KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Székelyudvarhely felelősen a jövője mellé állt!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Székelyudvarhely tiszteletbeli polgára Reiner Péter, nyílt levélben köszöntötte újraválasztása alkalmával Gálfi Árpád polgármestert. Mint arról korábban is beszámoltunk, Székelyudvarhelyen meglehetősen furcsa helyzet alakult ki, hiszen a nagy megbecsülésnek örvendő polgármestert saját korábbi jelölő szervezetei kívánták ellehetetleníteni.

Az ok – mint oly sokszor lenni szokott – korrupció gyanús ügyek. No, nem a polgármester Gálfi Árpád részéről. Éppen ő volt az, aki rendet kívánt tenni. Így aztán elindult a jól megszokott sárdobálás. Azonban az udvarhelyiek nagyon is jól tudják, mi az igazság és ennek megfelelően szavaztak. A székely embert nem lehet a fejére ejteni!

Tisztelt polgármester úr, kedves Árpád!

Végtelen boldogsággal és elégedettségel tölt el a hír, hogy az udvarhelyi polgárok esze és szíve a helyén volt és minden létező ellenszéllel szembeszegülve az utóbbi négy év tapasztalatai alapján a székely anyaváros – melynek én is büszke tiszteletbeli polgárának vallhatom magam hála a város 2006-os döntésének- ma a  jövőjére szavazott.

Gratulálok jól megérdemeld sikeredhez, egyben választott tanácsosaid, és főként az udvarhelyi választópolgárok sikeréhez, melyben a több, mint kétharmados többség megválasztásával támogatását adta városotok, egyben a közjó érdekében végzendő építkező munkátok zavartalan feltételeinek megteremtéséhez.

Örvendek, hogy szerénységem is időben az igazságosság mellé állva jó és nemes ügyet, egyben az egyetemes magyarság ügyét szolgálhattam, amikor felelős szószólója lehettem itthon is, otthon is ügyeteknek, mert tiszteletbeli székely elismerésem és lelkiismeretem erre az önzetlen szolgálatra kötelezett.

Jó és sikeres munkát kívánok polgármesteri szolgálatod folytatásához, és jó egészséget azzal a mély hittel, melyben harcba indultál. Egyben gratulálok megválasztott tanácsosaid és a kampánycsapatod valamennyi tagjának a jól megérdemelt sikeretekhez.

Az Isten Áldja  a szebb jövőre ítélt Székelyföldet, Isten Áldja Székelyudvarhelyt!

Tisztelettel és szeretettel:

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük