Siklósi András: Magyar örömünnep Bösztörpusztán – ürömmel keverve


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Mottó: 1.) „Ez a puszta egy olyan hely, ahol egész évben ajándékba kapjuk a természetet. Itt egy olyan közösség gyűlt össze, melyben még nem múltak el nagyanyáink ünnepnapjai, és a vigasságokban együtt mulat kicsi és nagy, család és szomszéd…” (egy résztvevő)

2.) „Megbízható, maradandó szivárvány a szerelem és a hazaszeretet, az embernek az életörömmel s az életigenléssel kötött, el nem pusztítható, meg-megújuló szövetsége.” (egy másik résztvevő)

3.) „A minden titkot ismerő Nagyasszony vigyázó két szeme óvjon Napatyánk fényében!” (Badiny Jós Ferenc: a tatárlakai agyagkorong olvasata)

Fotó: Siklósi Gergely
Fotó: Siklósi Gergely

Bárki bármit is állít róla, a Magyarok Szövetsége (MSZ) által szervezett Magyarok Országos Gyűlése az év legnagyobb szabású és legfontosabb tömegrendezvénye volt. Éppen ezért rendkívül méltatlan a nyomtatott s az elektronikus sajtó viselkedése, hiszen gyakorlatilag bojkottálták az előzetes felhívások, tudnivalók közlését, ill. mellőzték a tudósításokat, híradásokat, tehát szinte hermetikusan elzárták a nyilvánosságtól a bösztörpusztai eseményeket és dokumentumokat. Ez a média-ellenszél hatványozott erőfeszítéseket és lelkesedést igényelt az önkéntesek több ezres seregétől, akik nem hibáztathatók azért, hogy nem minden alakult az elképzeléseknek, elvárásoknak megfelelően.

A résztvevők pontos számának megállapítása nem könnyű, hiszen hatalmas területen, egymással párhuzamosan zajlottak a programok, ami erősen szétszórta a közönséget. Azt hiszem azonban, hogy nem tévedek nagyot, ha a 3 napos találkozó (2009. augusztus 21-23-án) összlétszámát 150-200 ezresre becsülöm. Voltak köztük olyanok (mint én), akik végig kitartottak, s akadtak sokan, akik csak 1-2 napra vagy néhány órára látogattak el a helyszínre.

A rendezvény célját a szervezők három mondatban fejezték ki: “Őseink hite, tisztessége és verítéke teremtette és tartotta meg e hazát. Gyere, nézd és halld meg Bösztörpusztán, hogy volt a múlt, s hogy lesz a jövő! Erre hív nemzetünk egysége, a Magyarok Szövetsége!” Előzménynek tekinthető a tavaly nyáron ugyanitt tartott nagy sikerű Kurultaj, melyen ázsiai testvérnépeink képviselőit láttuk vendégül egy közös táborozásra. (A tervek szerint a következőt 2010-ben tartják majd a bugaci pusztán. Tudomásom szerint most csak egy németországi emigrációban élő ujgur küldöttség képviseltette magát, s egyben beszámolt a kínai hódítóktól elszenvedett barbár elnyomásukról.)

A Vukics Ferenc vezette MSZ fiatal (2008-ban indult), pártoktól független civil szervezet, mely igen rövid idő alatt komoly eredményeket mutatott fel a nemzetépítésben és összefogásban, s pillanatnyilag az ország legdinamikusabban fejlődő közössége. Több mint 1000 településen, valamennyi megyénkben vannak tagjai, s több száz kisebb-nagyobb nemzetvédő és hagyományőrző csoport integrálódott már hozzá. Az elcsatolt részeinken s az emigrációban is egyre népszerűbbek a hazafias érzésű magyarság körében, s persze rosszakaróik száma is egyre nő a romboló, gyarmatosító idegenszívűek körében. Most még korai értékelni munkájukat, mivel nem látható, mennyire lesz szilárd, kitartó és harcképes a 13 tagozatból álló MSZ, ha ellepik a beépülő bomlasztó ügynökök s a külső támadások is fokozódnak ellene. Amennyiben a politikában is aktivizálódnak (hosszú távú fennmaradásuknak csupán így volna értelme!), s százezreket, milliókat lesznek képesek mozgatni, akkor bizony számolniuk kell a létüket fenyegető ellenséges kihívásokkal, rágalmazásokkal, elbizonytalanító megbélyegzésekkel.

Fotó: Siklósi Gergely0009

Érdekes, hogy a nemzeti oldalon sem örvendhetnek osztatlan elismerésnek: számos kiváló honfitársunk – okkal vagy ok nélkül? – megkérdőjelezi szándékaik eltökéltségét, módszereik tisztaságát, vezetőik feddhetetlenségét, s valamiért nem szívelheti őket. Erre mindenképpen figyelniük kellene, ahelyett, hogy értetlenül, „könnyedén” lepöckölik magukról az efféle kritikákat. (Gyakori vád pl. velük szemben, hogy sanda módon kihasználják a tömegek bizalmát, s ha már kellő befolyásra tesznek szert, akkor egy „huszáros” fordulattal ők is párttá alakulnak. Üdvös lenne ettől félreérthetetlenül elhatárolódni, mert ha valóban van ilyen hátsó szándékuk, akkor a népharag rövidesen elsöpri őket. Reméljük, nem terveznek ilyesmit, mert ezzel önmagukat végleg kinyírnák, továbbá a szintén felívelő Jobbikot is alaposan meggyengítenék.) Ha ellenben kerülni kívánják a közvetlen (nem pártszerű!) politikai küzdelmeket, s megrekednek egy „szalonképes” szinten, ill. soraikba válogatás nélkül bárkit beengednek (sajnos erre utaló jeleket bőven tapasztalhatunk!), akkor hamarosan egy súlytalan gittegyletté válnak, ami igazán szomorú, végzetes sors lenne a magyarság jelenlegi katasztrofális állapotában. Mindezt csak azért említem, mert eddig még nem történt semmi helyrehozhatatlan, ám – mint tudjuk – az ördög sohasem alszik.

Bösztörpuszta a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekvő több ezer hektáros természetvédelmi terület, az ország második legnagyobb szikes pusztája, Kunszentmiklós és Szabadszállás közt, Kecskeméthez közel található. Sajátos növény- és állatvilága van, őshonos háziállatok is tenyésznek buckáin. Varázsos, szilaj világ ez, emlékeztet őseink nomád korszakára, s Petőfi versei is gyakran eszünkbe jutnak, ha megmerülünk ebben az alföldi miliőben. Az augusztusi nap keményre szikkasztotta a rögöket, s a lovas bemutatók alkalmával, vagy a szombaton feltámadt szélvihar hatására bizony hatalmas porfelhő kerekedett. A végtelen ligetes mezőn valóságos jurta- és sátorerdő épült, egymástól távoli színpadokkal tarkítva, továbbá a szakrális teret legmagasabb létesítményként uraló Hétboldogasszony kápolnával, mely egyszerűségében is ízléses, szemet gyönyörködtető látvány, a kettős keresztjével, ágasfáival s a rájuk simuló fehér ponyvával. Több óráig tartott, mire a terepet nagyjából bejártam, s nem vagyok biztos benne, hogy minden lényeges szépséget sikerült szemügyre vennem.

Fotó: Siklósi Gergely 0017

A tervezett és megvalósított program olyan gazdag volt, hogy szerintem ennél kevesebb talán több lett volna (aki sokat markol, keveset fog!), mivel képtelenség akár töredékeiben is áttekinteni egyszerre ennyi előadást, tanácskozást, kulturális, hagyományőrző és spirituális eseményt. Nézzük konkrétabban, mit kínált a 3 nap az érdeklődők számára. Kb. 1000 kézműves és őstermelő vására, Pusztaegyetem (mintegy 120-150 előadással), Magyar Találmányok Háza, kárpát-medencei néptáncosok találkozója, nemzeti rock-zenekarok fellépése, Fénykorona-szertartás, történelmi élőképek (pl. Nagy-Magyarország határainak megformázása élő emberekkel), Civil Parlament, harcművészeti bemutatók, íjászat, lovaglás, gyermekprogramok, népi játékok, természetgyógyászat, Nemzeti Könyvsátor, kézműves foglalkozások, Magyar Ízek találkozója, Magyarok Asztala, megyei és országos elöljárók választása stb. stb. Szóval aligha unatkozott bárki, aki vette a fáradságot az ismerkedésre. Elképesztően sok áldozatvállalás, önzetlen munka rejlik e bőséges választék mögött, ezt fölösleges is mondanom.

Mivel azonban feladatom nem a lelkendezés, hanem a tárgyilagos értékelés, nem hallgathatok el néhány ünneprontó, zavaró tényezőt sem. Mindenekelőtt igen szerencsétlen volt a parkolás rendszere. Az, hogy 500 Ft „önkéntes” hozzájárulást gyűjtöttek be gépkocsinként és naponta (a semmiért a semmi közepén!), még hagyján. Hanem az, hogy kilométerekre a rendezvény helyszínétől már félreállították az autókat (melyeket a sötét éjszakában alig lehetett megtalálni), ahelyett, hogy közelebb engedték volna őket, bizony több mint hiba. Az sem túl vonzó, hogy az árusoktól magas fejpénzt szedtek, akik nyilván ennek ürügyén (is) igen megemelt árakon kínálták portékáikat, így az ételeket, italokat is. Ugyanakkor a több 10 milliós bevételből (ezt gyarapította a WC-használat díja is) a rendezők még arról sem gondoskodtak, hogy legalább néhány víztartályt, vízcsapot és mosdóvályút elhelyezzenek a táborban, ahol normálisan megmosakodhattunk volna, ha már zuhanyozni nem lehet. Így aztán a tűző napon izzadva 3 napig főhettünk a saját levünkben, s koszosan, büdösen tántoroghattunk a hőségben. Erre a súlyos mulasztásra az sem mentség, hogy semmilyen külső támogatást sem kaptak, s mindent saját erőből kellett megoldaniuk; elvégre nem vagyunk vademberek, s tudtommal derék őseink is ismerték már a víz jótékony, tisztító hatását.

Információt, felvilágosítást úgyszólván sehol se lehetett kérni és kapni, vagy ha mégis volt ilyen bázis, elég ügyesen álcázták. A 7 nagy sátorban egyszerre folyó előadások sokszor keresztezték egymást, ezért arra kényszerültem, hogy felében-harmadában tekintsem meg őket, hogy legalább bele-belehallgathassak egyikbe-másikba. Ezek kapcsán azt szűrtem le, hogy bár tematikájukban roppant változatosak voltak, szinte semmit sem szóltak arról, hogy konkrétan kik és mi végből okozták a magyarság tragédiáját, végzetes pusztulását, s ebből az elviselhetetlen helyzetből létezik-e valamilyen kiút. Erre vonatkozó reális, világos eligazítást csupán jómagam és Posta Imre adtunk. A többiek csak kerülgették a forró kását, s valami hamis optimizmussal hitegették a közönségüket. Volt olyan „nemzetvédő” (szándékosan nem nevezem meg!), aki azt bizonygatta, hogy a cigányok s a zsidók is testvéreink, ők is „jó magyarok”, miközben meglopnak, kifosztanak és halomra gyilkolnak bennünket. No, itt elszakadt bennem a cérna, s mivel nem óhajtottam bekiabálni, hogy testvérünk ám a hóhér, meg az óhéber öreganyád, inkább tüntetően eltávoztam.

Totális kudarc volt a Fénykorona-szertartás is, amire a közönség is a lábával szavazott, mivel röpke 20-30 perc alatt – velem együtt – eltávozott a nézők közel háromnegyede. (Eddig volt szerencsém 2 hasonlót megtekinteni a fővárosi Hősök terén, ill. Gödöllőn, s azok meg az itteni közt ég és föld volt a különbség.) Aztán rendkívül visszatetszőnek hatott az újraválasztott Vukics elvtelen magasztalása, tömjénezése, levegőbe dobálása is. Igazi, öntudatos vezető, a haza ügyét szerény alázattal szolgáló férfiú – érdemeitől függetlenül – aligha engedné meg, hogy ennyire körülajnározzák. (Ez inkább Rákosiékat, Kádárékat jellemezte.) Nem sorolom tovább a negatívumokat, pedig még nem értem a végére. Nem szeretném a dolgokat misztifikálni, de a szombat éjszakai vihar s a hosszan szakadó eső szerintem egyfajta istenítélet volt. A Fönnvaló alighanem ezzel fejezte ki rosszallását, ill. próbálta szelíden helyretenni a félrecsúsz(tat)ott, elbaltázott „apróságokat”.

Külön meg kell említenem a találkozó záró kiáltványát, amely nemcsak fölöttébb óvatos, hanem minősíthetetlenül gyenge és tartalmatlan is, s egy valamirevaló középiskolás is különbet fogalmazott volna. Érdemi követelések deklarálása helyett csupán egy bátortalan felszólítás az államfőhöz, az országgyűléshez s a kormányhoz, hogy kezdjék meg (majd pont ők!!) az alkotmányos jogfolytonosság helyreállítását. Ezen túl 5 pontban rögzíti az MSZ néhány (mellékes?) törekvését, a többi sorsdöntő tétel nyilvánosságra hozatalát pedig későbbre halasztja, azaz bajainkat szőnyeg alá söpri. Ha pedig szerényen udvarias kívánságaik sem teljesülnek (erre akár mérget is vehetnek!), akkor „polgári engedetlenséget” hirdetnek. Hol éltek ti, kedves Barátaim, azt hiszitek tán, hogy ezzel a bűnbandával szemben ennyi is elég? Hát a megdöglésünkhöz biztosan!

Remélhetőleg az illetékesek levonják az őket érintő tanulságokat, s a következő találkozó sokkal gördülékenyebb, eredményesebb lesz, mert egy ilyen nemes ügy nem csúszhat el néhány banánhéjon. A fölvázolt hibák ellenére összességében pozitívan ítélhető meg ez a 3 nap, s a fogékonyabb lelkületű honfitársainknak mindenképpen fölemelő élményt jelentett; akár hónapokra, évekre elegendő szellemi-lelki töltekezést a hétköznapi megpróbáltatások elviseléséhez. Jó volt itt magyarnak lenni, régi barátokkal találkozni, és újakat szerezni. Ebben a légkörben átvillant rajtunk, hogy mi a nemzettestvéri szeretet, mit jelent az összefogás s a közös célért vállalt bajtársiasság. Itt a puszta közepén rend, türelem és megbecsülés uralkodott, felelősséget, szolidaritást éreztünk egymás iránt, tehát mindnyájan gazdagabbá váltunk.

Igaz, mostanában nincs okunk táncra perdülni, vagy dalra fakadni, mégis szükségünk van ilyen boldogító örömünnepekre, efféle összekovácsolódásra, mert különben megkövül a szívünk, s szétrohad a lelkünk. Nem osztom azok véleményét, akik Bösztörpusztát fölösleges „magyarkodásnak”, keresztényellenes „pogánykodásnak” bélyegzik, hiszen nem tettünk mást, mint megmerültünk ősi kultúránkban, hagyományainkban, hitvilágunkban, ill. szerves önépítkezésbe kezdtünk, amik nélkül teljesen kiüresednénk, s védtelenül állnánk külső és belső ellenségeink megsemmisítő szorításában. Harcolni és győzni csak úgy lehet, ha van jövőképünk, határozott célunk és nemzetstratégiánk, ehhez pedig alaposan ismernünk kell eredetünket, históriánkat s a népünk sok évezredes létének kikristályosodott bölcsességeit. Ebben a fölvilágosításban, a magyar küldetés megismerésében, életösztönünk megerősítésében vitathatatlanul segítségünkre volt ez a nyárvégi együttlét, mely az agyonhallgatása és hiányosságai dacára sem maradt pusztába kiáltott szó.

Mégis, amikor vasárnap éjjel holtfáradtan Szegedre érkeztem, s drága feleségem megkérdezte, hogy mi volt a legjobb az egészben, azt válaszoltam neki, hogy a hazatérés. Az, hogy visszajöttem hozzá, otthonunk melegébe.

A fotókat Siklósi Gergely készítette

Fotó: Siklósi Gergely 0023

Fotó: Siklósi Gergely 0015

Fotó: Siklósi Gergely 0008

Fotó: Siklósi Gergely 0029

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Megvan az emberünk! – avagy fellélegezhetnek végre a posztkommunisták?
Czakó István: Új kiegyezést ajánl Kolompár? – Most ijedtek meg igazán!
Meddig vár még az ellenzék?
Close