KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Scholz Putyinnak: nem igaz, hogy nácik uralkodnak Ukrajnában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Valóságalapot nélkülöző állítás, hogy nácik uralkodnak Ukrajnában – mondta Olaf Scholz német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pénteken telefonon, a német kormányfő tájékoztatása szerint.

A két vezető több, mint hat hét kihagyás után beszélt egymással, és először azóta, amióta az oroszoktól visszafoglalt, Kijev melletti Bucsában orosz katonák vérengzéseire utaló nyomokat tártak fel.

Olaf Scholz a beszélgetésről tájékoztató Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy „minél hamarabb tűzszünetet kell kötni Ukrajnában”, és „hamis az az állítás, hogy ott nácik uralkodnak”.

Mint írta, az orosz elnök figyelmét arra is felhívta, hogy hazája „felelősséget visel a globális élelmezési helyzetért”.

A kancellári hivatal a beszélgetésről kiadott közleményében ismertette, hogy a beszélgetés 75 percig tartott, előzménye pedig az, hogy Olaf Scholz szerdán az ukrán elnökkel, Volodomir Zeleszkijjel tárgyalt telefonon.

A német kancellár és az orosz államfő az Oroszország februári támadásával megindított ukrajnai háborúról és az annak befejezésére tett erőfeszítésekről beszélt.

Olaf Scholz az ukrajnai, és különösen a már hónapok óta orosz ostrom alatt álló Mariupolban kialakult helyzetre és a háború következményeire tekintettel „sürgette az orosz elnököt, hogy érjen el előrelépést a mielőbbi tűzszünet, a humanitárius helyzet javítása és a konfliktus diplomáciai megoldásának keresése” ügyében – áll a közleményben.

Hozzátették: a kancellár „egyértelműen visszautasította azt a vádat, hogy Ukrajnában elterjedt volna a nácizmus”.

Mint írták, Olaf Scholz és Vlagyimir Putyin „az orosz támadó háború miatt különösen feszült globális élelmezési helyzetről is tárgyalt”, amellyel kapcsolatban a kancellár „emlékeztetett Oroszország különleges felelősségére”.

 

Kapcsolódó:

Volt francia katona: Európa neonácikat fegyverez fel Ukrajnában!

Így igyekszik mosdatni a nyugati média az ukrán neonácikat

Ukrán nácik kínzókamráját fedezték fel Herson közelében

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük