KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: Amiről hallgat a világsajtó… de, ami a háborúnál is rosszabb

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A háborúról hazudozik minden sajtóorgánum. Mindenki nyer, mindenki veszít, mindenki pénzt és élelmet kér, közben meggyulladnak az élelmiszerraktárak, a búzaföldek… és a gabonaszállító hajók ott vesztegelnek a kikötőkben. A békeharcos nyugat, amely mára az ördögi Amerika még ördögibb bábjaként tetszeleg tökéletesnek gondolva magát, fegyvereket szállít a háborúhoz, és már odáig süllyedt egy német tábornok, hogy elrettentésül az atomfegyver bevetését sürgeti. Magyarán hülye, elmebeteg, aljas és sátáni a mai világ vezetése… de ezt tudtuk, hiszen már maga Jézus beszélt erről:

„Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem Ő küldött el engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok.”(Jn. 8., 42-47.)

A föld népességét terelgetik a halál felé, amit persze ők sem kerülhetnek el, mert a Teremtés logikája, az isteni akarat felülírhatatlan. És ez az akarat ma egyre jobban megmutatkozik a világban, ám a média mélyen hallgat a számonkérés, az ember maga okozta szenvedésekről. Természeti katasztrófák egész sora történik minden egyes napon, és az azt megtapasztalók rettegését látjuk a videókban, amelyeket telefonjaikkal rögzítenek… és amely videókban egyetlen embert sem látok imádkozni. Mintha élveznék a hatalmas erejű árvizeket, földcsuszamlásokat, földrengéseket, vulkánkitöréseket. Nem más az emberek számára ez a rengeteg katasztrófa, mint szórakozás. Mert az emberiség nagyobbik részét is elbolondította a világ ördögi vezetése, az elmebetegséggel egyenlő embertelen törvények, a hazudozások sora, amelyeket évtizedek óta látunk és hallunk.

Ez is érdekelheti:  Dr. Téglásy Imre: Z, a zsidó dzsihádista?

A szenvedés és a borzalom már-már természetessé vált. A szeretet, az egymás megbecsülés, a haza iránti elkötelezettség, a hit, már csak emlék a múltból. Ehelyett már-már kötelező elfogadni és tolerálni a Teremtéssel ellenkező erkölcstelenségeket, a beteges hajlamokat, a halál kultuszát, az abortuszt, a nemek ostoba és beteges megsokszorozódását, s lassan a gyermekeket veszélyeztető szellemiséget, a pedofíliát is. A keresztények megtervezett és következetes irtása is a mindennapok beteges, sátáni és hovatovább engedélyezett cselekményeihez tartozik. Erről sem esik szó a világsajtóban. Ahogy arról sem tudósít senki, hogy vannak emberek, szervezetek, egyházak, akik és amelyek hangot szeretnének adni e torzult lét elleni kiállásukról… de őket vagy elhallgatják, vagy letartóztatják, bíróságok elé állítják, vagy nemes egyszerűséggel megölik, mert szellemiségük, elveik, elkötelezettségük és hitük nem egyezik a ma elfogadott aberrált világképpel.

Ha jobban megvizsgáljuk a mai világot, behatároljuk azt, hogy mióta tart a hajszolt lelki, szellemi leépítés, és összevetjük a természeti katasztrófák megjelenését, akkor megdöbbentő azonosságot láthatunk. Az úgynevezett globális felmelegedés által okozott természeti anomáliák ugyanakkor indultak el, amikor az emberiség szellemi, erkölcsi, gyakorlati anomáliája általánossá, elfogadottá, sőt, kötelezővé vált. Az emberi gonoszság és erkölcstelenség teljes felerősödésével pedig a természeti katasztrófák is mindennapossá váltak, és egyre csak terjednek a világban, nagyobb károkat okozva, mint a háborúk pusztítása.

Feltehetnénk a kérdést, hogy ez csupán egy rossz feltevés vagy bizonyított teória. Nem én vagyok az, akinek erre választ kell adnia. Csupán a saját elgondolásomat adhatom válaszként.

A teremtett világ egy jól működő, rendkívül kényes élő egység, amely a Teremtésben a tökéletességet élvezte. Hiszen az apró levél képes oxigént termelni, az állat ösztönösen védelmezi a kicsinyeit, a nap lenyugszik és felkel, a természet is megpihen mielőtt újra életet ad… Tehát működik, a szent egymásrautaltság tökéletességében. Én Isten csodálatos alkotásának nevezem, hitem szerint. Nevezheti bárki a természet csodájának… mindegy. Azonban, ha az emberi szervezetben egyetlen fog megbetegszik, az kihat az egész szervezetre. Halált okozhat, ha nem kezelik, ha nem állítják helyre, vagy nem húzzák ki.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

A természetben, mivel a Teremtésben az ember is egy egyszerű alkotórész, hasonlóképpen működik. Ha az emberiség eltávolodik a természettől, eltávolodik az isteni alkotás logikájától, aberrálttá válik és az ostobaság, a rombolás életelemévé lesz, úgy azt, a természet egészséges egysége kikapcsolja, megsemmisíti, eltakarítja, hogy a többit, a normális ne tehesse beteggé.

Ma az emberiség beteg, vagy legalábbis a betegséget, mint a járványt, fertőzi a még egészséges részeket, s betegségének kívánja alárendelni az Isten által teremtett egészséges egységet, azt a csodálatos élő világmindenséget, amely maga a tökéletesség. És ez ellen a beteg rész ellen a természet a maga pusztító erejével tesz is. Azt írtja ki, ami veszélyezteti az épet, az egészségest. És ez a folyamat immár megállíthatatlan. Hiszen az emberi gondolkodás torzulásai, a Teremtés logikájának, az isteni parancsoknak az elvetése, a Föld létét veszélybe sodorja, és a Föld védekezik… a sajtó pedig hallgat a tragédiákról, a természeti katasztrófákról, mert „nem akar pánikot kelteni”… hiszen ez a parancs. De a természet győz! Mert a természet, maga az Isten legyőzhetetlen.

Lehet ezt próféciákba csomagolni, vallásilag előadni, félelmet kelteni tudományos alapon, végítéletről beszélni, utolsó időket emlegetni, nagy figyelmeztetésekről írni, beszélni… Ám, egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy az emberiség engedett a sátáni gondolkodásnak, elvetette a használati utasítást, amelyet Istentől kapott, és önmagát emelte Isten fölé, a természet fölé… mert azt gondolta, hogy a föníciaiak találmánya maga az isten, s majd ők gazdálkodnak vele… Elszámították magukat. És ezzel az egész ma élő, elbutított, értéktelenné vált, aberrált emberiséget megsemmisítik hamarosan, önmagukkal együtt. Mert a tökéletességet megbontotta az emberiség.

Volt már ilyen a történelemben. Faddy Othmár ferences egy alkalommal megdöbbentő dolgokat mondott szobájában összegyűlt barátainak, követőinek:

Volt már a Földön több hasonló kultúrájú emberi társadalom, mint a mai. Nézzétek meg a szénbányák mélyén talált gépezeteket, a fogaskerekeket… csak az ember nem tarja be Isten parancsait, és a kapzsiság, az erkölcstelenség mindig ugyanoda, a pusztulásba vezeti az emberiséget. Most is odavezeti, hiszen látjátok, hogy Krisztus szenvedése ma már nem hatja meg a világot. És itt a választóvonal! Innen kezdődik az ember, önmaga elpusztításának a folyamata…”

Azt hiszem, Faddy Othmár ferences szerzetesnek igaza volt… elkezdődött. És a média – parancsra – hallgat!…

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Videó, egyetlen nap természeti katasztrófájáról…

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük