Stoffán György: Szocialista mutyizás – gyerekek ellen


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!


Illusztráció
Illusztráció

Fejér megye nem arról híres, hogy ott minden a legnagyobb rendben volna, hiszen a legtöbb önkormányzat veres, és még az országgyűlési képviselők is meglehetősen rózsaszínűek. Persze, olyan ez a megye, mint a választók… akarom mondani, mint a választók voltak egészen 2006-ig. Akkor ugyanis jó alaposan átverte őket az addig istenített párt, és koalíciós bandatagja, az antalli és az ÁVH-s örökség hű megtestesítője, az SZDSZ. Azaz, a mai MDF SZDSZ-e…

A kommunisták azonban arról híresek – és ezt látni fogjuk az elkövetkezendő hónapokban, a kampány alatt -, hogy ami rosszat és bajt okoznak, azt jó és hasznos munkának, a „nép” kedvébe járó nemes cselekedetnek tüntetik föl. Nagyban és kicsiben egyforma a kommunista, és senkit nem kímél, ha pénzt tud lopni a társadalomtól, vagy valamiből lehúzhat néhány milliót, persze állami és uniós támogatással. Így van ez, az adonyi kistérségben is. Nevezetesen ott, ahol az országgyűlési képviselő elvtárs mindent megtett, hogy az falusi szocialista polgármester jól érezze magát, pályázatokat nyerjen, és a világ legelmebetegebb ötletét valósítsa meg, amelyre viszont hatalmas összeget kapott budapesti elvtársain keresztül az Uniótól: – kistérségi tanuszodát építettek… egy koldusszegény kistérségben.

No, nem úgy, ahogy egy normális országban szokás… teljesen másképpen. Hiszen egy normális országban effélét csak akkor és úgy kezdenek el, ha már a tanuszoda által érintett szülők, pedagógusok, szakemberek felmérik a helyzetet, és közösen eldöntik szükséges-e egy efféle létesítmény, vagy nem szükséges. Itt, ebben a kistérségben nem lett volna szükséges, hiszen a kistérségi oktatási intézmények állapota megegyezett e kommunista mutyi-projekt megvalósításának kezdetén, az ötvenes évek közepe táján létező iskolák állapotával. Bár lehet, hogy akkoriban azért szebbek voltak ezek az épületek. Egy kosztümös, 50-es évekbeli filmhez mindössze Rákosi és Gerő képe kellett volna a falra…

Az uszoda azonban – mert Magyarországon minden megtörténhet –, megépült. A kistérség néhány faluja keményen fizet azért, hogy a település gyerekeit megbetegítsék a hideg vizes medencékben, fizikai és szellemi kimerültségüket fokozzák a heti egy lakalommal tanítási időben busszal történő uszodázással, amely miatt törvénytelenül ugyan, de nulladik órákat kell tartani, mert az uszodázás a heti rendes tanórák számát és normális beosztását felborította, és így eshet meg, hogy másodikos kisgyerekeknek is hat órájuk lehet. Az a néhány település, amely tudatlanságból, vagy „szocialistasága” révén beszállt ebbe a minden idők leghülyébb projektjébe, évi 4 millió forintot fizet Iváncsának a fenntartásért, ami azt jelenti, hogy gyermekenként drágább(!) egy óra úszás, mintha magánemberként belépőt venne valaki ugyanoda. Az uszoda fűtése és a víz melegítése sem megfelelő (talán a fenntartás költségei miatt), mint ahogyan a higiénia alapszabályai szerint az sem, hogy az óvodás gyerek belekakil a vízbe, amit nagy nehezen kipiszkálnak, majd fertőtlenítőt öntenek a medencébe és visszaterelik a többi gyereket az immár „tiszta” vízbe. Hiszen óra van! Óra!? Igen, a hülye, és intézményvezetőnek nem való igazgatók és pedagógusok beleegyezésével beillesztették e hilleri nyomorúságos rendeletek alapján a tantervbe a „kötelező” úszást is (a szülők megkérdezése nélkül). Ami persze hivatalosan nem tehető kötelezővé, de Fejér megyében, Ecsődi elvtárs 4-es számú választókerületi birodalmában annyi „okos” hivatalok van, hogy hülyébbeket keresni nehéz megpróbáltatás volna bárki számára.

Ez azonban sajnos ma még országos szinten is így van ott, ahol a kommunista vezetéshez tartozó képviselő pöffeszkedik „népképviselőként” a Parlamentben. Mit tehet a szülő? Keveset! Ugyanis volt, aki telefonon megkereste a dunaújvárosi ÁNTSZ-t, s elpanaszolta a tanuszodában tapasztaltakat, s az uszoda egészségügyi ellenőrzését kérte. Nos, az ÁNTSZ, amely szerv az elmúlt hat évben minden volt, csak nem a közegészségügy szolgálója, felvilágosította a „bunkó vidéki” szülőt – akivel bármit meg lehet tenni –, hogy amennyiben nem elég neki az uszoda üzemeltetője által végzett önellenőrzés(!), akkor mint panaszosnak, a vizsgálatot kérőnek ki kell fizetnie a soron kívüli ellenőrzést… amiről ezek után már feltételezhető, hogy le is adják a drótot e nagyhatalmú hivatalos helyről, hogy mikor lesz az ellenőrzés… (Persze az ÁNTSZ-nek eszébe sem jutott a „szörnyű H1N1 járvány” idején felhívni az uszodázás fertőzés-veszélyeire a figyelmet, vagy felfüggesztetni a kistérségi „úszótanfolyamot”…) Ugyanis Fejér megyében minden úgy működik, mint nagyban, azaz, mint a maffiában. Illetve – mint a Parlamentben.

Igaz, néhány szülő is hibás mindezért, de ez inkább a gyerek érdekét szolgálja. Ugyanis a szülők – olykor okkal – félnek! Nem szólnak inkább, csak a gyereknek ne legyen baja az iskolában. Nehogy a kitűnő tanuló esetleg hármast kapjon, ha anyuka vagy apuka nemtetszését fejezi ki (a szülők szerint erre volt is példa!). Van szülő, aki nem meri elmondani, hogy az uszodázás a hatéves kislányának hüvelygombát okozott, amivel fél éve járnak a gyermeknőgyógyászhoz, mások kéthetente nem járnak iskolába, mert az úszáskor megfáznak a hideg és hideg vizű tanuszodában, vagy azért, mert a szintén elmeorvosi kezelésre szoruló, és foglalkozásától eltiltandó oktató kiállítja a vizes kölyköt öt-tíz percre a medence szélére télvíz idején… – büntetésből.

Vannak persze normális települések e kistérségben, amelyek vezetői nem léptek be ebbe a – minden bizonnyal -, egy új kormány idején számonkéréssel végződő tanuszodás degenerációba. Igaz, nem is szocik… és ők valóban a választók gyermekeinek az érdekeit nézték, amikor elutasították ezt a „hatalmas lehetőséget”. Más települések vezetői – mert a projekt megvalósítása óta volt már egy újabb választás – megvárják, mikor jár le a szerződésük, és kilépnek a nagy közös „uszizás” méreg drága kommunista mutyijából, és a gyerek, majd a szüleivel megy olyan uszodába, ahol a higiénés feltételeket nem az ÁNTSZ ellenőrzése nélkül végzik – maguk az üzemeltetők. Hiszen a cukrász sem vallaná, hogy ő adja folyamatosan szalmonellás sütit – ha önmagát ellenőrizhetné.

Az adonyi kistérségben tehát van tanuszoda, valakik nem kis pénzt tettek zsebre e remek uniós támogatású komcsi mutyiból, s mindennek köszönhetően az érintett iskolák kénytelenek törvényt szegni, ha be akarják tartani a hilleri oktatási rendszer beteges, olykor már perverz előírásait. Vannak beteg gyerekek, akik az uszodázás miatt immár sokkal többet hiányoznak az iskolából, légcsőhurut, tüdőgyulladás, nátha vagy éppen hüvelygomba miatt. És vannak olyan gyerekek is, akik a szintén törvényellenes nulladik órák miatt kimerültekké válnak, ellenálló képességük csökken, eredményeik rosszabbodnak, ami viszont pszichés problémákhoz vezet. Ám, melyik mai szocit érdekli néhány száz gyerek Magyarországon, ha pénzről van szó? Hiszen maga a szocialista kormány von el béna, beteg, sérült gyerekektől hatalmas pénzeket… lelketlenül és aljasul, mert ők nyolc évig loptak, és ezt be kell hozni valakiken…

A pénzosztás és pénzkidobálás igazi kommunista csemegéje a Lampert-féle találmány, azaz, a „kistérség”, ahol az elosztás nem egészen úgy történik, ahogy annak történnie kellene egy valódi demokráciában. E kistérségben olyan szerencsétlen önkormányzatok is kénytelenek voltak beszállni ebbe a mutyiba, amelyek iskolájában tornaterem sincs, és ahol teljes iskola-felújításra, és tornaterem építésre gondolni sem mer az a polgármester, aki elődjének és elődje képviselő-testületének sötétsége miatt fizeti az évi négymilliót…

A kistérségi tanuszoda tehát, csak annak volt jó, aki építtette, és akinél a szoci uniós pénz landolt. A többi, éppen csak vegetáló érintett önkormányzat pedig fizet, mint a katonatiszt, a meg sem kérdezett, kész tények elé állított szülők egyre hangosabban dohognak, a gyerekek betegeskednek, az ÁNTSZ magasról tesz az egészre, vagy csak pénzért óvja meg a gyermekek egészséget, az Oktatási Minisztérium pedig szemet huny a sajátos kommunista mutyi miatti, gyermekeknek súlyosan ártó iskolai törvénytelenségek felett. És még a körzeti gyerekorvosra is rászólnak – pofátlanul – az önkormányzatoknál, hogy túl sok felmentést ad… (Ezért most azt találta ki valami nagyon hülye, hogy csak sportorvos adhat felmentést az úszás alól… noha nem sportiskolákról, csak egyszerű falusi oktatási intézményekről van szó, amelyek már-már a csőd szélén állnak!) Mert úszni kell elvtársak, ha beledöglik is a gyerek! Igaz, már egyéb lehúzások is tervben vannak. Jelenleg gyógy-úszást is terveznek Iváncsára – állítólag pénzért… mert fenntartani nehezebb, mint megépíteni, lenyúlni.

De miről is beszélünk? E kistérségben az is megtörtént, hogy az országgyűlési képviselőjük érdekeltségébe tartozó Duna-parti gabonatározó felépülése után, a városi önkormányzat(!) nagymértékben csökkentette a helyi vállalkozói adót, megcsonkítva ezzel a várost és annak bevételeit, fejlesztési lehetőségeit, kedveskedve az elvtársaknak, nehogy sokat kelljen fizetniük a Duna-part használatáért… de ez már egy másik cikk témája lesz.

Remélhetőleg lesz számonkérés, felelősségre vonás még Fejér megyében is, és talán a választások után maga az ÁNTSZ is visszatér eredeti kötelességeinek lelkiismeretes elvégzéséhez, a hatalom és a helyi kommunista kiskirályok, uszodaüzemeltetők kiszolgálása helyett. Mert ideje végre rendet tenni minden területen, és odafordítani az uniós pénzt – még az adonyi kistérségben is -, ahol annak indokoltan volna helye a gyermekek valós érdekében. Nem pedig ellenük!

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Stoffán György: Szocialista mutyizás – gyerekek ellen” bejegyzéshez

  1. Sajnos több kistérségben is felépítették ezeket a PPP úszikat. Most a kis falukkal fizettetik a fenntartást.
    Persze az járt jó aki építette, a pénzt felvették, a települések meg évekig fizetnek!!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Miért szavazok a Jobbikra?
Az (orosz) zsidó maffia világszervezete
Jó, ha nem feledjük – Wass Albert: A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA
Close