Szakképzett munkavállalók helyett képzetlen romákat alkalmazna a Fidesz?
Miközben a jól működő Abaújszántói varrodából az elmúlt években kétszáz szakképzett dolgozót bocsátott el a Fidesz, Sajóvelezden 250 képzetlen roma asszonynak hoznának létre egy új üzemet. A Jobbik szerint a kormány a cigányság újabb pozitív diszkriminációjával a képzett és tapasztalt abaúji dolgozókat alázza meg.
Hocza Tamás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke encsi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, nemrég a Jobbik nagyszabású demonstrációt szervezett Abaújszántón az állami tulajdonú Kézmű Nonprofit Kft. üzeme elé, tiltakozva az ellen, hogy a cég a folyamatos megrendelések ellenére is kb. kétszáz dolgozótól vált meg 2010 óta.
„Miközben a szakképzett és tapasztalt abaúji munkaerő ma is állás nélkül tengődik, a Kézmű úgy döntött, Sajóvelezden hoz létre új varrodát, hogy ott kétszázötven képzetlen roma asszonynak adjanak munkát. Információink szerint a kormány azon dolgozik, hogy megtalálja a beruházáshoz, és a betanításhoz szükséges forrást”- mondta a politikus.
Hocza szerint tűrhetetlen és egyben gazdaságtalan is, hogy a kormány nem a képzettség, hanem a származás alapján tesz különbséget a munkavállalók között. „A Fidesz eljárása diszkriminatív, ráadásul a képzetlen cigány jelentkezők betanítása újabb terhet jelent az adófizetők számára”-fogalmazott.
A politikus arra kérte a Kézmű Nonprofit Kft.-t, vegye vissza elbocsátott dolgozóit, egyben felszólította az emberi erőforrások minisztériumát, a magyar adófizetők pénzén ne asszisztáljon a magyar munkavállalók hátrányos megkülönböztetéséhez.
Jobbik, Miskolc
NIF
Gondolom, hogy komoly támogatást kap ez a cég az államtól, amiért a cigányokat foglalkoztatja. Ez diszkrimináció, ismét a cigányok javára. Értem én a cikkíró felháborodását, de az is érthető, hogyha végre munkára akarják fogni ezeket a segélyből és családi pótlékból élő nőszemélyeket is, hátha a munka hatására nem érnek rá folyamatosan „megélhetési szaporodásra”…
Lenhardt Ibolya
Kedves Ibolya!
Ez érdekes megközelítése a témának,de kétségtelenül van benne igazság.
H.B.
Fele bérből, nagyobb profittal.
Az írni-olvasni nem tudó „munkaerő” ára jóval alacsonyabb.
Összeáll a kép?
Az oktatás elsorvasztása és szolgaállam létrehozása, saját érdekeit érvényesíteni sem képes cselédekkel.
Ostoba, tanulatlan afrikai, cigány, stb. „munkaerő” alkalmazása fillérekért. Szemben egy legmodernebb fegyverekkel felszerelt „rendőrség”, robotrepülőkkel, stb.
Biztos elmebajos vagyok, üldözési mániával…
Nagy Péter
„Biztos elmebajos vagyok, üldözési mániával…”
A zsidók szerint egészen biztos.
H.B.
Az igaz,hogy szakképzetteket bocsátottak el, de a romák sokkal dolgosabbak és precízebbek és kevesebb pénzért is elvégzik a rájuk bízott munkát. Ezen nem lehet csodálkozni.
Csík Ferenc SODAN
Miiiii???? Dolgosabbak és precízebbek? Önnek teljesen elment az esze? 😀 (H)
Csík Ferit nem kell komolyan venni.Küldött ember – provokátor.
H.B.
Úgy látom, hogy megjelentek itt a „fizetett kommentelők”.
Minden esetre SODAN humorérzéke kifogástalan!
Azonban igazat ír: pl. üzemelő HÉV-ről 100 m kábelt 1-2 perc alatt lelopni, akár tetszik, akár nem, ahhoz bizony precíz „munka” kell!
Sőt! A silány „rend”őrök még egyet sem kaptak el belőlük!
Nagy Péter
🙂 🙂 😀 (H)
Nagyon Keedves és tisztelt hozzászólók! A JÓÓÓÓÓÓó Istenre kérem önöket. Nem szabad senkit sem Le gyalázni. Le kicsinyíteni. Mindenkinek jogában áll rendes munka helyen becsületesen dolgozni. Nem szabad nemzet gyűlölőnek lenni, még akkor is ha nem magyar hanem cigány, vagy valami más. Senki nem jött úgy a világra, hogy mindjárt mindent tud. Majd megtanulják a munkát és dolgoznak. Nem lesznek bár az állam nyakán. Összefogásban az erő, és kivánok mindenkinek BOLDOG? BÉKÉS? SIKEREKBEN GAZDAG UJ ESZTENDŐT
Fülöp Cecilia
„Majd megtanulják a munkát és dolgoznak.
Kedves Cecília!
Fél évezred óta sem a munkát, sem a rendes viselkedést, beszédet nem tanulták meg. Amikor mindegyik tanulhatott és szakmája lehetett volna, akkor sem volt eszük ágában sem, hogy egzisztenciát teremtsenek! Ugye, nem gondolja komolyan, hogy pont most, amikor kinyalják a hátsójukat, és úgy bűnöznek, ahogy akarnak, sőt még biztatást is kapnak a mindenkori kormányoktól, hogy lopjanak, raboljanak, gyilkolásszanak, pont most tanulják meg a munkát?! Ők csak az ingyenélést és a megélhetési szaporodást (lehetőleg családon belül) tanulják,… egymástól,…
(Híradmin)