Siklósi András: Magyarország (végleges?) megszállása és gyarmatosítása


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Véres nemzeti trikolor 2006. október 23-án
Véres nemzeti trikolór 2006. október 23-án

Vajon mikor tekinthető egy ország idegen erőktől megszálltnak? A kérdés eldöntéséhez általában 4 szempontot kell figyelembe vennünk: azaz, hogy politikai, gazdasági-pénzügyi, szellemi-tudati (kulturális-vallási) és katonai szinten független, szabad-e a terület népessége, avagy mások akarata győzedelmeskedik-e az őslakók („bennszülöttek”) fölött. Ha a 4 fundamentum bármelyikét idegenek bitorolják, akkor részleges, ha pedig egyidejűleg valamennyi téren ez érvényesül, akkor totális megszállásról beszélhetünk. Ennek előrebocsátásával végezzük el a vizsgálatot, Magyarországot illetően. Kibővítve azzal, hogy választ keresünk arra is, vajon ki(k)nek és miért áll(hat) érdekében egy békés, jóhiszemű nemzet leigázása, sőt végleges eltiprása, ill. gazdag földjeinek és javainak megszerzése. (Közben egy percig se feledkezzünk meg arról, hogy az internacionalista cion-bolsevizmus és a „kozmoliberális” judeo-kapitalizmus – újabb nevén globalizmus – lényegében egy tőről fakadt, s mindkettőt ugyanaz a tőkéscsoport finanszírozta és felügyelte a háttérből; a két „kibékíthetetlen” tábor közt pedig eljátszotta a „hidegháború” szemfényvesztő bűvész-trükkjeit.)

1945-47 közt egy irányított látszatdemokrácia működött a trianoni Csonkaországban. Voltak „szabad” választások, politikai intézmények (parlament, önkormányzatok stb.), s bizonyos engedélyezett pártok által alkotott többpártrendszer. A köznapi végrehajtás azonban rendszerint megfeneklett a tényleges hatalmat gyakorló szovjet „felszabadítók” szándékaival szemben. 1948-tól viszont egy éles „balra át” után a korábbi konszolidáltabb viszonyok helyébe egy nyílt politikai-katonai diktatúra lépett, mely egypártrendszerével, börtönvilágával, haláltáboraival és bitófáival teljesen legázolta a magyarság szabadságát, törekvéseit, alapvető emberi jogait. A párizsi gúnyhatárokon kívűlrekedt testvéreink lényegében hasonló sorsban vergődtek, azzal a körülménnyel tetézve, hogy nemzeti(ségi) hovatartozásuk miatt még külön is üldözték őket. Az 1970-es, 80-as években a vad bolsevista terrort követte egy szelídebb formátumú, de hasonlóan embertelen és elvetemült rendszer, a „legvidámabb barakk”. 1989-ben a bukott pártállamot ismét egy többpártrendszer váltotta fel. Innentől kezdve, az 1990-es választásokon át, úgy 1992-ig beindult egy furcsa rendszerváltoztató (köpönyegfordító) folyamat, ami azonban hamarosan zátonyra futott és csírájában elhalt.

1992-től napjainkig egyre inkább körvonalazódott egy rendkívül aljas, körmönfont öszvérállapot, amit legtalálóbban demokratúrának nevezhetnénk, hibrid jellegére utalva. 2006-ot követően pedig akár lopakodó államterrorról is beszélhetünk! 1990 után valamennyi kormányunk (Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai kabinetje) és parlamenti pártunk – ha nem is egyforma mértékben – alapvető nemzeti érdekeinket és értékeinket föladva, az országrontó törekvéseket szervilisen kiszolgálva, bőven kivette részét abból a rombolásból, ami hazánkat immár a pokol fenekére juttatta. Régi elnyomóink diadalittas visszatérése után újra a félelem, a bizonytalanság, a jogtalanság, a félrevezetés uralkodik. A magyar népesség rohamosan fogy, állaga romlik, életkedve folytonosan csökken. Önsorsának irányítására semmilyen befolyása nincs, legjobb erői reménytelenül kiszorítva tengődnek; külső érdekcsoportok, maffiahálózatok és elvtelen helytartóik grasszálnak a nevében. Gőzerővel folyik az idegenek (cigányok, kínaiak és egyéb színesek, de elsősorban a szovjet utódállamokbeli és izraeli, sőt kanadai és amerikai zsidók) betelepítése, törvénytelen „honfoglalása”, etnikai-faji összetételünk tudatos megváltoztatása. Magyarország tehát politikai értelemben megszállt ország, ahol nem csupán gyarmatosítják népünket, hanem tervszerűen ki is akarják irtani, hogy egy más arcú, új birodalmat alapíthassanak a Kárpát-medencében.

Bizony, nincs félreértés. Nekik nem elég a Trianonban, majd Párizsban meghagyott ország-csonk, hanem az egész területre fáj a foguk, annak összes természeti és szakrális kincsével egyetemben. Hiszen az elbutított, birkatürelmű magyar többséggel szemben ők világosan látják, hogy a Kárpát-medence minden téren egy és oszthatatlan, s részeiben életképtelen, a maga tökéletességében azonban teljes önellátásra képes Paradicsom, az „Ígéret Földje”. Nagy ravaszul ezért még nem bántják az utódállamok primitív rablóbandáit, hadd örüljenek a koncnak, s hadd irtsák ki az őshonos magyarokat, ám ha elvégezték dicstelen feladatukat, velük is leszámolnak, s aztán könyörtelenül végrehajtják a régóta esedékes revíziót. Ezért kell nekünk évtizedek óta kussolni, és minden sérelmet, szenvedést alázatosan tűrni, nehogy „oktalan hőbörgésünkkel” beleköpjünk a mohó kombinátorok levesébe. Egy dologban mégis elszámították magukat a Sátán „hollókosztosai”. Ezt a Kánaánt (szemben az ő sivatagos, terméketlen pusztaságukkal) maga a Teremtő adta nekünk (valódi választott népének!), ezért sohasem hagyja, hogy sehonnai, barbár bitangok elorozzák tőlünk! Eddig még valamennyi támadónknak beletört a bicskája, mi pedig túléltük minden rohadék hóhérunkat, s nem lesz ez másképp ezután sem! Jobban járnának tehát, ha máris eltakarodnának, amíg még nem késő, mert rövidesen csúfos véget érnek!

1945-től 89-ig gazdasági tevékenységünket, pénzügyi viszonyainkat teljes mértékben a ruszki tezsvírek ellenőrizték. A nemzet szorgos termelő munkájának hasznát, gyümölcseit fölfalta a csillapíthatatlan étvágyú, behemót vörös medve. Gazdasági segítségnyújtás címén hazánkat többszörösen megnyúzták és kicsontozták, javainkat, értékeinket ellenszolgáltatás nélkül eltulajdonították, vagy nevetségesen csekély fizetséget nyújtottak értük. A magántulajdont eltörölték, mindent államosítottak, a korábban kiosztott földeket kolhozosították. A gyárak, üzemek, mezőgazdasági szövetkezetek, bankok élére szakmailag dilettáns, alulképzett, ellenben „megbízható”, törzskönyvezett eftársakat állítottak, akik készséggel végrehajtották valamennyi utasításukat, mellyel elképesztő károkat okoztak országunknak. A viszonylag enyhébb gulyáskommunizmus alatt megkezdődött a nyugati hitelek fölvétele. Csakhogy ezek sem a hazai beruházásokat, technológiai korszerűsítéseket, fejlesztéseket és piacbővítéseket, azaz életszínvonalunk emelését segítették, hanem nyomtalanul eltűntek a Szovjetunióban, ill. a „magyar” funkcionáriusok zsebében.

Az egyre szembetűnőbb hiányok miatt a 80-as években megkezdődött egy általános leépülés és elszegényedés, mely mára katasztrofális méreteket öltött. Az IMF és a Világbank által uzsorakamatra folyósított (virtuális!) hitelekből népünk jóformán semmit nem élvezett, ám régi-új kizsákmányolóink most mégis velünk akarják letörlesztetni az utolsó fillérig (meg még azon is túl!). Ez nyilvánvaló államcsődhöz vezet, mert a magyarságot jelenlegi nyomorúságos állapotában erre kötelezni felér egy kollektív öngyilkossággal. Ez még akkor is lehetetlen, ha több évtizedes rabszolga-munkánk, építő szorgalmunk összes látható eredményét, közműveinkkel, termőföldjeinkkel, vizünkkel és ásványkincseinkkel együtt, mélyen áron alul megszerzik a külföldi „privatizátorok”, ill. honi strómanjaik. Tagadhatatlan, hogy pénzügyeink, nemzetgazdaságunk irányítása 60 év óta egy pillanatig se volt a kezünkben, hanem mindvégig orosz vámpírok, majd amerikai-izraeli lobbik, multináci cégek befolyása alatt állt. Csak a megszálló személye változott, ám a megszállás ténye vitathatatlan. Jól tudjuk, hogy a tulajdon maga a hatalom; ezért egy vagyonából módszeresen kiforgatott proletártömeg, egy éhező és földönfutó koldussereg nem képviselhet komoly ellenállást a neoliberális, kozmopolita, szabadkőműves ragadozók rémuralmával szemben.

Súlyos terheket ró ránk EU-tagságunk is, hiszen a kezdetektől nettó befizetők vagyunk, vagyis a tőlünk beszedett óriási sarcoknak csupán a töredékét kapjuk vissza „támogatások” és pályázati nyeremények formájában. Az Európai Unió maga is a zsidó világuralmi törekvések egyik fedőszerve, miként központosított bankrendszere és egységesülő valutája, az euro is e parazita faj „találmánya”. Az alkotmányt helyettesítő, a népek, országok önrendelkezésén, függetlenségén átgázoló Lisszaboni Szerződés (valamint az ezt kiegészítő, árnyaló szabályhalmaz) pedig minden téren a szabadság s a nemzeti szuverenitás ellen hat, lerongyolódott hazánkat pedig a többi tagállamnál is vadabb mélységekbe taszítja. Egész mezőgazdaságunkat, iparunkat, kül- és belkereskedelmünket, bankszektorunkat, szolgáltató ágazatainkat, hírközlésünket alárendeli egy személytelen hatalomnak, miközben kíméletlenül elsorvasztja szociális, egészségügyi, kulturális és oktatási vívmányainkat, s lenullázza sok évezredes szokásainkat, hagyományainkat. Vak és süket, aki nem veszi észre, hogy az EU-n belül is egyfajta összeesküvés szövődött ellenünk, hiszen a legtöbben nem tűrik a magyarok „másságát”, mert titkon érzik, hogy így, béklyóba verve, szétszabdalva, kivéreztetve is mennyivel különbek vagyunk náluk, hát még ha szabadon bontakoztathatnánk ki képességeinket, tudásunkat, s láncainkat lerúgva hajthatnánk végre égi és földi küldetésünket. Ezért inkább megfojtanának nagy irigységükben, borsónyi agyukkal fel se fogva, hogy a mi emelkedésünk az ő javukra is válnék. De elárulom, hogy gyalázatos tervük nem fog sikerülni!

Az 1945-től 1966-ig terjedő, majd a későbbi időszak változatos megszállási formái közül alighanem a kulturális-szellemi lebunkózásunk ütötte a legszörnyűbb, leggyógyíthatatlanabb sebeket szerencsétlen népünk testén. A bolsevizmus alatt egy minden ésszerűséget, realitást és humanizmust nélkülöző marxista-leninista „értékrendet”, egy ateista, materialista, internacion(al)ista téveszme-rendszert kényszerítettek ránk szuronyos őreink. Meghamisították egész történelmünket (kiváltképp régmúltunkat!), meggyalázták hőseinket, jelképeinket, sárba taposták anyanyelvünket, dögkútba hajították sok évezredes hagyományainkat, ősi tudáskincsünk, gazdag és hatalmas kultúránk emlékeit és nyíló virágait. Világszerte híres, elismert iskoláinkat barbár módon tönkretették, nevelőink, pedagógusaink szakmai színvonalát, emberi tartását a mélypontra züllesztették. A fiatalságot klasszikus műveltségétől, hazafiságától, nemzettudatától, erkölcsi példáitól, vallásos hitétől, bajtársias szellemétől egyaránt megfosztották, de cserébe csak az üres karriervágyat, a modortalan viselkedést, az egészségtelen életmódot, a beteges önzést, a nihilista szemléletet plántálták beléje. Az irodalomban, a képzőművészetekben, a színjátszásban, a zenében és a tudományban többnyire a pártos „ügyeletes zsenik”, a rendszert elfogadó és támogató harmadrangú tucatfigurák érvényesülhettek csupán, míg az igazi tehetségeket rendszerint elhallgattatták, vagy egzisztenciálisan megalkuvásra késztették.

A Lukács György, Révai József, Aczél György, Berend T. Iván, Major Tamás, Köpeczi Béla, Fodor Gábor, Magyar Bálint, Hiller István és más zsidók által fémjelzett kultúrharc során a magyarságból kiölték a valódi értékek fölismerésének és befogadásának képességét. Az írott és az elektronikus sajtó a legsötétebb banditák közreműködésével egy hazug, semmitmondó, nemzetietlen euroamerikai moslékot zúdított a nyakunkba, s ilyenformán a mindenkori zsarnokság leghűségesebb janicsárja lett. A keresztény egyházak sem látták el kielégítően lélekmentő és nemzetvédő kötelességeiket, de a szüntelen üldöztetés, a gerincroppantó békepapi meghunyászkodás s a gombamód szaporított mérgező szekták dacára a lelki ellenállás fellegvárainak számítottak; ám elszántságuk, küzdőképességük, megtartó erejük egyre sorvad, s akarva-akaratlanul a globalizáció eszközeivé váltak. 1989 óta a távlati kulturális célok és tendenciák ugyanazok, legföljebb a taktikák és módszerek váltak még ördögibbé. Minden idegenség, romboló másság szép és kívánatos; minden becsületes, nemzeti szellemű, kvalitásos mű és alkotója populista, irredenta, rasszista vagy fasisztoid, tehát gyökerestül elvetendő. Ma ugyan „szabad a szólás”, de segítséget, reklámot csak az várhat, aki belesimul az általános nyájszellembe. Elmondhatjuk, hogy hazánkban 60 éve kulturális népirtás folyik (a határainkon túl még nyelvtörvénnyel, iskolatörvénnyel is megfejelve!), s immár e téren is bizonyított megszállásunk haszonélvezői egyben az új „honfoglalók” révkalauzai.

Eredeti értelemben megszállásnak leginkább a katonai, fegyveres okkupációt tekinthetjük. Bő 6 évtizede sajnos ebben sem szenvedünk hiányt. 1945-től 91-ig szovjet páncélosok lánctalpai szaggatták vértől áztatott földünket. De repülőgépekben, atomrakétákban és egyéb hagyományos pusztító arzenálokban sem szűkölködtek a több mint 40 évig „ideiglenesen hazánkban tartózkodó vendégbarátaink”. Az egész ország egy gigászi orosz támaszpont volt, tele laktanyákkal, üzemanyag- és hadianyag-raktárakkal, bunkerekkel és rakétasilókkal. A mintegy 200 ezer (később „csupán” 80 ezer) hadfi ellátásáról, kényelméről, fejedelmi életviteléről természetesen népünk gondoskodott. Bőségesen megszolgáltuk ezzel „felszabadításunkat”, kifosztásunkat, a málenkij robotra hurcolást, az 1956-os forradalmunk leverését, hogy az állandó rettegésről s az ezernyi egyéb borzalomról most ne is beszéljünk. Intelligens, etikus viselkedésükkel, szerény, szeretetre méltó magatartásukkal kitörölhetetlenül – egy falánk sáskarajnál, egy fejünk fölött trappoló bölénycsordánál is jobban – az emlékezetünkbe vésték magukat. Akkor lássuk őket megint, mikor július 40-én piros hó esik! 1991 és 95 között – katonai viszonylatban – végre igazán szabadok lehettünk, s fölcsillant a remény, hogy egy nekünk tetsző, magyar Magyarországot teremthetünk az elvetemült zsiványok hűbérbirtokai helyén. Azonban örömünk hamar elpárolgott, mert a kopottas pufajkát hordó, vodkát nyakaló, elfásult Ivánokat fölváltotta a bőrdzsekit és cowboy-kalapot viselő, különféle drogokkal edzett Billek flegma társasága.

Már az 1848. március 15-i 12 pont egyike így hangzott: „A magyar katonákat ne vigyék külföldre, az idegeneket vigyék el tőlünk!”. Bizonyára a márciusi ifjak bölcsebbek voltak mai vezetőinknél, mert nemcsak kristálytisztán fogalmaztak, hanem meg is próbálták végrehajtani a nemzet létérdekét kifejező parancsot. Ám 1995 után nyakunkba szakadt az új „ideiglenes” megszálló, (a finoman békefenntartónak, hadtápbázisnak, logisztikai központnak aposztrofált) amerikai hadsereg.

A sok százezer halottat és sebesültet, közel 3 millió menekültet „eredményező” véres balkáni összecsapások s a kegyetlen etnikai tisztogatások utáni kényes egyensúly megőrzése végett volt szükséges – állítólag – a mintegy 60 ezres NATO-kontingens bevetése. Csakhogy nem világos, hogy Horvátország, Szerbia vagy Bosznia helyett (de említhetném Olaszországot vagy az Adria szigeteit is) miért pont nálunk ütötték fel háttértáborukat az IFOR, majd a KFOR állig felfegyverzett, 10 ezer főre becsült erői. Egyáltalán mi közünk volt nekünk (a sajnálaton, erkölcsi együttérzésen túl) a néhai Jugoszláviában lezajlott – éppen az USA közreműködésével kirobbantott, s Anglia, Franciaország által fenntartott – apokalipszishez, hacsak az nem, hogy a Délvidéken sanyargatott magyar testvéreink sorsán könnyítsünk, és számukra – lehetőségeinkhez mérten – védelmet nyújtsunk. Viszont kormányzatunk pont ezzel nem törődött jottányit sem, míg valamennyi egyéb, számunkra közömbös vagy hátrányos törekvést ész nélkül, hűséges csatlósként kiszolgált.

„Szövetségesi” megszállásunk valódi, kizárólagos oka nem más volt, mint a hazánkba frissen bevándorolt (és folyamatosan beköltöző) pogromviselt telepesek, az immár cirka 400 ezernyire növekedett kaftános hitsorsos kiváltságainak szavatolása, zavartalan ga(rá)zdálkodásának biztosítása a magyar őslakók felett. Az előző 50 év társadalmunkat annyira összetörte, oly kilátástalan helyzetbe sodorta, hogy már akkoriban várható volt egy általános fölkelés régi-új elnyomóink ellen. A kivénhedt, posztbolsi hatalomnak nyilván nem maradt akkora ereje, hogy továbbra is elfojtsa az ösztönös, vulkánszerűen kitörő lázadást, ezért folyamodott – a tisztátalan, csalásokban bővelkedő népszavazással kicsikart NATO-tagságunk kihasználásával – az „amcsi testvérhez”. Persze ők hangsúlyozottan nem megszállóként, hanem „vendégként” jöttek, s mindössze néhány évre, ami ugye (ismerve a német és japán mintát) könnyen eltarthatott volna egypár évtizedig. Hál’ Istennek azonban kitakarodtak, mert más bajuk is akadt bőven (a 9/11-i ikertornyos önmerényletük nyomán!), s akkorra már a masszív KGB-s (ill. Securitate-s) jelenlétet valamelyest „oldotta” a CIA és a Moszad erőteljes beszüremkedése, valamint az Incal Security, a Krav Maga és egyéb zsidó (őrző-védő) magánhadseregek hirtelen elszaporodása. Ezek aztán úgy nyomultak előre kies hazánkban, mint kés a vajban. Hamarjában ellenőrzésük alá vonták főbb stratégiai pontjainkat (repülőterek, hadianyag-raktárak, laktanyák, rendőrségi és tömegtájékoztatási bázisok, határállomások stb.), majd csápjaikat kiterjesztették az egész országra.

Ne legyenek illúzióink! Hasznunk ebből a cirkuszból nem származik, veszteségünk annál inkább. A „légyottot” természetesen anyagilag is mi finanszírozzuk, ám ez tán a legkisebb probléma. Katonai és titkosszolgálati semlegességünk feladásával ugyanis azt kockáztatjuk, hogy hazánkat – tőlünk idegen, faji és monetáris érdekekért – bármikor háborúba rángathatják, s egyre ritkábban születő fiainkat a világ közeli vagy távoli harcterein segéderőként, golyófogóként alkalmazzák. Boszniában és Koszovóban, majd Afganisztánban és Irakban immár magyar önkénteseket is bevontak, egyelőre csupán technikai, rendfenntartói feladatokra, de később sokkal gyilkosabb, kockázatosabb fegyveres kalandokba is bevethetik őket. Ugyanakkor hajdani saját haderőnket látványosan leépítették, a kötelező sorozást megszüntették, majd országunk (nem létező) önvédelmét egy külföldről mozgatott „magyar” zsoldosseregre bízták. Szomszédjaink többszörös túlerejével, agresszív céljaival szemben így képtelenek leszünk a hatékony ellenállásra.

De belbiztonságunk se ér fabatkát sem, hiszen korcs és kézivezérelt rendőrségünk nem a bűnözőket semlegesíti, hanem a hatalom túlkapásaival szemben jogosan fellépő hazafiakat tartja sakkban. Elkerülhetetlen ezért alapos megtisztítása és depolitizálása, ugyanakkor szakmai, felkészültségi szintjének emelése. Roppant fontos lenne a régen jól bevált csendőrség, valamint a fegyveres nemzetőrség visszaállítása, ill. a fegyvertelen polgárőrségek technikai fejlesztése (nem mellékesen a Magyar Gárda létszámának és jogainak növelése!), ugyanakkor az összes idegenszívű, a magyarság rombolásán ügyködő félkatonai szervezet azonnali betiltása. Vezetésünk felelőtlen könnyelműsége miatt megint igen olcsó lett a magyar élet. Talán minden eddiginél kiszolgáltatottabbá vált a Csonkaország, míg az elcsatolt területeinken jogfosztott túszként sínylődő honfitársaink még bizonytalanabb helyzetbe kerültek. A kocka el van vetve. Isten csodája lesz, ha az egyre pöffeszkedőbb, militárisabb Kisantant nem indít összehangolt, térfoglaló támadást ellenünk a közeljövőben. (Pedig pofátlanságukat alig leplezik, s néhány kiszivárogtatott, félhivatalos Európa-térképükön Magyarország már nem is létezik!)

Alaposan megvizsgáltuk hazánk megszállásának módozatait. Mivel valamennyi feltétel messzemenően teljesült, leszögezhetjük, hogy totálisan leigáztak bennünket! Ám ez csupán az első lépcsőfok végső szétszóratásunkhoz és elpusztításunkhoz. Kézzel-lábbal és minden energiánkkal azért kell küzdenünk, hogy ismét kivívjuk szabadságunkat, függetlenségünket (szuverenitásunkat), garantált jogainkat és emberi méltóságunkat! Ebben sem a NATO, sem az EU nem segíthet (nem is próbál!), sőt nélkülük nyilván könnyebb dolgunk lenne. A tengernyi ellenséggel szemben csak önmagunkra, a saját bátorságunkra, törhetetlen hazaszeretetünkre, hősies kitartásunkra és nemes szolidaritásunkra számíthatunk!

Magyar Testvéreim, tisztelt nemzetvédő, „terrorista” Csőcselék! Fogytán az időnk. Ha nem óhajtunk örökre kimúlni e reménnyel vemhes világból, azonnal át kell törnünk a körénk emelt (sirató)falakon, s egy járható ösvényre kell találnunk. A puszta létünket, nemzeti megmaradásunkat, emberibb jövőnket brutálisan fenyegető nyomás alól föl kéne szabadulni már!

Siklósi András
(a HunHír.Hu munkatársa)
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Ártatlanok kiontott vérétől vöröslik a csillag
Czakó István: Balliberális "relativitáselmélet"
Prof. Dr. Bokor Imre: TÜKÖRKÉP EGY KAPITÁLIS HAZUDOZÓ MEGDICSŐÜLÉSÉT SEGÍTŐ YAD VASHEM BIZOTTSÁG MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKÉRŐL
Close