Stoffán György: Működik….

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Igen, működik az a csaknem száztíz éve írt „hamisítvány”, amelyet a köznyelv a valamilyen bölcsek jegyzőkönyveként tart számon. Nem írom le a címét, mert még az egyre erősödő hatalmuk utolér. Bár nem utazgatok manapság repülőgéppel, hovatovább – miattuk – azt is meggondolom, hogy villamosra szálljak-e.

Tehát, ama jegyzőkönyv, amely ugye hamis, előrevetített a maga korában egy olyan kort, amely inkább kórnak nevezhető. A liberális kórt, amely a jegyzőkönyv íróinak hatalmát egyre erősebbé, egyre mélyebbé, és megállíthatatlanná teszi. A dolog működik, és a nép, „az istenadta nép” semmi mást nem vesz észre, mint azt, hogy egyre szegényebb, egyre több szép ígéretet kap, és odaáll akaratlanul is egyes pártok szekértolói közé, mert azt hiszi, hogy az a párt, amelynek szekerét tolja, a választások után betartja majd ígéreteit. Közben pedig minden másról megfeledkezik a nép, hiszen neki a párt, az eszme, az ígéret a lényeg. Haza, nemzet, hit, Isten? Kit érdekel? Mert a gépezet remekül működik. És megy a világ, de főként most Európa az egy politikai akol, és egy diktátor korszaka felé.

Mert abban a bizonyos jegyzőkönyvben – amely ugye, mint mondtam hamis – évszázada megírták, mit kell tenni az ostoba hülye európai népekkel annak érdekében, hogy ők – mármint a jegyzőkönyv írói… bocsánat hamisítói – elérjék céljukat és a népek csupán elbutított rabszolgákká váljanak.

A nemzetek vezetői ma e jegyzőkönyv szerint árulnak hazát, nemzetet, s hivatkoznak a népfelség ostoba és sohasem volt elvére, a demokráciára. Ha a birkát kiengedik az akolból, az ugyanis nem demokrácia, hanem káosz. Ha az oroszlánt engedik ki a ketrecéből, akkor az szintén nem demokrácia, hanem vérfürdő egy jó lakoma keretében. Mi kell tehát, hogy káosz, vérfürdő és anarchia legyen? Demokrácia. Mi kell a demokráciához? Pártok. Mit generálnak a pártok? Békétlenséget. Mit generál a békétlenség? Rendcsinálást. Mit idéz elő és erősít meg a rendcsinálás? A terrort, a diktatúrát. Mit jelent a nemzetek életében a diktatúra? Lázadást. Mi lesz a lázadás vége? Forradalom. Mi lesz a forradalom vége? Vérfürdő, emigráció, halál, börtön… mert forradalmat soha senki nem nyert még meg a hatalommal – kivált a jegyzőkönyvesek hatalmával – szemben. És most itt tartunk Európában. És itt tartunk Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és mindenütt, ahol ez a fene nagy demokrácia és sokpárt-rendszer felütötte ördögi fejét. A nép szegényedik, lázad, jajgat, az állam vezetői pedig rendesen megfizetve szolgálják a világhatalmat, a pénzhatalmat, az Uniót, amely a már ma létező világkormány koalíciója csupán.

És mi is történik közben az egyes országokban? Arat a gazdasági válságtól tönkrement bankrendszer, a bankok úgy lopnak a klienseiktől, ahogy akarnak, hiszen a törvényeket nem a kliens hozza… Igaz, van ország – egyetlen egy, és nem is európai -, amelynek a gazdasági világválság eredményeként az államadóssága a tizedére csökkent… Persze lehet ez is csak amolyan hamisított adat, amelyet nem kell komolyan venni, elhinni.

Lássuk, mit eredményez a „hamis jegyzőkönyvbe” foglalt szabadság, példának okáért Magyarországon?

