KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Senki nem állhatott Vonáék útjába

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Hyde Park befogadta a hazafiakat

A hétvége legnagyobb figyelemmel kísért eseményévé nőtte ki magát Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a Londonban tartandó lakossági fóruma. Miközben a valóban ordas eszméket hirdető, az európai értékrendeket lábbal tipró politikai szervezetek tagjai a létező legnagyobb nyugalomban tudják szinte a földrész bármely pontján hazugságaikat előadni, addig egy, a többek között a renden és hagyományos értékeken alapuló magyarországi párt képviselőjének a nemzettestvéreinek tartandó előadását már-már az egész világ egy újabb sokmilliós zsidóirtással hozná összefüggésbe.

Brit politikusok próbálták elérni, hogy tiltsák be Vona előadását, hivatkozásul pedig a mindig érzékeny zsidóságot hozták fel. Szerencsére nem találtak segítségre antidemokratikus igyekezetükben, így a Jobbik miniszterelnökjelöltje repülőre ült és meg sem állt a világ egyik, rossz értelemben vett legszínesebb multikulturális központja felé. A jól megfontolt hisztériakeltés természetesen más sátáni füleknél meghallgatásra talált, sorban álltak be a különböző szervezetek, médiumok, magánszemélyek a provokáció mellé, de mostanra kiderült, hogy ezt a kis csatát, melyet ők kezdeményeztek, csúfosan elveszítettek. Vona Gábor találkozott az Angliában élő magyarsággal, és talán a szélsőbalos gyűlölethadjáratból még profitálhatott is a nemzeti párt.

Ilyen előzmények után vágott bele a kalandba Vona Gábor, aki saját bevallása szerint az antifasiszta károgás nyomására nem, hogy megtört volna, eszébe nem jutott egy pillanatig sem, hogy lemondja a fórumot, sőt, azt még nagyobb lelkesedéssel is várta. Mint kiderült, teljesen fölösleges is lett volna bármilyen félelemérzet, hiszen az antifasiszták igen csekély számban jelentek meg, pedig egy erkölcsileg ennyire lesüllyedt színvonaló világvárosban talán könnyedén össze tudtak volna szedni akár pár ezer „embert” is. Mivel ez nem sikerült, a nagyjából száz fős, auschwitzi gázkamrákat vizionáló (talán kevesebb hallucinogén anyagot kellene bevinni a szervezetbe?), tömegnek semmiképpen sem nevezhető csoportosulás (több magyarral is kiegészülve, akikért így jobban belegondolva, nem is kár, hogy ilyen messze éldegélnek) skandálta demagóg rigmusait. Szerencsétlen idióták mellé még az időközben megjelenő anticionista zsidók sem álltak oda, akik tulajdonképpen tudomást sem vettek arról a tényről, hogy pár méterre a közelükben tartózkodik a XXI. század magyar Hitler-e. Ők inkább az izraeli műállamot és a cionizmust ostorozták. Némiképpen elgondolkodtató, nemde?

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

„Munkát és otthont, ne rasszizmust!” – skandálta a felbőszült csőcselék. Ennek a soroknak az írója is percekig törte a fejét, hogy ezzel mégis mire kívántak utalni, de nem tudott rájönni. Az ország vezetői munkát és otthont teremtsenek, ne pedig rasszizmust? A másik elképesztő intelligenciáról árulkodó szlogen pedig a következő volt: „6 millió halott! Auschwitz! Menj haza, Jobbik!” Persze, értjük, hogy mire próbáltak volna utalni (bár azt még maguk a zsidók sem állították soha, hogy az általuk kitalált 6 millió zsidó mindegyik Auschwitzben pusztult volna el), de tényleg olyan nehéz lenne elvárni egy politikai előadást megakadályozni kívánó csoportosulástól, hogy legalább mondtaba szedje a gondolatait?

Miközben jó helyi szokás szerint az eső is esett, Vona Gábor és Pörzse Sándor előadása az eredeti helyszínről áttevődött a híres Hyde Parkba, ahol a Speaker’s Cornernél beszélt a kitartó magyaroknak. Ez a hely egyébként a szólásszabadság gyakorlásának hagyományos helyszíne Londonban, ahol bárki bármiről nyilvánosan beszélhet.

Az Alfahir.hu beszámolója a Hyde Park történéseiről:

Vona Gábor megtartotta beszédét a londoni Hyde Parkban kb. 200-250 külföldön élő magyar előtt. A rendőrség teljes védelmet nyújt a magyaroknak és nem engedik közel a néhány tucatnyira csökkent ellentüntetők táborát, akik időnként bekiabálnak („Náci söpredék!”, „Szégyen hoztok Magyrországra!”). Tudósítónk szerint nem jött össze antifasiszták provokációja és a rendőrség is korrekten végzi a munkáját. Jelenleg a londoni magyarok kérdezhetnek a Jobbik elnökétől és a halálbüntetés témájáról értekeznek.

Vona Gábor kijelentette, hogy a külföldre kényszerült magyarság Magyarország valódi, rejtett erőforrása. Olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy ne kelljen külföldön rabszolgaként dolgozniuk. Azt is elmondta, hogy Magyarországnak nem csupán a kulturális kapcsolatokat kell ápolnia, hanem gazdasági struktúrát kell teremtenie a külföldi magyarság számára. Megígérte, hogy ha a Jobbik választást nyer, akkor kormányzó pártként ezen célok mentén fognak dolgozni.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

Élesen bírálta a választási törvény azon elemét, amely nem teszi lehetővé a külföldön élő és dolgozó magyarok számára a postai szavazást az országgyűlési választásokon. Szavai szerint ennek az az oka, hogy „a Fidesz és az MSZP is fél” attól, hogy a külföldön élő magyarok nem rájuk, hanem a Jobbikra akarnak szavazni.

Vona Gábor kijelentette, ha a megélhetés, a rend és az elszámoltatás alapelvei mentén megfogalmazott Jobbik-program kormányprogramként megvalósul, akkor a most Nagy-Britanniában élő magyaroknak is lesz munkájuk otthon. A Jobbik elnöke elmondta azt is, hogy a párt semmiféle olyan törvénytervezetet nem nyújtott be és ezután sem fog benyújtani, amely származásuk alapján tenne különbséget emberek között.

Így telt tehát el ez a januári vasárnap Londonban. Arra természetesen már senki nem emlékszik, hogy a köztörvényes bűnöző, Bajnai Gordon bő egy hónappal korábban szintén kilátogatott Londonba. Fura, hogy ellene nem volt hecckampány, provokáció, gyűlölethadjárat, pedig egy családok ezreit tönkretevő politikusbűnözöről van szó.

A Deres.tv szerkesztősége gratulál a kint élő magyaroknak, hogy nem hagyták magukat megfélemlíteni, bár keserű egy kicsit a szánk íze, mert a legjobban annak örülnénk, hogy a nemzeti oldal képviselőinek ne kelljen kiutazgatnia külföldre, hogy egy magyarországi választásra készülve tájékoztassa az érdeklődőket.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Senki nem állhatott Vonáék útjába

  1. Meglepődve olvasom, hogy a cikk írója és maga Vona Gábor is értetlenkedik az ellentüntetők nácizásán..Talán Vona úr még emlékszik a képviselő jelöltjük szónoklatára, aki ezt bírta mondani:

    Kis Csaba trikó árus (és filozófus)

    „Nacionalistaként indultam az úton. Végignézve a világot, a társadalmi berendezkedéseket, a II. világháború győzteseinek mocskát, Európa jövőjét, a kor kihívásaihoz igazított nemzetiszocializmusban látom”.
    Náci nézeteket vall, neonáci zenekart szponzorál a Jobbik jelöltje
    Kis Csaba a nemzetiszocializmusban látja Európa jövőjét. ”

    Kb..fél méterre álltak a trikóárustól Vona és Pörzse testvérek Balmazújvároson. Nem tiltakoztak.

    Pörzse úr aki amatőr történelem tanár a Takony tévében műsort vezetett _még nem rúgták ki a nevezetes éttermi pofozkodásért_így vezette a műsort.:

    Ady Endre aki _ Móricz Zsigmonddal együtt_ a Tanácsköztársaság előkészítője volt,
    a TK leverése után önkritikát gyakorolt..

    A következő betelefonáló ezt kérdezte:
    _ Pörzse úr!

    Mikor is tört ki a TK?

    ????

    Segített:

    1919. március 21-én

    Mikor is halt meg Ady Endre?

    ?????

    Segített:

    1919 január 27-én.

    Mara Tomi

    1. Fispán Géza!

      Pörzse tévedett. Abban, mi miatt is gyakorolt Ady önkritikát.

      Amikor megtudta, hogy gróf Tisza Istvánt meggyilkoltatták.

      Mert tudta, kikhez tartoztak a gyilkosok. Ezt már ő sem vállalta föl. Haláláig tartó depresszió vett úrrá rajta.

      A Telekiek….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük