KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Saját belügyminisztériumának emberei hallgatták le a szerb elnököt

Saját belügyminisztériumának emberei hallgatták le a szerb elnököt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy kormányzati vizsgálat állapította meg, hogy törvénytelenül és többször is lehallgatták Aleksandar Vucic szerb elnököt és családtagjait.

Aleksandar Vucic szerb elnök © AFP / ANDREJ ISAKOVIC

Mintegy 1500 alkalommal „hallgatóztak” olyan személyek, akik között a szerb belügy magas beosztású tisztviselői is részt vehettek.

Ezt Aleksandar Vulin belügyminiszter a Nemzetbiztonsági Tanáccsal folytatott megbeszélés után jelentette be. Vulin az „illegális” tevékenységért „ a Belügyminisztérium bizonyos magas beosztású tisztviselőit” tette felelőssé és rámutatott arra, hogy ezzel a tevékenységgel nem csupán a szerb elnöknek, de családtagjainak is sérültek az emberi jogai.

A belügyminisztérium a történtekkel kapcsolatban vizsgálatot indított, és elrendelte az alkalmazottak poligráfos vizsgálatát. A vizsgálatok befejeztével dönt az ügyézség arról,  hogy indul-e majd az ügyben büntetőeljárás.

Vucic elnök a lehallgatást „közvetlen puccskísérletként” értékelte és utalt arra, hogy külföldi érdekek lehetnek a háttérben.

A szerb média szerint az országban jelenleg 40 ország 55 külföldi biztonsági szolgálata működik, de az egyelőre nem tisztázott, hogy ezek közül bármelyik is érintett lenne a lehallgatási botrányban.

A kormány viszont elképzelhetőnek tartja, hogy az eset összeköthető az elnök bűnszervezetek elleni országos kampányával, mivel a hatóságok két ilyen bűnözői csoport felszámolására és letartóztatásokra készültek. Minderre azonban egyelőre bizonyíték nincs.

Bogdan Pushic, a bűnügyi rendőrség vezetője februárban úgy nyilatkozott, hogy szervezett bűnözői csoportok merényletet készítettek elő a szerb elnök ellen, azonban a biztonsági erők ezt a szervezkedő csoportot felszámolták.

Bár maga Vucic úgy nyilatkozott, hogy nem biztos abban, hogy merénylet készült volna, azonban a rendőrség a rendelkezésükre jutott adatok és bizonyítékok alapján mégis erre a következtetésre jutott, ugyanis a bűnözőknek mesterlövész puska volt a birtokában.

Pushic szerint a terv mögött álló bűnözői csoportot a biztonsági erők által februárban végrehajtott különleges műveletben felszámolták.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

RT nyomán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük