KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szánthó Miklós: Orbán Viktor lesz a CPAC Hungary vezérszónoka

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Első európai helyszínként Magyarország adhat otthont a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciának csütörtökön és pénteken; az esemény főszónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz – közölte az Alapjogokért Központ igazgatója a kétnapos eseményt beharangozó, az American Conservative Union-nal (ACU) közös szerdai sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Szánthó Miklós azt mondta: büszkék arra, hogy Budapesten rendezik meg a konferenciát, amelynek mottójául az Isten, haza, család hármas egységét választották.

A hármasságra utalva úgy fogalmazott:

„ez fejezi ki legjobban, amiben mi, konzervatívok hiszünk akár az óceán két oldalán is”. Ezek azok az értékek, amelyek a legnagyobb támadásnak vannak kitéve napjainkban

– jegyezte meg.

Szintén támadás alatt áll „civilizációnk zsidó-keresztyén hagyománya, a történelmünk, a múltunk, a nemzeti identitás, az állami szuverenitás és most már a család, a gyermekek is” – sorolta.

A jogi elemző intézet igazgatója úgy fogalmazott:

„végső soron akár még hálásak is lehetünk” a liberálisoknak, akik heves támadásaikkal egy természetes ellenreakciót is életre hívtak a jobboldali, konzervatív oldalon. Ez – folytatta – abban csúcsosodhat ki, hogy az eddig feltételezésekkel ellentétben a nemzeti erők igenis együtt tudnak működni nemzetközi szinten.

Szánthó Miklós kiemelte: a CPAC rendezvényén több mint kétszáz magasrangú külföldi vendég képviselteti magát szerte a világból, Dél-Amerikától Japánig. A „jobboldali összemozgás” csomópontja Magyarország, Budapest, mivel a magyar jobboldal tudta megvalósítani azt a modellt és politikát, amely bizonyította, hogy az Isten, haza, család értékeit bátorsággal és őszinteséggel képes megvédeni.

Jelezte, ezt a magyar modellt szeretnék megismertetni külföldi partnereikkel az eseményen, valamint szeretnék megismerni az ő helyzetüket, az őket érő kihívásokat.

Az Alapjogokért Központ igazgatója hangsúlyozta, a magyar jobboldal teljesítményének elismerését jelenti, hogy a CPAC főszónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz. Mellette az alakulóban lévő magyar kormány több tagja, köztük Varga Judit és Gulyás Gergely is felszólal, ahogy az Országgyűlés elnöke, Kövér László is.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

A külföldi vendégeket sorolva ismertette: mások mellett Rick Santorum volt republikánus szenátor, Václav Klaus, Csehország volt elnöke és miniszterelnöke, Jordan Bardella, a Rassemblement National elnöke és az olasz jobboldal képviselői is részt vesznek a konferencián.

Szánthó Miklós a konkrét személy megnevezése nélkül azt mondta: van Amerikában Magyarországnak egy barátja, aki meglepetésvideóval készül a rendezvényre.

Matt Schlapp, az ACU elnöke annak jelentőségéről beszélt, hogy CPAP első alkalommal rendez Európában rendezvényt, és e tekintetben „nem is jut eszébe” fontosabb hely, mint Budapest, ahol a modern társadalomban felvetődő kérdéseket megfelelő módon és megnyugtatóan kezelik.

Azt mondta, azok az szereplők vesznek részt a konferencián, akik a szuverén országokban a szabadság eszményét életbe tudják tartani.

Az ACU elnöke kitért arra is: az Egyesült Államokban, ahol „mindig is elutasítottuk a marxizmust, a szocializmust és a kommunizmust”, jelentős politikai küzdelem folyik. Az amerikai demokrata pártra utalva azt hangoztatta: „most otthon, a saját hazánkban kell egy baloldali pártot visszaszorítani, amely már a szocializmus elveit vallja”.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük