KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

SÜRGŐS NYÍLT LEVÉL A BKV FELSŐ VEZETŐIHEZ

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

ugyfelszolgalat@bkv.hu

Ide figyeljenek alkalmazottaim!

Igen, jól látják! Maguk többek között az én alkalmazottaim is és egyben résztulajdonosa vagyok cégüknek.

Hogy jól értsék végre munkaköri kötelességüket, szólok idejében, hogy ennek így rossz vége lehet. Amit az utóbbi napokban műveltek az autóbuszok biztonságos közlekedtetésével kapcsolatban, az egyenlő a nullával. Gyakorlatilag erősen úgy tűnik, nem feleltek meg a munkaköri kötelességüknek.

NEM a sofőröket kell röppályára állítani, meg a karbantartókat! De nem ám, hanem magukat.

Olyan kezdőlendülettel, ami megfelel az űrhajózási szökési sebességnek, hogy meg se álljanak bármely más égitestig.

Nem sül ki a szemük, hogy kifizették a hatalmas végkielégítéseket? Szégyentelenek! Milyen szerződéseket kötöttek az én adómból? Mi?

Igen jól értik!

Az én adómból is el és kitartva érettem is kötelesek végezni a munkájukat a legjobb szaktudásuk szerint! És mivel a Fővárosi Önkormányzat a BKV tulajdonosa, a Főváros választott vezetőin keresztül magam is tulajdonosa vagyok a cégüknek. Ők csupán a működtetési jogot gyakorolhatják. A BKV a budapesti polgároké. Ezt a megjegyzést gábor demszkynek is szántam, meg a szemkilövető deviáns szadista párttársainak, akik tevékenye részesei voltak megfelelő jutalékok ellenében az ország, ezen belül Budapest nyakig eladósításának.

Amikor pedig borul a szekér, kínvigyorral széttárják melső végtagjaikat, hogy ennyire futotta ebből.

Hát nem! Maguk tették tönkre ennek a városnak a közlekedését. Teljesen szétzilálták az egész rendszert, túl azon, hogy mesterségesen lerohasztották. Ebből elég volt! Elég örökre!

Mint a fentiekben levezetve résztulajdonosa, és egyben munkáltatója a BKV-nak, követelem, hogy a legrövidebb időn belül adják be felmondásukat! Tűnjenek el!! Végleg!!!

Követelem, mondjanak le csillagászati pénzeikről is! Szégyentelen horda!

Tudják maguk, hogy mennyit keres egy sofőr, egy karbantartó, vagy egy villamosvezető, és azért mennyit dolgozik? Ráadásul milyen körülmények között? Lila fogalmuk sincs róla a jól fűtött irodáikban! Ünnepi alkalmakkor esetleg előfordulnak egy-egy garázsban, vagy remízben, és akkor is kényesen óvják a több százezer forintos ruháikat. Szégyentelenek!!!

Engedjék dolgozni a szakembereket, akik láthatólag maguk nélkül sokkal hamarabb úrrá lehetnek az amúgy is nehéz helyzeten. Mert ők értik a dolgukat.

Elég volt! A budapestiek el akarnak jutni a munkahelyükre. Mindenki tudja ebben a nyomorult városban, hogy a BKV dolgozóinak munkavégzése a végsőkig kizsigerelve, tudatosan, rendszeresen, és módszeresen, szervezett keretek között történő megfélemlítési légkörben végzik.

Maguk meg terpeszkednek a bőr hintafoteljeikben!!! Szégyentelenek!

A buszosok, a karbantartók és a többi dolgozó, a kisember ereje végső megfeszítésével teszi a dolgát. Maguk meg négyes metróra elvízionálják a mi adónkat. Értik? Az én pénzemet is herdálják minden felesleges rémálomra és fényűzésre!

Nem! Nem lehet egyetlen ellenérvük sem. Nincs mentség arra, ahogy a mszp-szadesz vezetésű városi fejenagyokkal csontra bontották Budapestet. Mi, magyar állampolgárok, itt budapesti lakosként azért fizetünk egeket ostromló, egyre többek számára elérhetetlennek bizonyuló viteldíjat, hogy azt tisztességesen, a csakis a mi hasznunkra fordítsák! Nem ezt tették húsz éve! Vége a türelemnek!

Senki nem csodálkozna azon, ha a budapestiek egy szép napon nem vásárolnának bérletet és jegyet, majd tömegesen falra kennék az amúgy gebines és nem túl emberbarát ellenőröket. Akiknek egyébként szintén hajlongania kellene minden fizető utasnak, akik őket eltartják. De hát ők egy külön fajtát jelentenek az egész látképben a BKV megszokottan arrogáns ügyintézőivel, jogászaival együtt.

De mielőtt eltűnnének, a leghatározottabban követelem, hogy az eltelt három napban elbocsájtott sofőröket, és garázsbeli segítőiket azonnali hatállyal, minden hátrányos intézkedés és feltétel nélkül helyezzék vissza munkakörükbe.

Így kívánja az emberi tisztesség! Ha még emlékeznek erre a fogalomra, már ha valaha is ismerték az ilyen kifejezéseket.

Most pedig takarodjanak a közéletből és a munkakörükből az összes élősködő politikai csókosukkal és ejtőernyősükkel együtt!

Budapest, 2010. január 6.
Lengyel Károly

Adjon az Isten szebb Jövőt! Szebb jövőt a magyaroknak, a Fővárosnak, és lehetőleg mszp, meg szdsz nélküli vezetést az ország minden vezetői posztján.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “SÜRGŐS NYÍLT LEVÉL A BKV FELSŐ VEZETŐIHEZ

  1. Mi kell még ahhoz, hogy szent indulattal meginduljon a nép?
    Mi kell még ahhoz, hogy letépje láncait az elnyomott?
    Mi kell még ahhoz, hogy kinyíljanak a szemek ?
    Mi kell még ahhoz, hogy cselekedjünk?
    Összefogás, egyetértés.
    Szent cél.
    Vezetés.
    Állj ki a fényre te Vezér ! Indulj és vezess ! Követünk !
    Igen, Te tudod, kihez szól e beszéd !
    Ha Isten velünk, akkor ki lehet ellenünk ?!
    IGEN, ISTEN VELÜNK VAN, CSELEKEDJÜNK !

  2. Tisztelt Lengyel Károly!
    Az írásával még egyet is érthetne minden jóravaló és tisztességes magyar ember, csakhogy a címzettek, akiknek szánja, jót röhögnek rajta. Hisz e közönséges országfosztó és nemzetrontó bűnözők épp azt várják, hogy ez a mentalitás kerüljön a köztudatba, hisz így nekik nem kell számolniuk bűneik következményével. Ezért én az igazságérzetemtől vezérelve csak azt mondhatom, hogy nem elzavarni kell e gátlástalan gazembereket, hanem következetesen és könyörtelenül felelősségre vonni! Mindazokkal egyetemben, akik ezt az arcpirító szabad rablást a számukra lehetővé tették. (Ebben azonban az ellenzéknek hazudott fajtársaik sem érdemelnek kíméletet, hisz mit tettek ez ellen, érdemben?) A bűneik az egekig kiáltanak, s így a bűnhődésük sem maradhat el! Természetesen mindnek a vagyonát, a tágabb családi- és baráti körükkel egyetemben, előbb zár, majd szigorú vizsgálat alá kell venni. Hiszen mindazt birtokolják (és persze a legtöbben gondosan rejtegetik), amit így vagy úgy, de tőlünk loptak el. Ez volna az igazságosság, a Természet rendje.

    1. Jogi út max csak évek mulva hoz eredményt,ha hoz,addig egyenkét levadásznak minden renitens dolgozót
      A szakszervezetek pedig összejátszanak a vezetőséggel.
      Itt csak a kisemberek összefogása,kemény felllépése jelenthet megoldást!

  3. Most aztán nagyon magunk alá csináltunk Lengyel Károly úr! Mér mi lesz ha nem megyünk?
    Tüntetgetnek he-he
    BKV vezetőség

  4. De azért az is röhej, hogy ezt a kirúgós akciót meg lehet itt csinálni! Hol van a szakszervezet, hol van a többi melós? Miért nem tudják az mondani, hogy ha ezért egyetlen sofőrt is kirúgnak, coki a holnapi melónak, és mind otthon maradunk? Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!!

  5. Hát még mindig nem akarjátok érteni, hogy mit kell
    CSINÁLNI.
    Talán a kételkedés, a félelem, a bizonytalanság,
    a belefáradás, a megfáradás, a közöny még mindig nagyobb !
    Ha ezek nem lennének, akkor itt, Európa közepén,
    2010-ben is lenne olyan igazságszolgáltatás a nép
    részéről, amilyen sok volt már a történelemben régebben.
    HIT ÉS CSELEKEDET – ennyi az egész !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük