Székelyföld kormánya – Nyílt levél Székelyföld felelős politikai szervezeteihez.


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Meghívó a Székelyföld jelenét és jövőjét tárgyaló fórumra

Hajdúszoboszló, Szép Ernő utca 16, 2016 január 23. 10 óra

(Megj.: Székely Önkormányzati Tanács nem létezik, csak Székely Önrendelkezési Tanács! -irja Dr. Csiby, a SzÖT szóvivője. REMÉLJÜK OTT IS LESZNEK A FóRUMON!)

Szerkesztőségünk közölve a mellékelt Meghívót, szeretné, ha létrejönne egy valódi fórum a MAERT nevű SEMMI helyett, de kénytelenek vagyunk szkeptikusan tekinteni erre a próbálkozásra. A semmittevő szervezetek tesznek rá vastagon minden realitásban gyökerező kezdeményezésre! Tehát a meghívóbán említett szervezetek közül , különös tekintettel a pártokra, senki sem fog megjelenni. Esetleg egy-két új, vagy kevésbé ismert szervezet. Viszont nem is annyira a közismertség lenne a fontos, hanem a valódi tenni akarás! Ezért jobbnak is látjuk, ha a NEM-TENNI-AKARÁSBAN eddig kitűnt pártok és szervezetek nem mennének el erre a fórumra, mert zsákutcába juttatják majd ezt a kezdeményezést is. Ennek a nagymesterei! A többieknek meg sok sikert kívánunk, amihez elsősorban nem egymás leáruzólásán, egymás leügynöközésén keresztül vezet az út!

szekelyfold-kormanya_meghivo_szekelyfold-jelene-jovoje-forumra

szekelypecset_tn

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Európa határait, orosz szakértők, ilyennek jósolják 2035-re. A legjelentősebb változások.
Nimr al-Nimr síita főpap kivégzése célzott és véres provokáció volt

NINCS KEGYELEM (a székelyeknek). Az év utolsó „székely terroristája” Szőcs Zoltán
Close