KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: Tüntetés, Budaházy Gyuri szabadulásáért

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kegyelem nem kikövetelhető tüntetéssel. Az legutóbb Táncsics Mihály esetében történt meg 1848-ban. Ma nincs forradalom, tehát ez így nem megy.

Akik tüntetni mennek Budaházy szabadulását követelve, azok pontosan az ellenkezőjét érik el, hiszen egyetlen kormány sem engedheti meg magának, hogy precedenst teremtsen ilyen esetekre. A tüntetők sajnos, saját politikai céljaik szolgálatába állítják Gyuri tragédiáját és ezzel a tüntetéssel bebetonozzák Gyurit a börtönbe, a lehető legnagyobb lelkiismeretlenségről téve tanúságot Vele szemben. Egyes tüntetésre hívó személyek még arra sem voltak méltók, hogy megkapják a magyar állampolgárságot, mert a múltjuk nem tisztázott, de emellett erősen kormányellenesek is, ami szintén ellenkezik Budaházy György börtön-leveleiben foglalt álláspontjával. Ez a tüntetés Gyurinak csak árt! Jobb lett volna hallgatni és megvárni a pillanatot…

Aki tehát tüntet 23-án a budavári Szent György téren, az józan gondolkodásra képtelen, és mint ilyen, Budaházy Gyuri legfőbb ellensége is egyben. Aki ezt nem érti meg, azzal nincs miről beszélni!

Ha viszont Novák elnökasszony esetleg pont a nemzeti ünnepre, október 23-ára tervezte volna a kegyelem kihirdetését, akkor ezt a lehetőséget pont ez a tüntetés teszi politikailag lehetetlenné.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük