KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sorra viszik el a fehérgalléros szoci csókosokat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bilincs kattant a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóinak csuklóján. Őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is, mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják – tudta meg az MTV Híradó.

A BKV jogi igazgatóját – aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott – pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki.

Az MTV Híradó értesülése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság éjszaka házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán és egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le.

A Budapest Airport jogi igazgatóját lakásán fogták el. Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek a Budapest Airporttól megrendelésekhez tudjanak jutni. A nyomozók szerint ezek a cégek folyamatosan, többszörösen túlszámlázták az elvégzett munkát, amit az igazgató elfogadott. A munka nélkül szerzett többletbevételt aztán a cégek visszajuttatták az igazgatónőnek

HunHír.Hu

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Sorra viszik el a fehérgalléros szoci csókosokat

  1. Sziasztok!
    Demszkyhez nem jutnak / nem juthatnak el mert ő a cinosta lobby/ pénzhatalom képviselője Magyarországon! Nem vettétek észre, hogy egyik nagy zsidó bűnöző sem bukott le még?? Csak a „hasznos goy-ok”…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük