KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Süllyesztőbe kerülhet az SZFE diákjainak első féléve

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ez különösen azokat a fiatalokat érintené fájdalmasan, akik diákhitelt vettek föl.

Fotó:  MTI/Mónus Márton
Akár már a hét második felében eldőlhet, igazolják-e a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak első félévét – írja a Magyar Hírlap. A portál kereste az ügyben az Oktatási Hivatalt is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre. A Hírlap rámutat, hogy a campuson az elmúlt hónapokban gyakorlatilag semmiféle érdemi oktatási tevékenység nem folyt – és jelen pillanatban sem folyik.

Az idei tanév első félévére vonatkozó felvetés természetesen kiterjeszthető a másodikra is, hiszen ha a Fővárosi Törvényszék által első fokon jogszerűtlennek ítélt dolgozói bojkott tovább tart, akkor akár a teljes, 2020–21-es tanév elveszhet a diákok számára. A lap egyetemről származó információi szerint jelenleg az az erkölcsileg erősen vitatható gyakorlat folyik, hogy a diákoknak a tüntetés függvényében írják jóvá a KRÉTA-rendszerben az óráikat –

azaz aki például három órát demonstrál, neki ennyi órája lesz igazolva.

A Magyar Hírlap úgy tudja, az egyetem diákjai között régóta szóbeszéd tárgya, hogy ez a félévük – tegyenek bármit is – valójában elveszett. Ez különösen azokat a fiatalokat érintheti majd fájdalmasan, akik diákhitelt vettek föl, így a végzésük ideje kitolódik, és ennek nyomán a törlesztési összegük is megugorhat.

(Nyitókép: MTI/Mónus Márton)

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük