KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: Idióta, parancsvégrehajtó politikusokkal nem lehet tárgyalni, nem lehet békét kötni…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy önmagát a világ kormányzására felhatalmazott, kiválasztottságában tetszelgő pénzhatalom uralma alatt élünk. Nincs ma már Európai Unió, nincs USA, csak ennek a hatalomnak a végrehajtói léteznek, akik gondolkodás nélkül, népeiket a végpusztulásba vezetve teljesítik a kapott parancsokat, amelyeket egy demens vénember hirdet ki a számukra.

Nincsenek ma már hadseregek sem, csak ennek a zsarnok hatalomnak a hadserege, amit NATO-nak nevezünk. A régmúltban egy zsoldos pénzt kapott azért, mert beállt a seregbe, ma azok fizetnek, akik a NATO tagjai… Most ismét ott tartunk, mint a kommunista világban, de most önként… mi fizetünk a megszállásért… Na nü! Ögyes… mondaná Kohn bácsi.

Azt, hogy hol tart ma a világ, igen egyszerű megállapítani. Háború van, ugyanazok viselnek háborút a világ ellen, akik az első és a második világégést generálták – akik ledobták az atomot Japánra. Tehát, most onnan indulunk, ahol akkor befejeztük. Ám, abban az időben voltak felelős, emberséges és józan gondolkodású európai politikusok. Ma nincsenek. Idióták vannak, megfizethető gazemberek vannak, akik egy olyan háborút pénzelnek, amelyhez az európai embernek semmi köze nincsen, és amely voltaképpen úgy kezdődött, hogy Oroszország visszaütött.

A háborúnak, ha az USA és Európa idióta vezetői nem szállnak be, már vége lenne. Nem volna infláció, nem lennének energiaproblémáink és a világ megszabadult volna egy ocsmány maffiaállamtól… Ez a háború azonban néhány emberiségellenes amerikai és nyugat-európai idióta befektetését és vállalkozását tette tönkre, és jó alkalmat adott arra, hogy Oroszországot kétvállra fektesse a Nyugat, azaz, a már említett világkormány. Azonban, nem számítottak több, a terveiket gátoló apróságra. Most pedig, azt gondolják, hogy pénzzel és fegyverrel – amit Ukrajnának adnak –, megnyerhetnek egy háborút úgy, hogy nem lesz nyersanyaguk, energiájuk és ezáltal nem lesz pénzük sem. Ráadásul az a veszély is fenyegeti ezeket a gazembereket, hogy a nép, amely fázni és éhezni fog, nemes egyszerűséggel felköti őket… Igaz, ez utóbbi békés megoldáshoz még egy kicsit szenvednie kell a nyugati birkanyájnak.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Hogy állunk mi, magyarok ebben a rémes, idióták által generált háborúban?  

Nem jól. Hiszen egy olyan unió tagja vagyunk, amely minden, a kereszténységben gyökerező hagyományt, európai értéket, jogot, erkölcsöt meg- és elvet, amely csak és kifejezetten egy beteges, a Teremtés logikájával homlokegyenest ellenkező szellemiséget tart magáénak és erőltet rá diktatórikus módszerekkel a tagállamokra. A tagállamok államiságát és jogait viszont sárba tapossa. Országainkat már megszállta a NATO, „őrizvén a biztonságunkat”. A NATO-ba, akár az Unióba, elcsalt népszavazással léptünk be! Részese vagyunk tehát, a háborúnak, és részese leszünk a tragédiának is, amely Európát sújtja majd – talán sokkal előbb, mint azt gondoljuk. Ebben a káoszban mindössze egyetlen politikus van, aki még tudja kormányozni az ország hajóját, ami kisebb lékekkel ugyan, de még siklik a viharos európai tengeren…

Az egyházak hallgatnak, nincs útmutatás, és ha van, az is hamisnak tűnik az elmúlt kétezer esztendőt tekintve. Minden, ami egységes volt elvesztette az egyetértés és az egység tartóköteleit, szétesett, és csak árnyéka önmagának. Az emberi faj korccsá, kapzsivá, iriggyé, gyűlölködővé alacsonyodott. Az anyák nem vállalják a gyermeket, a nő, férfi vagy pillangó, a férfi, kutyus vagy nő akar lenni. A gyermekeket ráveszik a nemátalakító műtétekre úgy, hogy abba a szülő sem szólhat bele. Az iskolákban is ez a természetellenes, beteges szemlélet uralkodik. A kábítószerek használata lassan létformává „nemesül”, a kultúra pedig büntetendővé válik hamarosan, ha orosz, ha kínai, ha perzsa… és ha keresztény.

Elmebeteg, sátáni világ szövetségese vagyunk és ehhez a szövetséghez láthatóan ragaszkodunk is, miközben a keresztény értékrendre, a keresztény értékek védelmére hivatkozunk. Barátainknak nevezzük a trianoni döntés kedvezményezettjeit… és minden ellenségünket, akiknél Canossát járunk azért a pénzért, ami jár nekünk. Ahelyett alázzuk földig magunkat, hogy új szövetségeseket keresve ezekkel a trianoni és párizsi hullarablókkal nem állnánk szóba többé. Közben, a V4-ek három szláv tagja V3-at akar alakítani, azaz, a szláv olló ismét bezáródni készül, mert mi ismét hittünk nekik évezredes tapasztalatunk ellenére.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Miért is írom le mindezt?

Mert elegem van a politika ócska hazudozásából, elegem van abból, hogy nincs rend, hogy egy törpe minoritás – ellenzék, ellenség – szabadon grasszálhat a fővárosban, hátráltatva a többséget, hogy sok magyar, megélhetésre is alig elég lehetőségét a csalók, visszaélők miatt megszüntették, ahelyett, hogy a csalókat akadályoznák a további bűnelkövetésben, és elegem van abból is, hogy sok magyar fizeti az idióta uniós vezetők embertelenségét, ostobaságát. Mert kitartó tagjai vagyunk ennek a slampos, ócska és idióta vezetésű uniós konglomerátumnak.

Eközben a „szerencsétlen” ukrán menekültekkel megteltek a drága üdülőhelyek, Göröghontól a Balatonig, ortodoxtól a haszidig… a mi pénzünkből is. Szombatonként pedig, katonákat temetnek Beregszászon és Huszton…

Novák elnökasszony gondolatai is hasonlítanak az uniós vezetők döbbenetes és végzetes elképzeléseihez, hiszen mint mondta: „Olyan döntéseket kell hozni, amelyek elsősorban az agresszor Oroszországnak fájnak.” Pedig tudnia kellene, és tudja is, hogy minden egyes szankció nekünk, magyaroknak fáj a legjobban! Ám, Novák elnökasszony is csak teljesíti az uniós parancsokat, amelyeket finoman „elvárásoknak” neveznek.

Ha lesz még józan historikus, aki lejegyzi a mai kor eseményeit, a politikai vezetők nevét, úgy bizonyára a hazugság korának fogja nevezni ezt a szánalmas, istentelen és erkölcsi normák nélküli 21. századi világot. Reményeim szerint azonban, azt is odaírja, hogy melyik bűnöző nyugati politikus, mikor, hogyan fejezte be – a nép által kimondott ítélet alapján – romboló és aljas tevékenységét…

Talán a természet rendet tesz… talán az ember a természeti katasztrófák következtében visszatalál a normalitáshoz, Istenhez… talán, aki megmarad önellátó lesz, hipermarketek híján. Talán, talán, talán… Semmi sem biztos, semmi sem igaz. Mindent kimerítenek a hazugságok, mert az ember elfeledkezett a Teremtő Istenről, a magyar elfeledkezett a Magyarok Nagyasszonyáról, az egyház pedig elfelejtett imádkozni és hinni!

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Egyedül abban bízhatunk, hogy Isten és a Boldogasszony nem feledkezik meg az immár hűtlenné és hitetlenné vált teremtményeiről…

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük