KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Soros György ismét a háttérben

-Én vagyok az ördög? -kérdi Soros önmagától. -Nem! Az ördög nekem dolgozik! -adja meg a választ saját magának.
-Én vagyok az ördög? -kérdi Soros önmagától.
-Nem! Az ördög nekem dolgozik! -adja meg a választ saját magának.

Soros elavult, mégis nagyon sokat árt

Soros egymillió menekült befogadását akarja évente(…)

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az Egyesült Államok a magyar kormány elmozdításán munkálkodik. A forgatókönyvet egy amerikai jogvédő szervezet jelentése vázolta fel, amelyet Soros György pénzel, aki a hazai ellenzéki szervezeteket is támogatja. Régebbi elemzés, de aktualitása most is figyelemre méltó!

Konkrét intézkedéseket fogalmazott meg a Human Rights First (HRF) a washingtoni döntéshozóknak a magyar kormány megbuktatására. Az amerikai jogvédő szervezet augusztusban közzétett jelentését az Index foglalta össze. A HRF annak kapcsán, hogy szerintük hazánkban és Görögországban komoly teret nyertek a „szélsőséges gyűlöletpártok”, egyebek között azt javasolta Barack Obama elnöknek, tegyen lépéseket azért, hogy Magyarország „visszataláljon a demokráciához, a jogállamisághoz”. Augusztus végén meg is érkezett az első amerikai figyelmeztetés az Orbán-kormánynak a Szabadság téri megszállási emlékmű kapcsán. Javasolták azt is, hogy nyomásgyakorlás céljából az amerikai ügynökségek állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről. Megtették: mára az egész magyar–amerikai diplomáciai konfliktus alapját korrupciósként emlegetett ügyek, s a kitiltási botrány teszik ki.

Érdekesség, hogy az Index tudomása szerint Hillary Clinton korábbi külügyminiszter beszédírója a tanulmány szerzője, ám a portál írásából már kimaradt, hogy a HRF egyik legbefolyásosabb szponzora Soros György alapítványa, az Open Society Institute. Az üzletember számos ilyen társaságot támogat, Magyarországon is pénzel ellenzéki szervezeteket, például Bajnai Gordon alapítványát. A Soroshoz köthető Center for American Progress (CAP) 2011-ben és 2012-ben mintegy 110 millió, tavaly pedig 106 millió forinttal támogatta Bajnaiékat. De jutott pénz a jobboldali kormányok idején különösen kritikus Társaság a Szabadságjogokért szervezetnek, és a kormányellenes tüntetést is szervező Krétakör Alapítványnak. Soros György egyébként Obama újraválasztása idején kétszer is adakozott a demokratáknak, egyszer százezer, máskor pedig egymillió dollárt – hívta fel a figyelmet az MNO.hu.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter feltételeket szab, lemond mentelmi jogáról, ha...

A HRF jelentése előtti héten Charles Gati egyébként ismét javaslatot tett Orbán „megfékezésére”. Az amerikai politológusprofesszor 2012-ben öt pontban foglalta össze, miként lehetne megbuktatni a kormányfőt, ezek egyike a polgárháború volt. Eközben „Magyarország a következő Ukrajna? Ez az ország megérett arra, hogy az Oroszország és Európa közti konfliktus új frontvonalává váljon” felütéssel indította a hét végi kormányellenes tüntetésről szóló cikkét az International Business Times (IBT). Amerika negyedik legolvasottabb internetes üzleti portáljának tudósítása szerint a budapesti tüntetés jelszavai, mindenekelőtt az Európa, Európa! „hátborzongatóan hasonlítanak arra, amellyel a kijevi demonstrálók tiltakoztak Viktor Janukovics volt államfő politikája ellen”.

Nyíltan üdvözölte az amerikai nyomásgyakorlást a Gyurcsány-párt külügyi kabinetjének vezetője. Ara-Kovács Attila a Magyar Narancsban azt írta: „Az amerikai profi diplomáciai beavatkozás már most oly mértékben billentette ki az orbáni világrendet a sarkaiból, ahogyan azt semmilyen magyar politikai erő nem lett volna képes. És folytatás várható.”

– Kidolgozott stratégia szerint próbálják lehetetlen helyzetbe hozni, majd távozásra bírni Orbán Viktort és kormányát, és egyelőre nem látni jelét annak, hogy céljaik érdekében ne lennének mindenre készek – ezt már Földi László nyilatkozta lapunknak, értékelve a hétfői kormányellenes tüntetésig vezető folyamatot. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója azt mondta: az elmúlt hónapok eseményei egyértelművé teszik: jól finanszírozott folyamatot láthatunk, melyben nem voltak spontán elemek. – Ami történt, az már súrolja azt, hogy egy idegen állam a pénzügyi hátterét is felhasználva megpróbálja az ország belpolitikai viszonyait drasztikusan befolyásolni, megváltoztatni – jelentette ki a polgári hírszerzés korábbi vezető munkatársa. Az ezredes, utalva arra a Magyar Hírlapban tegnap megjelent kijelentésére, hogy a tüntetéseken való részvétel egyeseknek egzisztenciális kérdés lehet, úgy fogalmazott: a büntető törvénykönyvbe ütköző hazaárulásként lehet értékelni, ha valaki pénzért cserébe idegen hatalom érdekeit szolgálja. Mint mondta: akik pénzt kaphatnak a megjelenésért, sokan nem tudhatják, honnan származik az összeg, mert aki ezzel tisztában van, és fizet nekik, nem fedi fel sem a kilétét, sem a céljait. Szerinte Magyarországon nem fordulhat elő az, ami Ukrajnában, mert az eseményeket a háttérben tervezők és irányítók tisztában vannak azzal, hogy az Orbán-kabinet támogatottsága stabil, és másodszor kapott kétharmados felhatalmazást demokratikus választáson.

Ez is érdekelheti:  Tamás a Krímből: Pokrovszknál megingott az ukrán védelem, alaszkai légirandevú

Az amerikai forgatókönyv lépéseit hazánkban vezénylő, a magyar belpolitikában feltűnően aktív amerikai ügyvivőt, André Goodfriendet védte a Népszabadságnak adott interjújában tegnap Maximilian Teleki. Az Amerikai Magyar Koalíció elnöke szerint amikor az ellenzék ennyire gyenge, fokozott figyelmet vált ki, ha egy erős hang fejez ki bírálatot. – Mégis azt vallom: ne lőjenek a hírhozóra! – mondta Teleki, aki szerint Orbánnak rossz tanácsokat adnak, s nem lenne szabad túl szoros barátságba kerülnie Oroszországgal.

A kormány idő előtti megbuktatásának jogi alapjait próbálta lefektetni október végén a Vasárnapi Hírekben Vörös Imre is, aki 1990 és 1999 között alkotmánybíró volt. A volt jogász szerint Magyarországon nem jogállam, hanem önkényuralom van; az áprilisi választás nem volt tiszta, így az Országgyűlés nem legitim. Vörös arra buzdított, a polgárok ne tartsák be a törvényeket, melyekről „kimondható, hogy alkotmányellenesek”. Más baloldali szervezetek az adófizetés megtagadására biztattak.(…)

(a teljes összeállítás a Leleplező 205/4. számában)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Soros György ismét a háttérben

  1. “úgyhogy egymásnak adták a kilincset!
    Elmehet sosos is az amerikai elnök majmával judeába. A 2/3 meg turbékoljon a főnökük mellet.

  2. ” nem baj gyuri,lassan lefő a kávé neked is,aztán a karma törvénye szerint,jöhetsz vissza te is, a tanítványaiddal együtt, koldulni!
    “a holnap,vagy a következő élet jön el,soha nem tudhatod!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük