Sírhant művek – avagy: Csak az a vég, csak azt tudnám feledni

Sokak szerint darab ideje már Mammon világa köszöntött ránk. Ebben a megállapításban bizonnyal jócskán van igazságtartalom, hiszen, ha megnézzük a globalizmusban megnyilvánuló neoliberalizmus féktelen térhódítását a világban, különösképpen erre mifelénk, a nagyságos és fényességes Európai Porta háza táján, nos, akkor úgy tűnik, nem nagyon tudunk más következtetésre jutni.
Liberális, aki az emberi értékek közül a személyes szabadságot minden más fölé helyezi.
Neoliberális, aki szerint a maximális tőkehozam biztosítja a legtöbb jót a társadalom számára, és ennek érdekében a tőke szabadságát minden más gazdasági és politikai szempont és cél fölé rendeli. Ezt látszik alátámasztani az Európai Unió első számú direktívája is, mely a tőke korlátlanul szabad áramlásáról szól.
Mammon világa azonban megrendült. Erről itthon a Nagyvezír már többször is értekezett. Vége a piac mindenhatóságába és megkérdőjelezhetetlen ítélőképességébe, valamint az „állam a legrosszabb tulajdonos” című kijelentésbe vetett hitnek.
Nemrégiben volt alkalmam megtekinteni a nagysikerű Sírhant művek (Six feet under) című amerikai sorozatot.
(Csak így zárójelesen, ahogy szoktam: a mellüket rendszeresen féltéglával verdeső száj-magyaroknak szeretném felhívni a figyelmét, hogy nem minden szar, ami amerikai. Néha bizony érdemes letelepedni a televízió elé, magam ezt kisebb nagyobb rendszerességgel meg is szoktam tenni, és időről időre időt szentelek ámerikai sorozatok megtekintésének. Higgyék el, megéri. A kulcsszó, itt is, mint oly sok más esetben: a szelektálás, a válogatás!)
Szóval! Nézzünk meg egy, a virtuális pénzekkel felelőtlenül játszadozó „embertársaink” által okozott világméretű kalamajka következményeiről szóló hírt a messzi Ámerikából:
Nincs pénz a temetésekre Los Angelesben
Los Angelesben egyre kevesebb család vállalja az elhunyt rokonok átvételét és temetését. A temetkezési cégek szerint a jelenség a gazdasági válsággal magyarázható.
Los Angeles-i megyei tisztviselők szerint egyre több halott temetését kénytelen vállalni az állam, mivel az emberek a gyengülő gazdasági helyzetre hivatkozva nem állják a temetési költségeket, írja a Los Angeles Times.
Az év első felében a megyei halottasház tavalyhoz képest 25 százalékkal több olyan hamvasztást végzett, amelynél a rokonok nem jelentkeztek a halottért. A megyei halotthamvasztó már nem vállal több halottat, így két magáncéget kértek fel a további hamvasztások elvégzésére.
Los Angelesben kétszáz dollárba kerül egy halott átvétele a halottkémi irodától, viszont a megye által végzett hamvasztásból maradt hamvakért 352 dollárt kell fizetni. David Smith halottkém szerint a családoknak egyszerűen nincs pénze erre. Ha jelentkeznek is egy halottért, egy hamvasztásra közel ezer dollárt kell áldozniuk, a temetkezési cégek pedig átlagosan 7300 dollárt kérnek egy holttest szállításáért és egy egyszerű sírba való eltemetéséért.
Smith több mint tízéves pályafutása alatt egyszer sem tapasztalta, hogy ilyen sok család nem vállalta volna a temetési költségeket.
A Los Angeles-i Hamvasztási Társaság (Cremation Society of Los Angeles) igazgatói asszisztense, Joseph Harvey úgy nyilatkozott, hogy a hamvasztások száma tizenöt százalékkal nőtt a gazdasági válság kezdete óta. Az iroda évente 400 holttest hamvasztását vállalja, átlagosan hétszáz dollárért. Szerinte a temetkezési ág igyekszik jobb ajánlatokat nyújtani az embereknek a jelenlegi gazdasági helyzetben. A vele kapcsolatban lévő koporsógyártó cégek leálltak a drágább modellek gyártásával, mivel csökkent irántuk az igény.
Ez azé’ gáz!
Ez az a pillanat, amikor kíméletlenül szembesülnünk kell azzal, és ez az a pont, ahol már senki sem nézhet más felé, senki sem fordíthatja félre a fejét, milyen az, ha a világot a pénzre alapozzuk az ember helyett.
Ha kultúrák között vannak is különbségek, egy dologban, a világból eltávozott ember, a halott számára kijáró végtisztesség megadásában minden kultúra megegyezik. Még a hadseregben, ahol az ölés ipari méreteket ölt, még ott is vezérlő elv, hogy „senkit nem hagyunk hátra”!
„Akik az abortuszt támogatják, már mind megszülettek!” – tartja a nép ajkán született bölcs mondás. Ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül világra jönnünk, rögtön azzal kell szembesülnünk, hogy a gyermekvállalást, az élet továbbvitelét gazdasági ellehetetlenítéssel megnehezítő mammonita berendezkedés azon munkálkodik, hogy minél kevesebben, minél rövidebb ideig és minél kevesebb összegért tartózkodhassunk ezen a gyönyörű sárgolyón. Most pedig még a végtisztességet is el akarja venni tőlünk. Pénzügytechnikai kérdést csinálnak ebből is. Minden forintosítható, dollárosítható, a lényeg, hogy belefér-e a családi büdzsébe, vagy pedig nem. Esetleg kell-e hitelt felvenni rá.
Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, ez a hír a világ egyik leggazdagabb országából, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett.
Mi jöhet még?
A bőr alá beültethető chip kikapcsolásával gombnyomásra, halálra ítélhetnek bennünket a fogyasztói társadalomban? Miután éhen és szomjan döglöttünk, a krematórium költségeit pedig automatikusan levonják a még élő rokonaink számlaegyenlegéből?
(Megjegyzem Kínában a kivégzés költségeit az életben maradt rokonokkal fizetteti meg az állam.)
Szép új világ!
Ha nincs temetés, nincs sírhely, nincs emlékezés sem. Nem fussa rá. Nem tudsz majd hova kijárni, hogy emlékezz az előtted itt élt felmenőidre, akiknek Te magad is köszönheted az életedet. Akik benned élnek tovább.
Nemcsak életében, de halálában is totális támadás ez a család ellen, ami mindent alulmúl.
Szerencsére, mi magyarok, különleges nép vagyunk. Mondják, hogy a magyar nyelv egyedülálló a maga nemében, minden tekintetben. Ha magyarul gondolkodunk és beszélünk, csodálatos nyelvünk használatakor – eltérően például az ún. indogermán nyelvektől, ahol az agynak csak az egyik féltekéje dolgozik a verbális kommunikáció közben –, ékes édes anyanyelvünk mindkét agyféltekét megdolgoztatja. Talán ezért van az, hogy mi sohasem szűnünk meg emlékezni. Akkor sem, ha mások mindennél jobban szeretnék elérni, hogy ne emlékezzünk.
Talán Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége kezdeményezőjének szavai illenek ide a legjobban:
„Magyar emberek ne felejtsétek, valamikor itt, ezen a földön magyar emberek éltek. Értetek éltek, dolgoztak, cselekedtek és munkálkodtak. Vérüket, könnyüket, verejtéküket hullajtották azért, hogy néktek otthonotok, házatok, családotok és jövőtök legyen. Magyar emberek ne felejtsétek a régvolt magyar embereket!
Magyar emberek ne felejtsétek, hogy azok, akik az életben előttetek jártak, azok a halálban is előttetek tartanak. Amikor néktek is csengetik majd az utolsót, s átléptek azon a bizonyos kapun, reméljük a túloldalról így köszöntenek benneteket: Héj, te lélek! Én megismerlek téged! Te magyar ember vagy! Vártunk már nagyon. Alkottunk néked itt is otthont, s hazát. Jer közénk! Magyar emberek! Ne felejtsétek a régvolt magyar embereket!”
Nem felejtjük el!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
www.johafigyelunk.hu