KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

SZÉKELYFÖLD FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATA

A 2015 november 7-én Kétpón összegyűlt Székely Nemzetgyűlés dokumentumaiból

szekely_szabadsag-harapofogo-drotkeritesAmidőn az emberi események sodrában szükségessé válik egy nép számára, hogy feloldja azokat a kötelékeket, amelyek egy másik néphez fűzték, és elfoglalja a földkerekség hatalmai között a természet törvényei és Isten által részére kijelölt különálló és egyenrangú helyet, akkor az emberiség ítélete iránt érzett illő tisztelet megkívánja, hogy kinyilatkoztassa azokat az okokat, amelyek a különválásra késztették. Magától értetődnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre.

Ugyanakkor elismerjük az ezen jogok érvényre juttatására hozott összes nemzetközi jogi normát. Tudjuk, hogy ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha azonban bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát, és jobban elősegíti boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a Népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, esetleg teljesen és visszavonhatatlanul megsemmisíteni, mint kulturális, területi, nyelvi egységet, a Nép joga és a Nép kötelessége, hogy az ilyen, idegen kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék. Ilyenek voltak Székelyföld Népének türelemmel elviselt szenvedései a román megszállás alatt, és ilyen immár a szükségesség, amely arra kényszeríti őt, hogy megváltoztassa előbbeni kormányzati rendszerét, összhangban a Gazdasági, Politikai és Kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1. cikk 1. pontjával.

Ez is érdekelheti:  Világos jövőkép és stratégia kell - az Eurázsia Magazin exkluzív címlapinterjúja Matolcsy Györggyel

Románia Székelyföld feletti uralmának a története nem egyéb, mint ismételt jogtalanságok és bitorlások sorozata, amelynek határozott célja a teljes zsarnokság érvényesítése Népünk felett. Sőt, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a mindenkori elnyomó román kormányzat a székely nép teljes megsemmisítését tűzte ki célul. Mindezeknek a bizonyítására engedtessék meg nekünk, hogy tényeket terjesszünk a pártatlan világ elé:

Mi, a székelyek számos alkalommal felhívtuk a román ajkú lakosság figyelmét, minden ember veleszületett igazságérzetére hivatkozva, hogy szüntessék be a jogtalanságokat. Sajnos ezen próbálkozásaink süket fülekre találtak a román etnikum körében. Így tehát bele kell nyugodnunk a szükségszerűségbe, amely elkerülhetetlenné teszi szétválásunkat és őket, miként az emberiség többi részét háborúban ellenségnek, békében barátnak tekintjük.

Mi tehát, Székelyföld képviselői, Általános Nemzetgyűlésbe összegyűlve a világ Legfelsőbb Bírájának, Istennek ajánlva szándékaink tisztaságát, Székelyföld becsületes Népe nevében és felhatalmazása alapján, valamint a nemzetközi jogban (Gazdasági, Politikai és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1. cikk, 1. pont) egyértelműen leszögezett népek önrendelkezési jogával összhangban, az ENSZ alapokmányával összhangban kinyilvánítjuk és kihirdetjük,

-hogy Székelyföld immár természeténél és jogánál fogva, szabad és független állam;

-hogy lakói Románia iránti állampolgári kötelességük alól felszabadultak,

-hogy minden politikai kötelék, amely Székelyföldet Romániához fűzte, megszakadt, illetőleg teljességgel meg kell szakadnia;

-hogy mint szabad és független állam, teljes hatalmuk van háborút viselni, békét kötni, szövetségre lépni, kereskedelmet űzni és mindazt tenni, amire más független államok jogosultak.

Az Isteni gondviselés védelmébe vetett szilárd hittel, mindnyájan kölcsönösen felajánljuk e nyilatkozat támogatására életünket, vagyonunkat és szent becsületünket. Tudatában vagyunk ugyanakkor, hogy Románia, elnyomói természetéből adódóan karhatalmi erőszakot, megfélemlítést és büntetést fog alkalmazni minden, általa ellenségesnek felfogott tett esetén, ezért arra szólítjuk fel a székelyeket, hogy az ellenállást csak addig a pontig alkalmazzák, ameddig, saját belátásuk szerint, súlyosabb szankció nélkül meg lehet azt valósítani.

Ez is érdekelheti:  Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16.) - Mégegyszer a téves minősítések, a kommunistázás csapdáiról

Jelen dokumentumra és jogi aktusra jogi fórumokon lehet és illő is, székely embereknek, hivatkozni, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy, amíg a nemzetközi közösség is el nem ismeri Székelyföld államot, mint szabad, szuverén és független államot, a nemzetközi közösség teljes jogú tagjának, addig ez a dokumentum csak részlegesen elfogadott jogi dokumentum.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “SZÉKELYFÖLD FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATA

  1. szevasztok!
    Olvastam már – de majd még egyszer elolvasom, azért írok ide mert – egy másik cikknél az admin hiányolta a reagálás hiányát – én nem csodálom, mert akartam írni – de meggondoltam magam – szóval mit akartam írni – hát azt, hogy ez egy félbe hagyott akarat – írás! Minden államvezetőnek a Földön minden államnak névre szólóan kell írni elfogadtatásra – nem elég, ahogy Varga Géza ráérez, hogy elismeri, hisz milliók – én is elismerem, de sajnos ezt nem vet nagy súlyt a dolog elismerésére! De azt is tudom, mivel globális a népek nemzetek feletti uralkodás – csekély az esély hogy sokan aláírnák -de azért megérne egy próbálkozást, ha az összes államok közül 51 %-a aláírná, nyert ügy – de így egy hiú ábrán, az éterbe elküldve!

    Nekem ez a véleményem!
    tisztelettel:
    id. Kiss László

    örömökkel teljes karácsonyt mindenkinek!

  2. Egy a verunk,- egy a hitunk Szekely Test- Vereink!
    Mi melletetek allunk!

  3. Még említettem és újra szeretném felhozni a figyelmet,ha erdélyi magyarokról – székelyekről van szó aláírás gyűjtés alkalmával ne erőlködjenek angol nyelvű űrlapokkal.mert nem mindenki érti és ez az ügy rovására is kihat. MIÉRT LENNE SZÉGYEN A MAGYAR SZÖVEGEZÉS?

  4. Tudtok olyan esetről, amikor a románok betartották valamelyik ígéretüket, vagy nem vágták át a szövetségesüket-jótevőjüket, vagy betartották a nekik adott szavukat?

  5. A 2015 november 7-én Kétpón összegyűlt Székely Nemzetgyűlés dokumentumaiból: SZÉKELYFÖLD FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZATA
    és
    Székelyföld Fehér Könyve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük