RIADÓ MAGYARORSZÁG!
ELŐSZÓ HELYETT
HIHETETLEN, DE VALÓ TÉNY, HOGY CSAK MOST 2016 ELEJÉN KEZDENEK ÉBREDEZNI MAGYARORSZÁG EDDIG ALVÓ POLITIKAI TISZTSÉGVISELŐI, HOGY ÚJDONSÁGKÉNT HÍRDESSÉK NEKÜNK, MISZERINT A KÖRÜLTEKINTŐ MUNKÁJUK EREDMÉNYEKÉNT FELISMERTÉK, NINCS ELFOGADHATÓ FEGYVERES EREJE AZ ORSZÁGNAK, „ TENNI KÉNE „ VALAMIT. KÉNE !– MEKKORA FELISMERÉS MÁR EZ IS A SZÁMUKRA. HIHETETLEN , MIKÖZBEN MÁR TEGNAPELŐTT IS KÉSŐ VOLT.
BELEFÁRADTUNK MÁR MI IS A FIGYELMEZTETÉSEKBE , EZÉRT A MOSTANI , KVÁZI A TATÁRJÁRÁS UTÁNI „ ZSENIÁLIS „ HATALMI MORFONDÍROZÁSOKAT HALLVA ÉS LÁTVA ISMÉT KÖZZÉTESSZÜK A 2015.JÚLIUS 15-I – UTOLSÓNAK SZÁNT – KÖZLEMÉNYÜNKBEN FOGLALTAKAT, ELŐSEGÍTVE A „ KÉNE „ SZÓNAK CSELEKVÉSRE /!/ VALÓ ÁTVÁLTÁSÁT IS.
( JEGYZI: DR. NAGY LÁSZLÓ RENDI KORMÁNYZÓ )
NAGY LÁSZLÓ: RIADÓ MAGYARORSZÁG!
( 2015. JÚLIUS 12-ÉN KIADOTT KÖZLEMÉNY MEGISMÉTLÉSE )
MA , AZ ELŐRELÁTÓ KORMÁNYZÁS KÉPESSÉGE VAGY ANNAK HIÁNYA VIZSGÁZIK VISSZAMENŐLEG IS !!! AZ ELŐRELÁTÁS KATASZTROFÁLIS HIÁNYÁT NEM LEHET PR. SZÖVEGEKKEL FELEDTETNI.
A MAGYAR EMBER LÉNYEGLÁTÓ!
EGY ÉVE MINDEN ELŐRELÁTÓ MAGYAR EMBER MÁR KONSTATÁLTA ,NAGY BAJ,HOGY NINCS HADSEREGÜNK, NINCS AZ AZT NÉMILEG PÓTLÓ „NÉPFELKELŐ „ NEMZETI GÁRDÁNK SEM , AMIRE SZÁMÍTANUNK LEHETNE. A NEMZETI GÁRDA CSÍRÁIT IDIÓTA POLITIKUSOK ÉVEKEN ÁT VESZÉLYHELYZETÜNKET FOKOZVA MÉG ÜLDÖZTÉK IS. HIHETETLEN MÉRETEKET ÖLTÖTT HAZÁNKBAN A HATALOM AGYATLANSÁGA! .
KI KELL MONDANUNK, HOGY ENNYI AGYATLAN SZOLGA LELKÜLETŰ ÁLPOLITIKUST EZ AZ ORSZÁG EZER ÉV ÓTA MÉG NEM LÁTOTT.
CSAK A MUTYI, MEG A HAVERI KÖR KISTAFÍROZÁSA ZAJLIK NAGY ERŐKKEL. A NEMZETI FELELŐSSÉGÜK ENNÉL TOVÁBB NEM TERJED.
BÁR AZ EU HATÁRÁN VAGYUNK, NINCS VALÓSÁGOS ÉS VÉDENDŐ EU HATÁRUNK SEM ,HISZEN MEGSZÜNTETTÉK A HATÁRŐRSÉGET IS. É
S EZT FELELŐS KORMÁNYZÁSNAK MERIK HAZUDNI EGYESEK?
EGY ÉVE ÜVÖLTÖM,HOGY FEL KELL ÁLLÍTANI AZONNAL REGIONÁLIS ALAPOKON ( MEGYÉNKÉNT !) A „MAGYAR NEMZETI GÁRDÁT” A TÖMÉNYTELEN GYILKOSSÁG ÉS VADULÓ ERŐSZAK LÁTTÁN, NEM MEGFELEDKEZVE A VÉSZESEN ALAKULÓ NEMZETKÖZI HELYZETRŐL SEM. NEM TÖRTÉNT SEMMI.
EBBEN A HELYZETBEN HUSZADRANGÚ STADION ÉPÍTÉSEKRE PAZAROLNI AZ ORSZÁG ERŐFORRÁSAIT, MÁR TÖBB,MINT HAZAÁRULÁS.
PERCEKEN BELÜL ROBBANÁSHOZ VEZETŐ HELYZET LESZ MAGYARORSZÁGON A „ NÉPVÁNDORLÁS „ ELKÉSETT ÉS TOTOJÁZÓ KEZELÉSE MIATT.
EL FOGUNK JUTNI, ÖNVÉDELMI OKOKBÓL A „ TŰZPARANCSIG”? ÉS OKOT ADUNK VALAKIKNEK A MEGSZÁLLÁSUNKRA?
NÉZZÜK CSAK MEG EZT A DEBRECENI VIDEÓT AZ AGRESSZÍV ÉS HŐBÖRGŐ KELETI ÉS DÉLI HORDÁKRÓL. FELADATTAL JÖTTEK, EZT A HÜLYE IS LÁTHATTA ÉS A KORMÁNY EGY ÉVEN ÁT CSAK ÜLT A FENEKÉN!
MINDENKINEK LÁTNIA KELL, HOGY MAGYARORSZÁG „ BEKEVERÉSÉHEZ „ SZÜKSÉGES VOLT 1990 TÁJÉKÁN AZ IGAZI MAGYAR ÉRTELMISÉGI ELIT „FÉLRETOLÁSA „.
ENNEK AZ LETT A KÖVETKEZMÉNYE , HOGY MA MAGYARORSZÁGON A „ MAGYAROK „ NINCSENK HATALMON! ÉRDEKCSOPORTOK VAGYONOSODÁSI JÁTSZMÁINAK VAN MINDEN ALÁRENDELVE.
VÉRLÁZÍTÓ HELYZETBEN VAGYUNK!
ESZKÖZTELEN MÉG AZ ÖNVÉDELMÜNK IS. NINCS FEGYVERÜNK, NEM SZERVEZKEDHETÜNK, MINT AZ AMERIKAIAK.
KI AZ A BÖSZME ALAK, AKI EZT A MAGYAR PUSZTÍTÓ HELYZETET SZÓ NÉLKÜL KÉPES SZEMLÉLNI ?
NAGY BAJ LESZ MÉG EBBŐL!
KATT IDE: http://adatlistazo.hu/menekultek/
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
BUDAPEST 2015. JÚLIUS 12
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Amerikában, Svájcban és még nagyon sok országban a Nemzeti Gárda azonnal bevethető, érdekes módon nem zavarva senkit a félkatonai szervezet működése.
Miután én is tagja voltam a Magyar Nemzetőrségnek, így tapasztalhattam a gúnyos, trágár megjegyzéseket, amiket ránk mondtak, mutattak megjelenéseink alkalmával. Tevékenységünk igencsak korlátozott volt, mondhatnám a semmi.
Viszont ha egy új, vagy régi szervezetet valaki létre tudna hozni, javaslom az alapos kiképzést, a rendszeres lőgyakorlati lehetőséget és a fegyveres testületekkel való aktív és jó kapcsolatot, mert enélkül nem megy!
Nyomasztó hirek