hozzájuk nem is jutottak el leveleim! Mással lehete-e magyarázni? Pintér Sándor úgy véli , ha csak hozzá jutnak el ezek a levelek, akkor nincsen baj, mert ő kezelni tudja a helyzetet, Téved ! Az ombudsman befogadta panszomat és bizom , hogy Szabó Máté amig hívatalban van eljelindítja annak kivizsgálását! Hetente rendöri provokációnak vagyok kitéve. És még sorolhatnám sokáig az abszurd és hietetlennek tünőn esményeket!

    Király István

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  2. Nekem már két éve valami titkosszolgálat letiltotta, hogy más országokban nem lehet a honlapomat megnyitni.
    Azelőtt minden nap volt egy-két rákattintás külföldről és országzászlókkal a számlálójában. Azóta csak magyar zászlók jelennel meg.
    Hiába fordultam az internetes szolgáltatómhoz már vagy ötször ez ügyben, azóta sem kaptam értelmes választ a hibajavítási kérelmeimre.

    Kérem, tekintse meg a honlapomat:
    http://www.fiberweb.hu/taara

    Ki tudja: hova lehet fordulni segítségért?
    Hogyan lehet levakarni rólam a valószínűleg idegen titkosszolgálatot? T. István.

    1. Testver, egyszer mar mondtam. Valtoztasd meg az internet szolgaltatodat

      Stephen Kennedy

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  3. Szerezz egy nemzetközi tárhelyet (lehetőleg valamelyik olyan szolgáltatónál, ami nagy (300-400 Ft/hó)) rakd oda a weblapod, az eredetit irányítsd át oda. Így lesz nekik fejfájás 🙂

    Akárki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük