KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Simon Peresz vonja vissza! – Tüntetés a sukorói King's City ellen Budapesten

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

mvszA velencei tó partján fekvő Sukoróba tervezett King’s City kaszinóváros ellen tartott tüntetést a Magyarok Világszövetségének elnöke Patrubány Miklós nyitotta meg, aki kijelentette: amíg az izraeli államfő nyilvánosan vissza nem vonja Magyarország felvásárlásáról szóló nyilatkozatát, addig Magyarországnak az idegen felvásárlási szándék ellen szervezetten védekeznie kell.

Kéri Edit, a tüntetés főszervezője a szónoki emelvény hátterét a sukorói és a pákozdi ügylet főszereplőinek fényképeivel – S. Ronald Lauder, Yoav Blum, id. dr. Bárd Károly, Tátrai Miklós, Szekeres Imre és Benedek Fülöp – díszítette ki. A rendezvény, amelyet a Fejér megyei közgyűlés elnöke, dr. Balogh Ibolya sajtószolgálatunk által már nyilvánosságra hozott nyílt levélben üdvözölte, határozott NEM-et mondott a Sukoróra szánt kaszinó-városra és Magyarország további kiárusítására, kifosztására.

A két nappal a magyar kormány által bejelentett Sukoró-határidő letelte előtt megtartott tüntetés kevés részvevővel, de nagy médiaérdeklődés mellett zajlott.

A King’s City nevű cég budapesti székhelyével szemben, a Déli pályaudvar közelében, a Vérmezőn megtartott tűntetés első szónoka Bencze Izabella, jogász volt. Kijelentette:

„Sukoró mára szimbólummá vált. Az erőszakos, diktatórikus, a jogot semmibe vevő hatalomgyakorlás szimbólumává.

Sukoró ügye többé nem helyi, hanem országos ügy, mert ami a kaszinó-beruházás körül történik, az összes jogellenes, bűncselekménygyanús cselekménnyel együtt, az egész ország, az egész nemzet ellenére van. Mi ma azért jöttünk ide, hogy tiltakozzunk a Sukoró-jelenség ellen. Mert tiltakoznunk kell az ellen, hogy a parlament kormánypárti többsége a kormány javaslatára a nemzet megkérdezése nélkül 7 régiós kaszinóvárossal kaszinó-országot hozzon létre hazánkból.”

Gárdony polgármesterének felkérésére Kárpáti Gábor Csaba, a Hun Idea kiadó vezetője többször nyílt színi tapssal jutalmazott beszédében ismertette a Velencei-tóra vonatkozó, 2003-ban elfogadott, 1117/2003 sz. kormányhatározatot, amely „Európában egyedülálló, sajátos karakterű, változatos és vonzó táj és egészséges környezet”-ként jelöli meg a King’s City projekttel halálra ítélt tájat. Beszédét üzenettel fejezte be: „Sukoró jelenleg végvár! Végvári harcot folytat sok lelkes és bátor civil, aki szembe mer menni az >>új világrend<< lélektelen gépezetével, őket támogatja a Fejér megyei Önkormányzat és minden tókörnyéken élő, a magyar földért, a közös jövőnkért aggódó helybéli…. Sukoró végvár – ne hagyjuk elveszni!”

Zimits Judit, az Országos Testnevelési és Sporthivatal volt munkatársa, kilencszeres magyar bajnok, a legsikeresebb magyar sportág, a kajak-kenu elleni támadásnak nevezte a sukorói kaszinóváros tervezetét. Elmondta, hogy a King’s City beruházással felszámolni kívánt velencei-tavi sportlétesítményben magyar, olimpiai és világbajnokok sora nevelkedett: „Gyulai Zsolt, Csipes Ferenc, Horváth Gábor, Vereckei Ákos, Hódosi Sándor, Ábrahám Attila, Kolonics György, Kozmann György és a lányok közül Kőbán Rita, Donusz Éva, Szabó Kinga, a még aktív Kovács Kati, az evezősök közül a Haller Ákos – Pető Tibor világbajnok kétpár evezős, a vitorlások közül Fa Nándor is itt kezdte pályafutását.”

Majd így folytatta: „… most a külföldi tőke szemet vetett a gyönyörű tavunkra, és mindent tönkre akar tenni a felkészülési lehetőséget szétrombolni. A fiataljainkat a minden napi sporttól a póker és rulett asztalhoz akarja csalni. Bár lehet, hogy csak a környezetből akarja eltávolítani őket és idegen elemeket a helyükre – a gyermekeink helyére hozni… A kaszinó-város megvalósítása esetén a tavat és környezetét elveszik tőlünk és lassan már igyekeznek kiszorítani bennünket a saját hazánkból… Ne engedjük! Harcoljunk azért amiért apáink, nagyapáink, őseink a vérüket ontották és ami a miénk, a magyar népé!Ne engedjük, hogy tönkre tegyék a fiainkat, lányainkat pókerrel, rulettel. Nem kell nekünk King’s City kaszinó-város sem Sukorón, sem az ország más területén. Ne engedjük, hogy mindent elvegyenek tőlünk. Amíg ezt az országot Magyarországnak hívják addig és mindörökké ez a föld a magyaroké!”

Szigeth Gábor, a sukorói „Angelika” környezetvédő egyesület elnöke kijelentette, hogy inkább odaláncolják magukat a sukorói fákhoz, és megüzente Yoav Blum-nak, hogy Sukorón soha nem engedik meg a kaszinó-város kiépítését.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: Több magyar állampolgár jelentkezett az izraeli nagykövetségen az éjszaka folyamán

Kéri Edit, a tüntetés főszervezője, gyújtó erejű beszédében döbbenetes összefüggéseket tárt fel. Elmondta, hogy tudatosan választotta a tüntetés helyszínét, mert a szemben levő, Krisztina krt. 39. alatti épület harmadik emeletén székel a sukorói kaszinó-város „beruházója”, a King’s City. És ugyanott székel a id. dr. Bárd Károly és társa ügyvédi iroda, amely szoros kapcsolatot ápol az Eőrsi ügyvédi irodával. A volt ávós id. Bárd kiemelten jó kapcsolatot ápolt egy másik hírhedt ávóssal, a körömtépő Bauer Miklóssal. Ez a King’s City magyarországi politikai háttere.

Kéri Edit kifejtette, hogy a pákozdi volt katonai létesítmény határa, amely jelenleg „egy norvég” beruházónak lett átjátszva, összeér a sukorói határral, és aligha kétséges, hogy a látszólag független ügyletek lebonyolítása után a két terület a kaszinó-város monstrumát szolgálta volna. A pákozdi terület idegen kézre juttatásáért Szekeres Imre honvédelmi minisztert tette felelőssé.

Aggodalmasnak nevezte, hogy a budapesti parlamentben „Orbán Viktor leendő igazságügyi miniszterének” a vezetésével jöjjön létre a sukorói vizsgáló bizottság, annak a személynek a vezetésével, aki a rendszerváltás után, helyettes-államtitkári tisztségbe juttatta a sukorói beruházás hátterében meghúzódó, volt ávh-s, id. dr. Bárd Károly fiát.

Pápai  Szabó György, velencei református lelkész, a HONLEVÉL újság felelős szerkesztője rávilágított arra, hogy a King’s City (Király-város) névválasztás nem véletlen, hanem meggyalázása a sukorótól alig húsz kilométerre fekvő, magyar királyi koronázó városnak, Székesfehérvárnak és  Magyarország szent királyai emlékének. A sukorói, alattomos szándékú beruházókat sátánfajzatoknak nevezte, és távozásra szólította fel.

Fejér megye közgyűlésének elnöke dr. Balogh Ibolya sajtószolgálatunk által már közzé tett levélben üdvözölte a Magyarok Világszövetsége által rendezett tüntetés részvevőit. Levelét Korbuly Péter olvasta fel.

Gyetvay György Gergely, az MVSZ Fővárosi Szervezetének elnöke, a tüntetés moderátora köszönetet mondott a raboskodó Budaházy Györgynek, aki egyik első leleplezője volt a sukorói ügyletnek.

A rendezvény elején a részvevők elénekelték a Himnuszt és a Székely Himnuszt, a rendezvényn végé a Szózatot.

Ez is érdekelheti:  Az USA kölcsönt ad Kijevnek kétmillió ukrán mozgósítására

Budapest, 2009. november 7.                                               MVSZ Sajtószolgálat

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Simon Peresz vonja vissza! – Tüntetés a sukorói King's City ellen Budapesten

  1. Az állam-terrorizmus és állam-maffiaegyik nyilvánvaló példája a sukorói kaszinóügy.
    Ma (2002 óta folyamatosan) állam-terrorizmus van, és az állam és a maffiabűnözés összefonódott. Ez olyan szövevényes hálózattá alakult, amiben mindőnknek szerepe lesz, hogy rendet tehessünk. Mindenkinek jeleznie kell, ha bármiféle bűncselekmény (vagy jogszerű, de erkölcs és etika ellenes) esemény jut tudomására. De csak akkor sikerül felszámolni ezt a veszedelmes hálózatot, ha olyan kormányt állítunk fel, amelyik eltökélt az elszámoltatás, számonkérés és felelősségre vonás tekintetében.
    Mindaddig nem lesz rend hazánkban, míg a legegyszerűbb ember is fel nem emeli szavát az aljasság, rablás és kifosztás ellen!

  2. Nem értem,a Fidesz miért nem csatlakozott?Érdekes,az Iráni nagykövetség elött a Fidelitas felszólította:)a perzsa kormányt,hogy tartsa be demokrácia szabályait.Persze a Gázai mészárlás idején szabadságon voltak a fiatal Orbánék,így sajnálatos módon nem tudták követelni izraeltől az emberi jogok betartását,lehet most is szabadidejüket töltik valahol.Így már érthető,miért nem vettek részt……..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük