KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Széles terítéken a Jobbik elnöke – hiteltelenné tette magát a Magyar Hírlap

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Magyar Hírlapban március 9-én megjelent Vona Gábort lejáratni célzó cikk felért egy önvallomással. Méghozzá a lap tulajdonosának és bértollnokainak önvallomásával, mely bemutatja valódi arcukat: ilyenek vagyunk mi, Széles-tollnokok.

Eddig is tisztában voltunk nagyon sokan azzal, hogy az MDF egykori elnökségi tagjából lett milliárdos vállalkozó egyetlen igazi célja a közéletnek egy olyan szintjére történő belépés, mely a politikai hatalmat is biztosítja számára. A politikai hatalom pedig gazdasági továbbterjeszkedést jelent. Ezek a lehetőségek viszont jelentősen csökkenhetnek, amennyiben a Fidesz nem nyújt mindehhez politikai támogatást. A támogatás pedig minden bizonnyal kölcsönös, hiszen a Széles Gábor érdekeltségében levő Echo Tv, valamint a Magyar Hírlap is teljes mellszélességgel beállt a Fidesz-kórusba. Persze a folyamat nem most kezdődött, hanem már évekkel ezelőtt, hiszen Széles Gábor meglehetősen közeli kapcsolatokat ápol Orbán Viktorral és nem kizárható az sem, hogy e „széles” kasszából csepeg a Fidesz pártkasszájába is némi apró. No, persze ez legyen csak az ő dolguk.

Az azonban szinte biztos, hogy a kommunikáció a Fidesz és Széles titkársága között nemhogy napi, de majdhogynem óránkénti információcserét jelent, melynek egyik kulcsfigurája az a megrögzötten Orbán imádó Endrei Katalin, aki 1996-ban még az FKgP Bács-Kiskun megyei kampányfőnök-helyettese volt, majd 1998-tól a G. Nagyné Dr. Maczó Ágnes vezette Újszövetség kampányfőnöke lett. Szépen fölfelé ívelő karrier. Az FkgP szétverése után ma már a Fidesz Női Tagozatának alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó helyettese, aki együtt járja az országot Széles Gáborral és moderátora, levezetője ezeknek a fórumoknak. Szóval teljes az összhang. Biztosan csak a munka terén? Hiszen szinte óránként telefonálgatnak egymásnak. Tetszenek látni, pillanatokon belül lehet kétes dolgokat kreálni, amitől a hétköznapi olvasó fantáziája meglódul. Én ezt persze nem teszem, távol álljon tőlem.

A másik kulcsfigura Stefka István, aki az Echo Tv és a Magyar Hírlap főszerkesztőjeként, a bérrabszolgaság valamennyi elemét felvonultatja. Amikor a múltkor híre ment az Echo Tv szerkesztőségi megbeszélésén, hogy a kirúgás terhe mellett lehet ezentúl megemlíteni a Magyar Gárdát, s miután ez nyilvánosságra került – hiszen a NIF és a Barikád is nyilvánosságra hozta –, állítólag Stefkáék az őrület határát súrolták. Mellesleg megjegyzendő, hogy Stefka István 1990 előtti életéről szinte semmit sem lehet tudni azon túl, hogy a Magyar Rádió munkatársa volt 1972-től. Na, mit szólnak ehhez a sejtetéshez? Innentől kezdve lehetne Stefka Istvánnal kapcsolatban is manipulatív utalgatásokba kezdeni, ami aztán egy olyan folyamatot indíthat el, ami nem szerencsés személyére nézve. Természetesen ilyen cselekedet nem áll szándékomban, csupán érzékeltetni akarom, mennyire jól lehet manipulálni a médiával, hiszen ez lett az első számú hatalmi ágazat.

De térjünk most vissza a Magyar Hírlapnak, a Jobbik elnökét lejáratni szándékozó cikkéhez. Tipikus bolsevista recept. Végy egy titokzatos forrást, nem számít, ha bizonyítani nem tudod annak eredetét, tulajdonosát – persze legjobb, ha te magad kreálod. Ilyen helyzetben úgyis maga a pletykatartalom a lényeg. Erre kell mindent kihegyezni és a leginkább sejtetni annak valóságtartalmát. Az, hogy ilyen honlap megszülethet, semmilyen bizonyító erővel nem rendelkezik, szinte lenyomozhatatlan, hiszen ingyenes felületeken bármikor, két-három perc alatt összeüt az ember egy honlapot. Ezekre meg pillanatokon belül azt lehet feltenni, aminek csak az emberi fantázia korlátai szabhatnak határt, amennyiben vannak ilyenek. Ennyit a honlapról, amelyre a Magyar Hírlap hivatkozik.

Aztán más bibi is van. Ugyan nem tisztem megvédeni Vona Gábort és nem is akarom, de annyira ismerem, hogy tudjam, a fogalmazványok, amelyeket levél-párbeszédként neki tulajdonítanak, nem tartalmazzák a Jobbik elnökére jellemző kommunikációs elemeket. Persze ezt csupán azok tudják, akik személyesen ismerik Vona Gábort és ismerik szófordulatait, retorikai elemeit még a közvetlen magánlevelezésekben is.

De tudják mit, Kedves Olvasók? Részemről még az sem számítana, ha a Jobbik elnökének magánéletében ilyen történések lennének, mert az az ő élete. Persze fel lehetne bűnnek írni ezt számlájára,  ha igaz lenne, de mennyire eltörpül egy ilyen tett a magyarság kiszolgáltatása, a magyar föld eladhatóságának lehetővé tétele, az ország és a nemzet Európai Unióba kényszerítése, hazánk szuverenitásának elárulása, vagyis a Lisszaboni Szerződés elfogadása a politikai bűnök titkosításának megszavazása, a cinkos együtt-szavazások mellett. Ezek után jogos a kérdés. Miért nem például Lendvai cenzor Ildikóról szólt egy öles vezércikk Széles napilapjában? Talán csak nem azért, mert ő „demokrata”? Pedig lehetne írogatni jócskán arról, hogy annak idején naponta mennyi időt töltött Aczél György irodájában, mi minden pikáns jelenet történhetett ott, amivel megalapozhatta a főcenzor asszony későbbi politikai karrierjét, melynek nyomán kiérdemelte a „demokrata” jelzőt. Széles Gábor újságja azonban nem erről szól. Ez a lap a nemzeti radikálisoknak ment neki, nagyon aljas, durva módon. Tetszenek érteni? Nem a nyolc éve hatalomban levő országot és nemzetet megnyomorító bandának, nem! Azoknak, akik nem okoztak kárt nemzetüknek, csak nagyon komoly dolgot akarnak: VALÓDI ÉS RADIKÁLIS VÁLTOZÁST. Ez minden Jobbik elleni gyűlölet mozgatórugója, félelem a valóságot eltakaró lepel lehullása miatt. A félelem a vagyonok esetleges elvesztése miatt, félelem a számonkérés miatt, félelem a hatalomból való kihullás, ez eddigi jólét és kiváltságok elvesztése miatt. Nemzet? Ezeknek az embereknek ez csupán egy szó, nemzetükért tenni önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül ismeretlen fogalom számukra.

A Magyar Hírlap szerkesztői leírták magukat. Akkora hibát vétettek, amelyet helyrehozni nem lehet. Kiérdemelték a Magyar Blikklap nevet, mely egy petákot nem ér ezután, tekintélye elveszett. Holnaptól a nem vásárolandó újságok között a helye a standokon.

Bella Árpád

Nemzeti InternetFigyelő

Kommentár nélkül:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=0rfP1bbmpo4]

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Széles terítéken a Jobbik elnöke – hiteltelenné tette magát a Magyar Hírlap

  1. Összezár a globalista csőcselék. Azt mondják, a stílus maga az ember. Ez a fidesznyikek stílusa. Undorító.

  2. Hogy mennyire igazak Bella Árpád úr gondolatai,arra csak egy szösszenet a tegnapi Echó tv-s Kibeszélő műsorból.(már régóta nem nézem,mert a szinvonala a csintalanféle „társalgás” szintjére silányúlt),de pontosan a cikk témája miatt kiváncsi voltam,milyen aljasságra képesek még ) Németh Miklós Attila,- akit én egy tiszteletreméltó személynek tartottam a tegnapi napig-a műsor utolsó betelefonálójával -nevezetesen „stadler mari” -az erkölcsről,a tisztességről egymást túllicitálva sejtelmesen a nézők fantáziáját igénybevéve „osztotta az észt”. Nem részletezem,mert nem érne egy fabatkát sem,ha nem tudnám,miért is történt mindez. A naiv nézőt meg kell győzni,hogy menjen el szavazni,és csakis és kizárólag egy pártra adja le a voksát,s az nem más mint a Fidesz Polgári Szövetség.Hogy ez mennyire demokratikus azt az olvasóra bizom,de az a Fidesz,aki eddig mindig a demokráciára hivatkozva nem tett érdemben semmit,hogy ne jussunk oda ahová,nem gondolom,hogy ezekután hivatkozhat a demokráciára.De visszatérve az eredeti témára: nekem sem tisztem megvédeni Vona Gábort,mert meg tudja védeni magát,de nekem az a hir,amit a Magyar ? Hirlap megszellőztett nem más,mint a maszop által annak idején „bedobott hir”,vagyis hogy Orbán Viktor veri a feleségét,és a gyermekeit. Sajnos a narancsos párt odáig süllyedtt,és azokat a „fegyvereket”próbálja használni,amit az általam megvetettt maszop. Kiváncsi lennék,kitől is kapták az „ötletet”!!! De ugyenez a „bayeri levél” is,ami a „kötelesbeszéd” koppintása. Ezekután beszélhetnek-e ők erkölcsről,és erkölcsösségről? Ez nem aljas,és gerinctelen doloig? Vagy ha egy olyan párt vezetőjéről „hintenek” el hazugságokat, aki éppen -a magyarság érdekében,és képviseletében egy új erőként – most készül a parlamentben az bocsánatos bűn????? Ezekután beszélhetnek-e még a keresztényi erkölcsről? Mert szerintem nem, saját magukat járatták le. Hiába összeér,ami összetertozik,csak más szinben,de ugyanaz.Az én keresztényi erkölcsömben ez megbocsájthatatlan.

  3. Szerény véleményem az,miszerint egy igazi elszámoltatásból Széles Gábort sem kellene majd kihagyni.A Kádár-rendszerben nem a nemzeti demokraták voltak vezérigazgatói pozicióban,ez inkább a nagy komcsikra volt jellemző.Jelenleg pedig milliárdos kapitalista,ebben is hasonlít Kapolyira és még lehetne sorolni a sikeres ex-komcsi milliárdosokat.Nincs mitől félni nekik,hiszen tiszteségesen szerezték a vagyonukat.Az más kérdés,hogy az Ikarus és a Videoton gyár is ment a levesbe.Ő viszont a mai napig versenyképes üzletember…….

  4. Széles mint egy búgócsiga -Dávidhoz hasonlóan pörög egy asztalon míg lenem esik és összetöri a pofáját – .
    A MH online nagyon cenzúráz – a Széles nevét leírni sem lehet – úgy látszik trágár és becsmérlő, mert csak az ellen van kifogásuk – szép kis társaság……

  5. Nem ártana más a Jobbikot átverő urakkal is foglalkozni aki most nagy igazságtevő „tudósként” tetszeleg. „dr” Ilkei Csaba maga irja le magáról az 1992- es parlamenti Almanachban, hogy az „akasztós” ’60-as években miután képtelen volt befejezni tanulmányait az ELTÉN 60-tól ujságíró iskolába mehetett, majd a aaaanépszabadságnál két évig dolgozik természetesen nekünk aki átéltük ezt a korszakot ha valaki be akarja a dni, hogy ezt párton kívüliként hajtotta végre akkor hüjének néz!
    De ha még ezt el is hinnénk neki akkor azt már nehéz, hogy a kommunista harsona a Hét alapítását is rábízták ’69-ben ahol szorosan együttműködve az Mszmp vezetésével a naponta a titkos szolgálatoktól megkapot „titkos” és „bizalmas”tájékoztatók olvasása mellett végezte munkáját! 1983-ban azoban elküldték a Héttől jutalom, vagy más célból „ámerikába” ’83 dec 21.-én Sztálin elvtárs szülinapján azonban levelet ír Lakatos Ernő elvtársnak, melyet így vezet be:”Kedves Ernö! ” Alevélben „Csak Neked!” bevezetéssel besúja Regős István kollegáját az eltávolitása utáni helére számottartva. Az eredményt ismerjük! Az ily módon meszerzett reflektor magazin élén huzza ki és szolgálja arégi rendszert, majd hirtelen belép az MDF-be onnan pedig a Nemzetbiztosági Bizottságba. Az akkori Mdf is hamar megszabadul tőle. Azóta a káder munka mellett a 72-77-ig levelezőn szerzett jogi diplomájára hivatkova kinevezte magát „tudományos kutatónak” és „tudományos munkáiban” volt elvtársaira vadászik és ártatlan ellenzékiekre. Megjelenik a „népi nemzeti, feltétlenül magyar érzelmü Kőszeg Ferenccel a Budapest Tv-ben ahol majdnem puszival búcsuznak! Besúgózik ő a Lakatos Ernőnek közvetlenül mocskolódó szerkesztő.
    Jó lenne a valódi nemzeti oldalnak ha megválogatná „patronáltjait”

    1. Mostanában pedig alternatív megmondó ember. Dr. Drábikot reklámozza, akinek valószínű igen jó vakolós kapcsolatai vannak. Lehetne még sorolni.
      Egy biztos „bátran” tárja fel és „leplezi le” a globális háttérhatalom tevékenységét. Hát végül is ért hozzá valamelyest!
      De, vajon hihetünk-e “dr” Ilkei Csabának?

  6. Széles Gábor és társai 5 milló Ft + 5 millió Ft kárpótlási jegy áron vették az Ikarus Budapesti Gyáregységét. Más ennyi pénzért egy egyszerű lakást sem kap.
    A Horn kormány bukásakor Horn Gyula 3 tanácsadóját alkalmazta és mindegyiknek vett egy Saab személygépkocsit, miközben az alvállalkozók pénzét visszatartotta.

  7. Egyszerűen a véleményem:Minden ex-komcsi milliárdost is el kell számoltatni ebbe bele tartozik Széles elvtárs is.Ne legyen kettős mérce csak azért mert jelenleg a Fidesz szekértolója!Mert ellenkező esetben soha nem lesz rend hazánkban,aki becsületesen és a tudása alapján lett sikeres ember annak semmi gondja nem lehet.Aki viszont simlis bűnhődjön kivétel nélkűl,így lenne igazságos gondolom én.

  8. A becsületes és tiszta emberek szépek, jó benyomást keltenek. Az aljasok, becstelenek és tisztátalanok elborzasztják az embert. Aki ezt látja, az maga is az első csoportba tartozik.
    Aki nem látja, máris a második csoporthoz tartozónak vallja magát.
    Persze olyanra is van példa, aki változik.
    Orbán Viktor és csapata kezdetben szimpatikus fiatal társaság volt. Aztán csőbe húzta őket a globális elit hálózata. Körülajnározta, lekorrumpálta és zsarolhatóvá tette közülük azokat , akiket csak lehetett. Ezt még meg lehet bocsátani tapasztalatlan fiataloknak.
    A hatalomra jutás után érzékelni lehetett a rádöbbenést, főleg Orbán kommunikációján.
    A 2002-es választások idején szerintem megpróbáltak kitörni a fiatalok. Akkor Orbán Viktor őszinte és sugárzó volt.
    A Kossuth téri demonstráció élményéből sokan éltek, évekig. Orbán Viktor kétség kívüli érdeme, hogy akkor felébresztette és összehívta a nemzeti oldalt.
    A kitörés nem sikerült. Az élmény, mint tőke azóta leamortizálódott.
    A FIDESZ vezetése 2006-ban még egy lehetőséget kapott az égtől. A nép nagy része még az árulásról sem szerzett volna tudomást. Igazságos is lett volna, hiszen a csőbehúzásról nem tehettek.
    Lassan leáldozik a FIDESZ-nek.
    Bizonyíték? Orbán Viktor arcán a dolgok nyomon követhetőek voltak egészen a mai napig!

    1. Kedves Hölgyem!
      Ha ezt a következtetést vonta le mindabból,amit olvasott,akkor ez Önt minősiti.
      És mondom mindezt olyan emberként,aki hittem a Fideszben egészen 2006-ig.A történelmi lehetőséget elszalasztották, ez megbocsájthatalan bűnük,és megismételhetelen lehetőség. Ők ne hivatkozzanak a „demokráciára”,mert amit most a 2 millió szavazócédula összeharácsolásával elértek,az szöges ellentétben áll az általuk előszeretettel szajkózott demokráciával. Most jöttek rá,hogy „nemzetben” kell gondolkodni,eddig hol voltak és mit tettek a „nemzet „érdekében? Én nem arra tettem le a voksom,hogy kiárúsitsák az országot,nyomorba döntsék a népet az általuk ellenfélnek nevezett maszop,és a többi hazaáruló bandával együtt.Ha itt 56-os forradalmi hangulatot vizionál,arról nem Vona Gábor,és a Jobbik tehet,hanem azok akik a Haza Szent Házában a Magyar Parlamentben ültek,és eladták még a leküket is a számunkra egyáltalán nem kivánatos idegen hatalomnak. A tisztánlátás érdekében mindenkinek saját magának kell végigmenni a megtisztulás útján,és akkor lehet Szebb Jövő annak aki Hazájának,Szülőföldjének tekinti -és azért tenni is akar-Magyarországot. Sokan,nagyon sokan nem fognak élni állampolgári jogukkal,és távoltartják magukat a választástól,mert látják,hogy mit tettek velünk,hová süllyedtünk.És ez mindkét oldalnak köszönhető!!! Magam is gondolkodtam ezen,de úgy döntöttem,hogy olvasva a Jobbik programját,-és résztvettem a lakossági fórumon- mindenképpen bizalmat adok az új erőnek,és ha az Istenadta nép még mindig hisz a parlamenti pártokban,és „beveszi a maszlagot” nem lesz jövőtadó megujjulás.Igen” Itt az idő” a hazugságok leleplezésére,a rend visszaállitására.Mert rend nélkül nincs állam (mégha ez sokaknak nem is tettszik).
      „Ahhoz hogy gondolkodni tudj,észre is szükség van”!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük