KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Székely Ima, székely Kiáltás 2015. március 10-én

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Székelyek, ma, Ti, szerte a Székelyországban, és a „szimpátiában” csatolt területeken!

Mondjátok el a románoknak, hogy a két nép barátságra ítéltetett!

Mondjátok el nekik, hogy (nemcsak a) székely szólás-mondás szerint:

 „az ígéret: szép szó, de ha betartják, csak úgy jó, s aki ígéretet betartani nem akar/nem mer, az minden ember szerint: nemcsak nem román, de nem is ember!”

Márpedig, Ti románok, ősapáitok, nagyapáitok által fogadtátok, hogy ha ellenetek nem harcba, hanem veletek egy közös országba megyünk, ott barátként bántok velünk, s el nem vesztek semmi jogot, sőt még többet adtok!!! Emlékezzetek csak 1918. december elsején egykori Gyula vezérnek fehér vára táján tartott gyűlésetekre, ahová tömegeiteket a magyar államvasutak szerelvényei szállították, hogy hangotokat hallathassátok, s elmondhassátok, Ti mit akartok!!!

Azóta immár lassan egy század telt el, s Ti szavatokat nem tartjátok, hanem azt remélitek, a még Megmaradtból tőlünk Többet vehettek el. És ezen munkálkodtok-igyekeztek – újfent!

Avram Iancuban magyarok tömeggyilkosát emelitek pajzsra, s avatjátok szentté, s ugyanakkor a (csak!) koncepciós perben a kommunisták által elítélt Wass Albertet még tisztességgel eltemetni sem engeditek! Olyan bűnöket róttok rovására, amit még az amerikai barátaitok sem hittek el nektek!

Ponta úr, ez több mint szégyen, ez gyalázat – s nem csak velünk szemben, de magatok ellen is egyben!

Ravasz politikusaitok elvették már egyszer minden közösségi vagyonunkat is, nemcsak a földjeinket, erdeinket. Aztán Brüsszelnek hamisan esküdtetek, hogy mindent elkövettek, hogy ezt helyrehozzátok, helyretegyétek!

De csak addig, amíg az EU-ba igyekeztetek…

Most, már bent lévén, sőt – régi jó szokás szerint – mindig az erősebb oldalán lesztek eminensek, legyen szó az EU-s Martin Schulzról, vagy az amcsi Főblamáról…

És most – most mindent, amit az EU-s „útlevélért” visszaadtatok, most szépen, sunyin, apró léptekben, de határozott irányban haladva szépen újra elraboltok, visszaszereztek.

Mondják, a gyilkos, s a tolvaj is mindig visszatér a tett színhelyére… Hát Ti is idejuttatok, tyúktolvajok lesztek?

És itt nem a románok húszmilliójáról beszélek, hanem a többiről, akik a Nagy kondér körül könyökölnek-igyekeznek, a mitőlünk – gyanútlan, jóhiszemű székely szavazók által – oda, a kondérközelbe szalajtott székely Kellemetlen Hunyorkákkal teljes egyetértésben!

Hát nem fogjátok föl, hogy akárcsak az ukrán balek fasiszta, dühöngő hím Némberek, akik reggel, délben és vacsorára is (évszázadokon át velük együtt élt és harcolt) oroszokat esznek, lányokat, asszonyokat erőszakolnak meg, majd ölnek meg, és gyermekeket „kennek falhoz” – csak azért, hogy „hadd fogyjon az orosza!!!”.. Hát nem fogjátok föl, Ti, balekok – a lengyelekkel, lettekkel, litvánokkal egyetemben, hogy Ti csak ágyútölteléknek kelletek, vagy esetleg egy legelőször ide becsapódó orosz megelőző atomcsapás hamufellegének…???

Székelyek, ma, Ti, szerte a Székelyországban, és a „szimpátiában” csatolt területeken!

Mondjátok el a románoknak, hogy a két nép barátságra ítéltetett!

Mondjátok el nekik, hogy (nemcsak a) székely szólás-mondás szerint:

 „az ígéret: szép szó, de ha betartják, csak úgy jó, s aki ígéretet betartani nem akar/nem mer, az minden ember szerint: nemcsak nem román, de nem is ember!”

Márpedig, Ti románok, ősapáitok, nagyapáitok által fogadtátok, hogy ha ellenetek nem harcba, hanem veletek egy közös országba megyünk, ott barátként bántok velünk, s el nem vesztek semmi jogot, sőt még többet adtok!!! Emlékezzetek csak 1918. december elsején egykori Gyula vezérnek fehér vára táján tartott gyűlésetekre, ahová tömegeiteket a magyar államvasutak szerelvényei szállították, hogy hangotokat hallathassátok, s elmondhassátok, Ti mit akartok!!!

És most hol is tartunk?

Hogy a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen nem vonulhat békében az emlékező békés tömeg  – leróni tiszteletét a mártírjai előtt??

Csak azért, mert egy magyarfaló helyi kiskirálynak ehhez van kedve, amiben még az önjelölt Smaranda Asszony Őerkölcs-csőszsége és Őfőjog-védnöksége is teljes mellszélességgel támogatja, mert ő is csak a bunkó-birka magyart szereti, a szókimondót nem… Főleg ha a talmudista magatartást nem díjazzák a magyarok!!!

Hát itt tartunk???

Ide jutottunk???

 

Ne feledjétek, kétszer rablott földön se fű, se virág, se kalász nem terem, se gabona, se abrak, se béke. Az ilyen földön végül vér buggyan fel – előbb vagy utóbb – és átok sújtja azt, aki tolvajként másodszor a területére merészkedik!!

Ne feledjétek!!!

 

Ne feledjétek, hogy mi, itt az Európai „civilizációnak” eufemizált („szószelidített”) – valójában „csúcsdegradált és degenerált”, minden hagyományos értékétől véglegesen sterilizált – világrész közép-keleti csücskében a nyugatiaknak  csak rabszolgának kellünk. Nemcsak mi, magyarok-székelyek, hanem ti még inkább, ti románok, mert belőletek több van, „nagyobb” a kilóra mérhető értéketek. Amióta „befogadtak” nagy nehezen és nagy kegyesen az EU-nak hirdetett „paradicsomba”, már mindent elraboltak, amit ellehetett, s ebben a mindenkori Ponták Băsescuk, Năstasek és Iliescuk segédkeztek. Hogy miért? Vagy még ők sem tudják, hogy mit is tettek?

 

Székelyek-magyarok, románok, szerbek, szlovákok, bolgárok, görögök és törökök csak együtt védhetik meg nemzeteiket, földjeiket, értékeiket!!!

Egymás ellen uszítva (mint tették ezt a Világ-Főgazemberek az első és második világháborúban is, akik csak a mi vérünkön hizlalták bankszámlájukat és aranykészletüket, s tönkrezúzatták velünk egymás gazdaságát, hogy majd az övék léphessen a helyébe!) csak mi veszítünk, az  uszítók meg ülnek röhögve a foteljeikben a Óperenciás tengeren túl, egyik kezükben a „hótdoggal” (hótt döggel ), s a másikban a kihagyhatatlan whisky-vel hályas-rengő tokahullámzás közepette röhögnek, hogy milyen szépen takarítjuk meg mi a területet a majdan be- és felvonuló gyarmattartó seregeik előtt, s tesszük vérrel-trágyázott még kitűnőbb földdé az amúgy is világhírűen jó földjeinket, hogy pl. ( az amcsi gyarmattartók) gondtalan – akár évente kétszer is – itt arathassanak…

Térjetek észhez, emberek, népek – itt Európának közép- és keleti felében!!!

Már a törökök elleni háborúk idején is csak azért kellettünk a Nyugatnak: hogy a hátuk általunk védve legyen –  miközben és eközben ők szépen-komótosan kirabolták az egész amerikai kontinenst, Ausztráliát, Indiát és a Távol-Keletet, s mai is ennek kamatait élik föl… Csak az a baj, hogy a végét járja a Tőke, mert túl nagylábon éltek, s most kellene nekik a maradék Földgolyó is: Oroszország, Kína s a környékük…

Ezért van oly sok ágyútöltelék, s golyófogó minden nációból Kelet-Ukrajnában, mert ott a föld kincseket rejt, a kiürülő amcsi államkincstárt fel kellene tölteni, legalább egy jó kis pénz(adósság)mosással: háborúval. Mindegy, hogy hol, csak náluk, otthon ne legyen!!!

Horváth Alpár

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Székely Ima, székely Kiáltás 2015. március 10-én

  1. Megette a fene az egészet az a szemét oláh népség sosem tartotta a szavát ,, mindig is egy áruló , apagyilkos Brutus volt ,és az is maradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük