Stoffán György: A Jobbik győzelme és bukása


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Azóta figyelem árgus szemekkel a „Jobbikot”, amióta számomra érthetetlen módon bejutott az EU-ba. Helyesbítek: – amióta az MSZP miatti jogos elégedetlenség és felháborodás bejuttatta az EU-ba. Korábban is voltak fenntartásaim, amikor a Jobbik elnöke egy otthonról nem sok nemzeti érzést és elkötelezettséget hozó ember volt, aminek az édesanyja a rossz nyelvek szerint a XII. kerületi Úttörőszövetség elnöke volt. Az ilyen elkötelezettségek utáni nemzetivé válás mindig gyanút kelt bennem. Hiszen mitől válhatna mássá az, aki az anyatejjel szívta magába a szocializmus poshadt levét, szellemiségét. Majd jött a változás, a váltás, és hirtelen megindult a Magyar Gárda szervezése, előkotorták az Árpád-házzal erőszakkal összekötött spanyol főúri zászlót, amely 1270-ben került Magyarországra, tehát az Árpád-ház kihalása előtt pontosan 31 évvel.

Volt már ilyen korábban is, amikor Szabó Albert kommunista csicska fekete egyenruhás ifjai álltak némán ugyanezzel a néhány évre elfeledett zászlóval az aluljárókban… és ők maguk sem tudták mi ellen tiltakoznak, de álltak némán, mert Horn Gyusziék ezt parancsolták nekik. Persze akkor volt piros zászló, valamilyen beteges tervezetű fekete karikával – fehér körmezőben – hogy emlékeztessen a fasizmus jelképére. Ám, akkor nem volt ebből botrány, mert Szabó Albit leparancsolták megbízói a színről. Aztán jött a karlengetős másik beteg, akinek édes apukája – ismét a rossz nyelvekre hivatkozom – állítólag a belügyben volt hivatásos tiszt. Mily véletlen egybeesés. Szabó Albert Izraelből jött haza zászlót lobogtatni, a Szálasit éltető és a beteges „szálasizmust” magyarázó Diana apukája belügyi tiszt, a Jobbik első vezére pedig az úttörőszövetség egyik vezetőjének a fia. A jelkép pedig egy… az Árpád-sávosként ismert spanyol főúri zászló, amit a nyilasok a vérvonal zászlajaként használtak – ha tetszik, ha nem. Pedig van nekünk magyar zászlónk, gyönyörű koronás címerrel… (ámbár ez utóbbit a parlamenti szavazáskor nem tették rá hivatalosan a nemzeti trikolórra.)

A Jobbik új vezetése erőteljes ostorozásba kezdett és megalakult a Gárda is, amelyet Dósa uram parancsnokolt, akinek – miért ne -, a belügyben dolgozik élete párja. Megkezdődött a zsidózás, az apolitikus ellenkezés és Dósa uram olyan megnyilatkozásokat tett, mi már a ki tudja kik által életre hívott Gárdának és a Jobbiknak is terhére lett. A Gárda tehát megosztottá vált. Majd, hogy a Jobbik mai vezetését és magát az elnököt hitelessé tegyék, megszervezték a „nyuszi ül a fűben Gárda rendruhában” című elvezetősdit, és magát a hős elnököt is, aki a Gárda soraiba ült – elvezették. Persze, hamar ki is engedték. „Szemétorbánnal” ellentétben ő nem hagyta magára a Gárdát odaült közéjük… nem úgy, mint a „szemétorbán”, aki magára hagyta a népet 2006-ban. Remek hivatkozási alap, bár „nem egészen” a nemzetegyesítést szolgálja.

Igen, figyelem a Jobbik működését és egyre csak azt érzem, hogy valami nem stimmel. Olyasmit veszek észre nap mint nap, ami mintha már megtörtént volna néhányszor a magyar történelemben… Kinizsi Páltól napjainkig. A fasizmus emlegetését, az antiszemitizmussal való kommunista vádaskodást, a terrorizmus létéről és tényéről való kormányszintű hazudozást, a magyarországi rasszizmussal teli nyugat-európai sajtóhíreket egyedül a Jobbik ostoba és apolitikus magatartásának köszönhetjük. Ez ugyanis nem az a radikalizmus, amely javít a közéleten, a belpolitikán vagy a társadalmi feszültségeken, hanem sokat ront mindezen. Más az őszinteség, és a valós problémák megoldásáért folyó radikális küzdelem, és más ez a meggondolatlan és ártó – nem is tudom minek nevezhető – magatartás, amelynek áldozatai pont azok a megtévesztett emberek, akik beléptek a Gárdába, akik kimennek a Jobbikos  és ”Árpád-sávos” spanyol zászlóval, mert azt hiszik, hogy ettől változhat a politika, a társadalom és jobbá válhat Magyarország megítélése. Mindebből arra következtethetünk, hogy a Jobbikot nem a jobboldal hívta életre, hanem azok, akik ma a hatalom élvezői, s akiknek az a fő céljuk, hogy a nemzeti egységet züllesszék, felmorzsolják.

A nemzeti radikalizmust és ezt a fajta radikálisnak nevezett apolitikus magatartást örömmel keveri össze a fasizmus vádját ordítozó zsidó, akinek vállalkozásai gombaként szaporodnak hazánkban. Nyugodtan kijelenthető azonban, hogy Magyarországon sem fasiszta veszély, sem más ordas eszme nincs jelen, vagy csak szűk körben létezik esetleg, de nem fertőz, ugyanis a hülyeség nem fertőző, csak van.

Döbbenten tapasztalom, hogy a Jobbikra esküdöző közéleti személyek közül sokan olyan bolsevik magatartást tanúsítanak, ami még a legelvetemültebb MSZP-sekre sem jellemző, miközben nemzeti mivoltukat és elkötelezettségüket hangoztatják. Talán ez sem lehet véletlen. Hiszen aki ma a Jobbikra voksol szóban, az esetleg kommunista, hazaáruló múltját igyekszik palástolni. Több-kevesebb sikerrel. (Legutóbb egy Békásmegyerhez közeli, vidéki, „jobboldali” polgármester volt szíves ennek ékes bizonyítékát adni.)

Valami tehát nem az igazi ebben a pártban, és valamiért ez a párt önmaga sem akar azzá lenni, aminek hirdette, hirdeti magát. És akkor még terjedelmi okokból e párt EU-s képviselőiről és vezetőiről egy mukkot sem írok… majd máskor. De lássuk milyen kifogásaim, észrevételeim vannak a Jobbik belső szervezetét illetően:

– Nem látszik a pártépítés, nincs komoly szakmai program és főleg nincs szakembergárda a program mögött.

– Fiatal, tapasztalatlan, gyakorlatlan és vezetésben nem jártas személyek töltenek be vezetői pozíciókat.

– Helyi szervezeteknél, több helyen a gondolkodó személyeket kiiktatják, hogy megmaradhasson az ottani vezető, és ne veszélyeztesse senki a pozícióját.

– Nem látszik a napi kommunikációban az, hogy a jobbik vezetése rajta lenne a lényeges aktuálpolitikai kérdéseken, mintha impotensek lennének.  E mögött lehet széthúzás, tapasztalatlanság, vagy direkt fékezett kommunikáció.

– Túlnyerte magát a párt és már most megy  a tülekedés a pozíciókért minden szinten.

– Nem keresik a kapcsolatot a MSZ-vel, sőt, mintha éppen direkt akadályoznák a nemzet összefogását.

– A helyi szervezetek jó része mindent megtesz, amit emberileg megtehet a nemzet felemelkedésért, de a pártvezetés hezitál, sokszor döntésképtelen és disszonáns döntéseket hoz, és ezt is rosszul kommunikálja.

– Hiába mondják, hogy alulról építkeznek, mert gyakorlatilag egy szűk kör kezébe összpontosul a döntés joga, lehetősége, és ebbe nem engednek beleszólni másnak, sőt, nem is nagyon kérik ki a véleményét.

– Frissdiplomás emberek „osztják az észt”, de nem látszik, hogy a választásokra keresnének hiteles, már bizonyított személyeket, akiket lehetne egyéniben indítani.

– A Magyar Gárdával kapcsolatosan is sok a lezáratlan kérdés. Bizonyos források szerint a vezérkar szeretne megszabadulni a politiailag kínossá váló Gárdától.

– Többen feltételeznek már háttérhatalmi egyezségeket.

– Ennek egyik példája lehet a TMRSZ-el való együttműködés amatőr szinten kezelése, Szima Juditnak Vona Gábortól személyesen tett ígérete, hogy mindenképpen kiküldik, ha 2 mandátumot szereznek.

– Egyszóval, lavírozik a pártvezetés, amit a párt tagságának egyre nagyobb hányada értetlenül és rosszallóan figyel. Ezzel Vona elérheti, hogy saját pártját bomlasztja fel, még mielőtt célhoz  érnének, ami ebben az esetben kizárt. Sok személyi kérdés merül fel párton belül is. – – Szegedi Csanád személye sem okoz osztatlan elismertséget, mert egyre többen úgy látják, hogy személyes ambíciók vezetik, de Novák Előd és Schön Péter neve is szóba jön, mint erős konfliktusforrás a tagság körében.

– Nincs irányítva és építve a párt és szakemberekből sincsenek feltöltekezve, viszont nem is iparkodnak.

– Amatőr szinten oldják meg ezt a feladatot, s felmerül a gyanú, hogy a vezérkarnak esze ágában sincs megvalósítani a nemzeti retorikában alkalmazott körmondataikban foglaltakat, ezáltal kiábrándulást okozva saját bázisuknak. Ebben a formában felmerül a kérdés Vona és a mögötte állók vezetői alkalmasságával, valódi szándékával kapcsolatosan.

– Morvai is kérdéses, mert nevét egyre többen kötik össze Magyarország jövendő miniszterelnökének lehetséges személyével…

– Vonának az lenne  a dolga, hogy megszólítson mindenkit, aki a nemzetért tenni akar és tenni hajlandó, ehelyett nagyon is visszafogott, nem építkezik, vonakodik döntéseket hozni, együttműködést keresni. Így lassan a saját pártján belül is hitelét vesztett ember lesz, de összességében nem szolgálja akkor sem a magyar nemzet felemelkedését, ha ma-holnap a médiaáttörést is sikerül megoldani, mert alapjaiban hibás a személyzeti koncepció.

Nos, a Jobbikot nem lejáratni, hanem a pártot illetően csupán véleményemet közreadni szerettem volna a fenti írásban, remélve, hogy a nemzeti egységet, a radikalizmus fogalmát és a nemzeti elkötelezettséget végre megtanulják, élik és ezzel ténylegesen is fajsúlyos párttá növik ki magukat a ma mindössze a méltatlankodó polgárok súlytalan pártja helyett. Gyűlölködéssel és a valós problémák megoldásának hangoztatásával, értelmes cselekedetek nélkül és a mindenkori adott politikai helyzethez mért politizálás nélkül ugyanis hiteltelen és ostoba csőcselék csupán minden apolitikus párt, ami romboló hatásában éppen olyan, mint a mai hatalmi söpredék-elit. Ugyanis egymásra hatásuk a normális tömeget is befolyásolja, rontja a nemzeti közérzetet, s talán cselekedeteik szorosabban is összefonódnak – gondolhatjuk. Gyűlölettel és sokfrontos, értelmetlen háborúval csak veszteni lehet, főként, ha még az alázat és a józanész is hiányzik a párt vezetőiből („és Önök?” – Morvai K.), és tagságának jó részéből.

Újra kell tehát gondolni a nemzeti politizálást, annak lehetőségeit és irányelveit úgy, hogy e politizálás radikális, ugyanakkor mindenki számára – aki magát magyarnak és nemzetinek vallja és tartja, bármely nemzetben gondolkodó párt és vallási közösség tagjaként – elfogadható legyen. Ha nem így lesz, akkor elmondhatjuk: volt még egy párt, amely önmagát pusztította el éppen úgy, mint az a liberális párt, amely ugyan ezeket a tételeket, ugyanígy semmibe vette… és azt hiszem ez lesz a Jobbik sorsa. Nem írom, hogy „sajnos”, vagy, hogy „örömömre szolgál”, de sajnálok egy bűnösen és ostobán eljátszott lehetőséget, és sajnálom a sok jó szándékú magyar embert, akiket ez a párt, érdektelenségbe, reménytelenségbe, kiábrándultságba és csalódottságba rántott. Vagy ez lett volt a cél?…

Hozzá kell tennem: – a pártokon kívüli és felüli politikának van ma értelme és létjogosultsága. Így, akik a Jobbik hibáit és bűneit megelégelték, azoknak ott van a valódi és – eddig – feddhetetlen Magyarok Szövetsége, amely szervezetben nem az uniós képviselet, a zsírosbödönhöz közeli lét, az egyéni boldogulás és előnyök megszerzése a cél, hanem a nemzet léte és jövője.

Isten áldja meg Nemzetünket!

Stoffán György

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Stoffán György: A Jobbik győzelme és bukása” bejegyzéshez

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Czakó István: Bajnai és a válogatós válság!
Kiállítás Debrecenben – avagy: a Kósa-szobor és a polgármester nyilatkozata
A "malac influenza" körüli hisztéria
Close