Sufni-IMF

Manapság sokat halljuk ezt a betűszót. IMF. Vagyis International Monetary Fund, vagyis Nemzetközi Valuta Alap. Ha helyesen akarnánk magyarítani, akkor NVA.

Arról is sokat hallunk, hogy mi Jobbikosok nácik vagyunk. Nem sokan tudják, hogy honnan is jön ez a szó, de azt már sikeresen beleverték a naiv átlagba, hogy ez valami csúnya dolog.

A nácit a Német Nemzeti Szocialista Párttal, vagyis a hitleri hatalommal azonosítják. És ebből származik az is, hogy aki Jobbikos, az náci és szélsőjobbos. Úgy tűnik, az senkit sem zavar, hogy a Nemzeti (Nazionalist – nazi – náci) után az jön ugyebár, hogy szocialista, ami manapság tényleg szélsőséges, de nem igazán jobboldali.

Tehát a nemzeti az nacionalista, röviden náci.

Nos, egyébként én régóta nemzetinek gondolom magamat, amire eléggé el nem ítélhető módon még büszke is vagyok, vagyis ha azt hallom, hogy náci vagyok – vagyis nacionalista, magyarul nemzeti –, akkor sehogyan sem megy a szégyenkezés.

Különösen, ha továbbragozzuk ezt a (szitok)szót.

Mert a Nemzetközi, az az Internacionalista (nemzetköziivééé lesz hoolnapra a világ…, szokták dalolászni még néha MSZP Kongresszuson).

És van még a Többnemzeti, a Multinacionalista.

Nos, én akkor inkább vagyok nemzeti (náci), semmint internáci, vagy multináci…

De lássuk kicsiben, mi is az az NVA? Vagyis az IMF kicsiben. A sufni-IMF.

Vegyünk egy átlagos magyar családot. Apuka, anyuka, két gyermek.

Apuka egy szép napon bemegy a bankba, mert némi pénzre lenne szüksége a családnak.

A bank azt mondja, hogy a pénz kölcsönadásához bizonyos dolgokra szükség lenne. Tehát küld egy savanyú bankárt, aki innentől kezdve ott fog lakni náluk, busás fizetést kell neki fizetniük, nem rúghatják ki, semmilyen dolgába nem szólhatnak bele, sőt fel sem eskethetik a család képviseletére, de mindent úgy kell innentől kezdve csinálniuk, ahogy a savanyú mondja.

Savanyú bankár jön, bepakol, aztán elkezdi a munkát.

Apuka azonnal vállaljon még három másodállást, vagy esetleg két harmadállást. Nem járhat sörözni pénteken a gályarabtársakkal, legfeljebb ha azokkal összeházasodik. Már ha azok is fiúk, ugyebár.

Anyuka vágassa le a haját kopaszra, így nem kel festeni. Barátnőkkel locsifecsi kizárva, illetve csak akkor, ha azokkal összeházasodik.

A nagylány azonnal hagyja ott az egyházi iskolát, barátnőkkel összeházasodni, vasárnaponként irány a hit-csarnok, zsebpénzt tízszerezni, vasárnap leadni.

Hűtőből száműzni mindenféle egészséges magyar élelmet. Helyette irány a multináci áruház, ahonnan csakis többszörösen génmódosított hulladékot lehet hazahozni. És mind megenni.

A kisfiútól elvenni mindenféle versenyautót, meg egyéb ilyen kirekesztő fiús játékot, helyette jöhet a barbi-baba, és olyan óvodába kell járatni, ahol kötelező az óvóbácsi cipzárjának lehúzgálása, és arról hallani reggeltől estig, hogy milyen nagyszerű is lesz, ha majd a házastársát Bélának hívják.

Utána, ha minden rendben, akkor lehet tárgyalni a bankkal a kölcsönről.

És még csak akkor jön a kilencven oldal apróbetűs rész, amelyben meg vagyon írva még néhány csekélyke, könnyedén teljesíthető feltétel, kikötés.

Apu nem mehet soha nyugdíjba, de köteles 80 éves koráig dolgozni, attól kevesebb nem lehet. A korai halál nem kifogás!

Anyunak be kell lépni még vagy húsz egészségpénztárba, másképp soha el nem vérezhet a kétszáz kilométerre lévő súlyponti kórház folyosóján, várva, hogy az egy szem kínai orvos előkerüljön. De addig szedje a gyógyszer marékszámra, a többit meg a mellékhatásokra.

A nagylánynak el kell mennie táncolni, de álldogálhat is valahol. Mondjuk a sarkon.

A fiú az pedig jó lesz golyófogónak valamely olajban gazdag országban, ahová majd elvisszük a demokráciát. Bár a kutyának sem kell.

Esetleg lehetünk rabszolgák.

Amíg bírjuk.

Amíg tűrjük…

Biró László

Nemzeti InternetFigyelő