KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Százmilliós döntés néhány óra alatt?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vajon felelős vagy felelőtlen az az önkormányzati képviselő, aki százmilliós előterjesztést megszavaz úgy, hogy annak szakmai egyeztetésére 24 óra sem állt rendelkezésre – tette fel a kérdést csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán.

A Jobbik miskolci képviselője azt kifogásolja, hogy év végén a városi közgyűlés fideszes többsége úgy szavazott meg egy előterjesztést – melynek részeként százmilliós városi vagyont apportáltak a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt-be – hogy a képviselők az erről szóló dokumentációt kevesebb mint egy nappal a tárgyalás előtt kapták meg. Az csak hab a tortán, hogy a közgyűlés frakcióiban egyetlen hulladékgazdálkodással foglalkozó szakember sincs, amit a Jobbik szóvá is tett, ennek ellenére a Fidesz megszavazta az indítványt, ismerettette Pakusza.

A politikus szerint fel kell tenni a kérdést: felelős, megalapozott döntést hoztak -e a miskolci fideszes képviselők? Ha a saját vagyonukról lett volna szó körültekintőbben jártak volna-e el? A hirtelen hozott döntés milyen pénzügyi körök érdekeit szolgálja? Hozzátette azt is, a Jobbik határozottan elutasítja a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodást.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Százmilliós döntés néhány óra alatt?

  1. Ugyan ez van az egész országban! A hatalomban lévőknek nem kell félni a felelősségre vonástól,mert házon belül „lepapírozzák. Így mindent lehet ami „archoz fér. ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük