KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: A háború árnyékában…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A háború elkerülhetetlen, mert az ember ősidők óta nem fogja fel léte lényegét. Voltak háborúk, csaták, amelyek akár jogosak is lehettek, mert védekezni kellett, le kellett telepedni, vadászterületet kellett foglalni… később országot védeni a terjeszkedni akarókkal szemben, és voltak vallási háborúk, amelyek voltaképpen politikai háborúk voltak és semmi közük nem volt a vallásokhoz. Mint ma! Mert ma is vallási háború folyik.

Ma is az emberi tulajdonságok legalja vezeti a háborúzó feleket, ma is politikai okból – ki tudja milyen jogon – visznek ölni és meghalni fiatalokat a frontra, mert a hatalmaknak úgy tetszik. Egyszerű, halandó embereket kényszerítenek a demokrácia jegyében politikai erők arra, hogy aljas céljaikat szolgálják, embereket köteleznek gyilkosságra, gazdasági érdekeik, emberiség ellenes, gyilkos elképzeléseik ezt diktálják. Milyen jogon teszi kötelezővé egy-egy ország vezetése, vagy egy szövetség, hogy odadobjanak tehetséges, jószándékú, mindennapjaikat a családjuknak szentelő embereket a halálba? Mi hatalmazza fel a politikai pártokat, országvezetőket, bankárokat arra, hogy életek fölött uralkodjanak, miközben képmutatóan eltörlik a halálbüntetést és a demokráciáról hazudoznak? Milyen világot enged maga fölé az ostoba emberiség ahelyett, hogy ezeket a gyalázatos gazembereket végre, sokévszázados rombolásuk után megsemmisítse?

Minden háború egyenlő az úgynevezett holocausttal, mert minden háború úgy kezdődik, hogy békés polgárok családjait felforgatják, katonának viszik az apákat és a fiúkat, halálba taszítják a népeket. Áldozat és áldozat között nincs különbség!

Ma amerikai bűnözőket szolgál az Európai Unió bűnöző, esztelen vezetése, bűnözők próbálják akaratukat hazugságokkal ráerőszakolni az európai nemzetekre, egy bűnöző vezette ország érdekeire hivatkozva, miközben valójában egy Amerikában élő, pénzügyi, tömeggyilkos bűnözői kör akarata érvényesül a világon… az élet minden szegmensében. Ez a pénzügyi, bűnözői csoport, amely magát a világ urának hiszi, nem ismeri a szeretetet, nem ismeri az emberiességet, ismeretlen előtte az alázat és a megbocsájtás fogalma, mert ez a bűnözői kör a gyűlöletből, a rablásból, a rabszolgatartásból táplálkozik. Az élteti… de az lesz a veszte is – az emberiséggel egyetemben. Mert ez a háború, amelyet ma néhányszáz, embernek mondott sátánivadék folytat az emberiség ellen, mindent elpusztít… önmagát is! Közben azt kiáltják ki bűnözőnek, aki sátáni hatalmukat akarja megtörni saját népe és az emberiség érdekében…

Ez is érdekelheti:  Budapest-tervet hirdetett Szentkirályi Alexandra (videó)

Ez a háború nem két hónapja kezdődött, hanem sok évszázaddal ezelőtt. És mindenütt ott voltak azok, akiknek az utódai ma úgy hálózzák be a világot, mint az elhagyott padlást a pókok.

Igen, vallási háború ez is. Hiszen a jó és a rossz megvallásának a háborúját éljük. A szeretet és a gyűlölet háborúját, a sátáni és az isteni szellemiség háborúját!

És ebből a háborúból egyetlen kiút létezik: Krisztus! A szeretet hirdetője, akit ugyanezen szellemiség megölt, mert Ő a szeretetet hirdette, mert gyógyított, mert elmondta hogyan kell boldogan élni, és miért nem nehéz lemondani a földi hatalomvágyról, a vagyonról, s miként kell embertársainkhoz viszonyulni, hogy béke legyen a világon… Cáfolhatatlan, hogy a jézusi tanítás alapján nem lehet háborúzni, mert abban a tanításban minden benne van, ami a háborúkat kizárja az emberi létből. Amit az írástudatlan halászok megértettek, azt bárki megérti. Csak ma, mással vagyunk elfoglalva: milyen liturgia legyen, hogyan dicsérjük Istent, lehet-e latinul dicsérni, megnősülhetnek-e a papok, be lehet-e vinni bálványokat a templomba, és milyenre változtassuk azt az intézményrendszert, amely kétezer évig jó volt, de most a facebook mintájára mindenki szakértő lehet majd a teológiában, mindenki lehet majd biblikus, és a bűnt is úgy értelmezheti bárki, ahogy neki kényelmesebb…

Elkerülhetetlen tehát, a háború, mert az emberi primitívség és az emberi butaság, a gyűlölet és az emberek legrosszabb tulajdonságai kerültek felszínre. Pénzéhes, bűnözőmúltú, hazug politikusok irányítják Európát, bűnöző amerikai primitívek parancsára, és az általuk fizetett Júdás-pénz fejében. A normalitást megbosszulják, és béke helyett fegyvereket küldenek az öldöklést, a gyűlöletet folytatandó.

Egyetlen mai háborúnak sem lehet elfogadható magyarázata. Embereket emberek ellen fordítani, embereket gyilkossá alacsonyítani és áldozattá tenni gazdasági és politikai célokért, a legembertelenebb dolog. Ahogyan a történelem Hitlert, Sztálint, Mussolinit bűnösnek pecsételte, úgy nyomja rá a bűn bélyegét a történelem, a mai politikusokra: Leyenre, Bidenre, Tuskra és sok más mai vezetőre. A kérdés csupán az: lesz-e lehetőség a számonkérésre, vagy velünk együtt pusztulnak el?

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Holokauszt-megemlékezésem 2024…

Egyetlen kivezető út van ebből a helyzetből: Jézus Krisztus! Mert ma, minden más, amiben élni vagyunk kénytelenek, sátáni hazugság! Visszatérni azonban Krisztushoz soha nem késő, és Ő vissza is fogadja azt, aki keresi Őt! Semmi nem kell hozzá, csak az akarat… Csak rajtad múlik! A többit, Ő elrendezi!…

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük