Saleh Al-Naami: Ez az állam nem maradhat fenn


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

israel_palestinAmikor Amnon Rubinstein megszólal, Izraelben nagyon sok ember figyel oda. Mint egy olyan értelmiségí, aki betöltötte az oktatási és igazságügy miniszteri állást, Rubinsteint politikai beállítottságtól függetlenül tiszteli az egész izraeli elit. Rubinstein ennek ellenére meglepte az izraelieket, amikor április közepén a Héber Rádióval készített interjúban azt jósolta, hogy Izrael nem fog fennmaradni. Nem Rubinstein az egyetlen ember, aki már eljutott erre a következtetésre. Az izraeli rendszer 60. születésnapja előestéjén az izraeli értelmiségiek nem győztek hangot adni a jövőre vonatkozó borúlátó jóslataiknak. Egyre nagyobb számú politikus és cionista kezdi nyíltan kimondani azt a meggyőződését, hogy a létező Izrael sorsa a feledés lesz.

Mivel ezeket a jóslatokat a nyilvánosság előtt mondták ki, az izraeli sajtó elnevezte őket “a világvége látomásainak”. Ezek nem csak attól nyerik a súlyukat, mert aláássák az izraeli vezetők által minden adandó alkalommal mutogatott önbizalom látszatát, hanem azért is, mert a kimondóik vagy fontos döntéshozói szerepet töltöttek be, vagy hosszú ideje be vannak kapcsolódva az izraeli berendezkedésbe, nem pedig a társadalom peremére szorított jeles értelmiségi körök tagjai. Ezek az értelmiségiek el is magyarázzák, hogy a következtetéseik három alapvető tényezőre épülnek, mint a külső fenyegetés, az állam jövőjébe vetett bizalom hiánya, és a társadalom alkotó elemei közötti súlyos ellentétek. Rubinstein állítja, hogy Izrael elbukott az arab veszéllyel szemben, különösen abban, hogy felszámolja a palesztinok vágyát arra, hogy az Izrael elleni harc révén visszanyerjék a jogaikat.

Nahom Burnei, a Yediot Aharonotnak, Izrel legnagyobb példányszámú lapjának a vezető szemleírója, aki előre látta Izrael vereségét a második Libanoni Háborúban már annak az első napjától fogva, mondja, hogy bár Izrael jelenleg katonailag és gazdaságilag is erős, az izraeli társadalom elveszítette a bizalmát. Egy február 19-én közzétett cikkében Burnei elmond egy szórakoztató történetet Daniel Gordisról, a zsidó-amerikai íróról, amely az Izrael jövőjébe vetett remény elvesztéséről szól. Gordis, néhány órával azelőtt, hogy Los Angelesbe repült volna, elment egy orvoshoz néhány receptért. Az orvos megkérdezte, hogy mivel foglalkozik. Gordis válaszolt: “Író vagyok”. “És miről ír” – kérdezte a doktor. “Izrael jövőjéről” – mondta. “Ó, már értem. Novellista.” (Novella angolul short story, azaz rövid történet.)

Burnei így folytatja: “Az orvos rögtönzött válasza az izraeli gondolkodásmódot tükrözi, ez pedig a végidő érzete. Noha senki sem beszél róla, mindenki érzi. Ez nem az a fajta reménytelenség, amelynek az elmúlt, vagy most következő háború az oka, hanem annál sokkal mélyebbről fakadó érzés.” Burnei kitart amellett, hogy Izrael gazdasági és katonai erejének a jelei félrevezetőek. Kitart amellett, hogy bár Izrael gazdasága stabil, az ingatlan árak az egeket verik, a hadserege erős, és magas színvonalúak az egyetemei, képtelen a zsidók számára biztonságot nyújtani és nem teszi lehetővé számukra a természetes életvitelt. Burnei nyomatékkal hangsúlyozza, hogy Izrael a világ egyetlen állama, amelynek a puszta léte is kétségek forrása. Felvet egy nagyon éles ellenpontot is: “A palesztin nemzeti mozgalom sokkal fiatalabb, mint a cionizmus, de mindezek ellenére a világon senki sem kételkedik abban, hogy a palesztinoknak joguk van egy saját államhoz, míg a zsidóknak egy államhoz való joga csak kétségek forrása, és nem csak az arabok és muszlimok között.”

Izraeli értelmiségiek folyamatosan jósolják a véget és sorolják fel a jelenségeket, amelyek az előjelzésüket alátámasztják. Abraham Rayrosh, Menachem Begim második kormányának a külügyminisztere írta egy cikkben, amelyet a Maariv február 28-án közölt, hogy a cionista program összeomlásának az egyik jele, hogy a Zsidó Ügynökség abbahagyta a világban élő zsidók győzködését, hogy vándoroljanak Izraelbe. Ez, állítja, nyilvánvalóan a cionista mozgalom bukása a tekintetben, hogy fenntartsa a hajtóerőt az eszméi mögött. Hozzáteszi, hogy a zsidók kezdik úgy tekinteni a dolgot, hogy az élet Izraelben fenyegetőbb, mint a szórványban az antiszemitizmus.

Rovi Livlin, a Knesszet korábbi elnöke az izraeli lelkekbe befészkelődött reménytelenségre felmutat egy másik példát is. Szerinte egyre nagyobb számú izraeli fáradozik azon, hogy európai útlevelet szerezzen, hogy szükség esetén menekülhessen Izraelből. Rivlin egy április 14-én közzé tett cikkben azt hangsúlyozza, hogy ezek az erőfeszítések arra vetnek fényt, hogy az izraeliek komolyan úgy érzik, hogy az államuk közel van a felbomláshoz. Arra is figyelmeztet, hogy ez a meggyőződés befolyásolja az izraeliek hajlandóságát arra, hogy katonai szolgálatot vállaljanak és hogy az állam biztonságáért harcoljanak vagy áldozatot vállaljanak. Ennek káros hatásai vannak az izraeliek közötti összefogásra, ami társadalmi, politikai és felekezeti hasadásokhoz vezethet az izraeli társadalomban.

Néhányan úgy tekintik, hogy a zsidók ódzkodása az Izraelbe való vándorlástól annak a bizonyítéka, hogy a legendák, amelyekre Izraelt alapították, már elvesztették a vonzerejüket. Az izraeli Haaretz című napilapban közölt cikkben Yuli Goldstein, egy kanadai zsidó vezető állítja, hogy ma már senkit sem lehet bolonddá tenni azzal a gondolattal, hogy Izrael “a végső menedék mindenki ellen, akik zsidó ellenességet táplálnak magukban”. Kimutatja, hogy a montreali zsidóknak, amely a legnagyobb zsidó népesség Kanadában, a 85%-a Izrelből vándorolt be. Hozzá teszi, ámbár Izrael nagy erőfeszítéseket tett, hogy az zsidók a Szovjetunióból oda vándoroljanak, de miután már laktak Izraelben, úgy döntöttek, hogy Kanadába mennek. “Van bármi ok is arra, hogy azt higgyük, hogy valaha is a visszatérésre fognak gondolni?” – kérdi.

Sok izraeli szerint az izraeli társadalom nemzeti és kultúrális összetevőinek az éles elkülönülése veszélyt jelent Izrael fennmaradására. Izrael első miniszterelnöke, David Ben-Gurion már kezdetben felismerte, hogy cionista célkitűzés sikere a zsidó bevándorlók által hozott nemzeti és kulturális hagyományok összeolvadásától függ és egyetlen kultúrális és nemzeti önazonosság megteremtésétől. Ben-Gurion ezt a célkitűzést “olvasztótégelynek” nevezte. Egy izraeli értelmiségi, Muli Beilig az “olvasztótégely” tervet nyomorult kudarcnak látja, mert az izraeli társadalom a nemzetiségi elkülönülés, a kultúrális csaták és az állam és a vallás viszonyára vonatkozó nézetkülönbségek áldozatául esett. Ő úgy ítéli meg, hogy az izraeli társadalom korántsem tükröz egységes nemzeti önazonosságot, hanem inkább egymással állandó összeütközésben lévő nemzeti és kultúrális csoportok gyűjteménye, amelyek nem csak széthangoltak, hanem még csak lépni sem is hajlandók az összehangolódás irányába.

Gúnyolódásra ad okot, hogy ennyi idő után az izraeli társadalom két fő alkotóeleme, a keletiek és a nyugatiak nem hajlandók vegyülni. Yehuda Shenhav, a Van Lear intézet társadalmi tanulmányokkal foglalkozó kutatója azt állítja, hogy a keletiek és nyugatiak közti ellentétet a keletiekben kialakult érzelem betonozta be, mert az ő lakónegyedeiket a kormányzat elhanyagolta. A keletieknél a munkanélküliség aránya növekszik és nagy részük a szegénységi küszöb alatt él. Ez elősegítette a szervezett bűnözésnek is a terjedését. Shenhaf kihangsúlyozza, hogy a keletiekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés magából a cionista mozgalomból származik, amely őket a kezdetektől fogva csak terjeszkedési céljai eszközének tekintette.

Nazih Breik, a Haifa Egyetem társadalomtudományi professzora azt állítja, hogy a keletiek és a nyugatiak közti eltávolodás az idő múlásával egyre gyorsabban növekszik, miként az üldözöttségnek, sértettségnek és csalódottságnak az érzése, és az elidegenedés is fokozódik a keletiek között. Az ő csalódottságukat főleg az okozza, hogy az izraeli társadalomba való befogadásukkal együtt jár a kulturális és szociális értékeik elutasítása. Breik megjegyzi, hogy a keleti zsidóknak a társadalmi ranglétrán elfoglalt alacsony helye állandósult megkülönböztetést jelent. Hozzáteszi, hogy az “olvasztó tégely” stratégia kudarca annak az eredménye, hogy a hatalmat nagy gonddal a nyugati zsidók számára biztosították. Ez a mesterséges izraeli azonosság szétbomlását okozta.

Az elkülönülésnek a legszembeszökőbb jele, hogy az orosz bevándorlók – akik az izraeli népesség mintegy 20%-át alkotják – nem hajlandók keveredni a többi nemzeti elemmel. A oroszok szívesebben élnek független lakónegyedekben, amelyek el vannak különítve a többi népességtől. Kultúrális sajátosságaikat az jelzi, hogy saját kultúrális berendezkedésük van iskolahálózattal, színházakkal és független orosz nyelvű médiával, beleértve a sajtót is. Dan Orian társadalomkutató az orosz bevándorlók ellenállását a keveredéssel szemben úgy értelmezi, mint versengő jövőképeknek és ütköző érdekeknek a jelét az izraeli társadalmon belül. Nyíltan vagy titokban harcolnak a társadalmi és osztályviszonyaiknak megfelelően.

Ezen túlmenően a vallás, ahelyett, hogy összekötő szerepben közelebb hozná a különböző népcsoportokat, inkább egy újabb tényezője az “olvasztótégely” stratégia kudarcának. Uzi Benziman arra hívja fel a figyelmet, hogy 60 évvel az állam kikiáltása után a távolság a vallásosak és a világiak között egyre szélesedik. Benziman szerint a vallásosak és a vallástalanok az 1950-es 60-as években keverten éltek Jeruzsálemben, Tel Avivban és Haifában, de ma képtelenek együtt élni ugyanabban a negyedben. Hozzáteszi, hogy a két fél közelsége általában erőszakos összetűzésekre vezet. Az eredmény az, hogy mindkettő él a saját gettójában elidegenedve a másiktól.

Összefoglalva, annyi világos, hogy a 60. évfordulóra készülő Izrael által felfestett benyomások ellenére az elitjének a nagy része kétségeket táplál a jövőjére vonatkozóan. Az is egyértelmű, hogy az izraeli társadalom összetevőit egyesítő egyetlen tényező, amelyet az izraeli vezetők sikerrel meggyökereztettek a társadalomban, a félelem. A félelem a létben való fenyegetettségtől, amelyhez hozzákeveredik a folyamatos emlékeztetés a zsidó történelem balvégzetű eseményeire, az ősiekre és a modernekre egyaránt.

© Copyright Al-Ahram Weekly

A Fordító megjegyzése: Egy ugyancsak Izraelben élő újságíró, író és gondolkodó, Israel Shamir írta egyik esszéjében: “Végy egy hangyát, és az elkezd hangyabolyt építeni. Végy egy zsidót, és az elkezd gettót építeni.” Láthattuk, otthon is ezt teszik. Ha nem goyok ellen, akkor egymás ellen. Hogy menekülnek “otthonról”, azt mi tapasztalatból tudjuk, mert már itt is építik a gettóikat. Vajon elhisszük, hogy képesek megváltozni, és velünk szemben majd másképp fognak viselkedni, mint a palesztinokkal szemben? Mindenki válaszoljon a kérdésre a legjobb tudása és a lelkiismerete szerint.

Csak érdekességként szúrom ide Jevgenyij Scsekatyihinnek a véleményét, aki annak idején az NDK-ban állomásozó orosz légierő vadászrepülő egységének volt a parancsnoka. Gondolom, sok olvasót meglepetésként fog érni ez a vélemény.

“A cionizmus nemzetközi helyzete napról napra rosszabb. Az egész föld készül már a háborúra a zsidó globalizáció és az „Új Világrend” ellen. A cionista terv szerint Oroszország után Kína és Japán szolgasorba kényszerítésére kerülne sor. És ha a kommunista/szabadkőműves Kínát ma nem érdekli a zsidó kérdés, a Japánok nagyon tevékenyek az anticionista könyvek, mint a „Mein Kampf” és a „Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei” és így tovább, kiadásában, és ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kormányhivatalnok olvassa el ezeket, és akadályozza meg, hogy megszerezzék a politika, a pénzügyek, a tömegtájékoztatás és más kormányzati infrastuktúra felett az irányítást.

Ezért a zsidók elűzése Oroszországból elkerülhetetlen. Ez történelmi meghatározottság. A „purimjukat” és a „nagy októberi forradalmaikat” a múlt nagy zsidó győzelmeire emlékezve majd valahol Ausztráliában vagy Új Zaelandon kell ünnepelniük (ezek cion „szükségleszállóhelyei”) és újra kezdeni pusztító világuralmi terveiknek a kikotlását. De a föld népei tájékozottabbak lesznek a cionisták gonosz mesterkedései tekintetésben, ezért a világméretű felháborodás olyan kirobbanó lesz, hogy egy valódi, nem pedig képzelt holokauszt fog kitörni a zsidók feje felett, ami hosszú időre ki fogja verni a fejükből a kedvet a világuralomra. …

Végezetül még ki szeretném emelni, hogy egyetlen zsidó sem fog Oroszországban békésen eltávozni a hatalomból. Kalacsnyikovok segítségével kell őket kikergetni a hatalomból, de e célból az orosz népnek és Oroszország őslakos népeinek, a moszlimokat is beleértve, addig kell fejlődniük, míg el nem jutnak a fegyveres felkelés szintjére. Hajtsuk végre közösen a feladatot, mert különben az önök gyermekei és mieink is a zsidók rabszolgái lesznek.”

Nem vagyok vallástörtésnész, de az olvasmányaim alapján az az érzés alakult ki bennem, hogy zsidó vallás nincs. Pontosan úgy, ahogy nincs keresztény vallás, hanem keresztény vallások. Hogy hány zsidó vallás létezik, fogalmam sincs róla. De itt van például a Neturei Karta, azaz „A Város Védői” (a honlapjuk szerint a cionizmus ellen egyesült ortodox zsidók). Ezek állítólag hasszidikus zsidók, de miközben az “igazi” hasszid zsidók Izrael lelkes támogatói, a Neturei Karta tagjai, vagy hívei, Isten akaratával való szembeszállásnak tartják Izrael megalapítását. A purim ünnepén – amely 70 ezer fegyvertelen perzsa válogatás nélküli lemészárlásának a vidám ünnepe, amelyet ők a jónak a rossz feletti győzelmeként értelmeznek – mindenütt, ahol zsinagógájuk van, nyilvánosan égetik az izraeli zászlót. (Mit szólsz ehhez Viktor, aki úgy felháborodtál, amikor Budapesten egy provokátor meggyújtotta? Nem volna jobb meggondolatlan nyilatkozatok tétele helyett kissé tájékozódni a világban?) Amikor Ahmadinedzsad az ENSZ-ben beszédet tartott, a Kartások rokonszenv tüntetést rendeztek New Yorkban, ahogy a honlapjukon (http://www.nkusa.org/) található alábbi kép mutatja:

ellenjudes
Feliratok: A Tóra zsidóság üzenete: Köszönjük Irán, a te gyönyörű zsidó közösségedet Az izraeli állam nem képviseli a világ zsidóságát

A következő képen ez év márc. 21-én égetik az izraeli zászlót Londonban:

zaszloegetes

Sajátos és nevetséges körülmény, hogy Izrael hatalmas összeget ajánlott fel azoknak az iráni zsidó családoknak, akik hajlandók lennének kivándorolni Izraelbe. Noha rendszeresen és szabadon utazgatnak a világon bárhová, még Izraelbe is, inkább maradtak az Új Hitler országában, amelyet Izrael és az USA “preventív” atomcsapással fenyeget. Elnyomottságuk egyik bizonyítéka, hogy noha lélekszámuk nem éri el egy választókerület lélekszámát, mégis saját képviselőjük ül az iráni országgyűlésben.

Al-Ahram 08.05.22.

Eredeti cikk: http://weekly.ahram.org.eg/2008/897/sc1.htm

Fordította: Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
Gyerekeim soha, egy napig sem jártak a Lauder iskolába (Morvai Krisztina közleménye + NIF megjegyzés)
Kilencven éve ért véget Budapest román megszállása
Reiner Péter: A Nobel-díj
Close