KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Svéd országos rendőrfőnök: A bűnözés olyan szintű, amit korábban sosem láttunk Svédországban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„A halálos lövöldözések, robbantások és más súlyos bűncselekmények hatalmas terhet rónak a rendőrségre” – írja Anders Thornberg.

Elkeserítő képet fest Svédország országos rendőrfőkapitánya, Anders Thornberg a skandináv állam közbiztonsági állapotáról. A Dagens Nyheterbe írt cikkében a bűnözéssel kapcsolatosan úgy fogalmaz:

Amit most látunk, kiugró, rendkívül súlyos és olyan szintű, amit korábban sohasem láttunk Svédországban”.

Elmondása szerint munkatársait éjt nappallá téve riasztják lövöldözésekhez, robbanásokhoz, és súlyos erőszakos bűncselekményekhez, ez pedig hatalmas terhet ró a rendőrségre. „Bár a fogdák és a börtönök túlzsúfoltak, még többet kell tenniük annak érdekében, hogy megfékezzék a bandákat” – teszi hozzá.

Kiemelte, hogy jelentősen megnehezíti a nyomozati munkát, hogy egyre nehezebb az áldozatokat és a tanúkat szóra bírni, ma már szinte sohasem tesznek terhelő vallomást. Ennek eredményeként a perek bonyolultabbá, elhúzódóbbá válnak, és kiterjedt törvényszéki vizsgálatokat tesznek szükségessé. Az elkövetők életkora egyre alacsonyabb, és amikor gyermekek követnek el súlyos erőszakos bűncselekményeket, a nyomozás még nehezebbé válik, és sokkal több emberrel kell együttműködniük.

A rendőrfőnök szerint hosszú távon csak egy megoldás van a jelenlegi helyzetre, és ez pedig az, ha nő a rendőrállomány, és még többen csatlakoznak a rendfenntartókhoz.

Mandiner

Kiemelt kép: Migránssal szemben intézkedő svéd rendőrök. Fotó: Drago Prvulovic / TT NEWS AGENCY / AFP.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük