Stiglitze szívem, Stiglitze – A közgazdász, akire a legtöbben hivatkoznak, a mégsem mindent tudó és mindenható Joseph Stiglitz


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Magam ugyan nem vagyok Nobel-díjas közgazdász, csupán a józan mezőgazdasági dolgozói eszemre tudok hagyatkozni, de Joseph Stiglitz szentenciáit olvasva azt kell mondjam, éppen itt lenne az ideje, hogy vegye magának a fáradságot és elkezdjen megismerkedni a világ másik, szerencsétlenebb sorsú felével, a gyarmatokkal is. Igen, kedves Olvasó, rólunk beszélek, ránk gondoltam.

Mert hát mi más is lehetne a szerencsétlen adófizető barom státuszába besorolt állampolgár első gondolata, amikor ilyeneket olvas a statisztikát rendkívül szemléletes módon bemutató, valamint egyes közgazdasági intézkedéseket szintén mód felett szellemesen, a szőnyegbombázáshoz hasonlító közgazdasági gurutól (The Big Sellout c. film), mint „az állami hitelfelvétel jó, mert a pénzből hasznos fejlesztéseket hajthatnak végre az oktatásban és a technológia területén, amik a kamattehernél jóval nagyobb hozamot termelhetnek…”

A korrektség kedvéért azért tegyük hozzá rögtön, hogy ő is hozzá teszi rögtön: „ha jól sáfárkodnak a pénzzel”.

Na kérem szépen, ez az! Meg is érkeztünk! Vissza a kályhához! Mert mi történik, ha nemhogy nem jól, nem hogy rosszul, de sehogy sem sáfárkodnak a pénzzel? Teszem azt sáfárkodás helyett, mondjuk, zsebre rakják a lóvét az utolsó fillérig.

Aztán van itt még egy nagyon érdekes mondat:

„..az adócsökkentés valószínűleg a legrosszabb formája az állami pénzköltésnek, mert az adófizetőknél hagyott pénznek csak a fele kerül bele a gazdaság véráramába, a másik felét félreteszik az emberek, pedig a kilábalás érdekében arra volna szükség, hogy fogyasszanak.”

Oké. Nagyon jól tudjuk, hogy spórolásból még senki sem gazdagodott meg. Rendben van. Arra se pazaroljuk a drága időt és energiát, hogy az uniós bérek és juttatások átlagnak csupán kb. 40%-át hozó ország az egyik legjobban megadóztatott, értsd: a kevésből tőlünk vesznek el a legtöbbet, de legalábbis előkelő dobogós helyezéssel bírunk. Nem is ezzel van a problémám. Fogyasztani is kellene persze, megmozgatná, beindítaná a gazdaságot. Már amelyiknek még maradt termelőkapacitása, vagy van feldolgozóipara! A mienknek van? A mienknek maradt még valami? Csak kérdezem, gondolkodjunk el rajta kicsikét. Érdekes módon mi e téren is kilógunk valamelyest a környezetünkből. Az utóbbi húsz esztendőben ennek a fene nagy szabadságnak a frissen befúvó szellője egyúttal az egészséges mértékű nacionalizmust, azaz a nemzetben való gondolkodást és a nemzetért való tenni akarást is kisöpörte. De vissza Stiglitz gondolataihoz!

Hol itt az újdonság? Hiszen eddig is a fogyasztást istenítette a neoliberalizmus, azaz a tőke szabadságának mindenek felettiségében hívők népes tábora. A nagy kérdés, s persze a válasz is, valószínűleg a fogyasztás mértékében rejlik.

Az öntudatos pécsi polgár – korlátozott szellemi kapacitása, szerény világlátottsága és nem utolsó sorban közgazdasági képzetség hiányában nemigen érhet fel egy Nobel-díjas közgazdászhoz, de a józan paraszti ész az bizony akkor is azt mondatja vele, hogy megtakarításnak, tartaléknak márpedig mindig lennie kell, mert soha nem tudhatja az ember, mi vár rá az életben, mi jöhet még ezután. Pláne egy kiszámíthatatlan, tervezhetetlen és következmények nélküli országban, mint amilyen a miénk is!

Megint csak invitálnám Stiglitz urat, jöjjön mán kicsinység, ismerkedjen meg a világ szerencsétlenebbik, a két gyökértelen kaszt, az internacionalisták és kozmopoliták által uralt felével is, legalább ismeretanyag szintjén sajátítsa el az itt uralkodó metodikát, a „hogyan nem működnek a dolgok”, a „hogyan nem szabad működtetni vagy nem működtetni” módszertanát, és akkor megérti, hogy ebben az országban az állami hitelfelvétel miért nem jó, s a pénzből miért nem hajtanak végre hasznos fejlesztéseket az oktatásban és a technológia területén, és ezek a nem létező befektetések miért nem termelnek jóval nagyobb hozamot a kamattehernél.

Kincs, ami nincs! Mer’ hogy nagy-emberék zsebre vágják. De olyannal is találkoztunk már, hogy vissza kell fizetni a nagyságos és fényességes Európai Porta kasszájába, mer’ nem arra vagy nem úgy használtuk fel a zsét, ahogyan azt előírták a számunkra.

Stiglitz mester továbbá aggodalmát fejezi ki, miszerint: „Az egyelőre nem világos, milyen új alapelvek mentén szervezzük újra a válság utáni gazdasági életet.”

Tényleg nem az én tisztem és feladatom, hogy felvilágosítást adjak egy Nobel-díjas közgazdásznak, de talán használna az ügynek és ki tudja, még a jó öreg Joseph számára is szolgálna néhány meglepetéssel vagy érdekes gondolattal, ha beülne mondjuk Drábik János egy-egy előadására, vagy lefordítanák neki Síklaky István néhány munkáját, esetleg Silvio Gesell, a forgásbiztosított pénz „feltalálója” könyvének olvasása is hasznos időtöltésnek bizonyulna a válság hatékony kezelését illetően. No persze rögtön kiderülne, hogy nem kell ám feltalálni a spanyolviaszt, vagy a csövön a lukat, mert azt előttünk már jó páran és jó párszor feltalálták. Lautenbach, De Gaulle, a japánok, és láss csodát, most a kínaiak – akik érdekes módon, igaz szerényebb mértékben, de most is növekednek nem lefelé mennek megalázóba – használnak nagy sikerrel egy módszert, amely csak nekünk új.

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, az arabok nem írták alá az egyetemes emberi jogok nyilatkozatát. Ezt pedig azért nem tették meg, mert a világ legönzőbb dokumentumának tartották. Az ugyanis csak az egyén jogait tartalmazta, a közösség jogait nem. No, hát valami ilyesmi zajlódott le ebben a pénzügyi válságnak nevezett mesterséges kreálmányban is, s talán éppen ezért van az, hogy a kevesek mérhetetlen mohósága, haszon élvezése, mondjuk ki, gazdasági önzése, mely a kamatos kamaton alapuló adósrabszolgaságban nyilvánult meg, nem lesz képes hatékonyan kijuttatni az emberiséget a bajból és nem lesz képes megoldást kínálni a problémákra. Radikális beavatkozásra, gyökeresen eltérő új és más gondolkodásmódra, más megoldásokra van szükség! Mindaddig, amíg a kamatos kamaton alapuló gazdasági önzést nem váltja fel a közösségek érdekeit szem előtt tartó kamatmentes közpénzrendszer és közhitelezés, amely az adott országokban az adott nemzetállam ellenőrzése alatt áll, addig az emberiség nem lesz képes kilábalni Mammon világából és nem lesz képes visszatalálni, legalábbis ami az önrendelkezés gazdasági alapjának megteremtését és meglétét illeti, Isten és az ember világához.

A gazdasági folyamatok közvetítő közegéül szolgáló jelrendszer alapját ismét a munka kell, hogy képezze, a valós, tehát munkával megtermelt ellenértéket pedig vissza kell adni annak, nem szabad elszakítani attól, aki azt megtermelte.

Kövezzenek meg nyugodtan ezért a kijelentésért, de felvállalom ennek összes ódiumát, még akkor is, ha ezért valaki arra vetemedik, hogy szocialistának nevezzen.

Mielőtt azonban végleg összekuszálnám a szálakat, a fogalmi zűrzavar elkerülése végett a téma egyik legjobb hazai szakértőjét, Alsó- és Felsőmucsai Mucsay (bunkó) Mihályt, jelenleg vidéken élő nyugdíjast idézném,akit ugyan a Rákosi és Kádár korszak a politikai kiskorúság állapotában tartott, és abból sajnálatosan sem a „demokratikus átalakulás”, sem a NATO és EU tagság nem tudta még kiemelni, és a választási plakátok üzenetét ezért változatlanul úgy értelmezi, hogy „Papa, ne sokat törje a fejét, mert maga úgy sem éri ezt fel ésszel. Csak annyi a dolga, hogy az x-et húzza be a Népfront (vagy bármi más) alá. A többit bízza ide, mert mi tudjuk, merjük tesszük!”, ezért semmiről sem mer önálló véleményt alkotni, de mivel van ideje olvasni, gyakorta készít összefoglalókat és emlékeztetőket nemzetközi sajtótermékek olyan anyagaiból, amelyeket itthon nem nagyon idéznek és azt tisztelettel ajánlja a politikai nagykorúságot már elért és önálló ítéletalkotásra is képes olvasók figyelmébe.

„A rendszerváltás reményeit gyorsan felváltó kiábrándulást követő évek hosszú során próbáltam a hovatartozásomat meghatározni. Azt mondom, hogy keresztény vagyok és ezért természetesen szocialista. A „szocialista” szükségképp baloldali, mert a tőkejövedelem kizsákmányolásból, azaz igazságtalanságból származik, ami ellen föl kell lépnie a munkajövedelemből élő kizsákmányoltak érdekében.

A szocialista szükségképp demokrata, mert hogyan képviselhetné olyanoknak az érdekeit, akiknek nincs módjuk azok kimondására és képviseletére. A korábban „létező szocializmusként” emlegetett képződmény sikertelenségének és erkölcsi degeneráltságának a demokrácia hiánya, az elitizmus volt az egyik fő oka, ami a „proletárdiktatúrának” az osztályharcra alapozott jobboldali tanában fogalmazódott meg. A történelmi szocializmus jobboldali rendszer volt, de baloldali célokat és jelszavakat is hirdetett.

A keresztény szükségképp baloldali, mert ismeri Jézus szavait, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Közvetve ugyan, de ez a mondása is tiltja tőkejövedelmet, amely munka nélküli jövedelem. Jézus kamatszedési tilalma a tőkejövedelem közvetlen tilalma volt, a keresztény tehát nem lehet kapitalista. A keresztény szükségképp demokrata, mert a feladata mások szolgálata, nem pedig a fölöttük való uralkodás. És a keresztény szükségképp szocialista, mert a szeretetparancs nem csak megtiltja, hogy másokat kihasználjon, hanem kötelezővé teszi mások segítését, tehát a legmagasabb szinten követeli meg a társadalmi igazságosságot.

A fenti fogalmakkal tehát keresztényszocialistaként tudom meghatározni a társadalmi elkötelezettségemet. Hogy miért nem kereszténydemokrataként? Azért, mert a fenti értelmezésben a demokrata kevesebb, mint a szocialista, mert a demokrata csak a politikai döntéshozásban való valamiféle részvételt kínál, míg a szocialista társadalmi igazságosságot is. A „demokrácia”, ha nem párosul a társadalmi igazságosság keresésével, azaz a szocialista, szűkebben szociális szemlélettel, könnyen válhat a kisebbség többség általi elnyomásának az eszközévé. Ezért a kereszténydemokrata is kevésbé keresztény, mint a keresztényszocialista. Hangsúlyozom, hogy csak a fogalmakról beszélek, nem a tényleges pártokról és mozgalmakról, mert a pártok neve és ideológiája sokszor nem fedi egymást. Erre a legjobb példa a Magyar Szocialista Párt, amely minden, csak nem szocialista és nem baloldali.”

Hogy is szól a gyermekmondóka?

IGLICE SZÍVEM
Iglice szívem, iglice,
Aranyos lábú iglice,
Ahová te hajlasz,
Én is odahajlok, iglice.

Árok mellett jártamba
Tüske ment a lábamba,
Rajtakap, rajtakap,
Mindenhová belekap.

Bizony, bizony! Ahová odahajlik, odahajlunk mink is, osztán meg kiderül, hogy mégse. Próbálunk elslisszolni, először az ÁFA-t nem adjuk vissza időre a vállalkozóknak, mer’ hogy Állam Bácsinak kell a lóvé, de nagyon, legközelebb meg hamis adatokkal kábítjuk a bőségszaru kulcsának őrzőit, próbálván kedvezőbb elbírálást nyerni, mint Románia. Hát csodálkozunk, hogy tüske megy a lábunkba, ’oszt rögtön rajtakapnak bennünket?

Ne csodálkozzunk.

Édes Istenem! Hogy mennyire aktuális ez a gyermekmondóka? Az ember komolyan mondom megdöbben!

Addig is itt van nekünk a jó öreg Joseph, a hirtelen megvilágosodáson átesett közgazdász zseni, a Világbank egykori elnökhelyettese és főközgazdásza. Ő már rájött arra, amire mi is rájöttünk darab idő óta, így nem maradhatunk, valamit tenni kell. Változásért kiált a világ, és úgy tűnik, Josephnek jó füle van a hallásra, 2000-ben megalapította a nemzetközi gazdasági fejlődéssel foglalkozó „Kezdeményezés a Gazdaságpolitikai Párbeszéd Kialakítására” elnevezésű agytrösztöt a Columbia Egyetemen. Jó kezdeményezés, követendő példa.

Addig is, míg a párbeszéd érzékelhető méreteket ölt és kézzelfogható változások jönnek létre e párbeszéd folyományaként, az öntudatos pécsi polgár a tisztelt Olvasó figyelmébe ajánlja a Nagy Vízen túl mostanság oly divatos szentenciát: „The small is beautyfull!”, vagyis „A kicsi szép!”. Vagy azt is mondhatnánk: „Globalitás helyett lokalitás!”

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár
www.johafigyelunk.hu
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Lőttek a dollárnak? – A világ legnagyobb olajfogyasztói az USA gazdasága ellen
Ultimátum a főparancsnoknak? – avagy Felelős utalás a képtelenségre
Új Magyar Gárda: Elég a kézi vezérlésű rendőrterrorból! (videó)
Close