KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ron DeSantis: Florida nem fog behódolni a „woke tömegnek”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szabadság győzelmeként és a woke ideológia vereségeként értékelte győzelmét az amerikai választásokon Ron DeSantis, Florida nagy fölénnyel újraválasztott republikánus kormányzója.

A konzervatív politikus kedd éjszakai győzelmi beszédében támogatói előtt kijelentette, hogy átírta Florida politikai térképét, amivel arra utalt, hogy az állam hagyományosan demokrata többségű megyéiben – mint Miami-Dade és Palm Beach – is fölényesen győzni tudott.

Ahogy fogalmazott, szembenézett a feladatokkal, nem hátrált meg, a meggyőződései vezérelték és vette a bátorságot ahhoz, hogy vezesse az államot. Négy évi kormányzása után az emberek ítéletet mondtak és a szabadság itt marad – jelentette ki Ron DeSantis. Hozzátette, hogy harcolni fognak a „woke” ellen a törvényhozásban, az iskolákban, a vállalatokban, és soha nem hódolnak be a „woke-csőcseléknek”.

Florida államban a szavazatok 59 százalékával győzött DeSantis demokrata párti kihívójával, Charlie Cristtel szemben, aki 39 százalékot ért el. Négy évvel ezelőtt Ron DeSantis alig 1 százalékpontos fölénnyel lett első alkalommal kormányzó.

 

Kiemelt kép: ABC News

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük