KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: Nyílt levél Niedermüller Péter polgármester úrhoz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Polgármester úr!

Igaz, hogy Ön egy budapesti kerület vezetője, ám, mert nem magyar nem is értheti a magyarságot, annak fájdalmait és történelmi megpróbáltatásait.

A magyarság ugyanis homlokegyenest más célokat tart magáénak, mint az Ön népe. Így nem is vettem sértésnek, az Ön Trianonnal kapcsolatos, gyűlöletet és tudatlanságot tükröző véleményét. Hiszen Ön kommunista, liberális eszméket vall és magyargyűlölő közegben tölthette el első hét, mai gondolkodásmódját is meghatározó életévét. Csak azt nem sikerült észrevennie, hogy antirasszista díja ellenére Ön rasszista és egy olyan Európát szolgál, amely ismét német vezetéssel a hitleri nácizmust valósítja meg, hiszen egy ország, Oroszországot és az orosz embereket kifejezetten származásuk okán kívánja kizárni az emberi társadalomból. Teszi ezt úgy, hogy kettős mércét állít fel más, így a magyar nemzettel szemben is.

Rátérnék azonban levelem lényegére. Ön Trianonnal kapcsolatban, vélhetőleg szándékosan igyekezett megalázni, megbántani a magyar nemzetet, ami egy etnográfustól sokszoros bűn. Hiszen egy etnográfus tudományosan is elemzi egy-egy nép, nemzet szellemi és kulturális vonatkozásait. Ismeri a néplélek jellemzőit, és nem lehet rasszista, hiszen akkor elveszti tudományos jelentőségét. Igaz, efféle Önnek, berlini leszereplése óta már nincs.

Ön szerint a megszállt magyar területeken élő magyarság jól járt Trianonnal, mert jobban élhet, mint a magyarországi magyarság. E kijelentése minden tekintetben cáfolható. Ha nem értené a lényeget, akkor elmagyarázom: Az Ön állítása egyszerűen nem igaz –, bár ezt Ön is jól tudja. Éppen olyan, mintha azt mondta volna, hogy a zsidóság Dachauban vagy bármely más haláltáborban jobban érezte magát, mint meghitt családi otthonában. És bár sokan felszisszennek a hasonlattól, ez egyáltalán nem túlzás részemről. Ugyanis Trianon után a megszállt területeken százezreket öltek meg, aláztak porig, s máig tart az az elnyomás, amely 1920-ban kezdődött. Tehát, amíg a zsidóság súlyos megpróbáltatását sikerült megállítani a németek legyőzésével, addig a magyarság holokausztja immár 102. éve tart és napjainkban még fokozódik is, az európai unió Magyarország, a magyar miniszterelnök, a magyar kormány és az azt megválasztók iránti gyűlöletével tetézve.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

A román, az ukrán és a szlovák főhatalom elnyomása kiterjed a kulturális életre, a nyelvhasználatra, a személyes szabadságra, a vallási életre, a műemlékvédelemre, az egészségügyre, az oktatásra, azaz, az élet minden szegmensében fellelhető. Félelmet, megaláztatást, halált hoz azokra a magyarokra, akik idegen megszállás alatt kénytelenek élni saját szülőföldjükön, egy igazságtalan, erkölcstelen és aljas nemzetközi döntés alapján.

Tudom, hogy Önt és szellemi közösségét nem lehet szeretetre, megértésre és toleranciára bírni, mert az Önökben rejlő magyar-, és cigány, valamint a nem magyargyűlölő és nem galíciáner zsidók gyűlölete genetikai eredetű. A genetika pedig nem változik… Így azt sem várom el, hogy bocsánatot kérjen, vagy, hogy mondjon le, mert egyiket sem tenné meg. És erre nincs is szükség. Vannak emberek, akiknek még a bocsánatkérésére sem tartok igényt, minthogy a kutyaürüléket sem kérem, hogy kérjen bocsánatot, mert az utamban volt… ha véletlenül belelépek.

Azonban felszólítom, arra: ha minket nem is, de a trianoni döntés az áldozatait, halottainkat és hőseinket kímélje meg a gyalázkodásától, hazug állításaitól és kommunista stílusú aljaskodásától. Mi, minden eszközzel meg tudjuk védeni magunkat, kormányfőnket, hazánkat… és meg is védjük mind Önöktől, mind külföldi gazdáiktól! Ők viszont nem tudnak védekezni, ők ártatlan áldozatok. Gyermekek, öregek, betegek várandós asszonyok, családok, akiket saját udvarukon lőttek agyon, csak mert magyarok voltak… de nem folytatom. Csupán nyomatékosan kérem, fejezze be a magyarság iránti gyűlölködését, végezze – ahogy parancsolják Önnek – a munkáját, mert ez nem egyedül a magyarság érdeke volna, hanem az Öné és szellemi közösségéé is. Ugyanis a számonkérés késhet, de nem marad el. Ne tetézze hát azokat a bűnöket, amelyeket eddig elkövetett Magyarország, a magyar kormány és a megcsonkított magyar nemzet ellen.

Kívánok Önnek szép nyarat, és Öntől eddig nem tapasztalt szellemi frissességet, kevesebb gyűlölettel a magyar nemzet iránt.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük