KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stadionrekonstrukció helyett szurkolói kártyát kapnak a diósgyőriek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elutasítja a szurkolói kártya bevezetését Diósgyőrben a Jobbik miskolci képviselőcsoportja, hangzott el a párt sajtótájékoztatóján szerda reggel.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője elmondta, sajnálja, de egyben megérti a diósgyőri ultrák döntését, miszerint a szurkolói kártya bevezetése esetén bojkottálják a csapat hazai mérkőzéseit. A politikus szerint az MLSZ-t „nem tiszta szándék” vezeti akkor, amikor bevezeti a kötelező adatszolgáltatással járó kártyarendszert, véleménye szerint ugyanis nem igaz, hogy ezzel vissza lehet szorítani a stadionon belüli erőszakot, és az sem, hogy általa vonzóbbá lehet tenni a meccsre járást…

Ennek alátámasztására Jakab elmondta, információi szerint a stadionon belüli rendbontás országos szinten nem éri el az egy százalékot sem, tekintettel arra, hogy a futballhuligánok általában nem a stadionon belül, hanem közterületen követik el a jogsértő cselekményeket. Szurkolói kártya helyett hatósági szigorra van szükség – tette hozzá.

A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy a szurkolói kártyára épülő beléptető rendszer lassítani fogja a mérkőzésre való bejutást, így főleg a kisgyermekesek kétszer is meggondolják majd, hogy sorakozzanak, vagy a Tv előtt nézzék meg a mérkőzéseket. A politikus mindezek alapján kijelentette, a szurkolói kártya pont attól a hangulattól fosztja majd meg a meccseket, amiért érdemes volt eddig az ország bármely részéről ellátogatni az oroszlánbarlangba. Ennek megakadályozása érdekében arra kérte Miskolc valamennyi országgyűlési képviselőjét, hogy pártállástól függetlenül tiltakozzanak a kártya bevezetése ellen.

Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő a kormányt bírálta, amiért nem támogatja a Diósgyőri Stadion rekonstrukcióját. A politikus emlékeztetett arra, hogy a Fidesz két miskolci országgyűlési képviselője arra hivatkozva vonta vissza a stadion felújítását szolgáló 490 millió forintról szóló javaslatát, hogy arra a kormányzat nem tud pénzt elkülöníteni. A jobbikos politikus szerint ez akkor lenne elfogadható magyarázat, ha a Fidesz ezt az összeget az egészségügyre, az oktatásra, vagy a közbiztonságra költené. Akkor azonban, amikor a debreceni létesítmény megépítését 12,5 milliárd forinttal tudja támogatja, akkor nem másról van szó, mint arról, hogy a Fidesz, csakúgy mint évekkel ezelőtt a szocialista kormány is, lemondott Miskolcról.

Ez is érdekelheti:  Magyar aggályok a NATO-val kapcsolatban

Jakab Péter

Jobbik B-A-Z megyei és miskolci alelnöke,

Miskolc MJV önkormányzati képviselője,

Jobbik frakció

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Stadionrekonstrukció helyett szurkolói kártyát kapnak a diósgyőriek

  1. „Magyarország megújul”! miiiiiiiii????? Neeeeeem!! Magyaroszág meghülyül.

    de Loviaguin Alexander

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük