Stoffán György: Emlékezünk…


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Vajon mit szólna ma az a sok száz áldozat, akiket a Habsburg-ház irtott ki 1848 után? Mit szólna a mai „Magyarországhoz” az a tizenhárom, aki az aradi sáncban, a hazaáruló Tichy vezényszavára távozott az Örök Hazába? Mit szólna ma az a sok ezer magyar hazafi, aki 1944-ben a haza védelméért került a zsidók által kisajátított náci táborokba, majd 1945 után a máig elhallgatott, vagy csak alig emlegetett, és a náci haláltáboroknál millióval több emberéletet követelt szovjet koncentrációs táborokba? Mit szólna a mai „Magyarország” miniszterelnökéhez és parlamentjéhez Batthyány, Damjanich, Knézič, és ezernyi társuk…?

Talán maguk választanák a megváltó halált azon elkeseredésükben, hogy áldozatuk szemmel láthatóan fölösleges volt. Mert Magyarország ma már nem létezik. Mert Magyarország saját hibájából számolja fel magát, irtja ki állami támogatással a nemzetet, s a társadalom, amelyet ma láthatatlan bakó kezére ad az ország parlamentje, még mindig hisz saját gyilkosainak.

Assisi Szent Ferenc napján írom e sorokat… annak a gyermeki lélekkel megáldott Ferencnek napján, aki 800 éve alapította a ferences rendet, s aki szeretettel és odaadással volt embertársai és Isten iránt. És ez a szerzetesrend ma is működik, ma is ugyanazt a szeretetet sugározza, mint az alapító Szent Ferenc idején. Mire is bizonyíték tehát, e rend csodával határos, vagy egyenesen csodaszámba menő megmaradása? Arra, hogy csak Istennel és hittel lehet megmaradni ebben a világban. Még akkor is, ha oly sok kín és szenvedés tiporta e nyolcszáz év alatt Szent Ferenc fiait, s akkor is amikor betiltva, minden remény nélkül álltak a világ forgatagában, s szenvedtek a Duna-csatornánál, vagy verték agyon e rend tudós tagját lapáttal… mint Boros Fortunátot, a csíksomlyói házfőnököt és történettudóst. A rend él, virágzik és magyarságra, hitre tanítja Budától Esztelnekig mindazokat, akik odafigyelnek szavára.

A Gyulafehérvári Érsekség alapításának 1000. évében írom e sorokat… Ma latin nevén emlegetik a Kárpát-medence kereszténységének eme fellegvárát, amely nem kevesebben tűrt el – históriáját olvasva -, mint az ott szolgálók… A történelem kegyetlenkedései söpörtek végig a Szent István alapította érsekségen, amelyet kifosztottak sokszor és sokan, amelynek érsekét, korábban püspökeit meghurcolták, bebörtönözték, vagy épp Alvincen lőtték, vágták agyon, mert a birodalom, a császár úgy kívánta. Később bocskoros hordák vérengzésétől és vallási háborútól volt hangos, halálsikolyos ez az intézmény, majd mély szomorúság tört rá, amikor püspökét börtönbe zárták, házi őrizet alá vonták, de ekkor is belőttek rá ellenségei a csendes évezredes kertbe, ahol házi őrizetét töltötte. Ma pedig? Őeminenciája Rab János, alias Ioan Robu, a Kézdivásárhelyen született bukaresti érsek beszélt – Gyulafehérvárott – magyarul!

Mit is bizonyít ez Kedves Olvasóm? Azt, hogy csak istennel és hittel lehet megmaradni ma éppen úgy, mint ezer évig Gyulafehérvár. S csak szeretettel, Istenben való bizalommal lehet és kell énünk ahhoz, hogy az erkölcstelenséget, az ostobaságot, és az embertelenséget túléljük, átéljük, és mi segíthessünk azokon, akik minket akarnak, akartak elveszejteni. Gyulafehérvár olyan ősi hitbéli bástyánk, amelynek lehet, hogy falait megremegtette az ellenség ezer esztendeje tartó ágyúzása, de szétrombolni soha nem sikerülhet. Mert hittel, diplomáciával és szeretettel kormányozta és kormányozza a mindenkori püspök, érsek…

Arad véres hajnalának emlékezete előtt két nappal írom e sorokat. Látom a hajnali homályban dobszó mellett szekéren kivonszolt halálraítélteket. Látom a papokat, akik megrendülve kísérték e bátor hősöket a vesztőhelyre. És látom az elszántságot e csodálatra méltó emberekben, akik utolsó perceikben is a Hazát éltetik, akik egy csöppet sem ijedtek meg a rájuk váró hóhértól, és a halál gondolatától. Mert tudták, hogy amit cselekedtek, és vállaltak cselekedeteikért, az örökérvényű és példamutató. A Hazáért, és a nemzetért, a szabadságért és a függetlenségért vívott harcuk Isten nevében vívott harc volt. Ki-ki közülük saját papjánál talált hitében vigasztalást, s zokszó, káromkodás nélkül költöztek el abból a világból, amelyben kiharcolták maguknak az örök életet. Hiszen nincs nagyobb cselekedet, mintha valaki életét adja barátaiért – mondta Jézus. És ők életüket adták… Mire is bizonyíték mindez? Miben is ad erőt nekünk a modern Sodoma és Gomora, a hazaárulás, a hit nélküliség, az istenkáromlás világában az aradi vesztőhely, borongós hajnala? Bizonyíték arra, hogy Isten és hit nélkül nem lehet túlélni, élni, és erősnek, kitartónak hazát szeretőnek lenni. Erőt pedig mindhárom emléknapból meríthetünk. De annak is csak Istennel van értelme, Istennel van jelentősége és Isten által lehetünk olyanok, amilyeneknek Ő teremtett bennünket. Mert Ő gyermeki lélekkel áldott meg, amely lélek megőrzése és építése, szeretete, és bizalma eljuttat Istenhez… Isten által.

Ma, amikor ünnepeink és emléknapjaink is hazugságoktól, politikai beszédektől keserednek meg, kicsit magunkba kellene szállnunk. Végig kellene gondolnunk az elmúlt századok és évezredek történéseit, eseményeit, gondolatban el kellene beszélgetnünk az Istenért, nemzetért és hazáért áldozatot vállalókkal, és Istenhez fordulva, még ellenséginket is szeretve és értük is fohászkodva kell megtalálnunk nemzetünk üdvét, felemelkedését, erkölcsi megtisztulását. És fel kell ismerni végre, hogy hit nélkül, Isten szeretete nélkül és Istenbe vetett hitünk nélkül nincs megmaradás… illetve… Csak vele és általa, van! Hiszen erre tanít minket az ezer esztendős Gyulafehérvár léte és erősödése, erre tanít Szent Ferenc 800 éves, és máig életerős rendje, s erre tanít az az áldozat is, amely Arad várfala tövében végeztetett be. Csak egy kicsit szakadjunk ki a politikából, a mindennapok terhes, és megalázó monotóniájából, s tegyük ünneppé, magyarrá, Istent dicsérővé, imádságossá napjainkat, hogy azután mint Hunyadi János, a ferences Kapisztrán János mellett felvehessük tiszta lélekkel a példamutatás kardját, amellyel győzelmet arathatunk Isten nevében… az oszmánok … a mai ocsmányok fölött! Tiszta lélekkel és erkölcsileg is megújulva… Isten erejében.

Talán mást várt a Kedves Olvasó, eddigi harcias és sokszor szeretetet alig vagy egyáltalán nem sugalló cikkeim után… Azonban, olykor magam is elgondolkodom, s beszélgetek Istennel, hőseinkkel… s amikor bizonyítékot látok arra, hogy békével és szeretettel is meg lehet maradni, akkor kötelességemnek érzem, hogy elmondjam. Hiszen mindennek megvan a maga ideje és helye! A Te Deumnak is… És ez a nap a Te Deum napja volt…

Stoffán György

Főmunkatárs – Európai idő

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
30-as évekbeli vírustörzsből készült a magyar vakcina
A Magyar Gárda a nemzet becsülete
ENSZ-Közgyűlés – a háborúpártiak elutasítása
Close