KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (8) – TÖRTÉNELEMPOLITIKAI SZEMLÉLETET A CSŐLÁTÁS HELYETT

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Én nem születtem arra, hogy megmentsem azt az
emberiséget, amelyik, mikor nem sújtja tűzvész,
árvíz, és döghalál, háborúkat rendez és mesterségesen
idézi elő a tűzvészt, árvizet és a döghalált.

Kosztolányi Dezső: „Esti Kornél”

 

Nehéz lenne találóbb mottót választani a világhelyzet jelenleg átélt fejleményeinek, tartalmilag az emberiségellenes háttérhatalom mesterkedéseinek érzékeltetésére, mint e három emberöltővel ezelőtt íródott sorok. Ám akármire születtünk, akárkikké lettünk is, tudatában kell lennünk, a jelen parancsa szerint ezúttal mégiscsak az emberiség megmentése van a napirendünkön. Akarjuk, nem akarjuk, valamennyiünkén! Életünkről van szó, kétségtelen, hogy mindenekelőtt önmagunkat kell megmentenünk a háttérhatalomtól!

E történelmi feladat, horderejének okán, különösképpen megköveteli, hogy tetteinken a tudatunk uralkodjon. Sürgeti mindannyiunk erőfeszítését, s minden eszköz késedelmeskedés nélküli bevetését, mivel az emberiségtől elidegenült háttérhatalmi ellenségeink – akiknek a haszon mindig fontosabb volt, mint az ember, akit hallgatólag mindvégig, a robotizálás előrehaladtával pedig immár nyíltan eldobható kelléknek tekintenek – nemcsak bejelentették, elkötelezettek az emberiség nagy részének kiirtására, hanem durva és kifinomult eszközökkel hozzá is láttak. Megdöbbentő, de mégsem tudatosul bennünk, hogy a napjainkban bekövetkezett minden nem természetes halálért ők a felelősek. Senkitől nem fogadható el olyan érvelés, hogy a klímaválság, az egymást követő járványok, a nemi őrület, a muszlim és más idegen betolakodók, a gazdasági és az energetikai válság, avagy az orosz különleges hadművelet fenyegeti az emberiséget. Mindegyik hatékony, de csak eszköz, s mögöttük a háttérhatalmasok állnak, ők szervezik meg, vagy provokálják ki.

Az emberiségre ráerőszakolt sorsrontó tévútra figyelmeztető mottó színigaz voltát napjaink szellemi tudati történelme tanúsítja is. Azzal a lesújtó ténnyel, hogy a világ, főleg Európa, legátfogóbb értelemben vett értelmiségének jelentős, félő hogy nagyobb és fiatalabb részét, éppen tudatilag, önazonosságilag tájolták el, hogy biológiailag, fiziológilag is tönkretehessék. A digitálissá másított életmód kényelmi csapdái, a fősodratú sajtó téveszméinek, hazugságainak akadálytalan sulykolása, a koronavírus járvány egyre vitathatóbb olvasata, az önmagában cselekvőképtelen vírusra fogott művi gazdasági-társadalmi válság, a szemük előtt meglebegtetett kényelmes, avagy elborzasztó boldogulási-megélhetési választási kényszer, Európának a háttérhatalmi kulisszák mögött betervezett, s általa szertartásosan elfogadott öngyilkosságának nyomasztó hatásai, a tudatukra nyomasztó következményekkel járó kormányzati ukranizálás kihatásai alatt tévelyegnek, szenvednek. A történelmi feladatukat képező nemzeti útkeresés helyett ide-oda csapódnak, alkalmazkodásra adják a fejüket, vagy erre kényszerülnek, avagy visszavonulnak. E bonyolult, napjainkat mind fenyegetőbben eluraló nemzetidegen háttérhatalmi erők által összehangolt tudatromboló hatásmechanizmus körülményei között sokan a szellemi önvédelem helyett, a „tűzvész, árvíz, döghalál, háború” mellé, a történelem rossz oldalára állnak. Nemcsak elhiszik a fősodratú bebeszélést (engedelmesen még narratívának is nevezik), hanem el is fogadják valóságnak, elveszítik, vagy elárulják értelmiségi mivoltukat; akaratilag letesznek igazi társadalmi szerepükről, sőt hirdetik, védelmezik az őket rászedő, politikai csőlátásra rábíró háttérhatalmi téveszméket. Szomorú rádöbbenni, bőven akadnak sorainkban is, akik láthatólag tényleg nem arra születtek, vagy letettek róla, hogy megmentsék az emberiséget.

Napjaink politikai tudati történelme hasonlóképpen tanúsítja a mottó gondolatvilágát. Azzal, hogy a válságoknak, a háborúknak a háttérhatalmi fősodor által szertartásosan, s már-már hivatalosan elrendelt okai, okozói mögött nem az emberiség, hanem, mint mindeddig, az egyazon természetű háttérhatalmi érdekcsoport áll emberiségellenes célokkal. A legkorszerűbb tudományos eredmények szülte eszközök, módszerek, fegyverek titkos, álcázott bevetésével, a szemünk előtt „mesterségesen idézi elő a tűzvészt, árvizet és a döghalált”. Egyelőre csak tizedelve az emberiséget. Hosszú ideig világszerte hihetetlen naivitással nem létezőnek hitt háttérhatalomról, emberiségellenes bűnözők összeesküvéséről van szó. Az okok, célok, fejlemények láttán, taktikájuk és stratégiájuk körvonalazódása nyomán, az értelmiség másik része, a gyarapodó hazafias értelmiségiek és politikusok által felvállalt eszmei harc eredményeként, nagyrészt személyesen is azonosítottakká váltak. Mindezek okán immár nem érintethetetlenek. De kik is ők?

Részünkről lenne csőlátás csak az amerikai kormányt emlegetni, bár fő végrehajtóként az emberiség elleni bűnözők legaktívabb élcsapatát képezi. A hazafiaiak, a világsajtó közlései, elemzései, minősítései alapján, összefoglalóan az amerikai zsidó-szabadkőműves globális pénzügyi háttérhatalmi maffia, valamint az általa kulcspozíciókba juttatott, a Világgazdasági Fórumon (a Klaus Schwab vezette WEF), a Közép-európai egyetemen (a Soros György által pénzelt CEU) kiképzett ügynökeik. Általában elmulasztják említeni, hogy a fenti jellemzőikkel szoros kapcsolatban álló titkostársasági, talmudista, kabbalista, vallásilag ószövetségi elkötelezettségeik alapján meg vannak győződve, kizárólagos előjoguk az emberiség sorságnak meghatározása. Mindegyik jelzőjük súlyos tartalommal bír, de továbbiakkal is kiegészíthető, ha pedig a dolgok mélyére akarunk látni, nem csak szemtanúiknak lenni, egyikről sem feledkezhetünk meg. (Lényegüket illetően rövidebben is meg lehet nevezni őket, de éber hazai és nemzetközi ügynökeik, azonos mivoltuknál fogva, antiszemitizmusnak minősítenék, s ez a meghatározás, bár egyre satnyul, egyeseket még megriaszt). Ők azok, akik nem elégednek meg azzal, hogy provokálhatnak számukra jövedelmező háborúkat, mesterségesen előidézhetnek tűzvészt, árvizet, döghalált (AIDS, madárinfluenzák, sertésinfluenza, majomhimlő, koronavírus, illetve aszály, özönvíz, földrengés). Emberi mivoltukon túllépve, beleszólnak mindenki sorsába, nyíltan sokallják az emberiséget, s el is kezdték az irtásunkat.

A kormányok lényegesen több információval rendelkeznek róluk, de felelőtlenül, félénken, vagy cinkosként igyekeznek még a létüket is elhallgatni, pedig mindezen semmit nem lehet félreérteni. A new-yorki Világkereskedelmi Központ lerombolása, a 9/11 néven futó gyalázatos amerikai-izraeli önprovokáció, a háttérhatalmasok nyílt színrelépése óta, ezt az újfajta történelmi időszakaszt éljük. A globális háttérhatalmi politika és fősodor média elválhatatlanul szövetséges kettőse a 9/11-nek pont ezt az alapvető minősítését hallgatja el, próbálja elfeledtetni, törölni a múltból, jelenből, jövőből. Tisztelet a kevés és még halk szavú kivételnek, sajnos, ezt teszi a magyar sajtó, sőt politikusaink is. Időnként még az Országgyűlésben is arab terroristák USA elleni támadásáról papolnak, ami embertelenül fáj a tudatnak. Hiszen a világ rég rádöbbent, NEM az afganisztáni hegyekben bujkáló bin Laden által irányított arab terroristák követték el, ahogy elhitették az emberiséggel, hanem a háttérhatalom globális nyomulásának, az idegen zászló alatt elkövetendő támadásoknak indoklásául szolgáló galád amerikai-izraeli önprovokáció volt. Világunknak a rávett tudatot még le nem vetkőzött része, legyen baloldali, vagy jobboldali, engedelmesen a ráerőszakolt politikai korrektséghez tartja magát, nem mondja ki az igazságot, holott rég tudja. Jóllehet enélkül a 9/11 óta végbemenő világőrületet, az Ukrajnában folyó orosz különleges hadművelet világpolitikai rendeltetését, a törvénytelen amerikai-zsidó ukrajnai bábkormány NATO felügyelte biológiai háborús előkészületét, vállalhatatlan céljait és eszméit, az EU önpusztító balfogásait, s a magyarországi nemzetidegen ellenzék hazaárulását is hazugságok özönével magyarázzák félre, védelmezik, folytatva a világközvélemény félrevezetését.

Teszik mindezt büntetlenül, annak köszönhetően, hogy a háttérhatalom fő fegyvere a hangsebességet meghaladó információ, dezinformáció. Az a körülmény viszont, hogy ennek eszközei másoknak is rendelkezésére állnak, továbbá, mert a reménykeltően emberbarátiként jellemzett ellen-háttérhatalom is kialakulóban van, a világformáló körülmények, kellő tudatosság mellett, vezethetnek más irányba is, mint ahogy a háttérhatalom eltervezte. Ehhez szükségeltetik tudatunk történelempolitikai szellemmel felvértezett védelme. Mivel a háttérhatalom által uralt sajtó és hírközlés elhallgatja, ez sem tudatosult még eléggé az emberiségben, holott a fejleményei úgyszintén a szemünk előtt zajlanak. Ez az erő nem bújik a háttérbe, s roppant és növekvő alkotóelemei nincsenek a háttérhatalom kezében. Mindenekelőtt Oroszország. Önvédelmi különleges hadművelete, a háttérhatalom által kiépített ukrajnai háborús tűzfészek felszámolását célzó bátor lépése, amelynek világpolitikai jelentősége van. A háttérhatalom ezért mozgósít ellene mindenkit, aki nem ismeri fel a kialakuló helyzetet. Továbbá a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrikai Köztársaság, amelyekhez már mintegy húsz másik ország is csatlakozni kíván), a SCO (Sanghaji Együttműködési Szervezet: Kína, Kazahsztán, Oroszország, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, India, Pakisztán, Irán) egyre inkább erőre kapó emberiségpárti lépései. Valamint ezek nyomán a háttérhatalmi összeesküvők érinthetetlensége megszűnésnek érzékelhető folyamata. Mindezt mintha a politikusok nagy része nem látná, vagy nem merné kimondani, s ezért a tömegtájékoztatás sem. Hallgatás övezi a magyarországi sajtóban is.

Az előbb induló előnyével rendelkező globális tudatrombolás miatt sokan mások sem merik meglátni e világtörténelmi folyamatot, hanem a háttérhatalmi fősodor által megkövetelt csőlátással kezelik világunk több helyszínén zajló, de egymással összefüggő említett fejleményeit. A háttérhatalom sem beszél róla, viszont érzékeli, s azért kockáztat és vet be mindent, hogy megakadályozza kibontakozását. Ám ha akadályokon át is, de érzékelhetően annak a világerőnek a formálódása indult be, amely megmentheti az emberiséget. Fel kell ismernünk, s idejében mellé kell állnunk. Ez a mi nemzeti érdekünk is. Mintha ez a gigászi nehézségek és kényszerlépések ellenére sem lenne idegen a magyar politikától. A kormányzati politikát jelenleg mégis inkább a kényszerű csőlátás, a magyarországi álbaloldali ellenzéket pedig a tudatos árulás jellemzi. Tartalmilag ma ezt úgy is megfogalmazhatjuk, mint társadalmunk és tudatunk ukranizálása. Uralkodó volta miatt parancsoló a róla, valamint a nemzetidegen betolakodásról szóló nemzeti konzultáció haladéktalan megrendezése. Eredménye minden bizonnyal megerősítené a kormányzati és a társadalmi szinten meglévő hazafias törekvéseinket. Ennek biztosítására szövegezésébe, megszervezésébe célszerű bevonni a Mi Hazánk Mozgalmat (MHM), a Munkáspártot, a Magyarok Világszövetségét (MVSZ), a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM) más hazafias erőket és személyeket. Annak okán, hogy Ukrajna figyelmeztető példa számunkra, mi történhet egy országgal, ha nemzetidegenek uralják el.

Rázósnak tűnik, mégis ajánlatos e szempontból is minősíteni a világszerte erősödőben lévő békeköveteléseket. Érthetőek, támogatandóak, de hangoztatóik behozhatatlan késésben vannak. Akkor kellett volna fellépniük, amikor az ukrajnaiak gyilkolták az oroszokat, fasiszta szervezeteik a kormány leplezetlen támogatása mellett nyilvános véres leszámolási pogromokat hajtottak végre. Amikor a háttérhatalom biológiai háborút készített elő Ukrajnában Oroszország és a közép-európai geopolitikai térség ellen. Nem tették. Mindez még ma is magyarázatot követel, hogy az áldozatoknak kiszemeltek legalább utólag értesüljenek róla, hiszen a veszély nem múlt el. A béke követelése nem jelent elkötelezettséget, sőt egyenlőségjelet tesz Oroszország önvédelmi, emberbaráti fellépése és az ukrajnai-zsidó kormányzat soviniszta-cionista emberellenes politikája között. Túl általános és semleges. Fel kell ismerni, e világos helyzetben a béke követelése ugyanolyan kevés és szegényes, mint az EU hamis és kártékony jogállamisági követelődzése velünk szemben. Milyen béke és kik között? Túl könnyű a béke világszerte egyből és őszintén elfogadott jelszavával operálni, feledni, hogy a béke konkrét felek között konkrét kérdésekről szól. Béke a fasizálódott, amerikai-zsidó gyarmattartóvá vált nem-ukrán Zelenszkij kormánnyal? A csőlátás itt is bezavar: inkább a háttérhatalmi-ukrajnai törekvések előtt nyit utat, amelyekkel szemben a leghatározottabb politikai és gyakorlati kiállás mozdítaná elő a békét.

Ne legyen félreértés, a béke követelése fontos, de elkésve, konkrétumok és pártos állásfoglalás nélkül erőtlen, ugyanannyit ér, mint a másik ösztönös jelszó, hogy „Csak nem háborúval!” Először is mindenkinek, aki politikával foglalkozik valamilyen szinten, de különösen a politikusoknak, politológusoknak és újságíróknak kötelességük lenne tudni, hogy Oroszország nem háborút indított Ukrajna ellen, ahogy felelőtlenül ismételgetik, hadüzenet sem történt, hanem a Független Államok Közösségén (FÁK) belüli különleges hadműveletet, korlátozott célokkal és nem az ország elfoglalásának szándékával, ami fontos különbség. (Ld. e cikksorozat 7. fejezetét). Tudniuk kellene, hogy nem agresszió, hanem önvédelem. A különleges hadművelet elnevezés azt jelenti, hogy konkrét céljai vannak, megvédeni az orosz embereket, akik az elmúlt nyolc évben népirtásnak volt kitéve. Ezt Ukrajna demilitarizálásával és nácitlanításával lehet elérni. Oroszország nem tervezi Ukrajna megszállását, nem visel háborút az ukrán nép ellen. Ukrajna viszont háborút folytatott a Donbaszban élő orosz lakosai ellen, sőt Zelenszkij még arról is beszélt, hogy területi követeléseik vannak Oroszországgal szemben. Egyre inkább kiderül, hogy más országokkal szemben is és más messzemenő követelései is vannak. A felek egy ideig még közvetlen tárgyalásokat is folytattak, de ezt az ukrajnaiak amerikai parancsra felrúgták, ezért ma esetenként közvetítőkön keresztül folyik, s részkérdésekben kötnek is megállapodásokat. (A NATO nemtetszésére török közvetítéssel megindult ukrán gabonaexport, amit azonban az EU úgy intézett, hogy nagyobb része nem az éhező országokba irányul, hanem az exportpiacainkról szorít ki bennünket!) A békekötés rég megtörtént volna, ha a NATO-országok, ugyancsak az amerikai-zsidó háttérhatalom parancsait követve, nem avatkoztak volna be. Létfontosságú megérteni, hogy ezzel ők tették háborúvá a különleges hadműveletet, ami kényszerűen megváltoztatja Oroszország eljárását is! Ám Oroszország tudtul adta, a különleges hadművelet végig vitelével, befejezi a beavatkozók által kikényszerített háborút. Tehát legyenek akárkik, történelmi hibát, félretájékoztatást, bűnt követnek el, a háttérhatalmat és Zelenszkijt szolgálják, ha az orosz lépést átgondolatlanul háborúnak nevezik. E megtévesztés a helyes tájékozódást akadályozza, a tudati zavart növeli, annál inkább, minél magasabb szinten hangzik el. Mindennek okán a béke követelése akkor lehetne hatékony, államférfiúi kivitelezésű, ha megnevezve a különleges hadműveletet háborúvá mesterkedőket, a fegyverszállítókat, az újukránokat és az őket forrófejűen és önfeláldozóan segítőket, a csőlátókat, akiknek február 24-én kezdődött a történelem, és velük szemben támasztanák.

 

A csőlátás a háttérhatalom fegyvere

 

A 2022. február 24 óta zajló világpolitikai fejlemények elemzéséből levonható következtetés, hogy a nemzetidegen ukrajnai (A jelen írásban az ukránok számára is nemzetidegeneket értjük alatta) kormány, valamint odaadó nyugat-európai és kényszerűen lelkes közép-európai szövetségesei az emberiség érdekei által megkövetelt, a saját sorsukra is döntő hatással lévő követelménynek nem tesznek eleget. Elmulasztják az előzmények okait, okozatait, s az ezeket mozgató érdekeket egységben, összefüggéseik és következményeik felmérésével kezelő történelempolitikai szemlélet alkalmazását. (Ld. Tudatunk védelme – 7, valamint A történelempolitikai tudatosságról c. írásokat) Nekünk viszont féltékenyen vigyáznunk kell rá, hogy elemzéseinkben, állásfoglalásainkban ne engedjünk ebből. A háttérhatalom puszta eszközeinek szerepét vállaló mások, másságok, ügynökök elvárásaitól függetlenül tudnunk kell összekötni a tegnap eseményeit a mai fejleményekkel és a holnap követelményeivel. Csak akkor leszünk képesek helyesen dönteni, ha a köztük fennálló valós ok-okozati viszonyt és annak fejlődési irányát felismerjük. Jelenleg biztonsággal csak így kerülhetjük el az elvakult szövetségi rendszerünk által erőszakolt globális csőlátást, aminek kényszerét szenvedjük. Tetézve azzal, hogy sok politikusunk, közéleti személyiségünk nem tudja, vagy akarja függetleníteni magát tőle. Holott a háttérhatalom terveinek nyílt meghirdetése, emberirtó „végső” terveinek nyilvánosságra hozása, sőt hivalkodó és kihívó reklámozása félreérthetetlenül emberiségellenes, és szövetségi rendszerünk egy szót ki nem ejt ellene, holott egyértelmű szembeforduló állásfoglalást követel tőlük. A szemük előtt valósulnak meg világuralmi rögeszméjének a javak újrafelosztását célzó elemei. Európa felszámolására szervezett eszelős migránsroham, a sokoldalú amerikai-zsidó háttérhatalmi agresszivitás még a NATO-n belül is Európa, főleg Németország ellen, az USA által az EU-ra kényszerített, formailag Oroszország ellen hirdetett, de Európát tönkretevő szankciós politika, a most csak pislákoló koronavírus világjárvány, az energiaválsághoz vezető álságos klímavédelem, a természetellenes gender politika, a világpolitika művi elukránosítása, s ezzel messze nem zárul a sor. Végcélja az emberiség drasztikus csökkentése és világkormányuk létrehozása, amit a fasisztoid nagytőkés totalitárius, emberen túlinak (transzhumán) nevezett, metaverzumbeli („Nagy újrakezdés”) terveikben ki is fejtettek. Milliárdok kiirtását tervezve és hirdetve, de önmaguk luxusbunkeres megmaradását biztosítva, feladták emberi létüket, közveszélyessé váltak, amit az emberi civilizációt fenyegető tetteikkel bizonyítanak is.

Mire vár hát az emberiség? E kérdést fel kell tennünk akkor is, ha a háttérhatalmi fősodor gigászi tudatromboló ellenszelében nem egyszerű még feltenni sem, nem beszélve a tudatos eligazodásról, a jövőt nyomozó megválaszolásáról. Ámde egyáltalán nem lehetetlen, sőt történelmileg kötelező, hiszen a tettekben megnyilvánuló válasz egyre inkább nemcsak az egymástól elszakíthatatlan egyéni és a társadalmi megmaradásunknak, hanem magának az emberiség jövőjének biztosítéka. Ennek okán a tőlünk megkövetelt engedelmesség a „politikailag korrekt” csőlátásnak, a súlyos tévedésnél is több; önmagunkra szegezett fegyver, emberiség elleni bűntett. Ezért a hamis bebeszélések (narratívák) folyamatos terjesztése, elfogadtatásának kényszerítése így minősítendő. Nem lehet elégszer figyelmeztetni rá, példának is hozzuk fel ismét a legfelsőbb politikai körökben eluralkodott a megdöbbentő beállítást, miszerint az orosz-ukrán konfliktus február 24-én és az orosz különleges hadművelettel kezdődött. Nem hihető, hogy az érintettek ne ismernék az Oroszország által mintegy évtizedig tűrt véres ukrajnai előzményeit, az ottani oroszok módszeres gyilkolását, valamint NATO támaszpon-tokkal történt bekerítését. Egy szó nem sok, de mindezek ellen annyit sem szólt az EU, az ENSZ, a V4-ek, de Magyarország sem! Nem elgondolkodtató? Elhallgatta a világ, most meg egytől egyig jajveszékelnek, sajnálkozva az „újukránokon”. Újságírók, tömegtájékoztatási eszközök, elemzők, politikusok nagy része keményen és egyértelműen csőlátásban szenved, avagy tudatosan ebbe menekül, amikor az előzményeket, az okokat elhallgatja. A történelem számukra is 2022. február 24-én kezdődött, amikor az addig, a nyugati ígéretekben bízva, türelmesen, de tévesen kiváró Oroszország megkésve lépett. Méltóságaink, vezető politikusaink is fújják, hogy Oroszország agresszor, ok nélkül támadta meg Ukrajnát, megsértette a nemzetközi jogot, az ország szuverenitást és integritását, „elfelejtve”, hogy a háttérhatalom által felkészített Ukrajna provokálta ki e lépését. Vezető politikusoktól hallhattuk még a Konzervatív Politikai Akció Konferenciáján (CPAC) is, hogy „vitán felül áll, Oroszország agressziót követett el Ukrajna ellen”, más nemzetközi fórumokon és itthon is, hogy „Semmiképpen sem akarjuk a Szovjetunió helyreállítását”. Közvéleményünk és a világ azt hallja magyar politikusok szájából, amit a háttérhatalom és újukrán ügynöke akar elhitetni mindenkivel. Az összefüggések figyelmen kívül hagyása hihetetlen szakpolitikai tévedés, tudatos becsapás, rászedés, avagy műkedvelő szint. Vezető politikusok esetében megbocsáthatatlan. A szégyen a legenyhébb kifejezés, amivel illethetjük mindezt! És így is kell tennünk, nemcsak sajátmagunk, hanem az ő védelmükben is. Ugyanis veszélyesek, mivel törlik a saját emlékezetükből, közvéleményünkéből még a velünk közösen átélt történelmi előzményeket is, amelyek nélkül valóban másképpen nézne ki a helyzet. Eltörlik a múltat, amivel nem szűnnek vádolni az előző rendszert a nevetségesen gyenge érveléssel, amikor az internacionálé véletlenszerű magyar fordításának egyetlen félmondatával („a múltat végképp eltörölni”) vitatkoznak bőszen, s azt a látszatot keltik, hogy ezzel kimondták az igazságot mindenről, az orosz-ukrajnai szembenállásról is, amelynek ezzel a leglényegesebb okviszonyait éppen ők törlik. Szót sem ejtenek arról, hogy az amerikai-zsidó háttérhatalom által 2014-ben puccsal a saját ügynökeit ültette az ukrán nép nyakára. Népirtást követtek el az évszázadok óta ott élő sokmilliónyi orosz kisebbség ellen. Elhallgatják, hogy Ukrajna bábkormánya indított háborút a Donbaszban élő saját állampolgárai ellen, s bizonyított, hogy háborúra készültek Oroszország és a geopolitikai környezet, benne hazánk ellen, – biológiai hadviselést és atomfegyver előállítását központba helyezve – amit az oroszokon kívül senki nem akart észrevenni, utólag elismerni sem, még azok sem, akiknek ez a feladatuk! Mindez annyira átlátszó, megalázó, bűnösen dezinformáló eljárás, hogy több is ez, mint szégyen, a magyar közvélemény tudatos megtévesztése, történelmi felelőtlenség! Helyezzünk is súlyt e körülményre, mert tették ezt annak ellenére, hogy a valóság kezdettől fogva közismert volt, és folytatják annak ellenére, hogy százával állnak a világ rendelkezésére az oroszok által az ENSZ Közgyűlésein és a BT-ben számtalanszor előterjesztett bizonyítékok, amelyekről ugyancsak hallgat mindenki Magyarországon, azok a hírközlő, sőt kormányszervek is, amelyeknek kötelességük tájékoztatást adni róluk! Elhallgatják azt is, hogy az ENSZ-beli szavazásoknál az utóbbi időben a nyugati javaslatok csak egyharmadnyi szavazatot kapnak, azaz kétharmad nem támogatja őket. Kinek áll mindez érdekében? A háttérhatalomnak és magyarországi nyúlványainak! Ha tőlük függene, azt is csak kósza hírekből tudnánk, hogy az ébredező Európa már unja a grasszáló, élősködő, követelődző, maffiózó, hálátlan ukrajnaiak immár milliós párhuzamos saját társadalma építését (az EU-ba 2022 első kilenc jónapjában 4,4 millióan érkeztek), a segítségként kapott fegyverekkel üzérkedő, s javaikat – Zelenszkij példáját követve, aki luxus körülmények közé kitelepítette a szüleit Izraelbe – az adóparadicsomokba mentő ukrajnai menekülteket. Sem az EU, sem mi merjük mégsem kimondani, hanem politikailag korrekten elhallgatjuk, hogy az ukrán menekültek semmilyen tekintetben nem jelentenek kisebb veszélyt, ha nem nagyobbat, mint az ázsiai-afrikai betolakodók, vagy betelepült és betolakodó más nemzetidegenek. A háttérhatalom által irányított USA és EU viszont ömleszti a pénzt a nemzetidegen ukrajnai vezetés segítésére (Az Ukrán Nemzeti Bank szerint 2022 végéig 31 milliárd dollárt kaptak), a tagállamaitól viszont megtagadja, sőt utólagos kiagyalt feltételekhez köti még azt is, ami jogszerűen jár. Mi meg immár egy éve naponta tízezernyi (volt olyan nap, amikor huszonháromezer) ukrajnai menekültet fogadunk és látunk el minden földi jóval, akik közül többszáznyian itt is ragadnak egészségügyünk, oktatásunk terhére. Ma már az okmányirodáinkban és más helyeken is egyre több ukrán nyelvű tájékoztató felirat is szerepel. Mire fel? A közterületeken is egyre sűrűbben ütközünk ukrajnai betolakodókba, egyes vidéki városokban már közbiztonsági kockázatot jelentenek. Kormányhatározatot hoztunk, hogy az EU által Ukrajnának nyújtandó, 18 milliárd eurós hosszúlejáratú hitelből hazánkra kirótt 187 millió eurót (mintegy 75 milliárd forint), ugyan nem közös hitelfelvételként, hanem kétoldalú pénzügyi támogatásként nyújtsuk. Húzódzkodunk, de láthatólag készséggel hozunk újabb áldozatot a kárpátaljai magyarsággal és velünk ellenségként bánó nemzetidegen ukrajnai vezetés érdekében. Félelmetes, hogy az ál-ukránok lekezelő válasza sem rendíti meg illetékeseink mellettük kitartóan tanúsított elkötelezettségét. Ugyanis az ukrán Külügyminisztérium válasza így hangzott: „Számunkra az EU támogatása az elsőrendű és ennek keretein kívül nem kívánunk tárgyalásokat folytatni, csak ennek keretében„. Milyen alapon állítja ezt Ukrajna, vagy az EU, mikor Ukrajna nem tagja az EU-nak, az orosz-ukrán viszony nem minősíthető európai kérdésnek. A nem-ukrán Ukrajna közvetlen és bőkezű anyagi támogatása, a politikai támogatás, amit Novák Katalin elnök Zelenszkijhez zarándoklása szemléltet, azt jelenti, hogy Magyarország nyíltan az ő oldalán avatkozik be a NATO és az EU által háborúvá növesztett FÁK-on belüli konfliktusba. Az elnök, az újév alkalmából a budapesti diplomáciai testületnek is úgy fogalmazott, minden előzményt feledve, hogy Oroszország támadta meg Ukrajnát. Immár egy év fejleményei bizonyítják, e történelempolitikailag súlyosan téves lépések nem a szilárd világos alapon megteremtendő békét szolgálják, hanem a háború folytatását, eszkalálódását, akár egyéni véleményről van szó, akár hivatalos politika megnyilvánulása. Sajtónk, politikusaink nagyobb része is kezdettől „orosz agresszióról”, „putyini agresszióról” beszél hazai és külföldi fórumokon, és tettekkel is érteti a világgal, hogy ennek a nem-ukrán Ukrajnának a pártján állunk. Mármint állnak ők, de ideje észrevenni, hogy a magyarság nem! Sűrűn szereplő egyikük szájából hallhattuk, az ATV kérdésére, hogy „A háborúért csak Oroszország a felelős„. Másik vezető politikustól, hogy mi megmondjuk az oroszoknak, elítéljük a háborút, nagyon sok kárt, nehézséget okoz nekünk, Európának. Ám mindezt nem (vagy legalábbis nemcsak) Oroszországnak, hanem az USA-nak, a háttérhatalomnak, a NATO-nak kellene a szemére vetni! Van ugyan igaz magva az efféle állításoknak, de akármilyen jól hangzanak is, történelempolitikailag nem igazak, az eluralkodott csőlátást erősítik. Biztos jövőnk érdekében ezzel „lent” MINDENKINEK tisztában kell lennie, és „fent” MINDENKINEK el kell fogadnia, s ki is kell mondania.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Meg kell találni a szövetségi rendszerünk által elfogadható módot is annak megértetésére, hogy az európai és más nemzeteknek is csak az igazság kimondása és gyakorlati érvényesítése segít, elhallgatása pedig háborúhoz vezethet. Ezért ebben az értelemben kell átfogalmazni nemcsak az ilyen mondatokat, hanem minden más csőlátásos állítást, főleg pedig a politikánkat. Ugyanis aszerint senki nem hibás, sem a háttérhatalom, sem a nem-Ukrajna, sem az USA, sem a NATO, sem az EU, „csak Oroszország”. A közvéleményünkben a közösen átélt közelmúltat, s még a jelent is eltörlő kijelentésekért is elkerülhetetlenül viselni kell a felelősséget. Hihetetlen, de mindezek ellenére nemcsak Zelenszkij és bandája, meg a nyugat-európai kormányok nagy része, hanem egyes V4-beli szövetségeseink is „oroszbarátnak” ítélik a magyar kormány politikáját. Ők sem átgondolt véleményt hangoztatnak, amit mutat, hogy néha visszaállnak mellénk, majd ismét eltávolodnak. Visszatérve az ukrajnai menekültekre, intézményeink, hivatalos nyilatkozataink szinte csalogatják őket, akiknek jó része nem is ukrán, csak ukrajnai, s olyan ellátásban részesítik őket, amire magyarok százezrei csak áhítozhatnak. Betolakodásuk áldozatkész és önsorsrontó támogatása nemcsak nemzetünkre jelent terhet, hanem a schengeni EU-határ védelmét is semmibe veszi. Délen védjük, keleten nem? Holott mindkettő kifejezetten veszélyt jelent nemzetünkre, de az EU-ra is. Ha ezek még zsidók is, akkor „életünket és vérünket”, de még zabot is adunk; sőt mindezt nem megduplázzuk, hanem megsokszorozzuk, ahogy a Balatonőszödön kialakított kóser falu példázza. Ennek tükrében ma bizony a magyar állampolgárok Magyarországon másodrendűek a zsidók és az ukrajnaiak mögött. Miközben egészségügyünk és oktatásunk forrás- és szakemberhiányban szenved, százezrek élnek a létminimum alatt, „Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtjuk” naponta tízezreknek, még azt sem tudva, hogy kiknek; kik ezek ma, s kik lesznek holnap? Így lehet kizsigerelni, csendben megszállni és elfoglalni egy országot! Senkinek nem áll jogában mindezt még elnézni sem, nemhogy lelkesen és elérzékenyülten elősegíteni a nemzetidegenek általi megszállásunkat. Mindezt csak a MHM, HVIM, MVSZ és a Munkáspárt, néha a Hír TV egy-egy bátrabb szereplője mondja ki. S a hazafiak velük éreznek. Elismerik és támogatják a kormány szociális erőfeszítéseit, küzdelmét az ország energiaellátottságának biztosítására, a látható és láthatatlan ellenfeleink magyarellenes szándékaival szemben, de nyugtalanul figyelik, s nem hagyhatják szó nélkül, hogy történelempolitikailag az is egyre kevesebb magyart szolgál. Minderről is parancsoló nemzeti konzultációt szervezni minden késedelem nélkül. Ha nem követeljük ki, mindez folytatódik, a nemzeti konzultáció viszont társadalmi hátteret biztosít a kormánynak az említett kártékony fejlemények korlátozására, majd megszüntetésére.

Ukrajnára visszatérve, 2014 óta miért menekültek el úgy tizenhét millióan ebből az országból? Nem 2022 február 24 óta, azaz jelentős részük még a hadi helyzet előtt! (Ukrajna soha nem létezett, amit ma így neveznek, annak nincs történelmi legalitása, s ezt az ENSZ-főtitkár bejelentése is alátámasztja: Ukrajna 1991.12.25 óta nem jegyeztette be határait, tehát jogszerűen sem az ENSZ, sem a nemzetközi gyakorlat nem is kezelheti szuverén államként. Miféle legitimitást, integritást és szuverenitást védelmezgetnek hát naponta és fensőbbséggel a politikusok?) Miféle nemzet ez és miféle ország? Azt várják el, hogy mások harcoljanak érettük? Zsidó vezetői, áldozattal vállalt segítségünk ellenére miért fenyegetik létében a kárpátaljai magyarokat és bennünket is? Ők is a múltat akarják eltörölni, Kárpátalja magyar múltját. A magyarok és más kisebbségek embervadászattal felérő kényszersorozása és biztos halálba küldése emberiségellenes bűntett, de eddig ugyancsak az előzőleg említett szervezetek, valamint a Magyar Békekör tiltakozott ellene. Bizony, szeretnénk magyarázatot kapni minderre a kormányszervektől, bár tudjuk, hogy még az eredetileg nem is vállalt szövetségi „kötelezettségek” teljes megkerülése is kérdéses lehet, de az önkéntes alázkodó érzelmi körítés keltésével végzett fényűző túlteljesítés, az emberiségellenes bűnök elítélésének mellőzése hazafiatlan eljárás.

Az országossá erőszakolt ukránosítás tehát nem magyar érdek, de valakiknek nagyon is érdeke. Azoknak, akik még ma is rendszeresen lövik az oroszok lakta településeket, amiről a magyar sajtóban szintén nem esik szó! Ennek elhallgatása már nem is törlés, hanem vészesen több. Sőt az orosz támadásokhoz mindig hozzáteszik, hogy gyermekáldozattal járt, lakóházat rombolt le, stb. „Érzékenyítés” LMBTQ módra. A szükségtelenül idegen média szóra keresztelt hírközlés, tömegtájékoztatás is árúvá vált. Eszközei a háttérhatalmi fősodrás nyomása alatt messze túlléptek a szabványos társadalmi szerepükön, félrevezetik, elkábítják a legsebezhetőbb fiatal korosztályokat, zombikká, kiborgokká akarják nevelni őket. Elismerően közölnek mindent, amit Zelenszkij kijelent és az ukrajnai hadsereg tesz, s ellenszenvet keltve, amit Putyin mond és az orosz hadsereg tesz. Tudatipar, amely hatalmi ágazattá küzdötte fel magát. Hol van ez Deák Ferenc intésétől: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” Különösen hallgatnak arról, hogy orosz részről a kölcsönös biztonság szellemében tucatnyi rendezési javaslat, figyelmeztetés hangzott el, két minszki megállapodás is született, amit a háttérhatalom és ukrajnai régensei figyelmen kívül hagytak. Több mint 17 milliárd euró orosz vagyon került jogellenesen zár alá az EU által elrendelt szankciók következtében. A szankciópolitika, a feltüzelt migránsok feltétel nélküli befogadása, a NATO-terjeszkedés, az EU nemzetállamok elleni harca, idegen tulajdonok lefoglalása, stb. nemcsak a nemzetközi jog súlyos megsértése, hanem kifejezett kalózkodás. A további és hatékonyabb fegyveres, pénzügyi és politikai segítség ígérgetése mellett a február eleji EU-Ukrajna csúcstalálkozó tüntető megtartásán Kijevben, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke felbujtóan szónokolta: „A Kreml nem félemlített meg bennünket, mert az EU és Ukrajna egy család… Az ukránok egyértelműen a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság mellett döntöttek. Az Önök jövője velünk van a mi közös Európai Uniónkban. Az Önök sorsa a mi sorsunk.” Az ugyancsak jelen lévő Ursula von der Leyen szintén megerősítette, s biztosította Zelenszkijt arról is, hogy Ukrajna az EU tagja lesz. E provokatív és pökhendi eset újfent bizonyítja, az EU politikája vészjósló minőségi változáson megy át. Egyrészt sorozatban fogad el önbüntető szankciókat, másrészt katonai tömbként kezd viselkedni. Egyikre sincs tagállami felhatalmazása és legfőbb szerve az Európai Tanács sem hozott ilyen határozatokat. Mindez beláthatatlan veszélyeket szült máris, de ezt sem mondja ki senki, pedig előrevetíti, mire készül a háttérhatalom világkormánya. Ám nem késett az orosz válasz; D. Medvegyev pár szóban tárgyszerűen közölte: „Egész Ukrajna égni fog, azok a területek mindenképp, amelyek a kijevi kormány irányítása alatt maradtak.” Hozzátette, bármilyen fegyvert bevethetnek, s a Krím megtámadása esetén. „a válaszunk gyors, kemény és határozott lesz!”

A csőlátást bizonyítja a gyakran ismételt állítás is, hogy az energiaválságot az orosz-ukrán háború okozta. A súlyosbodásához közvetve hozzájárulhatott, de az előző tudatosan téves klímapolitika, a kicsúcsosodott öngyilkos európai szankciós politika és a világtudat ukranizálása okozta. Az energiaárakat sem a háború verte fel, s a várható tartós áramszüneteket és egyéb fennakadásokat sem a háborúra lehet fogni, hanem ugyancsak az Oroszországra kivetett, de az európai nemzetállamok ellen irányuló szankciókra. Nem is lehettek sikeresek, hiszen a következmények felmérésére sem került sor, hanem háttérhatalmi kamarilla-döntésről van szó. Az egészben a legérdekeltebb az USA kormánya mögött megbúvó háttérhatalom, amely lemondatta Európát az energiabiztonságát szavatoló orosz olajról és gázról, még függőbbé téve őket az amerikai méregdrága cseppfolyósított gáztól. Európa ezt megtette, sőt szankciót szankció után fogadott el Oroszország ellen, s most álságosan nem győz panaszkodni, hogy Oroszország miatt nincs elég gáz és olaj. A csőlátó EU olyan felmérhetetlen károkat okoz önmagának és tagállamainak, hogy a leginkább európaellenes nemzetközi szervezetté vált. A látnok Csurka István nem használta a csőlátás kifejezést, de a lényegét még 2003-ban figyelmeztetően megfogalmazta: „Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el! Ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz, mint a szovjet uralom, mert ez a demokrácia köntösében jelenik meg. A magyarságot az elnyelés veszélye fenyegeti! A nyakunkon élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös, a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy Uniós sírhant alá”.

              A csőlátásban szenvedő politikusok elfelejtik azt is, Oroszország hosszú éveken át tárgyalások útján akarta elérni, hogy az ukrán fennhatóság alatt álló terülteken élő sokmilliónyi orosz kisebbségi és emberi jogokat kapjon. Erről született az ENSZ által is határozattá emelt két Minszki megállapodás is, amiről viszont Merkel később elismerte, hogy a rendezés alapjának állították be, de valójában kísérlet volt rá, hogy esélyt adjanak Kijevnek a megerősödésre, s hogy „a béke soha nem volt lehetőség. Putyin, az Eurázsiai Gazdasági Unió csúcstalálkozóján beismerte, ez „abszolút meglepetés” volt a számára, mert, Moszkvában bíztak benne, hogy Berlin őszintén gondolja a rendezést. Az ukrajnai zsidó vezetés viszont ennek tudatában folytathatta az oroszok elleni pogromokat, rendszeresen lőtte az orosz lakta területeket. Betiltott egy tucat politikai pártot, de egyetlen szélsőjobboldali vagy fasiszta szervezet betiltására sem került sor, sőt Zelenszkij az Ukrajna Hőse címet adományozta az Azov elnevezésű neonáci ezred parancsnokának, amely Donyeck és Luganszk térségében több mint ötezer helyi orosz lakost ölt meg. Mindezt tudta az EU, az USA, minden most jajveszékelő, de sem akkor, sem később nem tették szóvá. A 2018-ban létrehozott Nép Pártja vezetője, a cionista vezér Zelenszkij nyugodtan készülhetett a háborúra Oroszország ellen. Nem tettek egy lépést sem a minszki egyezmények érvényesítésére. Nem volt visszhangja a Nyugatnak tett több orosz tárgyalási kezdeményezésnek sem. Ehelyett a nyugati hatalmak, azaz a háttérhatalom, Ukrajna felfegyverzésével és sokoldalú előkészítésével párhuzamosan Putyin személyére összpontosította a világ figyelmét. Most pedig, népeiket megtévesztve, úgy beszélnek az orosz-ukrán konfliktusról, mintha az tőlük függetlenül tört volna ki. Azoknak az uniós, vagy nemzeti politikusoknak és méltóságoknak, akik mindezt és az ugyanezen irányba mutató számtalan fejleményt törlik az előzményekből, azaz törlik a múltat, semmi erkölcsi alapjuk sincs rá, hogy a „putyini agresszióról” hangoskodjanak, akármilyen magasra is röpítették őket ismeretlen meggondolások és erők.

              Az „orosz agressziót” oly vehemensen elítélgető nyugat- és közép-európai politikusok azt is elhallgatják, hogy ha Oroszország, önmagát és a geopolitikai környezetét is védve, áldozatokat hozva, bár megkésve nem cselekszik, azóta már vele együtt mi is a háttérhatalmi biológiai fegyver veszélyeztetettjei, vagy áldoztai lennénk. Meg kell hát értenünk, életveszélyes játszmába merészkednek mindazok, akik figyelmen és számításon kívül hagyják e közismert tényeket; legyenek akárkik, akarva-akaratlanul, de a háttérhatalom kezére játszanak.

 

 

Második Izrael Közép-Európában?

               

Oroszország különleges hadművelete megindítását követően nem kellett sokáig várni rá, hogy kiderüljön, az amerikai-zsidó háttérhatalomnak más titkos céljai is vannak Ukrajna megszállásával. Zelenszkij április 5-én újságírók előtt közölte, Ukrajna nem lesz semleges a NATO, az EU és Oroszország közötti konfliktusokban. „Nem beszélhetünk a jövő Svájcáról, de minden bizonnyal egy «nagy Izrael» leszünk, a maga sajátosságaival.” Kifejtette, hogy militarizált államot és társadalmat képzel el, amely NATO támogatásával, az USA szövetségeseként szerepelne Oroszország ellenében, geopolitikai környezetében és a világpolitikában. A háttérhatalom egyetértését mutatja, hogy Oroszországot teljesen számításon kívül akarják hagyni e folyamatban. Sőt a nemzetközi életből is, ahogy tették a WEF davosi értekezletén, ahol Zelenszkij, sőt a felesége, de még egyik közeli munkatársa is sajátságos üzenetet intézhetett a résztvevőkhöz, akik egyetértésük jeléül felállva vastapsoltak. E kijelentések és a tények ismeretében vitán felül áll, hogy Oroszország lépése nélkül a háttérhatalom által megszállt Ukrajna már második Izraellé vált volna, geopolitikailag hasonló terrorista-rasszista szerepet játszott volna Közép-Európában, mint Izrael Közel-Keleten. Fenyegette volna a szomszédjait – minket valószínűleg különösen – terjeszkedett volna, háborúzott volna. Még a mostani szorult helyzetében is arcátlan és gátlástalan követelésekkel lép fel nemcsak szomszédjaival, de szövetségeseivel szemben is. Vele szemben semmit nem ér a gesztus, a jó szándék, Izraelhez hasonlóan állatnak néznek másokat, akiket csak rugdosni kell. Ezért a legkisebb bizalomra sem szolgálnak rá, nemhogy eltúlzott segítségre és érzelmes szolidaritásra. Ideje lenne felismerni, hogy nem kell rettegni sem tőlük, a világot nem tudják zsarolni, bármennyire is szeretnék. Oroszország tehát a különleges hadművelettel a saját és a közép-európai országok biztonságát védte meg, amit mindenki tud, de senki nem meri kimondani ezt sem.

A háttérhatalom által kitűzött és Zelenszkij által meghirdetett cél kapcsán ki kell térnünk rá, hogy az ellenünk szünet nélkül folyó hazai és külföldi vádaskodás az antiszemitizmussal azt célozza, hogy kormányszerveink legyenek még filoszemitábbak. Számunkra különösen veszélyes lenne a galíciai, velünk határosan létrehozandó zsidó alakzat. Évszázados meghirdetett cionista terv, amely most veszélyesen közel került a megvalósításhoz. Újabb nyomós érv ahhoz, hogy tudatunk védelmében véget kell vetni egy történelempolitikailag meghaladt erkölcstelen hazai gyakorlatnak. Lehet, sokan észre sem veszik, pedig dokumentálhatóan zajlik a szemünk előtt, hogy az újonnan kinevezett politikusoknak, méltóságoknak Izrael és a zsidóság felé teendő rituális bocsánatkérésnek is eleget kell tenniük a nevünkben. A napokban egyik újdonsült méltóságunk a holokauszt múzeumban tette le az esküt, kijelentve, hogy a soha véget nem érő bűnbánat szellemében újra és újra bocsánatot kell kérnünk a zsidóktól. Ha valaki, magas beosztásba kerülve, bocsánatot akar kérni, kifejezetten és hangsúlyozottan a saját nevében tegye, ne a nemzet nevében, amire nincs is és nem is lehet felhatalmazása. A mai magyar nemzedékeknek pláne nincs miért bocsánatot kérniük. Senki ne plántáljon lelkükbe tisztesség, erkölcsi tartás, szókimondás, bátorság, becsület helyett roncsoló téveszmét, alaptalan, szolgalelkű szertartásszerű – és nemzetidege-neknek vég nélküli anyagi előnyök nyújtását megokoló – bocsánatkérést. Akkor sem, ha Izrael, a zsidó szervezetek és vezetők ezt nemcsak tőlünk, hanem az egész világtól követelik. Viszont számtalan személy, történelmi eset magyarellenes bűnei miatt nekünk kellene végre bocsánatkérést követelni tőlük. Az előttük letérdepeltetett, felsőbbségüket elfogadó Németország és más európai országok helyzete intő példa legyen számunkra. Nem üres szóvirág, hogy Németország már nincs, mert a nemzetidegenek eltűntették az országot jellemző megbízhatóságot, szervezettséget, rendet.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

Létezik nálunk egy elmismásolt misztikus törésvonal is, amelynek helytelen kezelése évszázadok óta akadályozza annak a nemzeti célnak az elérését, amelyet a mai politika nagyon helyesen zászlajára tűz, de óvatoskodó kezelésével hátráltat: a magyar Magyarország újrateremtése. Sokan, sokszor szóvá tették már, a nemzeti egység szélesítésében sikeresnek bizonyult nemzeti konzultáció módszerével, azaz széleskörű nemzeti támogatást biztosító lépéssel ezt is könnyen, törvényesen, minden felet kielégítő módon megoldhatjuk, pontot tehetünk a nemzetidegenek javát szolgáló tehetetlenségre, bénultságra, érthetetlen részrehajlásra. Mindenekelőtt tudatosuljon, hogy az antiszemitizmus okozat; az ellene bevezetett zéró tolerancia ebből kifolyólag az okot/okozókat védi. Tézis nélkül az antitézis értelmetlen. Mi mégis jogérvényesnek tekintettük, holott ideje lenne Izrael és a zsidóság, valamint a jelenlegi ukrajnai kormány tekintetében is e megdönthetetlen logikát követni. A történelmileg kialakult törésvonalakat kár elhallgatni bármely oldalról, vagy a róla szólókat elhallgattatni, ahogy az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia törvényesítésével kormányzati és ellenzéki politikusok, ezúttal láthatólag teljes egységben, már elérték. Súlyos következményeit is egységben fogják átélni, ha átélik. Elsősorban a törvény, de a végrehajtó hatalom is, ma szigorúbban védi a magyarokkal szemben az idegen betolakodókat, mintha csak őket tekintenék sajátjuknak. Lehet, hogy az illetékesek ezt nem veszik észre, vagy nem tartják fontosnak, avagy vállalható áldozatnak tartják, de észreveszik magyarok milliói, ezért nem kellene késlekedniük a jóvátételével.

A megoldást akadályozó számtalan intézkedés közül visszautalunk az említett luxus kóser falu, vagy telep létrehozására Balatonőszödön. Ez és a hozzá hasonló sokasodó pozitív megkülönböztetés a magyar állampolgárokat másodrangúvá lefokozó, törvényellenes felháborító talpnyalás, miközben magyarok tízezrei, de lehet, hogy százezrei élnek a létminimum alatt, és folynak a kitelepítések az ugyancsak nemzetidegen bankárok által elkövetett devizahitel-csalás miatt. Ukrán-zsidó, kazár részről pedig hazaárulás, ugyanis üdülés helyett fegyvert kellene fogniuk „hazájuk és kormányuk” védelmében. Ám ők, akárcsak a globális háttérhatalom, az utolsó ukrán katonáig fognak harcolni. (Ahogy a Talmud előírja: Ha háborúba mész, ne menj elsőként, hanem utolsóként, hogy először térhess haza.) Figyeljük csak meg azt is, hogy a kormányzati ukránosítás, a törvényesített zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben, a kóserfalu ellen az ellenzéknek, s ellenfeleinknek nincs egy szava sem! Pedig igencsak beszédes jelenség mikor valakik nem veszik számításba a saját helyes politikai jelszavaikat, miszerint „Nekünk Magyarország az első”, a „Magyarország a Magyarország pártján áll”. Nézzünk csak szét tárgyilagosan: egyre inkább nekünk magyaroknak kell alkalmazkodnunk a sokféle nemzetiségű és vallású betelepülők igényeihez, főleg az említettekhez, az utóbbi időben már a kínaiakhoz most meg az ukránokhoz is. Amennyiben mindezt elemezzük, sajnos, nem állapíthatunk meg mást, mint hogy a jelen körülmények között a magyar köztudat ismeretlen meggondolásból makacsul fenntartott ukrajnaisítása, okoktól, szándékoktól függetlenül, a globális, világuralomra törő háttérhatalom ideológiájának átvétele; ellene, saját és a világ biztonsága védelmében Oroszország tette meg az első bátor lépéseket. Ezen áfium elleni védőoltásunk nekünk pedig csak a történelempolitikai értelemben vett magyar nemzeti tudat mindenek fölé helyezése és érvényesítése. Tűrhetetlen szégyenletes helyzet, hogy ma már a magyaroknak kell harcolniuk a nem-zetidegenekkel való egyenjogúságért a saját hazájukban. S mert ez tagadhatatlan, naponta bizonyított tény, ingadozás és megtorpanás nélkül, minden akadállyal szemben meg kell tenni az ellenlépéseket. A kormánynak is, az állampolgároknak is, s ezekkel összehangolva, s a saját védelmében a másik félnek is. Nem lenne világos az illetékesek előtt, hogy külföldieknek, nemzetidegeneknek nem lehet többletjogot biztosítani és ezt még országon belül és nemzetközileg is büszkén hirdetni. A szép és elvben helyes politikai jelszavak mögé bújtatott gyakorlati filoszemitizmus, ukránimádat uralkodik. A történelem tragédiák sorozatával bizonyította, semmi jó nem jön ki abból egyik félnek sem, ha a zsidók lehetnek magyarellenesek, de a magyarok nem lehetnek zsidóellenesek. Legutóbb egy államtitkár ezredszer megerősítette: ”A magyar kormány zéró toleranciát tanúsít az antiszemitizmussal szemben.” Holott politikai ábécé: magyar kormánynak a magyarellenességgel szemben kell zéró toleranciát tanúsítania! Nem egy másik nép védelmére választották. Ha valami szüli az antiszemitizmust, akkor ez a fordított eljárás az. Ilyesmit még a szövetségi rendszerünk sem követel meg, sőt immár az EU is kifogásolja a filoszemitizmust, amit az alapjaiban helyes külpolitikánk érthetetlenül tanúsít minden adandó alkalommal, de azon túl is. Milyen jog illeti meg a hazafiakat a zéró toleranciával összefüggésben állható ukránosítással szemben? Nyíltan, nevén nevezni mindenkit és az ügyeket, megértetni az érintettekkel, hogy Magyarországon csakis a magyar hazafiaknak lehet elsőbbsége, s ha ezt a nemzetidegenek nem tudják elfogadni, távozzanak. Külpolitikánk pedig ellenezze, minden eszközzel akadályozza a tervbe vett mesterséges közép-európai második Izrael kialakítását. A problémakör mindenki érdekét figyelembe vevő megközelítésének elősegítésére idézzük Szabó Dezső irányelvként elfogadandó meglátását. „Olyan életrendszert kell teremteni, mely lehetetlenné teszi a magyarság mindenféle kizsákmányolását. Nem a zsidó érdek, zsidó szellem hódítása ellen kell külön ügyességeket kiécázni. Az intézményes biztosítékok olyan sorát kell megteremteni: mely minden idegen érdek, minden idegen szellem hódítását a magyarság ellen csírájában megfojtja, s minden magyar polgár lelkét beformálja a magyar nyelv, magyar kultúra, az organikus magyar célok nagy emberi egységébe.” Mindehhez nekünk is tudnunk kell, mi folyik mind a színfalak előtt, mind mögötte; ragaszkodjunk ehhez, követeljük ki, mert a konkrét tudás ad biztonságot és védi meg a tudatunkat.

 

A világpolitika elnőiesítése

 

Annak okán lehet ilyetén fogalmazni, hogy érzékelhetően mesterséges elnőiesítéséről van szó, nem pedig veleszületett folyamatról. Ugyanis, a jelen nemzetközi körülmények között, és úgy, ahogy megvalósul, nem válik a politika javára. Mindenekelőtt leszögezendő azonban, hogy a női egyenjogúság megkérdőjelezhetetlen. Önmagában üdvözlendő a tény is, hogy Európában pillanatnyilag több országban nő valamelyik legfelsőbb politikai vezető: Finnország, Észtország, Litvánia, Dánia, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország. Ám a háttérhatalom által kiprovokált művi körülmények között, nem a női mivolt a fontos kérdés, hanem hogy személy szerint, felkészültségüket, politikai beállítottságukat nézve, kik ők. Mégis róluk általában a női mivoltukra emlékeztetve szól a hírközlés. A férfi politikusokról sohasem írják, hogy férfiak, mintha csak az lenne a természetes. (Azt hogy államférfiak pedig igencsak ritkán, bár egy szűk félévszázad múltán mostanában tetszéssel hallunk effélét). A természetes folyamatot pártolnunk kell, ámde ésszerűtlen erőltetni nők kinevezését felelős politikai posztokra, méltóságokra pusztán női mivoltuk miatt, mivel az egyrészt pozitív diszkrimináció, másrészt hátrányos megkülönböztetés. A most lezajlott davosi találkozó indoklás nélkül mégis programpontként szentesítette, hogy szükséges a női vezetők létszámának emelése úgy a politikai porondon, mint a gazdaságban. Nem véletlenül, megvannak a maga okai. Többek között az, hogy sok országban a WEF Fiatal Globális Vezetők tanfolyamát elvégzett férfiakat juttatták hatalomra, akiket eleve nem államférfiaknak, hanem hivatalnokoknak, ügyintézőknek neveltek, ezért úgy látják és alakítják a világot, ahogy bebeszélték nekik. (Akad, aki mégis a nemzeti utat választja; kap is érte eleget. De bírja a gyűrődést). Így nagyobb tér jutott az ambiciózus amazonok számára. Ezért vált ez is a háttérhatalom fegyvertárába sorolandó támadóeszközzé. Sokan nem is sejtik ezt, hanem ámuldozva néznek a jelenségre, mint borjú az új kapura. Bizony egyre szembeszökőbb is mind a nemzeti, mind a világpolitika szenvedélyes, téves, káros ilyenféle elnőiesítése, amiben tehát ugyanannak a háttérhatalomnak a keze van, s ugyanazokat az emberiségellenes célokat követi vele, s követteti velük. Bizonyítja ezt az „eredmény”, ami némi túlzással fogalmazva abban áll, hogy egyesek közülük nem tarják be a komikus-cinikus aranyszabályt, miszerint egy bizonyos szint felett nem süllyedhetnek bizonyos szint alá. Holott az ő esetükben is a történelempolitikai tudat követelménye lenne a fontos, nem a szónoklati magas C kivágása, vagy a meggondolatlan szájhősködés. Márpedig, bárki láthatja, sokszor ez történik. Elevenítsük fel néhányat a megkérdőjelezhetetlen, és sajnos megkérdőjelezetlen példákból.

A legszemléltetőbb példakép a WEF Fiatal Globális Politikusok továbbképzőjén kapott nemzet- és emberellenes, európaellenes, ezen belül kifejezetten németellenes betájolást is túlteljesítő, Németországot nemcsak a futballpályán, hanem a politikában, sőt az életben is letérdepeltető, állampolgársága szerint német Angela Merkel. Ahogy említettük, elismerte, a minszki szerződések csak kísérlet jelentettek arra, hogy esélyt adjanak Kijevnek a megerősödésre! Nem először csapta be Moszkvát, és persze Budapest is. Avagy Európa megalázását és eltiprását ügyvezető-igazgató, az ipari méretű korrupció-királynő, állampolgársága szerint ugyancsak német, de szellemileg és gyakorlatilag is ukrán színekbe öltöző Ursula von der Leyen, aki Merkel honvédelmi minisztere volt, s aki most az EU-tagállamokat áldozza fel, még csak nem is Ukrajnáért, hanem a jelenlegi ukrajnai zsidó régensekért. (Utódja, Christine Lambrecht honvédelmi miniszter pedig még a mostani német vezető politikusok szerint is hibát hibára halmoz). Leyen aktív résztvevője a háttérhatalom fórumainak, mint a Bilderberg-csoport, a WEF kuratóriumának tagja, az oltásmániás Bill Gates és a WHO-elnök Ghebreyesus barátja. Ide kapcsolódik, hogy az Európai Parlament megkérte A. Bourlát, a Pfizer Izraelből importált elnökét, nyilatkozzon, vizsgálták-e a koronavírus elleni vakcinájukat arra, véd-e a vírus ellen, megakadályozza-e elkapását és továbbadását. Bourla azonban egyik helyettesét, Janine Small angol hölgyet küldte el, aki közölte, ezt nem vizsgálták, mert gyorsan kellett lépniük. (Karikó Katalintól is hallhattunk effélét. A Pfizer egyik igazgatója, Jordon Walker pedig titokban rögzített felvételen kifecsegte a Pfizer titkos vakcina-kísérleteiről szóló emberellenes mesterkedéseket). Azaz, elismerte, amire a világ késve ráeszmélt, vakcinájuk nem az, aminek beállíttatták az EU-val, a WHO-val és a kormányokkal, amelyek pedig kórusban esküdöztek rá, hanem valami gyanúsan más, ahogy egyre több szakértő ki is mutatja. Újságírók Davosban sarokba szorították Bourlát kérdéseikkel, amelyekre öntelten mindössze, szép napot kívánva válaszolt. Egyértelműbben: nem tudtak kidolgozni védőoltást egy vírusra, amelyet a szappan is megöl. Homályban marad az is, miért kellett gyorsan lépniük? Csak nem azért a 35 milliárd dollárért, amennyiért Leyen, az azóta „eltűnt” sms-ei útján ebből a „vakcinából” vásárolt tőlük az EU nevében? Emiatt több EP-képviselő követeli a lemondását, mert – ahogy egy őt jól ismerő német EP-képviselő jellemezte – „híján van minden erkölcsnek”. A Pfizer másik vezetője is nyilvános meghallgatáson ismerte el, nem védőoltást, hanem kétes, ellenőrizetlen biológiai fegyvert oltottak milliókba COVID19-vakcina néven! A Pfizer vezetői és munkatársai nem is vették fel az oltást, s ezt nem is titkolják. (Davosba a háttérhatalom képviselővel együtt oltatlanul, sőt igazoltan oltatlan pilótákkal utaztak). Kihagyhatatlan egy másik német állampolgárságú nő: a nyolc osztályt végzett Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter, aki hazudott tanulmányairól, munkahelyéről, plagizált, adót csalt, eltávolíttatott többszáz éves feszületet a münsteri történelmi városháza béketerméből a G7-csúcs-találkozó idejére, s követeli, hogy a világ mondjon le mindenféle szénhidrogénről. S ha ez nem lenne elég, a szavazói arcába vágta, nem érdekli, hogy mit gondolnak a németek, akkor is teljesíteni kell az Ukrajnának tett ígéreteket. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén pedig olyan beismerést tett, amit eddig minden NATO-ország messze elkerült: „Oroszország ellen vívunk háborút, és nem egymás ellen„! Okozott is nem kis megdöbbentést. Az említett német női politikusok a német nemzet szégyenei, professzionális nemzetközi bűnözők, akik sikerrel valósítják meg az amerikai-zsidó háttérhatalom tervét Németország megszüntetésére. Merkel és Leyen átgázol elveken és lelkeken; önmagukat németnek mondó nemzetgyilkosok, a háttérhatalmi globális elnéptelenítés ügynökei. A kiszabható legsúlyosabb büntetés is könyörületes lenne számukra. Gyalázat, hogy semmi következmény nem hárul rájuk. Ezt minden európai politikus látja, de a mieinken kívül alig akad más, aki akárcsak burkolt nemet mondana nekik.

Követi őket Eva Kaili, az Európai Parlament görög szocialista alelnöke, aki el nem tudja képzelni, hogy kerültek a lakásába sok millió euróval tele táskák, fogalma sem volt, hogy korrupció folyik, így most kénytelen luxusbörtönben tölteni napjait. Csatlakozik hozzájuk az Oroszországot az atomháborút kirobbantó piros gomb megnyomásával fenyegető brit Liz Truss, akinek még a lelkiismeretlenül, kegyetlenül folytatott gyarmati és világháborúkon meggazdagodott képmutató angol arisztokraták is csak pár hétig engedték meg, hogy bitorolja a miniszterelnöki posztot, mert a világtudat és a világpolitika beindulóban lévő fejlődési irányát érzékelve, immár a saját létüket féltették tőle. Megrémültek, hogy Truss nincs tudatában, az ember csak a politikában halhat meg tucatszor is, de az atomháborúban csak egyszer. Kételyek mardoshatták őket amiatt is, hogy Truss, egy perccel az Északi áramlat gázvezetékek háborús okkal felérő felrobbantása után, sms-ben jelentette Blinken amerikai külügyminiszternek: „Elvégeztetett!” A „bulizz, ne háborúzz” jelszavát a világsajtó szórakozására aktívan gyakorló Sanna Marin finn miniszterelnöknő pedig a davosi találkozón kifejtette, a háború nem végződhet másként, csak ukrán győzelemmel, Nyugatnak nincs más választása, azaz a saját létét is kockáztatnia kell. Még nem sorolható ide a választási kampányában a migráns áradattal és más ésszerűtlenségekkel szembefordult olasz Giorgia Meloni, bár Izrael és Zelenszkij, az EU-ban pedig a jelenlegi Néppárt mellett kötelezgeti el magát, kacérkodva az ígéreteitől elállás gondolatával.

Az USA-ban is bőven akad meghökkentő, színes és színtelen példa hasonló dőre tüneményekre: alelnök, házelnök, szóvivők, a Nemzeti Hír- szerzés igazgatója és mások. Ez utóbbi hölgy, Avril Haines, másodikként már meg is jósolta (az első Zelenszkij volt), hogy az ukrajnai konfliktus ukrán győzelemmel zárul. Felidézhetjük Budapesttől Washingtonig az ukrán ellendiplomata nagykövetnők modortalan megnyilvánulásait, amelyek – szerencsére – kaptak elítélő hazai és nemzetközi visszhangot. Alig marad el tőlük a világot bódító, s ezen meggazdagodott svéd Gréta Thunberg szellemi klimaxos svéd csitri, akit a háttérhatalom valamennyi fóruma a keblére ölelt. Közismert, de el ne feledkezzünk a nálunk meg-megjelenő, kérészéletű, trágársággal és agyalágyultsággal kábán tüntető ellenzéki tizenéves fruskákról, akik nem is értik, amit a háttérhatalom ügynökei a szájukba adnak, de világgá ordítják. Akárcsak a Brüsszelben mesés fizetésükkel világukat élő ellenzéki képviselőnők, akik magyar állampolgárok, de nemzetidegenként Magyarország ellen dolgoznak. Köztük van az ellenzéki árnyékkormány miniszterelnöknője, akinek árnyékszékfoglalóját máig izgatottan, de hiába várja a sajtó.

Szerencsénkre, ellenpéldára is sorakoznak jelöltek, Dúró Dóra a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és néhány jobboldali politikusnő is bátran és sikerrel vívja harcát itthon is és az EU-ban is. Nem öröm megjegyezni, hogy ezen az oldalon állók között is akadnak felkarolt, túlfuttatott hölgyek, akik, sajnálatunkra, meg-megbicsaklanak. Egyikük közámulatunkra, tiltakozik a Szovjetunió visszaállítása ellen: „örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre”, ismételgeti itthon és külföldön. Nem tudni, honnan szedte e szándékot, amiről talán még maga Putyin sem tud. Egyébiránt semmi köze hozzá, hogy más népek milyen államformát választanak, de ilyesmivel oroszellenességre ingerli a magyarságot. Nem győzi elítélni Oroszországot „az Ukrajna elleni védhetetlen és megmagyarázhatatlan” agressziójáért. Betetézi mindezt, hogy Magyarország elnöke minőségében Zelenszkijhez is elzarándokolt, s ő előtte bizonygatta, hogy „Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. … Magyarország és Ukrajna szomszédok, a szomszédunk számíthat a segítségünkre, és ez így is marad”. Előző pozitív sikereit ismerve, mindez fájó, hiszen a poszton, amelyet most betölt, az itt kifejtetteken túl minden jelentősebb információ, feltétel adva van annak ismeretéhez, hogy a sajnálatos fejleményekért nem Putyin felelős, hanem az amerikai-zsidó háttérhatalom, aminek az elhallgatása nem növeli a tekintélyét.

Mindenki láthatja-tudhatja tehát, hogy az eszementen összevissza beszélők szellemében és szó szerint is azt szajkózzák, amit a háttérhatalom elvár. Nem vennék észre, hogy akarva-akaratlan, de ügynökeként járnak el? Avagy taktikai meggondolásból, netán tudatosan teszik? Mindemellett túl sok egyéni színt visznek a politikába, amit mutat a magyarokkal szemben kifejezetten ellenséges magatartást tanúsító ukrajnaiak túláradóan hízelgő egyéni, de országosnak beállított kezelése. Mindegyik súlyos hiba, amiért az emberiséggel együtt nagy árat fizetünk. Ahogy történni szokott, helyettük, ők pedig minden további nélkül megússzák. E valós fenyegetés jogosít fel mindenkit rá, hogy időben szóljon róla. Bár nem kizárható, hogy mindez nem teljesen egyéni szín, hanem nagypolitika, hiszen vezetőink is nyíltan az ukrajnaiak mellett foglalnak állást, sokoldalúan segítik harcukat, kockáztatva az Oroszországgal kialakított gyakorlatias, számunkra létfontosságú együttműködést, valamint, hogy szavakban visszautasítják, de mégiscsak velünk is fizettetve a NATO által háborúvá növesztett FÁK-on belüli konfliktust. Sulykolnunk kell a súlyos tévedést is, hogy orosz-ukrán háborúról beszélnek, holott, ahogy fentebb láttuk, az USA, a NATO és az EU előkészítése és beavatkozása miatt sohasem volt az, nem is válhat azzá, sőt miattuk egyre inkább világháborúvá válik. Az átgondolatlan – vagy nagyon is átgondolt, de téves – szóhasználat éppen a lényeget takarja el, amit szakpolitikus nem követhet el, mert akarja, nem akarja, az emberiségellenes agresszorok kezére játszik. A magyar hazafiak mást várnak el az említettektől, ha már így, vagy úgy kulcspozícióba repítették őket. Nyilvánvaló, nem is kellene ismét kitérni rá, mégis leszögezzük: nem azt tartják problémának, hogy nők. Hanem hogy a háttérhatalom igényeit teljesítők, céljait elősegítők! Holott nagyon jól tudják, Oroszország lépése minden szempontból indokolt. Meghamisítják, letagadják a 2014 óta közismerten sorjázó véres előzményeket. Magas beosztásaikkal visszaélve, a szemünk láttára törlik a múltat, megbocsáthatatlanul félrevezetve és álságosan tematizálva a közvéleményt, ami már rövidtávon is tragikus hazai és nemzetközi fejleményekhez vezet. Legyen szó nőkről, vagy férfiakról, a politikában ellenjavallt, a tragédiákkal fenyegető szenvedély, személyes vélemény és önazonosság közösségivé emelése, nemzetközivé hajszolása, a saját szerep túlbecsülése. Az efféle kisiklások és mesterkedések sem a hazai, sem a világpolitikában nem vehetik át a tényállás, józanság, ésszerűség helyét!

Akik politikára adták a fejüket, természetesen hallassák hangjukat, akár férfiak, akár nők. Minden más vonatkozásban elért tagadhatatlan sikereikre, érdemeire büszkék vagyunk, de itt most világtörténelmi, lehet, hogy sorsfordító kérdést elemzünk, amelyben még az említetteknél kisebb tévedések is nagy tragédiákhoz vezethetnek. Ennek súlyát érezniük kell, s nem lehet bennük hamisan, előítéletesen, udvariaskodóan ítélni, nemzetidegenek által elvárt, vagy késztetett „politikailag korrekt” szólamokra korlátozódni, hanem a közvéleményünk számára érthetően magyar nemzeti érdekek történelempolitikai követelményeinek megfelelően kell eljárni, amire az érintettek is vitán felül képesek lennének. De mert nem ezt teszik, veszélyes helyzetbe hozzák önmagukat is, hiszen, ahogy a koronavírus járvánnyal kapcsolatban fokozatosan bebizonyosodnak a turpisságok, e kérdésben is ez fog történni. Akik nem mernek szembenézni az igazsággal, nem ismerik el, vagy elhallgatják, megmásítják a történelmi tényeket, felelőtlenül kockáztatnak. Kritikus helyzet állhat elő, megtévesztésük miatt a nép egy drámaian félreértelmezett pillanatban a saját érdekeivel szembemenve, esetleg nem áll határozottan a magyar oldalra, ahogy az ukrajnaiak egészpályás támogatásával ez jelen pillanatban a szemünk előtt játszódik. Nem erre kaptak felhatalmazást, s ha nem képesek történelempolitikailag átlátni a nemzetközi fejleményeket, vonuljanak vissza, vagy kulturáltan léptessük őket vissza, akár férfiak, akár nők. A jelenlegi nemzetközi erőviszonyok között ennek nemzeti és nemzetközi tudatosítása, s egyidejű konok, megingathatatlan és késedelmeskedés nélküli gyakorlati érvényesítése mindenre és mindenkire való tekintet nélkül nemzetünk, de kimondhatjuk, az emberiség megmentésének is nélkülözhetetlen követelménye. Világunk a háttérhatalom által kiprovokált sorsfordulót él át, amit nem tudunk uralni, a szövetségi rendszerünk messze nem áll a helyzet magaslatán, hanem sodródik, vagy tudatosan ügynökként jár el, de nekünk, az emberbaráti lehetséges szövetségeseket keresve, történelempolitikai tudatunk védelmében továbbra is igyekeznünk kell befolyást gyakorolni a főszereplőkre.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

 

Van-e a történelemnek jó és rossz oldala?

Mi sem essünk a csőlátás vétségébe!

 

A történelem kérlelhetetlenül megy a maga útján, s nem álságos mentegetődzésre, hanem sokkal többre bünteti majd azokat, akik, félremagyarázzák, titkolják, törlik még a személyesen átélt fejleményeit is. A háttérhatalom eszközeként szolgáló csőlátás-politika a világ nyugati részén mégis zavartalanul, nálunk tétovázással a történelempolitikai szemlélet fölé kerekedik. Ahhoz, hogy ennek gátat vethessünk, ne szenvedjünk csőlátásban mi magunk sem, amikor a cselekvő és stabil kormány intézkedéseit elemezzük. Vegyük figyelembe, hogy bár a kifogásolható ügyek közül sokmindent önmagának köszönhet, sokminden mást történelmileg örökölt, még többre világpolitikai, szövetségi rendszerbeli, mindenekelőtt kapitalista társadalmi rendszerbeli okoknál fogva rákényszerül. Mindezek ellenére tagadhatatlan, ahhoz képest, hogy tőkés társadalomban élünk, tőkés kormányról van szó, s az elcsalt rendszerváltással önmagukat átmentett nemzetidegen és újgazdag elit érdekei érvényesülnek, nemcsak nemzetközi porondon védi sokszor sikerrel a nemzeti érdekeket, hanem szociális érzékenységet is tanúsít, ami a rezsicsökkentéstől a családtámogatáson át a magyarság és a kereszténység védelméig sokminden másban is megnyilvánul. Külpolitikája a világ tudomására hozza, hogy nem csak a nagyhatalmaknak vannak nemzeti érdekei. Bíráló meglátásaink fenntartása mellett ezekről tilos megfeledkezni, s a szavazófülkében, az álbaloldali ellenzékhez viszonyunkban is ezt tartsuk szem előtt.

Ugyanakkor tegyük szóvá, nem mindig tesz eleget a nemzeti igénynek, hogy a középpontba ne a megfoghatatlan európai, a nagyon is megfogható zsidó-izraeli, vagy ukrajnai érdekeket állítsa, hanem szavakban, tettekben és tartalmában is egyértelműen a magyar nemzeti érdekek jelszóként is hangoztatott elsőbbségét érvényesítse. Elfogadhatatlan az ukrajnai amerikai-zsidó különítmény nemzeti felhatalmazás nélküli, a tömegtájékoztatás által hamisan beállított, túlhajtott és érzelmes támogatása, s magyar társadalom ellenjavallt kitétele ennek. Az is, hogy nemzeti oldalra helyezve önmagát, nem szövetségre törekszik a radikális nemzeti oldallal, hanem magára hagyja, sőt korlátozza azt. Érthetetlen az MVSZ, a HVIM, a MÖM, a Mi Hazánk, Hunnia és más nemzeti érdekeket védelmező szervezetek barátságtalan kezelése, amelyekre pedig mindinkább szüksége lehet, s ha szövetséget nem is, eseti együttműködést elérhetne velük. Szörnyű ellenpélda a másfél évtizede folyó Budaházy-per: annak ellenére, hogy nincsenek bizonyítékok, amik jogállamban elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakit elítéljenek, sőt szembetűnően hiányzik e perben a jogállam, amit a legutóbb kiizzadott felemás kegyelmi döntés is szemléltet. A józan és hallgatag szavazói többség szószólóit is jobban kellene védelmezni. Többek közt éppen annak biztosítására, hogy többség maradjon. Ne ellene, hanem azok ellen hozzon semmi türelmet nem tanúsító (zéró tolerancia) törvényt, akik nem tisztelik a magyar népet és hagyományos értékeit az egyetlen izmus, az antiszemitizmus ellen semmi türelmet követelő törvény égisze alatt. Az efféle tekintélyelvű hitre bírás más témakörökben sem elfogadható a hazafiak részéről. A nemzetközi körülményeket, erőviszonyokat figyelembe véve, a minél szélesebb nemzeti egység megteremtéséhez a tudatunk védelmét szolgáló információkat kell nyújtani és intézkedéseket kell hozni. Ehhez olyan rugalmasság szükséges, amit nem mindig tapasztalunk. Nevezetesen, a kormányzással megbízottak ne ítéljék el, közösítsék ki, büntessék azokat, akik mindezt segítőkészen teszik szóvá. Ehelyett tekintsenek vissza önmagukra, hogy egyes kérdésekben miért válnak időnként hiteltelenné. A melléfogás, kudarc tudatosulása nélkül ingatagabbá válhat a helyzetük, s tovább riaszthatják a lehetséges szövetségeseket, akikre szükségük lesz a háttérhatalom egyre barbárabb támadásaival szemben. A beözönlő ukrajnaiak és más nemzetidegen kisebbségek ezekhez párosuló szembeszökő ajnározása miatt a Fidesz-KDNP szükségszerűen szavazatokat veszít. A hazafiak nem örülnek annak, hogy a Fidesz-KDNP szavazatokat veszít, de annak igen, hogy akárki legyen is, veszítsen szavazatokat, ha tudva követ el háttérhatalmi csőlátást a magyarság hátrányára.

Mindenkinek tudatában kell lennie, hogy a háttérhatalom bármely fizikai, jogi, erkölcsi és más határt gátlástalanul átlép. Folyik és folytatódni fog nemzeti, nemi, vallási, sőt biológiai felszámolásunk. A politikusokra hatalmas nyomás és kényszer nehezül, hogy túltegyék magukat tisztességen és erkölcsön, hit és ész helyébe a hasznosságot és a tekintélyuralmat tegyék, s adják fel a nemzeti érdekeket. A fontosnál is fontosabb hát, hogy „fent” és „lent” egyaránt megőrizzük a megsemmisítésre ítélt önazonosságunkat, életképességünket, összetartozásunkat. Ne a digitális túlvilág virtuális valótlanságában vegetáljunk, hanem az emberiség vívmányainak felhasználásával valós és aktív életet éljünk, természetes ösztöneinket kövessük, s mindenekelőtt őrizzük és védjük egészségünket, idegeinket, tudatunkat. Elismert államférfiak is azok lesznek, akik ellenálltak, s mindvégig ellenállnak e kísértéseknek és támadásoknak. (Hányjuk-vessük meg, mit is tehetnének az erre áhítozó politikusok. Ahogy szinte egész Európa teszi, próbálkozhatnának barátkozni Bidennel, tanácskozgathatnának Nyomásgyakorló nagyköveteivel (Pressmen), szállíthatnának fegyvereket a cionizmussal és a fasizmussal egyaránt cimborázó Zelenszkijnek, s el is látogathatnának hozzá, lobogtathatnának ukrán zászlót, ráengedhetnék a szexuális őrületet óvodákra, bölcsődékre, beengedhetnék a migránsokat, pózolhatnának a zöldekkel, eszükbe nem juthatna a rezsicsökkentés, valamint a családtámogatás munkaigényes és szociális érzékenységet követelő feladata, elfogadhatnák az országot ellehetetlenítő EU-szankciókat, udvarolhatnának a fősodornak, szidhatnák Putyint, és folytathatnánk. Államférfi azonban csak az lesz, aki mindezt nem teszi, akkor sem, ha az erőviszonyok miatt kénytelen lavírozni, ám a nemzeti érdekek védelmében mindig határozottan kiáll. Figyel az emberbaráti új világrend izmosodására, vezetőire, feltörekvő nagyhatalmaira, nem ijed meg az amerikai-zsidó háttérhatalomnak sem a vádaskodásaitól, sem az ukrajnai ügynökeiknek ömlesztett messzehordó fegyvereitől, sem pedig a kártékony nemzetidegen, nemzetáruló álbalodali ellenzék polgárháborús fenyegetéseitől. Hatalmas kockázatot vállal, de vállalja. S mindezt országnak, világnak tudomására is hozza. – Az állampolgár pedig majd eldönti, hogy a politikusi kínálatból kire adja a szavazatát).

Ellentmondásos, nehezen átlátható és fájdalmas folyamat, sokfrontos áldozatos harc következik a világban, de e folyamatban színre lépő emberbarát világerő szerepe növekszik. Megkésve, de még nem későn, a szó legszorosabb értelmében mindenkinek erre kell készülni. E harc egyik döntő frontja, s egyben iránytűje tudatunk védelme a politikai csőlátás ellen. Ehhez kötelező feladat a háttérhatalom globális hírközlési monopóliumának megtörése minden nap, mert ennek (valamint tudatos és öntudatlan ügynökeinek) segítségével hiteti el a világgal a téveszméit.

Állítsuk szembe a visszahúzó iparkodással azt a hitvallást, amit Orbán Viktor miniszterelnök karácsonyi interjújában, történelmileg időszerűen, frappánsan és félreérthetetlenül leszögezett: „Arra a kérdésre, hogy a történelem jó vagy rossz oldalán állunk-e, az a válaszunk, hogy mi a történelem magyar oldalán állunk.” Megállapítása fontosságát hangsúlyozandó, más alkalommal is megismételte. Volt is értelme. Elvileg-logikailag, gyakorlatilag is tökéletesen helyes álláspont, sziklaszilárdan követendő. Helyes, mert annak megítélése, hogy a történelem jó, vagy rossz oldalán áll-e valaki, igencsak szubjektív eset; formailag a nyilatkozó elkötelezettségétől, tartalmilag a nemzeti érdekek értelmezéstől függ. Helyes, mert a történelem nem személy, tárgy, közület, jelenség, ezért nem is lehet jó, vagy a rossz oldala, ami szókapcsolatként használt elvont fogalom, elfogadott képletes kifejezés. A történelem önmagában pártatlan is; egyszerűen történik. Ezen kívül iskolai tantárgy, valamint tudomány, amelyet egy színigaz mondás szerint a győztesek írnak. Ennek okán e ponton már lehet jó, vagy rossz oldala, ám ekkor meg azért sántít, mivel sokan a rosszat tartanák jónak, és fordítva. Elfogadott közhely az is, hogy a történelem ismétli önmagát, de itt is mélyebbre kell ásnunk. Nem ok nélküliek az ismétlésnek tűnő fejlemények sem, mivel a különböző formákban működő, de azonos természetű mindenkori háttérhatalom ugyanazon céljai érdekében próbálja alakítani sorsunkat. Évszázadok elteltével, ez most kezd tudatosodni az emberiségben.

Mindennek okán a történelem, mint olyan, bár nélkülözhetetlen a politika alakításához, valóban nem szolgálhat történelempolitikai ítélő kiindulópontként. A magyar oldal, a magyar nemzeti érdek azonban igen, és egyedülien biztonságosan, amennyiben a történelempolitikai követelmények szerint értelmezik és valósítják meg. E szempontból vizsgálva, vissza kell térnünk rá, hogy e helyes elv jelenlegi hazai gyakorlatán belül az érzelgős serény politikai kiállás az Ukrajnát uraló amerikai-zsidó háttérhatalom főmuftija és bűnbandája mellett azonban nem magyar oldal, de még a kormányzati hatalom megtartása szempontjából ítélve is kérdésesnek bizonyulhat. Az alapvető hazai szükségleteket háttérbe szorító anyagi-pénzügyi, erkölcsi-politikai önfeláldozó támogatásuk ugyanis mind köznapi, mind történelempolitikai szempontból vitatható, sőt vitatandó, hiszen egyértelműen a háttérhatalom támogatását jelenti. Efféle gyakorlati politikai csőlátással tehát elvileg magyar oldalon állva sem lehet az igazság mellett állni. Akárki mondja, akármilyen jól hangzik, s az első pillanatban viszonylagos elfogadottságra is lel, a történelempolitikai szemlélet, történelmi tapasztalataink kiiktatása, nem szolgálhat iránytűként. Ugyanez áll minden politikai szereplőre, legyen egyén, vagy akár szervezet. Politikusaink és sajtónk által tanúsított ukrajnaizálás sem szavakban, sem tartalmában nem mutat összhangot a helyes politikai jelszóval, hogy „Nekünk Magyarország az első”. Annál inkább fájó, nyugtalanító és káros, hogy az erős nyugati beavatkozás és az ukrajnai bábkormány előítéletes beállítottsága miatt messze nem ez érvényesül a kétoldalú kapcsolatainkban. A Leopárd harckocsiknál hasonlíthatatlanul sokkal többet érő folyamatos erőn felüli segítségünk és látványos gesztusaink ellenére, a minket és kárpátaljai testvéreinket félreérthetetlenül ellenségnek tekintő és így is kezelő, kiirtandónak minősítő, vezetőinket halállistára tevő, valójában a fegyveres konfliktust kiprovokáló agresszort segítjük. Költségvetésünk és megélhetési feltételeink kárára. Ha naivak lennének, a magyar hazafiak ezen csak csodálkoznának. De tudatosak, ezért az őszinte beszéd, mindennek határozott ellenzése mellett döntenek. Csak attól tartanak, hogy illetéktelenek, elfogultak, nemzetidegenek ez esetben is utólag majd kiderítik, hogy „a történelem rossz oldalán álltunk”, s ezért még kitüntetést is kiverekednek önmaguknak. Ettől csak a folyamatosan végzett átfogó történelempolitikai elemzés, az előítéletet és minden téveszmét elkerülő elfogulatlan hozzáállás menthet meg bennünket. Még azt a lehetetlen kifejletet is számításba véve, hogy Oroszország vesztesként kerül ki a konfliktusból, tudatában kell lennünk, hogy napjaink e létfontosságú nemzetközi kérdésében a magyar nemzeti értékeket és érdekeket ellentmondásosan képviseljük. Annak ellenére, hogy ebből semmi előnyünk nem származott, sérelmünk és hátrányunk viszont bőven, s ezt közvéleményünk is egyre nyugtalanabbul érzékeli. Az EU, az USA, a nem-ukrán Ukrajna, amelyeknek felső szinten esküdözünk, visszaél azzal, hogy mi akkor is szeretjük őket, ha ellenségesen viszonyulnak hozzánk. Putyin támogatóinak minősítenek bennünket, akaratlanul is utalva rá, hogy az lehetne a történelempolitikailag helyesebb út. Amikor a helyzet megköveteli, soroljuk bátran mindezt, bizonyítva, hogy igazságpártiak vagyunk. Nem oroszpártiak, habár az erőltetett, hivatalossá tett ukrajnai barátsággal szemben – mindaddig, amíg nem válik ukrán nemzeti barátsággá – világgá nem kürtölve, de nyugodtan lehetünk oroszpártiak.

Jogilag nem állunk háborúban senkivel, s e pozíciónkat sikeresen védelmezzük. Szavakban hangsúlyozottan ismételjük, hogy lokalizálni kell a konfliktust, nem pedig nemzetközösíteni, s el kell kerülni az eszkalációt. Mindez egyértelműen megfelel a nemzeti érdekeinknek. Ám a gyakorlatban mást teszünk, amit tudatunk védelmében őszinte elemezésnek kell alávetnünk. Fegyvert nem szállítunk egyik félnek sem, de másokét átengedjük. Szolidárisak vagyunk, s politikailag, gyakorlatilag, pénzügyileg és sok más módon látványosan és önfeláldozóan támogatjuk az ukrajnaiakat. Egyértelmű támogatásunkat fejezzük ki velük nemzetközi fórumokon is, és félreérthetetlenül elítéljük „a putyini agressziót”. Közben győzködjük magunkat, s a világ közvéleményét, hogy „ez nem a mi háborúnk”. Ki ne látná az ellentmondást a szavak és a tettek között? Hangsúlyozzuk, hogy a veszélyek korát éljük. Ám a kormány a 1294/2022 számú határozatával engedélyezte, hogy a NATO-csapatok ne csak a Dunántúlt, hanem az ország egész területét használhassák. A keleti megyékben magyar és amerikai katonák közös járőrtevékenységeket hajtanak végre. A valóságban a magyar nép megkérdezése nélkül az amerikaiak rendelkezésére bocsátjuk az ország területét. Emlékezni kellene a taszári reptér átadásának szomorú következményeire és a számtalan hasonlóan induló amerikai demokrácia-exportra szerte a világban. Sem az ukrajnai konfliktus, sem más esemény nem indokolja, hogy Magyarország területén ismét idegen hadsereg tartózkodjon, mert beláthatatlan veszélyeknek nyithatunk kaput. A döntés sérti a magyar hazafiak érzéseit, jelzi, hogy nemcsak nem vagyunk semlegesek, hanem gyakorlatilag a bűnös fél katonai sikerét segítjük elő. Tudjuk, persze, hogy a velünk szemben egyre feszültebbé, sőt ellenségessé váló szövetségi kötelékek miatt (amelyek már nem is szolgálnak rá a „szövetségi” jelzőre) még ez az eljárás is problematikusnak tűnik, de nem lehetetlen mindkét felet szolgáló kompromisszumot találni, őszintén feltárni az előzményeket, elemezni az okviszonyokat. Ha jól érzékeljük, keressük is e lehetőségeket. De éppen annak a félnek az ellenállásán bukik meg, amelyet minden elképzelhető módon lelkesen és tévesen támogatunk. Mégis, bírálataink fenntartása mellet, nehogy csőlátásba essünk, el kell ismerni, mindezek mellett voltak/vannak jelentős sikeresnek minősítendő, méltánylandó és védendő magyar nemzeti érdekeket képviselő akcióink, főleg az EU nyilvánvalóan kezdettől elhibázott szankciós politikája kapcsán. Közvéleményünk ezt határozottan támogatja, s jelentős nemzetközi elismeréseket is kaptunk értük.

A csőlátás ellen kibékíthetetlenül hadakozva, ne feledkezzünk meg arról sem, ha az álbaloldali ellenzék lenne hatalmon, aminek érdekében a háttérhatalom folyamatosan, gátlástalanul és sokféle formában beavatkozik a belügyeinkbe, már halottainkat gyászolhatnánk, belső helyzetünk, amely miatta így is eléggé zaklatott, sokkal tűrhetetlenebb lenne. Már a nyugat-európaitlan körülmények között élnénk mi is az EU nagyfőnökeivé felkapaszkodó „európai” nemzetidegenek irányítása alatt, akikről lerí, hogy nem azok, akiknek láttatják magukat. Született és elkötelezett európaiként hogyan is fordulhatnának ősi európai nemzeteik ellen? Csak úgy, hogy kényszerből, vagy készakarva a háttérhatalom ügynökei. E bonyolult minőségtelenségükben az európai és minden más nemzet halálos ellenségeivé lettek. Döbbenjünk is meg rajta, mert szó szerint így van, csak őseinktől örökölt tisztesség miatt, de még a belénk nevelt bebeszélések miatt is nehezünkre esik kimondani. Ne felejtsük, dollárjaikkal, mesterkedéseikkel, zsarolásaikkal, szüntelen politikai támadásaikkal, s az álbaloldali hazai ellenzék segítségével ők akarják megdönteni az Orbán-kormányt. Papolják világszerte, hogy álljunk a történelem jó oldalára, amely értelmezésükben mindig az, ahol a rejtőzködésből egyre inkább színre lépve, ők állnak. Ám ennek okán ez az oldal már nem az emberiség történelmének oldala, hanem az övéké, csak az övéké. Azoké, akiket az emberiségnek ártalmatlanítania kell humánusan, de tántoríthatatlanul, különben sohasem lábal ki a többségének a kiirtására indított sokfrontos világháborúból, amelynek kigondolói és végrehajtói átlépték az emberség határát. Ezért több mint indokolt, ha továbbra sem nekik, hanem helyes jelszavunknak hiszünk, s tántoríthatatlanul a magyar Magyarország pártján állunk. Ebben támogatnunk kell kormányunkat, azonban határozottan követelnünk kell, hogy továbbra sem fogadja el az elidegenült szövetségi rendszer önmaga által átgondolatlan, de a háttérhatalom által nagyon is alaposan átgondolt rákényszerített balfogásait, s választottjaink a történelempolitikai igazságot hirdessék, védjék.

Tudatunk helyes irányba terelése végett, ha itt tisztázni nem is tudjuk, de megkerülhetetlen annak a legalapvetőbb kérdésnek legalább a feltevése, hogy a háttérhatalom emberiségellenes akcióinak, s a mértéktelen ukrajnaizálásnak országossá mesterkedett politikai csőlátásban megnyilvánuló történelmietlen kezelése háttérhatalmi nyomás alatt megy végbe, vagy önálló saját eljárás? Könnyen lehet, hogy a kettő együtt. Ha a háttérhatalmi nyomás az uralkodó, súlyos a helyzet. Ha a saját álláspont, még súlyosabb. Ez ugyanis veszélyesebb, mint az internacionálé félmondatának emlegetése, hiszen azt a közelmúltat törli, amely még közvetlenül hat a jelenre, így eltájolja az állásfoglalásra, döntésre kényszerülőket. Ennek okán a végkövetkeztetésünk is csak súlyos lehet. Tetszik a kormányzati érintetteknek, vagy nem, tudatunk, sőt létünk védelmét úgy szolgálhatnák jobban, s közös hasznunkra az válna, ha levonnák a legfontosabb következtetést. Elismernék, hogy február 24-ének tagadhatatlan ténye a politikai folyamatból kiszakítva, az ok-okozati viszonyokból kiemelve, s azoktól függetlenül minősítve, nem a mi igazságunk, hanem a háttérhatalmi hazugság védelme. Különösen úgy, hogy nemcsak napi politikai jelszóvá, hanem stratégiává léptetik elő. Igaz szavakkal és tettekkel bizonyítsa minden állampolgár a saját posztján, közembertől az elnökig, hogy magyar oldalon áll. Ez a kor parancsa, amelynek tudatunk átgondolt, céltudatos, megingathatatlan folyamatos védelmében is meg kell nyilvánulnia. Olyan parancsolóan, mint még soha a világtörténelemben. A kor parancsa pedig az ezeréves parancs, amelyet a magyarság eddig is választott és teljesített, nemzeti tragédiák ellenére is biztosítva ezzel a megmaradását és az emberiség létérdekeit. Többféleképpen megfogalmazható. Itt abban a formában idézzük, amelyet nemrég Kövér László házelnöktől hallhattunk, s amely összhangban áll a történelempolitikai szemlélettel: „Öntudat vagy önfeladás, a józan ész vagy a meghasonulás, nemzeti szuverenitás vagy birodalmi alávetettség, hazaszeretet vagy hazaárulás, az élet vagy a halál kultúrája, az Isten vagy a Sátán szolgálata, muszáj választanunk.” A háttérhatalom és ügynökei az önfeladást, meghasonulást, birodalmi alávetettséget, hazaárulást, halál kultúráját, Sátán szolgálatát akarják ránk erőltetni. Mi azonban, ahogy eddig is, magától értetődően haladjunk a korral, de minden körülmények között tudatosan, s továbbra is a leghatározottabban tartsunk ki az évezrede bevált választásaink mellett. Az öntudatot, a józan észt, a nemzeti szuverenitást, a hazaszeretetet, az élet kultúráját, az Istent válasszuk, s ezzel biztosítsuk a magyar megmaradást. Minden szinten, minél szélesebb nemzeti egységet teremtve, tudatos közös erőfeszítéssel érjük el, hogy hagyományos értékeink és a belőlük fakadó létérdekeink felismerése és érvényesítése békés fegyverekként védje és vezérelje nemzetünk tudatát.

 

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük