Siklósi András: Folytatnunk kell a harcot!


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Minden nemzet életében vannak kivételes alkalmak, meghatározó történelmi események, melyek méltók az utódok főhajtására s más népek megbecsülésére, elismerésére is. A magyarság viharvert, küzdelmes sorsa ugyancsak bővelkedik ilyen dicsőséges s egyben tragikus végű fordulatokban. Legszebb győzelmeinket, legszomorúbb vereségeinket mindig a szabadság és függetlenség kivívásáért vagy megtartásáért folytatott harcokban értük, ill. szenvedtük el. Tisztességből, lovagiasságból és hősiességből nemegyszer hihetetlen, lenyűgöző példát adtunk az egész világnak. Akkor is, amikor még nagyok, erősek voltunk, s később is, mikor megfogyva, legyengülve, félig eltaposva is szembeszálltunk nálunk sokkal hatalmasabb ellenségeinkkel.

Ki tudja honnan, de mindig vettük a bátorságot, és akkor is fölléptünk az önkény ellen, amikor mindenki más összegörnyedve hallgatott. A mi népünk barátságos, békés természetű, s nem könnyű „táncba vinni”, de ha ősi jussát, jogait csorbították, sohasem habozott kiáltani és kardot ragadni. A magyarnak egészen máig volt gerince, tartása, hite, és tudta, mivel tartozik hazájának. Ha a szükség megkívánta, kötelességét valahányszor büszkén teljesítette, gyakran vére, élete árán is.

Honalapító Árpád fejedelmünk óta szülőföldünket nem tiporta brutálisabb, primitívebb, mohóbb hódító, mint az 1945-ben beözönlő istentelen orosz bolsevik horda. Tatár, török, osztrák, német együtt sem okozott akkora pusztulást, mint a vörösök által ránk kényszerített, velejéig romlott, hazug és kegyetlen rendszer. 1956 októberében mégis fölszabadítottuk magunkat, pár napra széttéptük láncainkat, s csaknem fegyvertelenül, külső segítség nélkül legyőztük vérszomjas hóhérunkat. Európa és a földgolyó embertömegének jobbik része a mi vitézségünket dicsérte, csodának beillő diadalunkat zengte, s a rab nemzetek ébredésének kezdetét ünnepelte. 1956 páratlan tett a világtörténelemben, egy nép lelkének, jellemének fényes megnyilatkozása, élni akarásának, szabadságvágyának legmarkánsabb bizonyítéka. Olyan tiszta, fenséges és szűzies, mint egy látomás vagy egy áldozati oltár. Beszennyezhetetlen, ellophatatlan, meghamisíthatatlan és elvitathatatlan.

1956 halálos sebet ütött a kommunizmus sátáni testén; elsöpörte a szadista ávós pribékek rémuralmát, és úgy megrendítette a behemót ruszki medvét, hogy kimúlásáig tántorgott belé. Ez az össznépi forradalom rég nem látott egységbe kovácsolta a nemzetet, valamint előtérbe helyezte az emberi együttélés új, szolidárisabb formáját, s lerakta egy jövőbe mutató, humánus demokrácia alapjait. Egyaránt elvetette a marxista-sztálinista totalitáriánus diktatúrát, de az álságos liberálkapitalizmust és imperializmust is. Olyan szabad, független, semleges és igazságos országot teremtett, mely a saját útján járva kívánta érvényesíteni népének felségjogait, érdekeit és akaratát. Nem reformálgatta a gyűlölt, aljas és javíthatatlan rendszert, hanem egy csapásra megdöntötte. 1956 először leplezte le egyetemlegesen a kommunizmus erkölcsi és társadalmi szélhámosságát s az egész világot fenyegető erőszakos mivoltát. A csöppnyi Magyarország ezúttal is Európa legszilárdabb védőbástyája volt, mint már korábban annyiszor. Abban is egyedülálló 1956, hogy a szabadságharcosok mindvégig kerülték a terrort, a bosszúállást, a lincselést s a faji megkülönböztetést. Nem volt lopás, rablás, fosztogatás sem; semmilyen folt nem esett a nemzet becsületén.

A fővárosi gyárakban, üzemekben s a vidéki településeken pillanatok alatt megalakultak a forradalmi munkástanácsok, melyek sokkal hatékonyabban működtek, mint bármiféle beszűkült pártbürokrácia, vagy osztályérdekek, ideológiák mentén létrehozott kormány. Ezzel az alulról induló önszerveződéssel egy valódi népképviseleti forma csírázott ki, lehetőséget nyújtva a természetes kiválasztódásra, a tehetséges, felkészült, vezetésre termett egyéniségek érvényesülésére. Hova juthattunk volna azóta, ha ebben az irányban mehetünk előre, s megvalósíthatjuk valamennyi elképzelésünket?! Ám a rövidlátó Nyugat nemhogy katonai segítséget, még diplomáciai támogatást sem nyújtott; egyszerűen elárult és áldozatul dobott bennünket. Így az oroszok vérszemet kaptak, s iszonyú erővel törtek ránk újra. 19 hadosztály, több mint 5000 páncélos és rengeteg bombázó repülő bevetésével szörnyű vendettát rendeztek; 30 ezer magyar halott és 200 ezer menekült terheli kiegyenlíthetetlen számlájukat. Ki volt a nagyobb bűnös, a tőkés hatalmak vagy a Szovjetunió? – nehéz eldönteni. Különösen most, amikor már kiderült, hogy mindkét oldalt ugyanaz a zsidó maffia pénzelte, s az egész hidegháborús komédiában ez az élősködő vámpírcsorda mozgatta a bábokat. Ilyen gonosz játék csak úgy nyer értelmet, ha rávilágítunk, hogy Kelet és Nyugat – minden alakoskodása dacára – a mi kiirtásunkra, fölszámolásunkra szövetkezett. Nem egymás tényleges ellenfelei voltak ők, hanem egyazon nációhoz és valláshoz tartozó sanda gyilkosaink.

Mi változott vajon 53 év alatt? 1956-ban azt harsogták a tüntetők, hogy „Ruszkik haza!” S ma nem üvölthetjük-e ugyanannyi joggal, hogy „Jenkik haza!”, vagy „Zsidók haza!”, kiterjesztve persze ezt minden rosszarcú idegenre. Mert csupán rabtartóink személye és módszere cserélődött, de a nyakunkba akasztott járom ma is ugyanaz. Helyzetünk hajszálnyit sem javult, sorsunk semmit sem könnyebbedett. Sőt, soha ekkora veszélyben nem voltunk, ilyen közel nem álltunk még a nemzethalálhoz. Úgy tűnik, az a genocídium, ami az 1956-os pufajkás sortüzekkel és az 57-es kádári megtorlásokkal kezdődött, majd a gulyáskommunizmussal s a „rendszerváltással” folytatódott, lassan eléri célját. Népünk rohamosan fogy és öregszik, anyagi és szellemi nyomorban tengődik, gyógyíthatatlan betegségekben szenved. Mindenben és mindenkiben csalódott, reménye sincs már egy szebb jövőre; öntudata, hite régen szétrohadt, életkedve és harci szelleme alig pislákol. Üres bombatölcsér, kopár sivatag, lidérces mocsár, bűzlő szemétdomb az egész ország! Javait széthordták, természeti kincseit elprédálták, értékeit kiárusították a kohnbélák, róthmanók fivérei és utódai; a köpenyt fordított, „megtévedt” mészárosok, akik változatlanul agyunkban, szívünkben, gyomrunkban és zsebünkben kotorásznak mocskos mancsaikkal. 1956 egykori résztvevői, az ártatlanul meghurcoltak pedig némán vicsorognak, vagy éppenséggel kicsinyes dolgokon marakodnak, ahelyett, hogy sírásóinkat vágnák orrba.

Kossuth Lajos, 1848-49 legendás vezére – akit mostanában gyakorta megkérdőjeleznek és besároznak huszadrangú, föltűnést kereső álhazaffyak –, emigrációs magányában írta egyszer: „Mi harcoltunk, ha nem is győztünk. Ámbár hazánkat nem mentettük meg, de a zsarnokságnak gátat vetettünk. Majd ha történelmünket megírják, elmondhatják rólunk, hogy legalább ellenálltunk.” Nagyon nehéz, szinte lehetetlen fektünkből megint talpra ugrani és kitörni ebből az áldatlan szolgasorból, s ennyi külső-belső ellenséggel szemben keresztülvinni megmaradásunkat, és előmozdítani egészséges nemzeti fejlődésünket. Muhi után, Mohács után, Nagymajtény után, Arad után, Trianon után sikerült újra és újra föltámadnunk; 1956 kataklizmája s az azt követő zord idők után is meg kell próbálnunk magunkhoz térni. Egyedül a Teremtő tudja, mért sújtott bennünket ennyi megpróbáltatással. Bizonyára komoly terve van még velünk, s ezt az általa kiszabott küldetést be kell töltenie a magyarságnak. Derék elődeink, tündöklő hőseink és mártírjaink emléke is arra kötelez, hogy ne adjuk fel a küzdelmet, hanem vigyük át életünket, sok évezredes kultúránkat, hagyományainkat a túlsó partra. Olyan fáradhatatlan kitartással, szívós eltökéltséggel, legyőzhetetlen bizalommal, ahogy őseink tették. Mert ez a pokoli globális világrend hamarosan el fog tűnni oligarcháival, talpnyalóival, helytartóival együtt. Jön majd egy jobb kor, egy nagy tisztulás, egy gyökeres átrendeződés, amit meg kell érnünk.

Folytatnunk kell a harcot, be kell fejeznünk a torzóban maradt 1956-ot, el kell kergetnünk megszállóinkat, tűzre kell vetnünk minden kártékony férget! Nem hunyhatunk szemet a gazságok fölött, nem békülhetünk meg, nem engesztelődhetünk ki gyilkosainkkal, nem züllhetünk agymosott csürhévé! Ha meg kell halnunk, tegyük méltósággal, fegyverrel a kézben, rendíthetetlen magyarként, ahogy illik! Személyes boldogulásunk nem lehet fontosabb, mint a haza becsülete, mint a nemzet szabadsága! Védjük meg, ami megmaradt, s szerezzük vissza, amiből a másságos ragadozók alantas módon kisemmiztek! Miénk az igazság, itt minden minket illet; nem tűrhetjük tovább, hogy sehonnai bitangok uralkodjanak rajtunk! Hitvány rongy, aki meghátrál, aki gyáva önzésében megtagadja népét, s néhány morzsáért megalkuszik az emberarcú ördögökkel! Foglaljuk el, lakjuk be végre a Kárpát-medencét, s építsük föl újra hajdani államunkat, a szabad, virágzó Magyarországot! Isten minket úgy segéljen!

Siklósi András versei

1956 tüze

(Pongrátz Gergelynek)

Emberrel telt meg az utca Vad láng gyulladt a szívekben

Ezrek mentek puszta kézzel a ránk törő tankok ellen

Porrá vált sok hamis törvény szétfoszlott a sok hazugság

Föllélegzett a magyar nép ujjongott az egész ország

Győztünk Félve földbe bújtak a testünket rágó férgek

ijedtükben elrejtőztek a vérszomjas gaz pribékek

Megingott trónján a Sátán és haláltól félt a hóhér

Sok hős esett el az utcán Ömlött ömlött a magyar vér

Friss örömpír öntötte el a kicsinyek nagyok arcát

mert igazi csoda történt: megszületett a szabadság

Ám a dühödt bolsevizmus új hadakat zúdított ránk

Kivirágzott életünket kegyetlenül eltiporták

De a meggyújtott tűz égett s világított minden tájon

Az elnyomás gyűlölete végigsöpört a világon

Sok alvó nép fogott fegyvert sok rabszolga-nemzet kelt fel

Szembefordult a zsarnokkal s harcolt lángoló lélekkel

Minket újra leigáztak árva népünk megint vérzett

Kiküzdött szép szabadságunk ködbe veszett semmivé lett

Előjöttek a rongy senkik a talpnyalók a hóhérok

Hőseinken bosszút álltak Mindenfelé magyar vér folyt

Hosszú évekig kínoztak Végül ismét talpra álltunk

leráztuk bilincseinket összetörtük durva láncunk

Ám csatánknak ma sincs vége mert még most is megrabolnak

Le kell győznünk immár végképp a férgeket árulókat

Mert itt élnek ma is köztünk a vérszopók a júdások

Szálljunk harcba újra bátran Vívjuk ki a szabadságot

A 298-as parcellában

Szénfekete az éjszaka

öklét rázza száz kopjafa

Háborog a sok hős lélek

ma se talál békességet

Eltűnt a hold nincs egy csillag

áll az idő sose virrad

Véres könnyes néma gyász van

megfúlunk a hazugságban

Zúgó szélben nyirkos őszben

kószálok a temetőben

Fagyos a föld s az éjfélben

vadlúdcsapat húz az égen

Körülvesznek a bús árnyak

sorakozik a csont-század

Szemük lángol szívük dobog

úgy éneklik a Szózatot

Megindulnak rendületlen

lyukas zászló a kezükben

Jó őseink bölcsek bátrak

mentsétek meg dúlt hazánkat

Mert nincs jövőnk nincs otthonunk

menekülünk s egyre fogyunk

Javainkba ellenség ül

a mi fajtánk sírba szédül

Idegenek ócska férgek

habzsolják a dicsőséget

Tengernyi a tányérnyaló

áruló és magyarfaló

Gyengék vagyunk rongy rabszolgák

mindenünket elorozzák

Orcátlanul belénk kötnek

becsapnak és összetörnek

Bajainkkal nem törődnek

gúnyolják a szenvedőket

Öngyilkosságba hajszolnak

s hamvainkon mulatoznak

Kikaparják gyermekünket

eltapossák reményünket

Még múltunkat is ellopják

országunkat szétrombolják

Hova futunk miért félünk

meddig kell sötétben élnünk

Mért nem rázzuk le a terhet

mikor támad föl a nemzet

Így töprengek elmenőben

az éjféli temetőben

Ám a holtak nem felelnek

s fájó szívem jéggé dermed

De a lelkem most is lázad

Besorozom s harcba viszem

az érckemény kopjafákat

Siklósi András
(A HunHír.Hu munkatársa)
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Siklósi András: Folytatnunk kell a harcot!” bejegyzéshez

  1. “Régi dicsőségünk” ebből meddig élünk? Hisz a 70 évig élő gyereknél fontosabb a 7 évig ha tartó autó!

  2. © Szőnyi Bartalos Mária
    (Magyarország)
    ZSARNOKSÁG VOLT, VAN ÉS LESZ
    Zsarnokság volt, van és lesz,
    amíg világ a világ!
    Zsarnok vagy, mert élni vágysz,
    ha hallgatsz vagy üvöltesz.
    Nálad zsarnokabbak voltak,
    akik irányítottak:
    miniszterek, médiák
    mindüket kiszolgálták,
    kiszolgálják, ki fogják
    szolgálni, amíg világ
    a világ – ellenedben.
    Észre sem veszed, mikor
    holnap kizsigerelnek
    szép szavakkal körítve,
    leesik állad, a szád
    tátva marad örökre,
    ha ráeszmélsz: börödre
    cinkelik kártyáikat
    a világ urainak
    bolondjai: pártjai.
    Akik azok, s nem mások,
    mint akik mindenféle
    jogi kiskapuikra
    hivatkoznak csak neked,
    egyszerű halandónak,
    és mindenféle jogi
    csűréssel-csavarással
    zsebedből lopják a pénzt
    hatalomgyakorlásra.
    Éhes zsarnokok csalnak,
    s csak neked osztják az észt
    külföldről vagy itthonról
    olyan mindegy már nekik,
    mert a lényeg, hogy vedd be,
    hidd el, amit mondanak,
    s tedd azt, amit elvárnak.
    Országvezérek: Jövő
    kíméletlen szolgái!
    A világ urainak szolgái,
    és téged sarcolnak meg,
    és mindannyiunkat még,
    mert ez a feladatuk
    – behajtani rajtunk pénzt –
    addig, amíg a világ
    urai, zsarnokai,
    a világuralkodók
    jól nem laknak véredből.
    Ők egyre éhesebbek!
    Mindegyre zsarnokabbak,
    és mi, szürke halandók
    fogyunk-fogyunk, éhezünk;
    halunk, halunk, meghalunk,
    a világ zsarnokai
    kénye-kedve szerinti
    bánásban részesülünk
    – fogunk is részesülni -,
    s fogy a Magyar Nemzetünk
    addig, amíg el nem fogy
    Magyarország nemzete
    zsarnoki pártok alatt;
    addig, amíg felnyílik
    a szemünk és rájövünk:
    nem kellenek zsarnoki
    pártok Magyarországnak!
    Nem kellenek zsarnoki
    Vezérek a világnak,
    „kapitóliumukból”
    embert kizsákmányolók!
    Nem értitek meg soha
    ti, egyszerű halandók
    azt, amiről itt írtam.
    Követitek birkamód
    zsarnok vezéreitek
    parancsszavát. Hát lesz is
    addig földi zsarnokság,
    amíg világ a világ!
    Komárom-Szőny, 2009. október 24.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Stiglitze szívem, Stiglitze – A közgazdász, akire a legtöbben hivatkoznak, a mégsem mindent tudó és mindenható Joseph Stiglitz
Lőttek a dollárnak? – A világ legnagyobb olajfogyasztói az USA gazdasága ellen
Ultimátum a főparancsnoknak? – avagy Felelős utalás a képtelenségre
Close