Spöttle: két tűz közé kerülhet Európa
2016. 05. 31.
Magyarország felé Románián át kerülnek a migránsok – mondta Georg Spöttle a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában; azért választják inkább a hosszabb útvonalat szerinte, mert így kisebb a lebukás veszélye.
A szakértő megjegyezte, nemzetközi szinten Olaszországban, elsősorban Szicíliában torlódott fel nagyobb tömeg. A hétvégén is több százan fulladtak a tengerbe, lassan tarthatatlanná válik a helyzet – fűzte hozzá.
Az olasz partokra most főként Nyugat-Afrikából, Nigériából, Togoból vagy Maliból érkeznek a migránsok. Az elsősorban alacsony iskolázottsággal rendelkező bevándorlókat még sokkal nehezebben lehet majd integrálni az európai társadalmakba, mint a közel-keletieket, emiatt sokkal több probléma lehet velük a jövőben.
Georg Spöttle kiemelte, hogy jelen pillanatban, a titkosszolgálatok információi szerint, nagyjából 700 ezren várakoznak a líbiai partokon. A Fekete Afrikából érkezők a jobb élet reményében indulnak útra, lakásra és élhetőbb körülményekre vágynak – mondta.
Az elemző arról is beszélt, hogy meggyengült török demokrácia miatt Ankarát az európai vezetők folyamatosan kritizálják, s ez akár rövid időn belül is elvezethet a EU-török egyezmény felbontásához, ami után Törökország várhatóan újra megnyitja határait, s így az EU két tűz közé kerülhet: az Afrikából érkező hétszázezres tömeg, valamint a Törökország felől érkező több mint kétmillió migráns jelenléte egyformán súlyos problémává emelkedhet. – mondta a műsorban a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az Uniónak most elsősorban a líbiai partokra kellene koncentrálnia, gyors politikai megoldásra lenne szükség a teljesen nyílt határok miatt. Georg Spöttle azonban erre nem sok reményt lát.
A szakértő kifejezte azt is, hogy nem érti, hogy miközben Ausztrália és Új-Zéland példásan képes védeni határait, Európa miért nem képes ugyanezt megtenni?. Szerinte a megoldás az, hogy gátat szabunk ennek az őrült liberalizmusnak Európában. Amennyiben pedig nem így lesz, a válság csak tovább mélyülhet…
Orientalista.hu – Crusader (MTI nyomán)Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
A migráció a 3. világháború kirobbantásának a politikai eszköze. Az 1.-nél még elég volt az osztrák trónörökös megöletése. A 2.-nál Hitler és Sztálin hatalomra juttatása, az ukrán holodomorral.
Most a mi szövetségeseink ismét Európa elpusztításában látják a hatalmuk fenntartásának egyetlen módszerét. Pedig ez csúfos kudarcba fog fulladni. Mégis!
Spöttle úr általánosságban beszél. Magyarország például több tűz között van – szokás szerint. Ausztrália és Új-Zéland tudjuk miért hatásosak a migráns özön elhárításában. Mi hiába védjük határainkat, ha a központi politikai akarat nem ezt kívánja.Az olaszok idáig hallgattak, mert olcsó munkaerőként Délen azonnal hasznosíthatták az életben maradt, Afrikából menekülteket. (három euró órabér) És ha még csak ennyiről lenne szó…
Én 1986-ban, 1987-ben 50.- Schillinges órabérrel dolgoztam építkezésen, mezőgazdaságban. Ez is kb. a 3.- eurós órabérnek felel meg. Mennyire örvendtünk, hogy van munkánk, azt el sem lehet eléggé érzékletesen mesélni! A Traiskirchen-i táborban (szétosztva később, sorra, Ausztria egész területén) akkor 3800-an voltunk erdélyi magyarok. Ez család egyesítés után felment biztosan 5000-6000 személyre. A rettenetes osztrák sovinizmus miatt, aki csak tudott menekült tovább a nagykövetségeken keresztül Amerikába, Kanadába, Ausztráliába. A magyar állam nem fogadta az erdélyi magyarságot, csak elenyésző számban, és az ellen sem tett semmit, hogy csökkenjen a román ultrasoviniszta magyarellenes politika Erdélyben!!!
Igen, innen nézve, ahol 300-500 Ft-os órabérben gürcölnek ma a multiknak, napi 12-14, nem ritkán l6 órában, tényleg furcsa. De amelyik lapban megjelent a három eurós bér, igen felháborodottan írták, mert azért ott, a bennszülőttek nem vállalnak munkát.
Az ’56-osoktól hasonlóakat hallottam az osztrákokkal kapcsolatban. Igaz, a diplomásokból Svájc is befogadott, de idegesítően kísérték nyomon életüket. 1958-ban, amikor vettek egy használt autót, behívatták őket és tételesen el kellett számolniuk, hogy miből telt a kocsira, mennyit költenek lakásra, étkezésre stb.
Az erdélyi magyarok befogadása valóban korlátozott volt, viszont akik jöhettek, mint például TGM – már említettem – mindent megkaptak. Mindez az 1976-os aradi Kádár-Ceausescu találkozón való megegyezésnek is köszönhető volt.
Még azt sem lehet mondani, hogy felejtsük el, mert a mai napig mindenben hátrányt szenvednek az elszakított területeken élők és akik pedig elmentek, utánuk nyúlnak.
A két tűz közül az egyik a külső (usrael) a másik az alattomos belső támadás.
H.B.
“Quisling = Megszálló ellenséges hatalommal tevékenyen együttműködő hazaáruló politikus (kollaboráns). A nácik a legtöbb megszállt országban megtalálták a készséges quislingjeiket. Vidkun Quisling norvég fasiszta politikus nevéből, aki a német megszállás idején eladta hazáját a németeknek.”
Európa legfőbb Quislingjei : Angela Merkel – David Cameron – Francois Hollande – Alexisz Ciprasz és még sokan mások.