KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Romániában már attól tartanak, hogy akár egymillióan is belehalhatnak a koronavírusba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Közben egy román mutáns kialakulása is benne van a pakliban.

Răzvan Cherecheș közegészségügyi szakember, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint a legrosszabb forgatókönyv szerint akár egymillió áldozatot is szedhet Romániában a járvány.

A szakértők, köztük Ștefan Dascălu immunológus, az Oxfordi Egyetem kutatója, ráadásul attól tartanak, hogy akár egy romániai változata is kialakulhat a vírusnak – számol be a Főtér.

Ez a delta variáns nagy fokú fertőzőképességének és az alacsony hazai átoltottságnak a kölcsönhatása miatt lehetséges: a járvány normál halálozási rátája 3% körüli, ez azonban az egészségügy telítettsége és nagy számú fertőzött esetén akár 10%-ra is felugorhat – ahogy láttuk azt tavaly Olaszországban. Ha azzal számolunk, hogy a lakosság körülbelül 30%-a, vagyis mintegy 6 millió ember szerzett immunitást az oltással, és körülbelül ugyanennyi a betegségen való áteséssel, még mindig van kábé 8 millió védtelen, a vírusnak teljesen kiszolgáltatott ember, akinek minden esélye megvan a megfertőződésre – elemez az erdélyi magyar portál.

Klaus Iohannis tegnapi bejelentése szerint keleti szomszédunknál kéthetes kényszerszünetre küldik jövő héttől az iskolásokat, mindenütt kötelezővé válik a védőmaszk viselése, és az oltatlanok mobilitását korlátozó további megszorításokat vezetnek be.

Nyitókép: MTI/AP/Andreea Alexandru

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük