Szabadságot Budaházy Györgynek! – Nyílt levél Orbán Viktornak és a Fidesznek


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Az illem és a sportszerűség szerint természetesen gratulálok választási győzelmükhöz. Kívánok sok erőt és jó egészséget kitűzött céljaik megvalósításához a hihetetlenül nehéz helyzetben vergődő haza javára. Adja az Isten, hogy a Magyarország hamarosan önmagára találhasson!

2010 április 25-én este a budapesti belváros Vörösmarty terén, a választáson győztes párt elnökének beszédében elhangzott egy rendkívül figyelemre méltó kifejezés, amit Orbán Viktor másnap a nemzetközi sajtótájékoztatón délelőtt megismételt.

Ez a kifejezés így szólt (ha nem is betű szerint, értelmét tekintve azonban bizonyosan):
„…megfogalmazhatunk egy történelmi axiómát, amely úgy szól, hogy társadalmi rendszert váltani nem lehet, azt csak megbuktatni, megdönteni lehet.”.

A kétségtelen történelmi megfogalmazás kapcsán szeretném emlékeztetni a széles közvéleményt, de legfőképpen a Fidesz vezetőségét, hogy Budaházy György terhére rótt állítólagos vádak között hasonló kifejezési rendszer is szerepel, mint büntetőjogi tényállítás.
Nem kevés szemforgatással helyezték előzetes letartóztatás hatálya alá a közismert és igaz hazafit. Mondhatjuk újkori Hídembert.

Egy fontos körülményre szeretném felhívni a figyelmet. Budaházy György soha, sehol, senkinek, egyszer sem mondta, hogy a kommunista-liberális hatalombitorlók rendszerét erőszakkal kellene megdönteni. Elkeseredett, bár kétségtelen határozott hangvételű megfogalmazásait erről minden jogszerűen figyelembe vehető tárgyi bizonyíték nélkül, valótlanul terrorizmusként mutatták be.

Olyan jogi elvárási rendszer nem megengedhető sehol, hogy egy országosan vezető helyzetet elért párt vezetője szinte betűre ugyanazt mondja a nagy nyilvánosság előtt, mint a hamis vád gyanúját felvető szocialista kormányzat vezető tisztségviselői által, politikai véleménye alapján, szabadságában kényszerítő intézkedésekkel korlátoznak személyes szabadságában egy gyanúsítottat. Különös tekintettel arra, hogy a még ügyvezetőként jelenleg végóráikat töltő zsarnokok ugyanezért kisembereket megtiportak.
Ez nem működik sehol! Vagy vannak egyenlőbbek?

Ezért nagy tisztelettel, de határozottan kérem a hatalomba készülő politikai erők vezetőit, és leendő tisztségviselőit, hogy a magyar jogrendszer megtisztításának jelképeként szíveskedjenek soron kívül arról intézkedni, hogy a politikai okokból törvénytelenül (fenti okfejtés szerint jogalap nélkül) fogva tartott Budaházy Györgyöt és hasonló okokból fogva tartott társait belátható időn belül, feltétel nélkül szabadlábra helyezzék. Továbbá az ellene, ellenük írásban meg sem fogalmazott, csak a sajtó nyilvánosságának, mint látványossági szintet sem megközelítő gyanúsítások alól felmentsék.

Nagy tisztelettel kérem a kormányzásra készülőket, hogy az első intézkedéseik között tegyenek élő tanúságot a magyar jogrend megtisztításának szándéka mellett, amikor közfelkiáltással elfogadandó külhoni magyaroknak megszavazott, alanyi jogon biztosított kettős állampolgárság intézményét követően a politikai foglyok azonnali szabadlábra helyezését jelentsék be.

Szeretném Önöket emlékeztetni az 1990-ben arra a tényre, hogy az országgyűlési képviselők országgyűlési alakuló ülésén az első törvény, amit alkottak, közfelkiáltással munkaszüneti nappá, egyben nemzeti ünneppé nyilvánították március tizenötödikét, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére október huszonharmadikát.

Önök ugyanis pontosan tudják, mit jelent politikai nézetek miatt ártatlanul bilincsben vergődni a hatalom markában, elviselni nyílt és sunyi ütéseket, rúgásokat, lelki megaláztatásokat. Hiszen történelmi tény, hogy megjárták a kommunista börtönt. Itt az alkalom változtatni azon a gyakorlaton, hogy bárki magyar ember szóban megjelenített véleménye kapcsán börtön lehessen a válasz a hatalomtól, vagy éppen a kristálycukor kiborításától a tapétatépésig bezárólag, gépfegyverek árnyékában törvénytelenül folytatott magánlakások feldúlása.

Ezt haladéktalanul szükséges a világ tudomására hozni, hogy eltökélt szándékuk ezt örökre befejezni, mint hatalmi gyakorlatot. Ugyanis nem azért tűrtek a magyarok a gumibotok között gyakorolt hatalmi téboly miatt, akár a szemkilövésig bezárólag, hogy az alapvető szabadságjogokat, az egyébként ugyanezért az értékekért szóban oly sokszor kiálló erők azon ne változtassanak! Ez a mozzanat sem vitát, sem halasztást nem tűrhet a szabad magyarok tiszta lelkiismerete szerint.
Lássuk, Önöknek mennyire tiszta a lelkiismeretük ebben a tekintetben!?
Kérem, éljenek a helyzetükből eredő nagyvonalúság lehetőségével, hiszen ez nem kerül pénzbe, ám magyarok millióinak adja vissza hitét egyetlen pillanat alatt, hogy ebben az országban igenis lehet tiszta joggyakorlatot folytatni.
Egyben megálljt is parancsol egy ilyen helyesnek tartható döntésük azoknak az erőknek, akik április 25-ig szinte élvezetből és futószalagon küldték börtönbe, aki nem tetszett nekik. Akár a középkorban, mikor valakire rámutattak, hogy az ördöggel cimborál, akkor azt bizonyosan rőzsehalomra kötözték és alágyújtottak.

Csak egy kéznyújtás a nemzet felé! Teljesen bizonyos, hogy a parola testet ölt! Gondolják meg!
Szívélyes üdvözlettel és nagyrabecsüléssel:
Lengyel Károly,
egy magyar választópolgár

Ferencváros, 2010. április 26.

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Szabadságot Budaházy Györgynek! – Nyílt levél Orbán Viktornak és a Fidesznek” bejegyzéshez

  1. Szabadságot Budaházynak, és az összes politikai fogolynak! A kártérítés több százmilliós összegéért feleljenek az őket bebörtönöző hazaárulók, teljes vagyonuk erejéig.

  2. Szabadságot Budaházynak!!Trianon emléknapot!A Trianon emlékművet vissza az eredeti helyére!Vagy a Fidesznek is tetszik az ott lévő bolsevik csúfság?
    Ezek a feltevések kétharmad mellett egy nemzeti kormánynak nem okozhatnak problémát!Mert ugye Hajrá Magyarország!

  3. Érdekes, ez Vona Gábornak nem jutott ez az eszébe? de hogy lehet az, hogy nem tudtak össze szedni 750-ven kopogtatót a Gyurinak.

    • Tisztelt Imre05!
      Elolvasván nem túl magas szintű észjárásra valló és rosszindulatú bejegyzését, fel merült bennem a kérdés?
      Ön hány darab kopogtatót gyűjtött össze Budaházy Györgynek?
      Hogyan segítette ezt az ügyet, amíg Vona Gáborék az egész nemzet szolgálatában végezték a dolgukat?

    • Így igaz! Budaházy György nagyon ellentmondásos és mindenképpen infantilis egyén. Tett jót is, de tett nagyon rosszat is. Ha a rosszat nem teszi, pusztán az információk gyűjtéséért nem tudták volna bezárni.
      Természetesen mostani helyzete de facto az, hogy politikai fogoly. De jure viszont, az EU-os szabályozás szerint terrorista, akinek nincsenek jogai.
      Az egyetlen segítség amit nyújthatunk, hogy szabadulása érdekében felszólalunk, demonstrálunk.

  4. Nehogy azt gondoljátok, hogy Budaházy -t ki fogják engedni. Nem fogják. Az ő személye veszélyes rájuk nézve is. Jó helyen van ott, ahol van.
    Meg kell vizsgálni az esetleges bizonyítékokat, és megállapítani hogy követett e el bűncselekményt, vagy sem. Ha elkövette, akkor börtönben a helye.
    Budaházy egy ostoba bajkeverő semmi több.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A választásokon ön dönt! (Kánaáni üveggyöngyök, népbutítás, vagy reálpolitika?)
Nyílt levél a Ferinek – ha még itthon van…
A Jobbik szimpatizánsainak közleménye az európai és a világmédiának
Close