Pártok őrjöngnek a kopogtató cédulákért, fizetnek, csalnak, lopnak, hogy meglegyen az elegendő szelvény, amellyel hülyébbnél-hülyébb jelöltjeiket bejuttatják majd a helyi képviselőtestületekbe… hiszen a demokráciának az a lényege, hogy a hülye, az irányítható, megvásárolható bunkó diktáljon az értelmesebb többségnek. Mert sokak szerint egy falusi képviselői hely is hatalom. Pedig ha lelkiismeretesen végzi az ember, akkor a legkomolyabb munka. De kit érdekel ma Magyarországon a köz, a választó? Senkit. A lényeg, hogy a pártnak jó statisztikája legyen, amit fel lehet mutatni, s melldöngetve lehet hivatkozni az adatokra. Magyarság? Hit? Nemzet? Haza? E kérdésben sem érdekel senkit. Hiszen nem is érdekelhet senkit, mert a döntés nem a községházán, nem a közigazgatási miniszter kezében, de még csak nem is a Parlamentben van, hanem a jegyzőkönyveseknél. És ezt nem érti a jelölt, sem, a választó sem, de a jelölő szervezet sem. Magyarán a nép, „az istenadta nép” kénytelen bedőlni a pártok és pártvezérek kivétel nélkül hazug kampánybeszédeinek, mert megszokta, hogy önálló gondolata, saját elhatározása nem lehet. Ma már igénye sincsen rá. Teszi, amit mondanak neki, és örül annak, ha az általa beikszelt név bekerül az ő pártjának hatalmi közegébe. Nos, ez a demokrácia lényege. A nép semmit se értsen abból, amiben él, ami nap, mint nap éri, ami történik vele. Ha bejut a név, akkor neki csak jó lehet. Hiszen ő harcolta ki – gondolja ostobán – e győzelmet. Nem is sejti, hogy az a pakli kártya már hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt le lett osztva. Ő pedig – ebben a tekintetben – csak egy értelmi fogyatékos szintjén lévő állampolgár. Magyarország különösen jó példa erre. A sokjobboldalas „népnemzeti, keresztény” pártok jobban rugdossák egymást, mint őket a komonista söpredék.  A baj csak az, hogy ez utóbbi söpredék még mindig megszólalhat, még mindig gyűjtheti a szelvényeket, és még mindig politikai státuszokat követel magának. Hazudozik, s a saját bűneit, hazaárulását, gyalázkodását próbálja rákenni mindenki másra, különös tekintettel a mai kormánypárt vezérére, s magára a pártra is. És még senki nem rúgott bele ezekbe a mocskos, és jelzőzhetetlen akasztani való aljadékokba, akik 1919-től máig abba a helyzetbe juttatták a nemzetet, amelyben ma vergődik.

Pedig ilyenkor, a választások előtt legalább a nemzeti pártoknak össze kellene tartania. Minden pártnak van programja, vannak elképzelései, illetve vannak olyan elképzelések, amelyekkel etetik a választót. Etetik, mert ha komolyan gondolná bármelyik párt is, hogy ő nemzetben, nemzeti összefogásban, a nemzetért küzd és harcol, akkor ma nem lehetne hallani innen annak a jobboldali, onnan ennek a jobboldali pártnak a jobboldali mocskolását. Az egyik radikálisan nem ért egyet, a másik jobboldalian, polgárian köpködi a másikat. A komonista meg röhög a markában, mert valamelyiket ő maga szervezte, irányítja és pénzeli. Hogy melyiket, senki nem tudná mártani pontossággal megállapítani. Csak összképet lehet látnunk, s ez az összkép azt jelzi nekem, hogy mindkét pártnak vannak jó és hasznos elképzelései, de amíg egymás ellen hadakoznak, addig nem tudok egyiknek sem hinni, mert a jegyzőkönyveseket szolgálják a széthúzásukkal. A nemzeti egység számomra azt jelenti, hogy aki a nemzetért felelősséget érez, aki nem tapostatja a rendőrökkel a nemzeti zászlót, nem lövet az ünneplők közé, és számára a nemzet, a nép, a haza, a hit, az Isten mindenekfelett áll az magyarként, állampolgárként, választott hivatalnokként nem pártokban, hanem nemzetben gondolkodik, és eszerint cselekszik. S nincs számára másik nemzetben gondolkodó, nemzetért  hadakozó párt, CSAK A HAZA ÉS A NEMZET létezik.

Igen, kimondom: – számomra akkor válik a Jobbik és a Fidesz is valódi nemzeti párttá, ha befejeződik az ostoba hangos vita, a nyilvánosan zajló egymás lejáratása, ha megoldódik minden ellentét, és mindkét   párt egyetlen célt szolgál: a nemzet javát, céljait, megmaradását. És ameddig ezt nem látom, addig számomra nincsen hiteles párt, és van hiteles párt. Mert valamelyik nem a nemzetet, hanem a        jegyzőkönyveseket szolgálja, s mindkettő ezt mondja a másikról. A lózungok ma nem elegendőek. Tetteket és közös akaratot akarok látni, mert csak ebben az esetben léphetünk előbbre. Ha pedig úgy     folytatódik minden, mint eddig – bár a mai kormány munkájával én személyesen elégedett vagyok, s nem érzem magam átverve –, akkor a jegyzőkönyvesek győznek. A nép pedig áll majd mosolyogva, mert nem érti miről is van szó. Ahogy a szellemi fogyatékos sem tudja, hogy fogyatékos… és talán ezért boldog… akárcsak a nép! Amely nem tudja, hogy Magyarországon a „demokrácia” 1948-ban szűnt meg, és azóta  sem sikerült életre kelteni. És mindaddig sikertelen is marad minden próbálkozás, amíg az akkori és az azóta bűnössé vált komonisták, liberálisok szabadon, nagy nyugdíjakból élhetnek… noha bizonyíthatóan,         vagy közvetlenül, vagy közvetve két bűnt is elkövettek: a hazaárulást és a gyilkosságot! És a magyarországi nép félszegen  mosolyog… és cédulát gyűjt… és szidja a másikat… és választ… és kihal vagy rabszolga lesz. Mert a jegyzőkönyv remekül működik!

Stoffán György


Nemzeti InternetFigyelő

22 thoughts on “Stoffán György: Működik….

  1. Tisztelt Stoffán Úr!
    Szívből gratulálok nagyszerű, bátor cikkéhez!!!
    Ezennel megkövetem Önt, mert többször is gorombán megbíráltam, de úgy látom, alaposan tévedtem!
    Tisztelettel
    Nagy Péter

  2. Kedves Stoffán Úr!
    Idézek Öntől:
    „A nemzeti egység számomra azt jelenti, hogy aki a nemzetért felelősséget érez, aki nem tapostatja a rendőrökkel a nemzeti zászlót, nem lövet az ünneplők közé, és számára a nemzet, a nép, a haza, a hit, az Isten mindenekfelett áll az magyarként, állampolgárként, választott hivatalnokként nem pártokban, hanem nemzetben gondolkodik, és eszerint cselekszik. S nincs számára másik nemzetben gondolkodó, nemzetért hadakozó párt, CSAK A HAZA ÉS A NEMZET létezik.”
    Nos ez a Jobbik.
    Szintén idézek Öntől:
    „A nemzetek vezetői ma e jegyzőkönyv szerint árulnak hazát, nemzetet, s hivatkoznak a népfelség ostoba és sohasem volt elvére, a demokráciára…..nép szegényedik, lázad, jajgat, az állam vezetői pedig rendesen megfizetve szolgálják a világhatalmat, a pénzhatalmat, az Uniót, amely a már ma létező világkormány koalíciója csupán……Pártok őrjöngnek a kopogtató cédulákért, fizetnek, csalnak, lopnak, hogy meglegyen az elegendő szelvény, amellyel hülyébbnél-hülyébb jelöltjeiket bejuttatják majd a helyi képviselő testületekbe… De kit érdekel ma Magyarországon a köz, a választó? Senkit. A lényeg, hogy a pártnak jó statisztikája legyen, amit fel lehet mutatni, s melldöngetve lehet hivatkozni az adatokra. Magyarság? Hit? Nemzet? Haza? E kérdésben sem érdekel senkit. ”
    Nos, ez a Fidesz.
    A Jobbik a nemzet, a Fidesz a jegyzőkönyvesek jól megfizetett szolgája, a nemzet árulója.
    A magyar állampolgároknak két csoportja van.
    1. Hazaárulók
    2. Jobbikra szavazók
    Aki el sem megy szavazni, az is a hazaárulók csoportjába tartozik.

    1. „A magyar állampolgároknak két csoportja van.
      1. Hazaárulók
      2. Jobbikra szavazók”
      Ez egy nagyon rossz kiindulási pont.
      Soha nem szavaznék a Jobbikra, bár vannak jobbikos barátaim, nem is tartom őket hazaárulónak. Csak tájékozatlan embereknek.
      De még olyan maszop-szavazókat is ismerek, akiket szintén nem sorolnék a hazaárulók közé. A politikusaikkal persze már más a helyzet.
      A Jobbikot viszont egy alapvetően kártékony alakulatnak gondolom, annak ellenére, hogy vannak köztük rendes emberek is. De nem ők a hangadók a pártban.

  3. Az egypártrenszer is sok volt,nemhogy a több.CSAK is az egyenes út.Ezért szavazok a JOBBIKRA.

  4. Itt ez most a cion bölcseinek jegyzőkönyveiről szól?Á,lerágott csont,csupa rosszindulat,pletyka.

  5. Amennyiben szilárd alapot választunk akkor ahhoz mindig visszatérhetünk, aki az alapokat támadja, azt fogadjuk kétkedéssel.
    Most már csak az a kérdés, milyen mélységben választunk magunknak alapot. Mert az alap lehet egy évszázad, de lehet több évezred mélységében is. Aki csak egy évszázad mély alapot választ kiindulásul, az soha nem fogja megérteni több évezred tanulságait és ferdítéseit. Aki leragad Istvánnál mint alapnál, az nem jut el Atillához, aki pedig Atillánál ragad le, nem jut el Nimródhoz. Ezért fontos, hogy a történelemben minél mélyebbre ássunk le és keressük meg ott a biztos alapot, amire építhetjük a jövőnket.
    A Szent Korona Tan-ra épülő alkotmány évezredes alapokon nyugszik, ha tehát a nemzet életét meghatározó alaptörvényekhez nyúlunk, ezeket az alapokat kell figyelembe venni, és nem szabad alapnak tekinteni sem az 1944-es, sem pedig az 1989-es tákolmányt.
    Pro Pátria et Libertate! Hungaria semper libera! Magyarország örökké szabad: ez az évezredes kívánság, és örök cél.

  6. Stoffán!
    JÓ REGGELT KÍVÁNOK!
    Felébredtünk, felébredtünk??
    Kicsit későn…..

    1. Kedves berzene!
      Én ébren voltam eddig is. Azonban Ön csak MOST értette meg – a cikkeimet és az azokat inspiráló gondolataimat, érzéseimet. Még mindig jobb Jobb későn, mint soha…
      sgy.

  7. A cikk nagyon jó,és igaz is!!!!,
    Ha nem lenne jó a memóriám,és nem emlékeznék az előzményként , a cikk irója által 2010.február és június között a NIF oldalán megjelentetett publikációira,akkor még gratulálnék is,de mivel mint emlitettem -jó a memóriám-ezt nem teszem.Viszont aki nem olvasta az előzményeket,az nem tudhatja miről is van szó.Most megpróbálom „ecsetelni”,miről is „beszélek”,és rögtön helyeslem is,a fölöttem hsz-ló „berzene” nevű
    olvasótársam véleményét: „Stoffán! Jó reggelt kivánok ! Felébredtünk,felébredtünk? Kicsit későn….” Hogy miért is? Aki még a „csak a Fidesz”-t éltette úgy január-február környékén,majd március- április tájékán már csak a Jobbikot favorizálta, a választás után pedig visszatérve a 2/3-os győzelemmel az Ország házába „bejuttatott Fideszt fényezi,és csak egyszerűen „lebunkózza”-a többit már nem is emlitem- a Jobbikot,és mindazokat akik rá adták a voksukat,nos arról nekem,mint egyszerű olvasó,és hazáját féltő és szerető nő,családanya és feleség csak egyetlen egy szó „esik ki a számból” : köpönyegfogató.( és ez még nagyon finom kifejezés) Éppen ezért számomra hiteltelen.
    Mint „mondottam” jó a memóriám, az eszem és a szivem is a helyén,ezért mint gondolkodó különbséget tudok tenni a a tényleges és a látszólagos között,és éppen ebből a felismerésből tettem le és ezután is teszem le voksom ,-mert mint felelős állampolgár kötelességemnek is tartom-(mint bunkó,iskolázatlan,hőbörgő csőcselék ) az egyetlen még tiszta párt,a Jobbik mellett.
    A Fidesz,-akire az un.rendszerváltás óta mindig szavaztam- úgy viselkedik mint a kisgömböc : rajta kivül más nincs,és aki nem áll be mögém(inkább alá) azt meg kell semmisiteni,bekebelezni.A mocskolódást nem a Jobbik,hanem a „nagyon konzervativ,és nagyon „jobboldali”,és nagyon keresztény értékeket valló Fidesz követte el.És ennek nincs vége!!!Csak a legutóbbi példa : Magyar Nemzet Polgári Napilap LXXIII.évfolyam 241.száma,2010.szeptember 4 szombat (első oldal,fő cim) : Jobbikos a zaklató fizikatanár.És ezt a példát követte az egyetlen még általam időnként nézett tv az Echo is.És ez csak egy példa,hol van még a többi? Nem sorolom,mert mindenki tudja aki figyelmmel kiséri a médiák munkáját,és vajh’ mikor is? A választás előtt,mint előzőleg is. És még hátra van október 3-ig jó pár hét!! Mire képesek még,ahelyett hogy a 2/3-os győzelmükkel ténylegesen,és nem csak úgy nyámnyilán végleg megsemmisiteni az országunkat kiárúsitó,az állami vagyont eltulajdonitó,és magán zsebekbe juttató,a nép beleegyezése nélkül hatalmas hiteleket felvevő,és az eladósitott országot, az Isten adta népet mélynyomorba,szegénységbe taszitó, 65 éve hatalmon lévő maszopot,és annak valójában irányitóját a szadeszt,illetve annak prominenseit végleg és visszahozhatatlanul bilinccsel a kézen rögtönitélő biróságok előtt (mert ők ezt megtették!!!!!) munkatáborba zárni.Nem fitnessbörtönbe,hanem munkatáborba! Mert erre kapták a felhatalmazást.Ja! Hogy az „nem elegáns”-ahogy Tarlós István folyton-folyvást hangozta,és Demszky mint aki jól végezte dolgát kisétált a bp-i Főpolgármesteri Hivatalból – kit érdekel,abban a gazdasági,erkölcsi fertőben,amiben ez az ország fetreng,radikális megoldásokra van szükség. És igen! Jó reggelt a cikk irójának.
    És még valami,ami nagyon fontos! A cikk irója a fenti cikket meghazudtolva,nemolyan régen a Láchid Rádió Sprőd cimű müsorában a műsorvezetővel egyetemben,és teljes egyetértésével „útálta” az egyetlen valóban magyar nemzeti pártot.Gratulálok.

      1. Kedves évaanyu! Sajnos még mindig nem értjük egymást. A dolgok nem feketék és nem fehérek egyértelműen. És ez az értelenség ma még csak ártó, de holnap gyilkossá, nemzetvesztővé válik. Ön a Jobbikot tartja egyetlen tiszta pártnak. Nos, abban különbözünk, hogy és azt sem! Ennyi az egész. Azt megírtam egy cikkben, hogy akkor hiszek a fidesznek feltétel nélkül, ha Ferkó talpig vasban lesz bűntáraival együtt. És persze azt is megírtam, hogy a jobbikor miért nem tartom jobbiknak. Csak Önben is ott a kisördög, amely szerint: ha a miénk követ el bűnt, azt titkoljuk el, ha a másiké azt verjük nagydobra. Így pedig semmi nem változik, ugyanis a komonisták is ezt csinálták. Ma a fidesz is és a jobbik is ezt teszi. És közben a lehetőségek, a nemzet jövője válik köddé. Még egyszer mondom! Nem pártokban, hanem nemzetben kell gondolkodni, és a pártok programjaiból a közös vonásokat és célokat kell támogatni. Ha nem ezt tesszük, akkor úgy járunk mint az öreg székely, aki bemenvén a házba azt válaszolja az asszonynak, hogy … „nem! Fúj!”… A lényeg viszont ugyanaz: a nadrágja nedves lett….

  8. Gratulálok Éva anyu!!! 🙂 Szép volt.
    A jegyzőkönyvekről és a demokráciáról pedig pár mondat. A jegyzőkönyvek egyik első mondata a következő :”Meg kell állapítani, hogy több az olyan ember, akinek rosszak az ösztönei, mint az olyan, akinek jók az ösztönei.” Akinek jók az ösztönei, az észreveszi, megérzi a hamisságot, az árulást egészen apró jelekből is, vagyis nem könnyen becsapható. ( szó nincs értelmi képességekről, akiket be tudnak csapni, nem a butaságuk miatt teszik lóvá ) Ha ezzel párhuzamosan megértjük, hogy miért a hierarchikus társadalom az igazán működőképes akkor megláthatjuk, hogy a jegyzőkönyveseknek miért van szükségük a „minden ember egy szavazat” és a „minden szavazat egyformán számít” alapelvekre. Amíg a többség mindig viszonylag könnyen becsapható addig a gazemberek fognak vezető pozíciókat betölteni. A gazemberek által hozott törvények alapján pedig nem lehet a gazembereket kiütni a nyergükből.

  9. Kedves Stoffán Úr!
    Én nagyon is értem Önt-mindenféle kisördög nélkül-valamiből meg kell élnie…Az én gerincem egyenes,és amig élek,az is marad. Ennyire egyszerű. És hogy kinek lesz igaza,arra majd a jövő adja meg a választ.Azt megigérem,hogy a továbbiakban nem fogok reagálni egyetlen publikációjára sem,mert mint emlitettem : számomra hiteltelen,az általam leirtak alapján.

    1. Földhözragadt aspektusból nézi a dolgokat, Kedves Évaanyu. Én az újságírásért immár 15 éve egy fillért sem kapok… :)) Úgyhogy ez a tézise megdőlt. Egyébként örömmel vettem elhatározását, amely szerint nem szól hozzá az általam leírtakhoz. Ezt azért is jól teszi, mert nem érti amit írok… és úgy értelmetlen is hozzászólnia. Mintha én akarnék robotikával foglalkozni…
      Kézcsókkal: Stoffán

      1. „Földhözragadt aspektusból nézve” ezt a választ „néztem ki”,azaz vártam Öntől,és nem is csalódtam. Nem az én értelmi szintemmel van a gond,(majd visszaadom a diplomám) hanem-mint emlitettem,és ezért hiteltelen-az Ön gerincével,fehéren- feketén-középút nincs.

    2. Igen, földhözragadt, de nevezhetném proli szemlélet az, hogy mást nem tud elképzelni, mint azt, hogy „jól megfizetik… azért ír”. Nekem sajnos vannak önálló gondolataim a néppel, a nemzettel és a hazával kapcsolatban. Nem ragadok le a pártfegyelem ostoba parancsainál. Ami a gerincemet illeti: én soha nem voltam kommunista, mint az Ön párttársainak egy jó része, nem voltam idegen ország besúgója, mint az Ön pártjának egy-egy képviselőjelöltje, és nem forgattam keresztény nemzeti beállítottságom ellenére pornófilmet. A nemzetben gondolodás, és a pártok közötti jó irány keresése nem gerincprobléma. Csupán szélesebb látókörűség. Az Önénél mindenképpen szélesebb, de kérem Önt, hogy ne olvassa cikkeimet, mert nem képes arra, hogy megértse. Ön nem véleményt mond, hanem vásakodik és sérteget. No, ez jellemző ebben az országban, és sajnos ezzel a nemzetvesztést szolgálja Ön is, és minden nagyhangú okoskodó. Sajnálom Önt és az Önhoz hasonló elvakultakat, mert életük végéig csalódni fognak… elsősorban magukban, s ezt a drámai érzést fogják rá másokra, ezért tesznek felelőssé másokat. Ne olvasson tehát stoffáén cikkeket, s egy bosszúsággal kevesebbje lesz úgy. Épp eleget generál önmagának.

      1. Ne engem sajnáljon,hanem saját magát.mert válasza egyértelműen minősiti,igy a „proli szemléletű nagyhangú okoskodónak,”nincs mit hozzáfűnie.

  10. Tisztelt Stoffán Úr!
    Ön többek között a következőket írta: „Mert valamelyik nem a nemzetet, hanem a jegyzőkönyveseket szolgálja, s mindkettő ezt mondja a másikról.” Ha véletlenül elkerülte a figyelmét, a Jobbik benyújtotta lusztrációs törvényjavaslatát, mely szerint „Az alkotmányban rögzítené a Jobbik politikusainak törvénytervezete, hogy január 1-je után sem politikai, sem közigazgatási, sem állami tisztséget nem vállalhatnának azok, akik a rendszerváltás előtt bármilyen állami, párt- vagy rendvédelmi szervezetben vezető tisztséget töltöttek be.”
    A teljes szöveg megtekinthető többek között az alábbi oldalon: http://jobbik.hu/rovatok/orszagos_hirek/a_jobbik_kitiltana_a_vezeto_tisztsegekbol_a_partallam_egykori_kiszolgaloit
    Aki vastagon érintett, nem nyújt be ilyen törvényjavaslatot!
    Borítékolom Önnek, hogy úgy, mint eddig is történt, ez a törvényjavaslat sem kerül majd szavazásra. Gondoljon csak bele, ha a javaslatból törvény, sőt az Alkotmány része lenne, hányan maradnának a Fidesz vezérkarából hatalomban, beleértve a köztársasági elnököt is? Az Mszp frakció pedig szinte meg is szűnne.
    Én úgy látom egyébként, nem egymás lejáratása folyik, erre a Jobbiknak lehetősége sincs, hiszen nincs a kezében sem tv, sem rádió, sőt a „nemzeti” Hír TV és Echo TV szinte összes elemző műsora a Jobbik sárba döngöléséről és a Fidesz istenítéséről szól, biztosan a kiegyensúlyozott tájékoztatás és a nemzeti összefogás jegyében. Mint az ATV. Ha pedig a Jobbiknak nagy ritkán van lehetősége visszaszólni, akkor össztüzet kap, hogy miért bántja a Fideszt. Csodálkoznék, ha Ön nem látná, olvasná ezeket, amennyiben érdeklődik a közélet után.
    Amúgy egyetértek Éva anyuval. A témával most úgy érzem, szinte felesleg foglalkozni. Október 3-ig nem fog semmi eget rengető történni, a FIDESZ-nek győzni kell. Nagyon és bármi áron. A történések utána indulnak. Szívesen olvasnám gondolatait úgy január tájékán, amikor lejár a kilakoltatási moratórium, ki tudja hol jár a svájci frank és vele együtt a devizahitelesek, mi lesz a bűnüldözési és vele együtt a kisebbségi kérdéssel, miközben miből is lennének új munkahelyek, de keményen tartjuk a 3,8 %-os államháztartási hiányt és fizetünk, mint a katonatiszt, kinek lép a nemzeti és magával egyetértő kormány az ő 2/3-os többségével? Hazának és nemzetnek vagy jegyzőkönyveseknek? Bár nem túlságosan bízok benne, de mindnyájunk érdekében az előbbit remélem.

  11. Tisztelt Stoffán Úr!
    Ez egy leírás. Számomra, enyhén szólva naiv.
    Meg kéne indokolni ezt a szép kívánságot.
    „Igen, kimondom: – számomra akkor válik a Jobbik és a Fidesz is valódi nemzeti párttá, ha befejeződik az ostoba hangos vita, a nyilvánosan zajló egymás lejáratása, ha megoldódik minden ellentét, és mindkét párt egyetlen célt szolgál: a nemzet javát, céljait, megmaradását.”
    Érvelése egyébként logikailag sem állja meg a helyét.
    A variációk száma azért jóval nagyobb, mint amit Ön kissé sematikusan felvázol.

  12. Éva anyu, zsuzsalány és Keszthelyi Ferenc mondataival tökéletesen egyetértve teszem hozzá a következőket:
    — A Fideszt és a Jobbikot egyformán hibáztatni a „jobboldal” békétlenségéért rosszindulatú , szándékos csúsztatás!
    A Jobbik már néhányszor felajánlotta az együttműködést, ám a „Kiskanász”-nak más a parancs. Neki (és megbízóinak) veszélyesebb ellenség egy valódi nemzeti mozgalom/párt, mint az MSZP-LMPSZDSZ együttvéve. Éppen mert NEMZETI.
    2006. október 23 óta nyilvánvaló, hogy Orbán és az ő fidesze kiknek az érdekeit hivatott szolgálni. Bizony a „jegyzőkönyvesekét”, akiket Stoffán úr oly óvatosan kerülget, hogy még nevükön sem meri nevezni őket. A Jobbikot persze lehet fikázni, attól nem kell félni. Elég gusztustalan, sunyi és gyáva stílus, —(amely mint tudjuk, maga az ember!) Ha már olyan fene nagy nemzetféltő a Stoffán úr, miért nem azt feszegeti, hogy az öszödi beszéd utáni országos tüntetés-sorozat mögül miért vonta ki a fidesz (Orbán) híveinek milliós táborát? Miért engedte még több mint három évig fosztogatni az országot, amikor két hét alatt eltakarítható lett volna az egész bérenc rablóbanda?
    A Jobbik akkor is összefogást ajánlott. Vona nyílt levélben kérte Orbánt az egységes, országos mozdulásra. Válaszra sem méltatta. Nekik kényelmesebb volt jó fizetésért játszani a műellenzék leosztott szerepét, mert tudtukra adták, hogy utána ők következhetnek, várjanak a sorukra. Ez ám a nagy különbség Stoffán úr! És ezért van 100%-ban igaza feco 0220-nak. Van a fizetett bérenc fidesz, és van a nemzeti Jobbik. Az a Jobbik, amely egyesegyedül vette programjába a Szent Korona alkotmányt, a kétkamarás parlamentet, a visszahívhatóság intézményét, a mentelmi jog eltörlését, a képviselői álláshalmozás megszüntetését, és még sok hasonlóan fontos témát, amit a zsidesz az összeharácsolt kétharmadával bármikor meg is valósíthatna, — ha akarna. De esze ágában sincs. Figyeljük csak meg, miféle „alkotmányt” tákolnak majd össze jövőre, a saját igényükre és hasznukra, — no és a háttérhatalom utasítására!!!
    Végezetül pedig egy jótanács Stoffán úrnak: Próbálja elkerülni azt a szégyenletes utat, amelyet szánalmas kollégája, bizonyos bencsikandrás járt be, aki Gárda alapító volt, lehazaárulózta Orbánt, ma meg csontig benyal neki, mert ez most a kifizetődő. Inkább írja le otthon ötvenszer, hogy „Cion bölcseinek jegyzőkönyve”, aztán majdcsak le meri írni egy cikkében is.
    Addig is, és csakazértis: SZEBB JÖVŐT!

    1. Sajnos az a helyzet, amit a cikkben is megírtam. Aki a Fideszben és/vagy a Jobbikban hisz és egyértelműen felteszi rájuk a garast, az hatalmasat csalódik majd. A Fideszt a sok felelőtlen és ostoba városi és vidéki „vezető” fogja ledarálni, a jobbik meg amúgy is ezer sebből vérzik. Mindkettőben volna a nemzeti megmaradást biztosító ötlet, cél és erény, de így egyik sem fogja véghez vinni a terveit. Mert mindkettőben ott sunnyognak a beépített volt kommunisták és a fizetett hangoskodók, valamint hazarulók.
      Kimondom ismét: Ma Magyarországon – és az egész volt kommunista táborban – rendet csak egy nemzeti diktatúra teremthet. Ezt azonban senki nem meri és nem is tudja felvállalni, mert a világhatalom azonnal rátelepedne, megszállná. Ebből pedig az következik, hogy fölösleges egymást marni, ugyanis egyelőre mind vesztesei vagyunk egy kornak, amely sokkal tragikusabb, mint az első és a második világháború együtt! Mert saját hazánkban kell háborúzni, és mert a saját hazánk a koncentrációs tábor is – egyszerre! Az ok viszont a magyarországi helyzetet illetően sokkal kevésbbé nemzetközi, mint inkább sajátos társadalmi probléma. Ugyanis a magyar társadalom a rendszerváltás után azonnal visszaválasztotta saját gyilkosait. Innen kezdődött el a teljes kiszolgáltatottság, az országrablás, a kormányszintű hazaárulás, a rabló multik uralma, és az energiaipar eladása (E-on).
      Tehát mielőtt bárkit felelőssé tennénk a mai helyzetért, be kell látni: – egyelőre vesztésre állunk, mert saját társadalmunk önként tette a fejét a bárd alá. Ezért csak – egy a volt kommunista országokban egyként bevezetett – nemzeti diktatúrával lehetne rendet csinálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük