KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Ruhaitélet” – Reiner Péter nyílt levele Mészáros István gárdakapitánynak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt Kapitány Úr, Kedves István!

Magyar GárdaMa találkoztam az igazságosságot félre tévő szomorú ítélet részleteivel a napi sajtóban. Jól ismerem és nagyra becsülöm a védelmed ellátó fiatal  jogvédő ügyvédet Mező Balázs Bélát is, akinél keresve sem találhattál volna alkalmasabb harcos védőt.

Sajnálom, hogy súlyos elfoglaltságaim miatt nem értesülhettem a folyó per ítéletének idejéről, mert bizony lementem volna felmenőim szülővárosába, büszke Gárda pártolóként, a félelmet keltő ruházatomban, hogy legalább a hallgatóság soraiban osztozzam sorsotokban és szégyenkezzem, a most már közbeszéd tárgyát képező „demokratikus alapintézményünk” az  „igazságosztók” végleges lejáratódása miatt. Különös az ítélet abban a tekintetben is, hogy párhuzamosan, lassan folydogál egy másik per a katonai bíróságon, ahol többek között Gárdánk ellen is valódi bűnöket tömegesen elkövető fő és alrendőröket állított bíróságuk elé, a jelenleg regnáló hatalom megfelelés kényszeres ügyészsége. A színjáték ott is eleve elrendeltetett, csakhogy ellenkező előjellel: várhatóan példát fog ügyészségük statuálni, összhangban a Titeket megalapozatlanul vádlókkal és elítélőkkel, hogy bűnt a regnáló hatalom „igazságszolgáltatása” szerint ki tudja miért, nem követi büntetés, hiába a hiteles és a tömeges bűnöket tényszerűen bemutató tanúskodás, köztük jómagam is. Ami a nevetséges és a törvényeket lábbal taposó, a bizonyítottsággal szemben haladó ítéletet illeti, jól döntöttetek a fellebbezést illetően, mert nem szabad hagyni az igazságosság ilyen mértékű lábbal tiprását. Talán akad még hazánkban egy bátor és szigorúan a tényeket figyelembe vevő bíróság, amely végre megálljt parancsol a kettős mércével terhelt, a mindenkori hatalomhoz igazodó ügyészség ámokfutásának! Itt már régen nem csak Rólatok van szó, hanem hazaszeretetről, hűségről és értékrendek ütközéséről, végső soron közös Hazánk Szebb Jövőjéről. Sok-sok szempár figyeli helytállásotokat és bizony kemény minta vagytok helytállásotokkal, bár tudom, hogy ez nem vigasztalás minősíthetetlen törvényük előtti elmarasztalásotokban. Annyi energia, amennyit már a nemzeti jogvédők a Gárda igazába vetettek nem veszhet el és nem is vész el, ezt 2006 illetve 2007 óta teljes bizonysággal tudjuk. Ennek a szervezetnek, amit Magyar Gárdának hívnak, nem csak múltja, hanem jövője is van, komoly közfeladatokkal, /lásd Volner minapi állásfoglalását!/ és helytállásotok része, ennek a jövőnek. Ne hagyjátok elveszni az igazságot!

Szebb Jövőt!

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “„Ruhaitélet” – Reiner Péter nyílt levele Mészáros István gárdakapitánynak

    1. Itt sem értjük a hozzászólás logikáját. Bizonyára velünk van baj.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük