KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: Ostoba híresztelés a földrengés után

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A mai világban oda kell figyelnünk a legkisebb téves híresztelésre, mert a keresztényüldözés ott lappang minden efféle, akár vélt jó szándékkal terjesztett hazugságban. Ilyen ostobaság jelent meg a törökországi földrengést illetően a Vasárnap.hu oldalán egy jezsuita kolostor és az épen maradt Szűz Mária szobor ügyében, és úgy terjed a közösségi oldalakon, mint a járvány.

Történt ugyanis, hogy az iskenderuni Angyali üdvözlet székesegyház a földrengés következtében összedőlt. Néhány szobor és a szentély viszont megmaradt. Ki tudja ki, és miért azonban, úgy kommunikálta a hírt, mintha egy Szűz Mária szobron kívül, kő kövön nem maradt volna, sőt, csodaként állította be a közzétevő ennek a szerinte „egyedül épségben maradt szobornak” a megmaradását.

Az igazság egészen más. A Szent Antal szobor, a szentély, és benne a tabernákulum is sértetlen maradt. Persze, egy ilyen iszonyatos esemény után ezt is vélhetjük csodának, mégis rendkívül ártó, ha botor jámborságunkban hiteltelenné tesszük saját hitünket.

Miért veszélyes ez a fajta, elfogult hírközlés?

Részben, mert nem igaz, hogy a székesegyházból egyedül a már említett szobor maradt épségben. Másrészt már az álhír megjelenése után, a velünk ellenkező véleményen lévők azonnal bálványimádást emlegettek, mások gúnyolódtak, s élcelődéseik bejárták a közösségi oldalakat. A Vasárnap.hu, hogy még hitelesebbé tegye az egyedül megmaradt szobor hírét, csak a lerombolt részekről, és magáról a szoborról készült képeket válogatta össze az erről szóló cikkében, noha vannak jó felvételek a neten a megmaradt részekről és más szobrokról, amelyek túlélték a rengéseket. Antuan Ilgit SJ. saját oldalán adott közre fotókat szolgálati helyéről, az összeomlott székesegyházról és kolostorról.

Amikor tehát, valamilyen hírt adunk közre, mindig ragaszkodjunk a hitelességhez, és ne képzeljük bele többet, mint amennyi a valóság. Nagyszerű és jelzésértékű, hogy a szentély, az Oltáriszentség, a főoltár megmaradt, hogy Szent Antal szobra a Kis Jézussal és a Szűz Mária szobor is épségben maradt, hiszen boltív védte éppen úgy, ahogyan a székesegyház oldalhajóját is…

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

Most amikor az engesztelőkápolnát szeretnénk végre megépíteni a Szent Anna réten, nem kellene botor jámborságban mindent lejáratni, hiteltelenné és nevetségessé tenni. Az igazi csodákat nem kell külön közösségi oldalakra kitenni, terjeszteni, mert azok átjárják az emberi közösséget. Mondhatnám, a jó bornak nem kell cégér… Az iskenderuni székesegyház megmaradt részeiért adjunk hálát Istennek, de ne túlozzunk el semmit, mert azzal ártunk és tönkre tehetünk már elért lehetőségeket. A téves híresztelést mindenütt fake news-nak nevezik. A katolikus sajtóban is… csak itt sokkal ártóbb, mint a világi médiumokban, mert a lelkeket vezetik félre!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük