KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Soros kutyái hallgatnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A máskor oly zajos szervezetek, amelyek rendre aggódnak a sajtószabadságért és újságírók biztonságáért, hallgatnak arról, hogy Ukrajnában – ezekben a napokban is – újságírókat vesznek célba, fenyegetnek, sőt gyilkolnak meg egy olyan médiaoldal halállistája alapján, ami szorosan kapcsolódik a Zelenszkij-féle kormányhoz.

Soros kitartott szervezetei nem véletlenül lapítanak, a milliárdos spekulánst erős gazdasági érdekei kötik Ukrajnához, és a jelenlegi vezetéshez – írja a V4NA Hírügynökség.

Több mint négyezer újságírót listázott személyes adataival és elérhetőségeivel együtt az ukrán ultranacionalista oldal, a Mirotvorec 2016-ban. Így akarják megfélemlíteni azokat az újságírókat, akiknek más véleményük van, mint a hivatalos ukrán álláspont. A médiamunkásokat Ukrajna ellenségeinek kiáltották ki, akik számára halálos fenyegetést jelent, hogy a listán szerepelnek.

Ahogy arról a V4NA is beszámolt, immár nyolc éve – büntetlenül és szabadon – teszi közzé Ukrajna ellenségeinek tartott külföldiek és ukránok személyes adatait és fényképeit. A halállista mára százezresre bővült, és az ukránok és az oroszok mellett felbukkannak a legkülönfélébb nemzetek állampolgárai is – köztük gyerekek is.

Az Orosz Föderáció főügyészségének sajtószolgálatának 2021-es beszámolója szerint az adatbázisban felbukkantak olyan külföldi hírügynökségek riportereinek adatai, mint az AFP, az Al Jazeera, a Le Monde, a BBC, a Reuters és a Forbes.

2015-ben Oles Buzina, ukrán újságírót a lakása közelében meggyilkolták, miután a Mirotvorec közzétette pontos lakcímét.

A gyilkosság utáni nyomozás során pedig több bizonyítéknak is eltűnt, így a gyilkos kilétére sosem derült fény. Buzina bűne az volt, hogy írásaiban támogatta, hogy Ukrajna közeledjen Oroszország felé.

2016-ban pedig tömegével kerültek fel a halállistára azok az újságírók, akik Donbászból tudósítottak.

A Mirotvorec ezekben a napokban is újabb nyugati újságírókat tett a halállistára pusztán azért, mert a munkájukat végzik és a háborúról tudósítanak. Olyanok kerülnek az ultranacionalista oldal kereszttüzébe, akik Ukrajna orosz ellenőrzés alá került területeiről tudósítottak a háborúról. A halállistára többek között az AFP francia hírügynökség újságírói és az AP hírügynökség fotósa is felkerült.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

A Statista grafikájából az is kiderül, hogy 2022-ben Mexikó után Ukrajnában ölték meg a legtöbb újságírót.

Fotó: V4NA

Mirotvorec egyébként hivatalosan bejegyzett médiumként működik Ukrajnában, ezt maga az oldal alapító atyja, a Zelenszkij-kormányban dolgozó Anton Gerascsenko jelentette be az indulás után két évvel, 2016-ban. Mint mondta, a Mirotvorec hivatalosan is „elektronikus médiakiadvánnyá” vált.

Azt, hogy Ukrajnában hivatalos médiumként működhet a halállistát gyártó oldal, az is alátámasztja, hogy a CNN – érthetetlen módon – nemrég a Mirotvorec egyik szerzőjét független újságíróként szólaltatta meg.

Fotó: Lipcsey-Bidló Katalin/V4NA

Az orosz–ukrán háború miatt ezekben a napokban is egyre duzzadó halállistát tartalmazó médium ráadásul a napokban egészen döbbenetes módon, orosz katonák holttesteit bemutatva buzdít gyilkosságokra.

A V4NA levélben fordult több olyan civil szervezethez, melyek rendszeresen aggódnak a sajtószabadságért, újságírók biztonságáért. A Reporters Without Borders (RSF), az Open Society Foundations és a Transparency International részére megküldött megkeresésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy mi az álláspontjuk az Ukrajnában megfélemlített újságírók kapcsán? Aggódnak-e az ukrajnai sajtószabadságért? Mi a véleményük arról, hogy egy hivatalos ukrán médiaoldal halott orosz katonák fotóival agitál gyilkosságokra? Mi a véleményük arról, hogy ez az oldal újságírókat listáz mint „ellenség”, és közzéteszik az elérhetőségeiket, köztük a lakcímüket is? Mi a véleményük arról, hogy az Európai Unióba igyekvő ország elnöke, Volodimir Zelenszkij azt mondta az újságírókat, sőt gyerekeket listázó oldallal kapcsolatban, hogy tehetetlen.

Kérdéseinket elküldtük Vera Jourovának, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosának is, hiszen mind a biztos, mind a civil szervezetek máskor hangosan aggódnak a média és az újságírók helyzetén, most azonban, amikor egy EU-ba igyekvő országban legálisan működhet egy halállistát gyűjtő médium, hallgatnak.

Soros parancsára hallgatnak?

Nem lenne meglepő, ha ezek a álcivil szervezetek éppen azért hallgatnának az ügyben, mert a tulajdonosuk, a milliárdos spekuláns Soros Györgynek komoly gazdasági érdekei fűződnek Ukrajnához, melyeket részben éppen Volodimir Zelenszkij-féle társaságnak köszönhet. Nem véletlen, hogy a kijevi Vesti ukrán hírportál összeállítása szerint az amerikai tőzsdespekuláns a második legbefolyásosabb ember az országban.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen
Fotó: V4NA

Ráadásul Vera Jourovát, az EB alelnökét is szoros szálak fűzik Soros Györgyhöz, így az uniós értékekért felelős alelnök nyilván könnyebben huny szemet az EU-ba igyekvő ország uniós értékeket megsértő médiaoldala felett.

Soros György egyébként már 1990 óta jelen van Ukrajnában a szervezetein keresztül. A Soros-féle alapítványnak komoly szerepe volt a 2013-ban kitört, véres forradalomba torkollott Majdani eseményekhez, és a Janukovics-kormány megbuktatásához, erről korábban a V4NA is részletesen beszámolt.

A „civil aktivizmusként” aposztrofált tevékenységről azonban hamar kiderült, hogy valójában Soros György gazdasági érdekeit szolgálja, az üzletember az ukrán energetikai vállalatok körül is sertepertélt már.

Az ukrán állami gáztranzitvállalat szövevényes történetéből – amelyet az elmúlt bő évtizedben Vlagyimir Putyin és Soros György (Amerikai Egyesült Államok) is igyekezett megszerezni magának – kiderül, hogy a stratégiai vállalat Zelenszkijnek köszönhetően került Soros György befolyása alá.

Így nem meglepő, hogy a vállalkozás jogutódja maximálisan kiszolgálja az amerikai érdekeket, és most sem az orosz–ukrán háború feszültségének oldásán dolgozik, és az sem, hogy Soros György szervezetei nem szólalnak fel az ukrán kormányhoz közel álló médiaoldal ellen.

Ahogy arra a magyar Kontra hírportál rávilágít, Soros György már 2015-ben célként fogalmazta meg saját honlapján az ukrán állami gáztranzitvállalat, a Naftogaz feldarabolását és az oroszok visszaszorítását Ukrajnából. Ennek érdekében először olyan vezetők kerültek a vállalat élére, akik személyesen vele – Soros Györggyel – egyeztetettek a privatizáció és az állami vállalat átszervezésérének lebonyolításáról.

A joggal amerikai bábnak tekintett Zelenszkij pedig nem húzta az időt, hiszen 2019. májusi megválasztását követően már 2019 szeptemberében jóvá is hagyta az LLC Gas TSO of Ukraine Naftogazból történő kiválást.

Ezzel pedig megvalósította Soros tervét és amerikai érdekeltségbe tolta át a stratégiai vállalkozást.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

De magának az Egyesült Államok elnökének és családjának is vannak érdekeltségei Ukrajnában, itt szintén feltűnik Soros György neve is.

Ahogy arról a V4NA szintén beszámolt korábban, a New York Post című lap 2020-ban nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról.

A lap által közölt e-mailekből az tűnik ki, hogy Hunter Biden már egy évvel korábban bemutatta apját – aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt – a Burisma ukrán energetikai cég legfőbb vezetőinek, hogy Joe Biden alelnökként és Washington Ukrajna-politikájának fő alakítójaként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt, Shokint.

Joe Biden állítólag megfenyegette Petro Porosenko akkori ukrán elnököt, hogy az amerikai kormány nem ad egymilliárd dolláros segélycsomagot Ukrajnának, ha Shokint nem rúgják ki azonnal.

Ez végül megtörtént, ami a Burisma és Biden fia elleni vizsgálat megszüntetéséhez vezetett.

Ebből a néhány példából is látszik, milyen komoly befolyása van az amerikai liberális elitnek Ukrajnában, milyen jelentős gazdasági érdekek fűzik Soros Györgyéket Ukrajnához, és miért olyan fontos számukra, hogy a jelenlegi vezetés megmaradjon. Éppen ezért nem meglepő, hogy a máskor hangosan emberi jogokért, sajtószabadságért, újságírók biztonságáért aggódó Soros-pénzelte NGO-k – Soros parancsára – most lapítanak, és igyekeznek elhallgatni, milyen súlyos jogsértéseket jelent a Mirotvorecnek már a létezése is.

 

Kiemelt kép: A Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) alapítója és tiszteletbeli elnöke, Soros György (Fotó: MTI/CEU/Végel Dániel)

 MNO – V4NA Hírügynökség / Gondola

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük