Schmitt: A disszertáció és a tanulmány is az enyém

Schmitt Pál rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be róla – nem csak a doktori disszertációját írta saját maga, de a Nyikolaj Georgijevnek tulajdonított tanulmány is az ő munkája.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Schmitt Pál, a plágiumüggyel kapcsolatban. Mint kiderült, doktori disszertációját – mely már a 80-as évek közepére készen állt – maga írta, azonban a doktori védéssel még várni szeretett volna, így a kész változatot íróasztalfiókjába süllyesztette.
A piszkozatait ellenben – melyek hemzsegtek a helyesírási hibáktól – papírhajóvá hajtogatta, és leúsztatta a Dunán. Így jutottak el azok Bulgáriába, ahol – mivel a doktori értekezés nyelvezete erősen hasonlított a bolgáréhoz – egy bizonyos Nyikolaj Georgijev nyomtatásban is megjelentette – Analysis of the Olympic Programme (Az olimpiai program elemzése) címen…
Így történhetett, hogy mire Schmitt Pál 1992-ben benyújtotta Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című disszertációját, annak jelentős része megegyezett a korábbi piszkozatéval – mely akkorra már Georgijev tudományos dolgozataként tartottak számon.
Az államfő a sajtótájékoztatón többek között arról is beszélt, hogy a 90-es évek elején cukrászsegédként tevékenykedett, majd cukrászi desszertációt is készített, melyet több szakácskönyvből ollózott össze. „Egyesek plágiummal gyanúsítanak, de itt szó sincs ilyenről. Amit én tettem, az Pálgium.”- zárta közleményét a köztársasági elnök.
Forrás: HÍRtelen online
😀 😀 😀
(Nemzeti InternetFigyelő)
Vicc ide, vicc oda, nem várok sokkal különb magyarázatot Schmittől! 🙂
Ha egyáltalán meg mer ez ügyben szólalni. Abban biztos vagyok, hogy elkenik neki, és újra megerősítik, hogy az egy kiváló dolgozat, amit a köztársasági elnök készített! Tuti, hogy kimossák a kakából. Vagy egyszerűen agyonhallgatják az egészet! Amiről nem beszélünk, az nincs,… így tesznek mindennel, amit el akarnak felejtetni a néppel!
Amint ezt a számtalan fehérgalléros bűncselekmény esetében is láthatjuk. Ki beszél már a Kulcsár ügyről, vagy Gyurcsány elévült csalásáról? Vagy Császár Előd halálos rendőrgázolásáról? Hogy a többit ne is említsük. Már Stohl büntetését is megfelezték, március 5-én szabadul (http://nol.hu/mozaik/stohl_marcius_5-en_szabadul)!
A „nemzet tolla” a magyar helyesírás koronázatlan bajnoka, az „álamfő” BIZONYÍTSA BE ORSZÁG-VILÁG ELŐTT ÁLLÍTÁSÁT.
Köztársasági elnöki mivolta súlyosan rombolja hazánk presztizsét.
Hát ez az, Nyikolaj Georgijevet megkérdezte már valaki? De valaki olyan, akiről el lehet hinni, hogy nem hazudik. Alegjobb lenne, ha maga mondaná el az egészet, de meg kellene nézni a bankszámláját és az élet körülményeit most és úgy 3 hónap múlva. Mert a politikusnál arról tudjuk, hogy hazudik, hogy mozog a szája.
A habzó száj még nem jelenti azt, hogy valaki felelősen gondolkodó HAZAFI! Uram! Ha elolvasta volna az esetről való híradást, tudhatná, hogy Georgijev úr már RÉG MEGHALT (2005-ben)! Az ő szája már biztosan nem mozog. Tehát igazat mond? Legyen már higgadt, és okos magyar! Ne szégyenítsen már tovább bennünket!
Híradmin
„papírhajóvá hajtogatta, és leúsztatta a Dunán. Így jutottak el azok Bulgáriába, ahol – mivel a doktori értekezés nyelvezete erősen hasonlított a bolgáréhoz – egy bizonyos Nyikolaj Georgijev nyomtatásban is megjelentette –”
Ennyire hülyének nézni eg népet? Doktori disszertációj biztos van! Leginkább hazugságból vagy mesemondásból!
Szabó József
http://www.hitvallasom.hu
Kedves Szabó Úr! Ön ennyire figyelmetlenül olvas? Nem vette észre, hogy ez vicc? Pedig a kategóriákban is (Álhír, Humor), és az írás végén lévő „mosoly” jelekből is látható, sőt az utána lévő hozzászólásból is!
Felnőtt ember létére ne ugorjon már lukra! 🙂
Híradmin