KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

RÖPKÖDHETNEK A BÍRSÁGOK: AUTÓS, MIÉRT MENNYIT FIZETHETSZ

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A technikai fejlődés megállíthatatlan. A fejlődéssel együtt pedig azt kell tapasztalnunk, hogy az újonnan fejlesztett eszközöket egyre inkább arra a célra használják fel a hatóságok, (természetesen szigorúan csak a mi érdekünkben) hogy minél részletesebben megfigyeljék, dokumentálják egy-egy lépésünket, vagy cselekedetünket.

Ebbe a körbe tartozik a sokak által csak szuper traffipax néven emlegetett megfigyelőrendszer is.

A Magyar hatóságok már viszonylag hosszú ideje tesztelték a VÉDA traffipax rendszerét, és mára eljutottunk arra a pontra, hogy a VÉDA hálózata országos szinten is kiépült és működik is.

Bár már valóban mindent lát, de ez idáig nem bírságolták meg azokat az autósokat, akik szabálytalanságot követtek el.

De ez hamarosan változni fog!

Korábbi cikkeinkben bemutattuk a „szuper traffipax” rendszer technikai képességeit, amelyek valóban lenyűgözőek.

Megmutattuk az ország azon pontjait is (a lista nem teljes), ahova elhelyezték őket.

Most pedig megmutatjuk azt, hogy egy-egy szabálysértésért mekkora büntetésre számíthatnak az autósok.

Gyorshajtásért: 30 000-300 000 Ft

Kihangosító nélkül telefonálásért: 30 000 Ft

Biztonsági öv nélküli autózásért: 10 000, 15 000 vagy 20 000 Ft (lakott terület, vidék, autópálya)

Jelzőlámpa tilosán áthajtásért: 50 000 Ft

Vasúti átjárón tiltott áthajtásért: 60 000 Ft

Záróvonal átlépéséért: 30 000 Ft

Kötelező haladási irány megszegéséért: 50 000 Ft

Tiltott behajtásért: 30 000 Ft

Autópálya leállósávjában jogtalan megállásért: 40 000 Ft

Autópálya leállósávjában haladásért: 100 000 Ft

De a listának itt még nics vége!

Buszsáv jogosulatlan használatáért: 20 000 Ft

Buszsávban haladásért: 30 000 Ft

Lejárt műszakival autózásért: 40 000, 50 000 vagy 60 000 Ft (attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 hónapja járt le).

A Vezess.hu riportot készített Óberling József ezredessel, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetőjével. Az ezredes beszámolt arról, hogy a rendszer tulajdonképpen üzemkész, de a szabálysértések elkövetőit még nem bírságolják meg.

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

“Nem kell már sokat várni, és a rendszer már a bírságokat is kiszabja” – mondta konkrét időpont emlí­tése nélkül Óberling. Az ezredes azt is elmondta, hogy legalább két héttel a bírság funkció élesítése előtt figyelmeztetni fogják az autósokat.

Szóval érdemes figyelni a híreket, hogy tisztában legyünk azzal, mikortól indul a VÉDA „birság opciója”

forrás: netextra.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

14 thoughts on “RÖPKÖDHETNEK A BÍRSÁGOK: AUTÓS, MIÉRT MENNYIT FIZETHETSZ

  1. „mert a hatalom csak úgy tudja fenntartani azt a hamis látszatot,hogy szükség van rá,ha folyamatosan RETTEGÉSBEN tart !
    A fenti bírságok egy munkás ember félhavi „bére(?). Akarva akaratlanul bele csúszhat az EMBER egy szabálysértésbe. Egy ilyen büntetéssel veszélyeztetik, vagy ellehetetlenítik a létfenntartását. Ha csak nem ez a cél ! Vagy kérhet az uzsorás bankoktól rövidlejáratú uzsorát?
    Nietzsche-nek van igaza, amikor azt mondja,hogy „azt hiszitek,hogy szabadok vagytok,pedig csak a „ruháitokat váltogathatjátok egyik életből a másikba,és a vágyaitokat cserélhetitek.
    Az állam(?) minden lépéséről,de még a gondolatáról is tudni akar az embernek, és azt szankcionálja is. Magyarországon az „átlag Magyarnak semmihez nincs joga,azon kívül, hogy befoghatja a száját. Milyen „néphatalom az, ahol az állam(?) minden eszközt megragad,hogy ellehetetlenítse a polgárait? Nem beszélve az intézkedő rendőr(?) szájából csöpögő gyűlöletről !!
    Nevelés,tanítás,számonkérés, szankciók, de nem az elrettentés kellene,hogy cél legyen ! De hát itt a Magyarország,a demokrácia,igazság, mindenkinek mást jelent. Lehetne emberségesen is büntetni, de ” ITT kevesen ismerik az EMBERSÉGET !

  2. Hogy lehet ilyen idióta, szemét kormánya hazánknak, aki gyorshajtásért a havi átlagfizetésnél többet is elkér egy embertől a számtalan 30-as tábla kirakásával.
    Ha az asszonynak nincs a kormány miatt munkája, és van két gyerekük, akkor miből fognak megélni abban a hónapban, hogy fogják fizetni a költségeket? Ehhez már nincs eszük.
    Viszont van pofájuk minden adandó alkalommal hangoztatni, hogy milyen kurva jól élünk, és a népért mennyi jót tesznek.
    Közben Újpesten havonta három-négy percig szól a sziréna – próbaképpen, és harckocsikat küldenek az utcákra, a terrorizmus leküzdésére, ahelyett, hogy ne küldenének idegenbe magyar embert katonának. Inkább a félelmet ültetik el bennünk.
    Hogy szakadjon rájuk az ég,amikor azt hazudják, hogy nincs infláció, és ezért ingyen tudják használni a megtakarított pénzünket. Tehát az is hülye, aki beteszi a keservesen megtakarított pénzét.
    Hazudnak, és manipulálnak, „gyártják” a hajléktalanokat és azt a kevés pénzt is ellopják, ami a reggeltől estig dolgozóknak marad.

  3. ” az ellenőrzést,a kontrollt először „fent kellene kezdeni !
    Ha egy biztonsági övért,szabálysértésért ennyi jár,akkor azoknak akik ezeket törvényeket hozzák a „Nép megnyomorítására,akik széjjel lopták,kiárusították,elárulták a HAZÁT, nekik mennyi járna.??
    Amíg minden egyes ember magától nem jön rá,hogy kamu az egész, a választás,a hatalom(?) az ellenzék(?) az igazságszolgáltatás (de kinek az igaza),benne a bíróság,ügyészség,addig semmi nem fog változni. Nem pártokra van szükség! Tömeges felébredésre,aztán elhajtani őket a fenébe, vagy ki ahova való. Indiába a vezért(?),a többit israelbe,hogy csókolgathassák „netaknyoljunk elnöküket.

  4. 100%-ban egyetértek Tóth Ferenccel.
    Kíváncsi leszek, hogy hány lopott autót kapnak el a rendszerrel, vagy egybevetik-e a képviselő „urak” gk. használatát a rögzített adatokkal?

  5. „Hogy lehet ilyen idióta, szemét kormánya hazánknak, aki gyorshajtásért a havi átlagfizetésnél többet is elkér egy embertől a számtalan 30-as tábla kirakásával.”
    Úgy Kedves Baumag1,hogy a vezetők zsidók,az állampolgárok pedig magyarok,tehát érdekellentét áll fent,nem egy irányba tolódik a szekér.
    H.B.

    1. EU-s rendelet. Svájcban tartottak magukat a direkt demokráciához és megszavaztattak a néppel a 4x-es bírság emelést. Aztán a 4x-esböl lett 8x-os, mert hozzátették a rendőrbírói díjat is. Pl. átléped a záróvonalat, akkor kapsz mindennel együtt vagy 500.- eurós büntetést. Záróvonalat is lehet tenni átlátható kanyarba, és ott lesködnek a rendőrök a kanyar után. Ezeket a helyeket nevezik rendőr-csapdának. A baj az, hogy Nyugaton ezeket a bírságokat, büntetéseket kifizetik, persze ott is nagy érvágás, havi fizetés tizede, tizenkettede, de egy magyarnak fájdalmas. Ezért kellett volna a 2-sebességü Európa tervet alaposan kidolgozni, hogy a posztkommunista országok tudjanak felzárkózni. Kellett volna a hidegháború vége után egy Marshall-terv szerű terv a keletkezett háborús károk enyhítésére. E helyett kaptunk nyugati szabad rablást, bagóért kiprivatizálták a nagy gyárainkat, majd a piacot megszerezve a kormány nyakába varrták a bezárt gyár után keletkezett sokezres munkanélküli tömeget. Így Nyugat tovább gazdagodott, míg mi ellenkező irányt vettünk fel és elkezdtünk szegényedni! Az olló még nagyobbra nyílt!
      Ezt jelenti az EU nekünk magyaroknak, kirablást, elszegényedést! A Szovjetunió, gazdaságilag sokkal mérsékeltebb rabló volt!!!

      1. „A Szovjetunió, gazdaságilag sokkal mérsékeltebb rabló volt!!!”
        Ugyanez a véleményem.
        A szovjetek kivonultak és megmaradt a nemzeti vagyon,aztán jöttek a nyugaton élősködő zsidó bűnözők és kirabolták hazánkat az itteni fajtársaik közreműködésével..
        H.B.

  6. A zsidók csak a magot vetették el. És az termékeny talajra talált. Sok lúd disznót győz, mondják, csak hát a ludak egy részéből hízott liba lett, a másik részéből meg buta liba, az apróka harmadik harmad meg tehetetlenségében az ehhez hasonló oldalakon adja ki dühét, és így már nem áll a közmondás. Legalább is nem ez !!!! Van egy törvény ami pici belátást enged a jövőbe. Ez a –Tézis–Antitézis–Szintézis–. A világot ez formálja, tehát bennünket is. Ennek mentén kell hát gondolkodnunk.

  7. „szintézis?
    „az embernek saját mag-áról alkotott képe mindig nagyobb,mint a szembe jövő valóság. Mert sokan eljutottak volna a bölcsességig, ha nem gondolták volna,hogy mát ott vannak.
    A fenti üzenete egyike,elkerülhette a figyelmét!

  8. A saját magáról alkotott képet és a valóságot hívják úgy hogy Tézis és Antitézis, amiből idővel Szintézis lesz. Ön sem bújhat ki alóla, ne türelmetlenkedjen.

  9. ” szorítok Önnek !
    ” én már láttam a Nap keltét, a Nap nyugtát, mindent amit érdemes volt. Innentől már ismétlés az egész ! ( van Gogh után, én.)TF

  10. ” ha eljönne Jézus,vagy Buddha, vannak akik megakarnák tanítani Nekik is,hogy mi a szeretet, vagy a bölcsesség!
    Alázat!

  11. ” eus rendelet?
    Köztörvényes bűnözők által hozott szabályok,törvények, az állampolgárok ellehetetlenítésére, nyomorítására szolgál.
    Bűnözök közötti megállapodás,törvény vagy szabály,tisztességes emberekre nem vonatkozhatna. Bűnben fogant szerződések érvénytelenek !
    Az IGAZSÁG szerinti törvények,szabályok akkor létjogosultak, ha a létezéssel összhangban vannak. Vagyis, nem emberek ellen,hanem értük történik. Minden más,ami ez ellen van,az ember korlátok keretek közé zárása, erőszak révén, az erő(?) akarata alapján. Akkor ez nem törvény,hanem ítélet, büntetés. Ehhez az igazságnak semmi köze !
    Az ember saját magában lévő bírót,az igazságérzetét, az eszement törvényekkel(?) elnyomják,hogy helyette az „állam,mint olyan helyettesítse azt, a maga romlott szabályai szerint.
    Az EMBER lezüllesztése anno,ezzel vette kezdetét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük