KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Siklósi András: Éteri és naturális tűnődések össze nem függő témákról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

1.) A (magyar) költészet feladata – ars poetica helyett

A költő (író és minden valamirevaló művész) népe lelkiismerete is egyben. Legalábbis hazánkban így volt ez mindig az évszázadok során. Sokszor a költők, írók végezték el (műveikben is!) azt a munkát, amire az ország „felkent” vezetői alkalmatlannak, vagy jellemtelennek bizonyultak. Aki hátat fordít a közéletnek (a politika klasszikus értelemben mindig közszolgálatot jelent!), aki nem vesz tudomást a nemzet gondjairól, bajairól, nyomorúságáról, az embernek is, magyarnak is hitvány, hát még költőnek! Szerencsésebb korokban, boldogabb sorsú népek fiai általában nem kényszerülnek aktívan politizálni, tehát bármiről szabadon dalolhatnak, s ettől még kiváló képviselői, példái lehetnek „szakmájuknak”, hivatásuknak. Igazi nagy magyar költőt viszont egyet sem ismerek, aki ne alkotott volna legalább néhány hazafias, politikai töltésű verset is. Az már persze emberi és művészi alkattól, vérmérséklettől is függ, hogy valaki pályájának mekkora hányadában foglalkozik efféle ügyekkel, s mennyi időt szán az élet egyéb dolgaira.

Rendkívül fontos azonban leszögezni, hogy a költészet sohasem válhat semmilyen hatalom és egyáltalán a politika „cselédjévé”, érdekeinek direkt szószólójává. Ennek dacára számos negatív mintát találhatunk a honi s a világirodalomban arra is, amikor a talpnyaló „plakátköltészet” virágzott, sőt néha ezt még kötelezővé is tették, gyomorforgató módon. Kvalitásos, gerinces, humanista értelmiségi sosem szolgálhat politikai és egyéb divatokat (pl. tételes vallások és ideológiák, „izmusok”, avantgarde, posztmodern stb.), ám mindig az „Igazság, Szabadság, Örökkévalóság!” (ez egyéni írói-nemzetvédői jelmondatom) és népe boldogulása, megmaradása mellett kell állnia; s ebből persze az is következik, hogy nem dughatja homokba a fejét még akkor sem, ha a nyilvánosságot, a közlés lehetőségét olykor megvonják tőle, vagy éppenséggel – művei, szereplései miatt – komolyabb megtorlások is érik. A lényeg mindig az, hogy bármiről beszél a költő, azt magas színvonalon, töretlen hittel, félelem nélkül, teljes szellemi-érzelmi odaadással tegye. Önmagában a témaválasztás (a műfaj, a hangulat, a hangnem s a versforma) még nem jelent egzakt mércét, akármiről lehet jól és rosszul is írni.

Valódi magyar poétának lenni különlegesen nehéz küldetés, talán a legmagasabb rendű feladat, már-már isteni misszió. Tehetség és ihletettség nélkül biztosan nem megy; azonban a legremekebb adottság is kevés, ha a lírikus életét, gondolatait és érzéseit nem hatja át állandóan az őszinte ember- és nemzetszeretet, a szegények és elesettek sorsán való aggódás és jobbító szándék. A költő iránytűje sohasem külső elvárásokat követ, hanem mindig az egyetemes égi és földi értékekhez igazodik; vezérlő csillaga a saját lelkében-szívében lakozik, s fénye onnan világít a millióknak, ha megfelelőképpen tudja azt fölragyogtatni mások számára is.

Költészet (és művészet) nélkül lehet élni, ám nem érdemes. Nélküle csak sivár biológiai (állati vagy növényi) szinten vegetálhatunk, vagyis üres konzum-idiótákká, barbár fogyasztókká, média-barmokká züllünk. Az életünk elértéktelenedik, kilúgozódik, ember alattivá deformálódik. Sajnos ma – kevés kivétellel – a művészetek is nagyjából erre a nívóra süllyedtek (no, nem véletlenül, hanem tervszerű pusztítás hatására!), azaz egyáltalán nem töltik be kiemelkedő tudat- és lélekformáló szerepüket, nem végzik el kultúrmissziós feladataikat; ezért is tartottam szükségesnek az iménti gondolataim lejegyzését.

Végül hadd említsek meg annyit, hogy személyes költői-írói utamon is mindig a föntieket tartottam szem előtt, noha ilyen tömören és lényegre törően még sohasem fogalmaztam meg ars poeticámat. De ennél is előbbre való az a reményem, hogy az olvasóknak is sikerült valami sajátosat és újszerűt mondanom. Hiszen végső soron minden teremtő tevékenységnek ez lenne az egyik legfőbb célja, létjogosultsága…

Harcos múzsát

Harcos múzsát nékem és szerető szívűt

nem kurva komédiást s vizenyős szeműt

De keményet erőst ki véd ezer vészben

bölcset igazat ki megtart emberségben

Aki teljesíti szertelen vágyaim

s megáldja ijesztő átkozott álmaim

Aki szülőanyám társam és istenem

mindig mellettem áll és soha sincs velem

Aki napom fénye éjszakám csillaga

sorsom szenvedélyes vezérlő angyala

———————————————————————————————————

2.) Megjegyzések, tanulságok a mexikói olajkitörés kapcsán

Tanult (noha már nem művelt) szakmám a geofizika. A minap valaki a véleményemet kérte erről a folyamatban levő, sokakat érintő ipari katasztrófáról. Válaszképpen neki és más potenciális érdeklődőknek az alanti gondolataimat gereblyéztem össze.

Sima, szárazföldi olaj- és főként gázkitörések kezelésében és elfojtásában viszonylag nagy gyakorlata van a hazai szakember-gárdának is, sőt bizonyos tekintetben világelsők vagyunk, pl. az égő (a nagy súrlódási hőtől begyulladt) kitörések repülőgép-turbinával történő elfújását mi alkalmaztuk először (pl. Kuvaitban is, az Öböl-háború idején).

A tenger alatti kitörések kiküszöbölése más módszereket igényel, ráadásul a környezetszennyezés is rendszerint jóval nagyobb, amit a mostani mexikói eset is alátámaszt. Nyilván bonyolult az ügy (bár a konkrétumokat nem ismerem pontosan, ezért felelőtlenül nem akarok véleményt nyilvánítani), hiszen már több mentési kísérlet is kudarcba fulladt eddig, s egyelőre semmit sem mondhatunk arról, vajon még meddig ömlik az olaj az óceánba.

Szárazföldön pl. a sérült csőfejszerelvény lecserélhető, majd elzárható mozgó (lánctalpas) daru és csörlős (drótköteles) traktorok segítségével + állandó vízhűtéssel (hogy a tűz be ne lobbanjon); de a tenger alatt csak búvárharangokkal (mini tengeralattjárókkal) és gépi manipulátorokkal lehet dolgozni, persze a mélységtől és nyomástól függően. Eredményt hozhat, ha sikerül viszonylag pontosan ugyanoda egy másik lyukat fúrni, s az olaj (ill. gáz) zömét ezen az új csőrendszeren keresztül elvezetni egy kontrollálható helyre. Nem lehetetlen az sem, hogy túlnyomásos öblítő iszappal, majd gyorsan kötő cementtej befecskendezésével – szerencsés esetben – elszigetelik a szénhidrogén-rétegeket.

Már a jelenlegi igen kiterjedt és vastag olajszennyezés „lehalászása”, vegyszeres közömbösítése is óriási gondot jelent, hát még ha kiszámíthatatlan ideig folytatódik az erőteljes szivárgás. Halvány tippem sincs arról, meddig tart még, és miként végződik az ügy, de nyilván mindent elkövetnek a szakértők a legkedvezőbb megoldás érdekében. Azonban az (egy vagy akár többszöri) atomrobbantással járó végkifejlet (ugyanis ez is fölvetődött a lehetséges variációk között) szerintem kerülendő, mert ez más káros, előre beláthatatlan vonzatokkal is járhat (pl. földrengések, tengerrengések, cunamik indukálása; a romboló radioaktív sugárzásról nem is beszélve).

A szénhidrogének kitermelése bizony elég veszélyes üzem, mert a természet mindig szolgálhat váratlan meglepetésekkel. Ha nem ilyen haszonelvű, profit-központú világban élnénk, akkor sokkal körültekintőbben végezhetnénk ezeket a műveleteket, s a biztonságosság növelésével (ami hatalmas költségráfordításokat igényel!) csökkenthetnénk az ehhez hasonló kockázati tényezőket. Régi igazság, hogy kétszer (vagy többszörösen) fizet az, aki a kutatási összegeket meg szeretné spórolni!

Nagyjából ennyit tudnék mondani dióhéjban, ami aligha kielégítő; de félrevezető állításokat tenni, vagy pánikot kelteni – a politikához hasonlóan – e téren sem szabad. A legkomolyabban még azt tenném hozzá, hogy valamennyien a mindenható Isten kezében vagyunk (ha hiszünk ebben, ha nem), tehát bátran forduljunk hozzá, s Ő bizonyára most is megsegít bennünket a bajban.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük