KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Róna Péter szerint a Fidesz győzelméért nem az ellenzék a hibás, hanem a társadalom

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A közgazdász azt is elmondta, hogy a magyar társadalom demokráciaigénye kifejezetten mérsékelt.

Róna Péter, az ellenzék korábbi köztársaságielnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte az országgyűlési választás eredményét. A műsor elején Róna elmondta, hogy „az általános beszédformák amik elhangzanak, arról szólnak, hogy Magyarországon lenne demokrácia, 

ha az ellenzék nem lenne olyan ügyetlen, mint amilyen ügyetlen, illetve ha Orbán Viktor és társai nem lennének olyanok mint amilyenek”.

Ezután elmondta, hogy véleménye szerint,

a magyar társadalom demokráciaigénye kifejezetten mérsékelt.

Valamint olyan berendezkedés iránt érdeklődik, ami a függőségre épít, és ahol cserébe a hatalom gondoskodik róla.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Fidesz győzelméért a társadalom a hibás és nem az ellenzék. Majd hozzátette, hogy „az alternatíva iránti kereslet nagyon gyenge, én ezt a keresletet nem látom, ezzel nem találkozom, Budapesten kívül aligha van ilyen kereslet”.

A videót az alábbiakban tekintheti meg:

Mandiner

Nyitókép: Attila Kisbenedek / AFP

Ez is érdekelheti:  Kiderült, mennyi Donald Trump vagyona

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük