KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sikerrel menetelnek az európai nemzeti radikális erők. A JOBBIK focibajnokságon néppártosodik!.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Jobbik már nem eléggé „hazafias” a mellékelt hír szerint, vona „jó munkát végzett”, amikor néppártosította a Jobbikot, hogy megfeleljen a „gazdi” kívánalmainak…

jobbik hol maradt?
most mikor sikerrel menetelnek a nemzeti radikális erők, éppen most kellett váltani?!?

NEMZETI TAVASZ – KILENC EURÓPAI PATRIÓTA MOZGALOM ÜLÉSEZIK AUSZTRIÁBAN

Kilenc nemzeti elkötelezettségű politikai párt tart ma találkozót Bécs Vösendorf városrészében. A házigazda FPÖ mellett a francia Nemzeti Front elnök asszonya, Marine Le Pen, illetve Marcus Pretzell, az AfD EP-képviselője tekinthető az esemény „sztárvendégének”, de brit, olasz, cseh, belga és román képviselők is jelen vannak.

A Nemzeti Tavasz elnevezésű rendezvény óriási médiafigyelem mellett kerül megrendezésre, mind az osztrák, mind a nemzetközi sajtó élénk érdeklődéssel kíséri az újabb európai szintű nemzeti közeledés fejleményeit.
A résztvevők a tényleges tárgyalások előtt közös sajtótájékoztatón vázolták az összejövetel és az együttműködés céljait, illetve az Európai Unióról és annak politikájáról vallott elképzeléseiket. (Heinz-Christian Strache és Marine Le Pen majd csak az esti órában tartják meg záróbeszédeiket.)Az egy héttel a brit EU-referendum előtt tartott esemény fókuszában az EU-hoz és annak politikájához fűződő viszony, illetve az európai kontinens átfogó helyzete áll.

HAZAFIKÉNT SZERETNI EURÓPÁT

Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke kifejtette, hogy a patrióta mozgalmak továbbra is a Nemzetek Európájának föderatív rendszerét szeretnék létrehozni, az Európai Egyesült Államokkal és egy centralizált brüsszeli kormányzattal szemben.Marcus Pretzell, Heinz-Christian Strache, Marine Le Pen

Meg szeretnék törni a nagytőke európai politikában betöltött dominanciáját, és az olyan globalizmust erősítő megállapodásokkal szemben, mint a TTIP, a lokális gazdaságokat kívánják támogatni.

„Nem vagyunk Európa-ellenesek, épp ellenkezőleg, de ebből az unióból már elegünk van. Hazafiként szeretjük Európát, erről szól a Nemzeti Tavasz kezdeményezés.”

– emelte ki az osztrák politikus, aki külön kiemelte, nem véletlenül lett a rendezvény mottója a„Szövetség a szabadságért, a biztonságért és a jólétért” jelmondat.Ezeket a mára veszni látszó értékeket szeretnék visszahozni Európa porondjára:

„Pozitív jelzést szeretnénk adni, ami egy szebb jövő, a szociális stabilitás, gazdasági prosperitás, a biztonság és a pluralizmus irányába mutat.”

Strache szerint az unió rossz struktúrákban ragadt, és nagyon arrogáns módon folytatja központosító politikáját. Úgy véli, ha a szervezet nem gyakorol önkritikát és nem változtat eddigi módszerein, az összeomláshoz vezet:

„Amit ma az ember a politikából tapasztal az az öngyilkossággal határos. Az ember nem mehet el emellett szó nélkül, mert akkor maga is bűnrészessé válik.”

Elmondta, általánosságban szeretnék, hogy a kontinens politikája a közvetlenebb demokrácia, a nemzeti parlamentek nagyobb szuverenitása és a nemzeti identitások védelme felé mozduljon el, mert ez a jövő útja:

„Aki nem halad vele, afölött eljár az idő.”

Az FPÖ-vezér hozzátette, a Brexit-referendum angol belügy, amibe nem kívánnak beleszólni, de szerinte tény, hogy a kontinens lakói körében nagyon is tapintható az elégedetlenség.A migrációról szólva leszögezte, az egy modern népvándorlás, a többség nem menekült, hanem gazdasági bevándorló, akiket Merkel hívott meg, ehhez viszont nem kell mindenkinek jó képet vágnia és alkalmazkodni.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

MINDENKIT ILLESSEN MEG A DÖNTÉS JOGA

Marine Le Pen nem sokat teketóriázott és egyből a lényegre tért:

„Azt szeretném, ha a többi országot is megilletné a lehetőség, hogy megkérdezzék őket, milyen viszonyban szeretnének lenni az Európai Unióval.”

Hozzátette:

„Meggyőződésem, hogy a franciák többsége az Európai Unió ellen van, hiszen már 2005-ben is ellene voltak.”

– utalt ezzel a EU tervezett alkotmányának (a Lisszaboni szerződés elődjének) elutasítására.
Heinz-Christian Strache és Marine Le Pen
A francia pártvezér hangsúlyozta, hogy szerinte hiába riogatnak ezzel, egy esetleges Brexit nem lenne katasztrófa, egy demokráciában pedig a legfontosabb, hogy tiszteletben tartsák az emberek véleményét. Épp ezért fontos, hogy amennyiben a britek kilépnek az unióból, nem szabad, hogy a közösség részéről ezért retorziók érjék őket.Arra utalva, hogy Anglia egyébként sem tagja Schengennek, vagy az Eurozónának, megjegyezte:

„Franciaországnak legalább ötször annyi oka lenne rá, hogy elhagyja az uniót,mint az angoloknak.”

Szerinte az általuk elképzelt és vágyott Európa nem utópia és nem is egy központosított állam, hanemegy „a’la carte együttműködés”.Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Jo Cox tegnapi halála drámai esemény volt, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor nem is szabad politikai célokra felhasználni.

EURÓPÁT NEM KELL SZÍNESSÉ TENNÜNK

Marcus Pretzell, az AfD EP-képviselője szerint az unió establishmentje elsősorban veszélyként kezel egy lehetséges Brexitet, holott ez szerinte inkább lehetőség.Mindenek előtt arra, hogy lássuk, milyen az unión kívüli/unió utáni, önálló élet.Az európai szintű nemzeti összefogásról szólva így nyilatkozott:

„Folyton azt kellett hallgatnunk, hogy az európai patrióták egyesítése nem lehetséges, a Szabadság és Nemzetek Európája frakció bizonyítja, hogy ez nem igaz.”

Kitért arra is, hogy a mostani Európai struktúra hajtóereje, a német-francia tengely nem marad fönn a végtelenségig:

„Majd meglátjuk, hogy működik a német-francia barátság, ha Franciaországnak olyan elnöke lesz, aki nem ért egyet a német kormányzattal.”

– utalt ezzel Le Pen elnöki ambícióira.Az erőltetett multikulturalizmussal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Európát nem kell színessé tenni, hiszen mindig is az volt, ahhoz, hogy ne legyünk szürkék nem kell más kultúrákat importálnunk.Norvégia és Svájc uniótól való távolmaradása, idegenkedése kapcsán leszögezte, nem csoda, hogy egyre kevesebben akarnak ehhez az EU-hoz tartozni.

Ez is érdekelheti:  Krasznogorszki merénylet: Tucatnyi sokkoló videó járta be a világot, megteltek a véradó helyek is (videó 18+)

alfahir.hu, Tari Tamás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Sikerrel menetelnek az európai nemzeti radikális erők. A JOBBIK focibajnokságon néppártosodik!.

  1. Tényleg. Vona miért nem ment? Pedig a Le Pen lánnyal jól kijött volna, hiszen sok közös vonásuk van.

  2. Vona és Marie Le Pen? Ez a nagy átverés! Csurka és az öreg Le Pen. Az igen! Vona és a Mazsihisz, meg a HIT-Gyüli, – ez egy fészek közös alja.

    1. T. Varga úr!
      A Le Pen lányt kik pénzelték legutóbb, aminek áraként kiket tagadott meg és ki az apjától elhappolt pártjából? Miért váltott stílust??!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük