KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ságvárival és a vörös csillaggal – '56-os megemlékezés Boconádon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Sajtószolgálatunk ma reggel kiadott közleményben –  Október 23-i megemlékezés letiltva – tájékoztatott arról, hogy a Heves megyei Boconád polgármestere megakadályozta az MVSZ Tarnamenti Csoportjának Október 23-i ünnepségét, amelyet – miként az Október 6-i megemlékezést is – a település Művelődési Házába terveztek. A hír sokakat felháborított. Többen vallatóra fogták Hevér Jánost, Boconád polgármesterét, aki helyett egy esetben a település jegyzője, Blahóné dr. Végh Melinda, másik esetben Cseh Béla alpolgármester nyilatkozott.

A jegyző és az alpolgármester egybehangzóan azt nyilatkozta, hogy a Művelődési Házban egy évig semmilyen nyilvános rendezvényt nem lehet tartani, mert az épületet a felújítás alatt levő iskolaépület helyett a helybeli iskola használja. Az állítás valótlan, mert Október 6-án nem iskolai, hanem nyilvános rendezvényen emlékeztek meg a Művelődési Házban. Két nappal később pedig a Heves megyei MSZP tartott gyűlést a Művelődési Házban.

Mi soha senkinek nem tiltottuk le – nincs is jogunk – rendezvényt – állította Cseh Béla alpolgármester. Ezzel szemben Ferenc János és Ferencz Jánosné, az október 23-ra tervezett rendezvény szervezői állítják, hogy a Művelődési Házat használó iskola igazgatója engedélyezte az Október 23-i megemlékezést, ám „fentről” leszóltak és megtiltották.

Ezek után Ferenc Jánosék két ízben is beszéltek a Hevér János polgármesterrel, aki elsőre azt válaszolta, hogy azért nem engedélyezi az Október 23-i megemlékezést, mert a  tarnamenti MVSZ csoport már használta egyszer az épületet, a második megkereséskor azzal magyarázkodott, hogy „az MVSZ politikai szervezet”.

Ezzel szemben köztudomású, hogy a Magyarok Világszövetsége nem politikai szervezet, hanem pártok fölött álló, kormányoktól független, kiemelten közhasznú tevékenységet folytató civil szervezet.

Végső következtetés: a  Magyarok Világszövetsége Tarnamenti Csoportjának a boconádi Művelődési Házba tervezett Október 23-i megemlékezését igenis betiltották.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: „Jó nép a magyar”…

Ezen semmit nem változtat az a tény, hogy az igazmondásáról elhíresült Gyurcsány Ferenc vezette MSZP színeiben megválasztott Hevér János polgármester október 22-én este nagyszabású fáklyás megemlékezést szervez. Az ő és társai igazi ’56-os érzelmeiről érzékletesen vallanak Boconád utcanevei, főhelyen a sokszoros kommunista gyilkos Ságvári Endre nevét viselővel és a Vörös Csillag utcával.

Budapest, 2009. október 19. MVSZ Sajtószolgálat

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük